Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-28 / 177. szám
Tisztogató hadművelet Benderiben a hét végén közös tisztogató hadműveletet kezdtek a moldovai rendőrség, a Dnyesztér menti gárdisták és a 14. orosz hadsereg egységei a városban tevékenykedő úgynevezett harmadik erő, az egyik oldalhoz sem tar- ■ tozó fegyveres csoportok felszámolására. A hétfői moldovai és Dnyeszter menti jelentések szerint mind egyértelműbb, hogy ezek a fegyveres bandák sértik meg a tűzszünetet. Az ITAR-TASZSZ tudni véli, hogy a fegyveres csoportokat zömmel bűnöző elemek alkotják, akik működésükkel így vágj’ úgy, de mindenképpen a válság kiélezésére törekvő szélsőséges politikai erők malmára hajtják a vizet. Dorgál az elnök Szaddam füllentett Szaddam Husszein hazu- dozott az iraki fegyverkezési programok méreteiről, durván megsértette az ENSZ-határozatokat, s ezen a tényen az sem változtat, hogy megállapodás született az ENSZ-megfi- gyelők visszatéréséről az országba — jelentette ki George Bush, s figyelmeztetett arra, hogy a jövőben nem fognak eltűrni ilyen viselkedést. Clinton—Bush 2:1 A demokrata Bili Clinton kettő-egy arányban vezet George Bushsal szemben a Fehér Házért vívott küzdelemben — legalábbis ez derült ki a legújabb, a Time Magazin és a CNN tévétársaság által a hét végén végzett közvé- leménykutatásból. A Reuter jelentése szerint 1050 személyt kérdeztek meg, s — ha az elnökválasztást most tartanák — 53 százalékuk Clintonra voksolna, és csak 26 százalékuk Bushra. \f0szks helyesel Horvát dandárok a polgárháborúban A Politika című belgrádi napilap egy hétfői cikke szerint 35 horvátországi dandár közel 50 ezer katonája harcol a bosznia-her- cegovinai polgárháborúban. A belgrádi lap adatai szerint — amelyeket a Tanjug hírügynökség idéz — a Bosznia-Hercegovinában harcoló horvát haderő 110 harckocsival, 170-190 tüzérségi fegyverrel, 370 légvédelmi rakétával, továbbá mintegy 700 páncéltörő rakétával van felszerelve; két repülőraj támogatja ezeket az erőket. Alig tíz nappal a szinte azonnal összeomlott tűz- szüneti megállapodás után — ismét Londonban találkozik a boszniai hármas a rendületlenül közvetítő hord Carringtonnal, de a megbeszélés kimenetele ezúttal még kétesebb, mivel Bosznia jelezte, hogy képviselője nem fog szóba állni a szerb féllel. Londonban a hét végén bejelentették, hogy augusztus második felére nagyszabású rendezési értekezletre invitálták a brit fővárosba a harcoló feleken kívül az ENSZ főtitkárát, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet részt vevő országait. Dobrica Csoszics, „Kis- Jugoszlávia” elnöke helyesli a széles körű nemzetközi békekonferencia összehívását. Az elnök a Le Quotidien de Paris című francia lapnak adott nyilatkozatában ugyanakkor azt javasolja, hogy a konferencia színhelye Párizs legyen. A francia kormány — amely kezdeményezője volt az ilyen szélesebb körű konferencia összehívásának — már korábban jelezte, hogy kész megfelelő körülményeket biztosítani annak befogadására. Nyilatkozatában ismételten tagadta, hogy csupán a szerb vezető, Milosevic bábja lenne, viszont vele teljesen összhangban Horvátországot és a boszniai vezetőket tette felelőssé a Bosznia-Hercegovinában dúló harcokért, azt hangoztatva, hogy Alija Izetbegovic boszniai elnök „muzulmán államot’’ akar létrehozni. Iliescu—Constan vetélkedő várható Romániában a hét végén különösen akkor, ha a Pet- hivatalosan is megkezdő- re Roman-féle front a De- dott a szeptember 27-re ki- mokratikus Konvenció je- tűzött parlamenti és elnök- lölt je mellé áll majd, mivel választások kampánya. A feltehetően Emil Constan- képviselő- és szenátorjelöl- tinescu marad majd vertek listáit a pártok még senyben a második erőpró- nem állították össze és még bán Ion Iliescuval szem- a lehetséges szövetségesek ben. utáni tapogatózások is tartanak. — --------- 1 CS ALÓDÁS Alighanem hatalmas csalódás érte a minap Sanhszi tartományban azt a kínai halászt, aki joggal hitte, hogy most megcsinálta élete fogását. Az illető alig bírta kihúzni a folyóból a „hatalmas halat”, s a végén meglepődve látta, hogy bal helyett egy paraszt akadt a horgára .. . Mint a Reuter jelentette, az illető közelebbről nem részletezett személyes problémák miatt öngyilkos akart lenni. Végül csak az arra járó emberek segítségével tudták partra húzni. Az államfői tisztségért 17 jelölt indul, köztük Ion Iliescu elnök, aki a Nemzeti Megmentés! Frontból kiszakadt friss politikai alakulat, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Konvenció színeiben szeretné megújítani mandátumát. Legnagyobb ellenfele várhatóan Emil Constantinescu lesz, a Demokratikus Konvenció nevű ellenzéki tömörülés közös elnökjelöltje. A Petre Roman-féle Nemzeti Megmentési Front is kiválasztotta elnökjelöltjét hétvégi brassói rendkívüli konventjén. Caius Traian Dragomir személyében, aki a párt egyik aíel- nöke. Az elnökválasztás valószínűsíthető második fordulója ennek ellenére nyitott, ...................................—■----—.....-...............n,................Kü lföldi események - egy mondatban A BUNDESBAHN mind a hat, boszniai menekültekért indított különvonata visszaérkezett Károlyvárosból, ezzel Németország, segélyakciója keretében, összesen 5198 menekültnek ad otthont, ÜJABB MEGOLDÁS LEHETŐSÉGE merült fel az orosz —japán területi vita kapcsán: a négy vitatott sziget közül kettő egyértelműen orosz fennhatóság alatt maradna, míg a másik kettőt közös, orosz és japán szuverenitás alá helyeznék. KÉTNAPOS LÁTOGATÁSRA a spanyolországi Galíciába érkezett hétfőn Fidel Castro kubai vezető, akit Manuel Fraga, a tartományi kormány elnöke fogadott Santiago de Compostela repülőterén. AZ AFRIKAI NEMZETI KONGRESSZUS (ANC) hétfőn sürgette a dél-afrikai hatóságokat, hogy állítsák bíróság elé azokat a rendőröket, akik — egy neves patológus beszámolója szerint — gyanúsítottak százainak megkínzá- sáért és haláláért felelősek. KIÉT-levél Antall Józsefhez A kormányzat nem fordít kellő figj’elmet az ágazati érdekegyeztetés kiépítésében rá háruló feladatokra, így arra sem, hogy a már meglévő fórumok munkavégzéséhez a személyi, tárgyi feltételeket biztosítsa — fogalmazza meg Antall József miniszterelnökhöz címzett levelében a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa munkavállalói oldala. A szak- szervezetek azért fordulnak e rendhagyó módon a miniszterelnökhöz — írják az MTI-hez hétfőn eljuttatott levélben —, mivel a törvényi biztosítékok ellenére az érdekegyeztetésnek a gyakorlatban nincsenek meg a feltételei. A kormány nem teljesítette azt a vállalt kötelezettségét sem — fogalmazza meg problémái között a KIÉT dolgozói oldala —, amely arra vonatkozott, hogy az 1992. évi költségvetési törvény módosítását a parlamenti beterjesztését megelőzően a KIÉT fórumán egyeztetik. A szakszervezetek nyomatékosan kérik, hogy sor kerülhessen a törvénnyel kapcsolatos érdemi érdekegyeztetésre. A dolgozói oldal sérelmesnek találja azt is, hogy a mai napig tisztázatlan a közalkalmazottak és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben megfogalmazott különféle kifizetések, illetménypótlékok és költségvetési többlet-terhelések anyagi háttere. Az ezekkel kapcsolatos érdek- egyeztetésről nem mondhat le a KIÉT munkavállalói oldala. A levélben kifogásolják azt is, hogy ez idáig nem kapták meg az érdekegyeztető tárgyalás lefolytatásához szükséges kormányelőterjesztést, amely a társadalombiztosítási többletkiadásokra előirányzott költségvetési keret felosztásáról szól. Ebben a témában pedig a szakszervezetek elengedhetetlennek tartják az érdekegyeztető tárgyalást,. Igen súlyos törvénysértésnek tekintik a kormány részéről azt, hogy az 1993- as költségvetési irányelvek érdemi érdekegyeztetés nélkül kerültek a parlament elé. A szakszervezeteknek ugyanis koncepcionális kérdésekben van az előterjesztéstől eltérő véleményük, ezért úgy gondolják, az álláspontok ilyen jelentős eltérése indokolttá teszi, hogy magához a miniszterelnökhöz forduljanak jogorvoslatért. Morvátok, észtek, magyarok GONDTALAN VAKÁCIÓ A VÖRÖSKERESZT JÓVOLTÁBÓL Zágrábból 40 horvát, Észtországból pedig 50 észt gyerek érkezett hétfőn hazánkba a Magyar Vöröskereszt szervezésében — tájékoztatta a hírügynökséget Légrády Eszter, a szervezet szóvivője. Az utóbbi idők történései miatt sokat szenvedett gyerekek egy hónapot töltenek Magyarországon. Az első héten a horvát gyerekek Szántódon, az észtek pedig Tatán nyaralnak, s velük tart az a húsz, Komárom- Esztergom megyei rászoruló gyerek is, akik szintén a Vöröskereszt támogatásával élvezhetik ily módon a vakációt. Ezt követően a csoportok váltják egymást, majd ■— mondta a szóvivő — mind az észt, mind pedig a horvát gyerekeket Csillebérc várja, ahonnan augusztus 18-án közösen indulnak a Parlament megtekintésére. Légrády Eszter elmondta: a Magyar Vöröskereszt akciói sorában immár hagyománnyá vált a rászoruló gyerekek nyaraltatása. Az ország különböző pontjain szinte folyamatosan vakációznak a hazai szegények gyermekei, mozgássérült és beteg fiatalok, valamint külföldi rászoruló gyerekek. Legutóbb egy héten át negyven ukrán és negyven román gyerek nyaralt a gödi ifjúsági táborban. \ HÁTTÉR A NAP ESEMÉNYEIHEZ\ // r Cl MEG AZ „ELSŐ FÉLIDŐ MOSZ vélemény A képviselő akadályozza A „VÁLTOZÁS CSAPATÁNAK”, az „új generáció ígéretes kettősének” nevezett Bili Clinton és Al Gore a demokratapárti el- nökjelölő gyűlés után azonnal teljes erővel vetette be magát a korteshadjáratba. Buszkaravánnal haladtak végig nyolc keleti-közép- nyugati államon oly módon, hogy naponta több választási beszédet mondottak el, s kortesútjuk Saint Louisban húszezres nagygyűléssel ért véget. Az elnökjelölt arkansasi kormányzó és alelnökjelöltje. a tennes- see-i szenátor azonban csak egyetlen nap pihenőt engedélyeztek ezután maguknak, B a jól beváltnak mutatkozó buszkaca várijuk máris a nyugati államok felé \reszi az útját, és Kaliforniában ér véget majd ez a kortesforduló. Clinton kampánymenedzserei szerint ugyanis „addig kell ütni a vasat, amíg meleg”, azaz nem szabad „takaréklángra” állítani a New Yorlc-i elnök- jelölő gyűlés után a kor- tesliadjáratot, s a 30 pontos előnyt, amelyet a demokratapárti jelölt szerzett 2 %'Zfíiian az újraválasztásért küzdő Bushsal szemben, ameny- nyire lehet, tartani kell. Hiszen az arkansasi kormányzó rendkívüli népszerűsége sok tekintetben annak köszönhető, hogy a demokratapárti gyűlés egy hónappal megelőzte a republikánust, s így a politikus előtérbe került. Mint rámutatnak: annak idején Dukakisnak ilyentájt az 1988-as hadjáratban 27 pontos előnye volt Bushsal szemben, s az akkori néhány hetes visszafogottabb korteskedés alkalmat adott a republikánusoknak, hogy már pártkongresszusuk idejére jelentősen lefaragjanak ebből az előnyből. és „a második félidőben”, amely mindig a novemberi választásokig tart, győzelemre vigyék jelöltjüket. Ezért a demokratapárti tábor igyekszik kihasználni időbeli előnyét és folytatja az összpontosított támadást Bush újraválasztása ellen. Clinton egy 22 oldalas programot lobogtat meg a kortesgyűléseken, amelj’ek szerinte gyógyírt jelentenek az Egyesült Államok súlyos gazdasági problémáira. Olyan helyzetben, amikor a Bush-kor- mányzat a négyszázmil- liárd dollárt is meghaladó költségvetési hiány rabjává vált, s a munkanélküliség az utóbbi nyolc évben legmagasabb szintre. 7,8 százalékosra emelkedett, Clinton azt ígéri, hogy évi egymillió új munkaalkalmat teremtő politikát folytat, ha bejuttatják a Fehér Házba. Programjában ügyesen elegyítette a konzervatív és liberális elemeket, s így nem találnak célba a Bush-tábor nyilai, amelyek állítólagos liberalizmusára irányulnak. Az arkansasi kormányzó a közoktatás és az egészségügy gj’ökeres megjavítását is zászlajára írta, s megelőző támadásba lendült arra az esetre is, ha a Bush-tábor az 1988-as, az akkori demokratapárti elnökjelölt lejáratását fókuszba állító, úgynevezett negatív korteshadjáratot akarná megismételni ellene. A republikánusok annak ellenére, hogy Perot texasi milliárdos — aki azt fontolgatta, hogy független jelöltként indul — visszalépése volt híveinek többségét a jelek szerint a Clinton-táborba vitte, mégis kedvezőbbnek látják helyzetüket. Az a véleményük, hogy a hagyományos kétpárti versengés talaján ők mozognak rutinosabban. Bár az elnök helyzete jelenleg gyenge az újraválasztásért vívott küzdelemben, de — mint mondják — még hátravan a republikánus jelölőgyűlés és a korteshadjárat azután következő „második félidejében” sok minden történhet a november 3-iki választásig. A KI NEM JÁTSZOTT aduk között van az is, hogy Baker jelenlegi külügyminiszter megismétli az 1988-as alakítását, s vezető szerepet vállal Bush korteshadjáratának irányításában. S tekintve, hogy Bush külpolitikai tapasztalatainak és sikereinek nagy szerepet szánnak majd, Baker e „beszállásától” sokat várnak az elnök hívei. Árkus István — Igen furcsa, ha egy képviselő kívánja akadályozni a szövetkezetek átalakítását, s kampányt hirdet az átalakulási folyamatot szervező és bonyolító tsz-vezetők ellen — jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Horváth Gábor. a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) megbízott főtitkára annak kapcsán, hogy Zsíros Géza .országgyűlési képviselő indítványozta Györgyi Kálmánnak, a legfőbb ügyésznek írott levelében néhány Békés megyei tsz elleni vizsgálat lefolytatását a tsz-átalakulá- sokkal kapcsolatosan. Az érdekképviseleti szervezet vezető tisztségviselője kifejtette: a jelenleg folyó termelőszövetkezeti átalakulások során nincs kizárva, hogy történhetnek és történhettek törvénysértések, ám az országgyűlési képviselő olyan törvényértelmezést kíván Békés megyében kierőszakolni, amely idegen a törvényekben foglaltaktól. Nem egyeztethető össze sem az átmeneti, sem az új szövetkezeti törvénnyel. Az ugyancsak világos, hogy e két törvény végrehajtását nem lehet tökéletesen megoldani. A törvényalkotók is szükségét érezték annak, hogy a törvények azok egyes paragrafusait külön is értelmezzék. Ezért jelentette meg a Földművelésügyi Minisztérium — mutatott rá Horváth Gábor — azokat a zöld füzeteket, amelyekben a vitás kérdéseket tisztázzák. Zsíros Géza mint országgyűlési képviselő, s törvényt ismerő ember azzal ugyancsak tisztában lehetne, hogy a szövetkezetek törvényességi felügyeletét a cégbíróságok látják el, nem pedig az ügyészi szervezet.