Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
GÖDÖLLŐ] K^vítia XIX. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM 1992. JULIUS 18., SZOMBAT Hazatérve hasznosítják a tanultakat Reíorméletmód-tábor Azt hittem, az aulában vagy valamelyik előadóterem- A Szirákról érkezett Kőben ücsörögnek, helyette a kollégium előtti parkban vácsné Körmendi Erzsébet bukkantam rájuk. Ki fürdőruhában heverészett, süttclte nem haragszik a zavará- magát a délelőtti nappal, ki a fák árnyékában hűsölt sért, szívesen elmeséli törökülésben, mások hasoníckve jegyzeteltek. E laza hogy ő már tavaly is részi csoportosulás közepén állt az előadó, akire mindany- vett a táborozáson, ahol nyian, még a behunyt szemmel fekvők, és a kisgyerek- sok hasznos ismerettel gazkel játszadozók is nagyon figyeltek. Hiszen ezért jöttek, dagodott. Mikor érkezik Hévizgyörkre a gáz? Július végén kezdődik az építkezés Hevízgyörkön július 5-ig nyilatkozni kellett a lakóháztulajdonosoknak, hogy fenntartják-e szándékukat a gáz bevezetésével kapcsolatban, és vállalják-e a hálózat kiépítéséhez a 40 ezei forint hozzájárulás megfizetését. A kapott információ szerint a településen 750 lakóházban igénylik a gáz bevezetését, ami az eredeti elképzeléseket és várakozásokat lényegesen meghaladja. (900 körül van a településen a lakóházak száma.) A nagy érdeklődés egyértelműen azt igazolja, hogy a lakosság igényli a korszerű, környezetet kímélő és a mai árviszonyok között még mindig legolcsóbb energia használatát. Most már csak az a gyakran hallható kérdés, hogyan alakul a gázprogram megvalósulása. HOZZÁJÁRULÁS Tóth Tibor polgármester kérdésünkre elmondta, hogy a munkák összköltsége a következő részkölt- ségekből állt össze. Terv- készítés 1,5 millió, a túrái közös vezeték megépítése 2,9 millió, a zsámboki fogadóállomás bővítéséhez szükséges hozzájárulás 2,1 millió, a szolgalmi jog bejegyzésének díja 0,6 millió, műszaki ellenőr bérezése 0.3 millió, a községet behálózó vezeték megépítése 29,5 millió. A lakosság által fizetendő teljes összeg — amelyhez az OTP hitelt biztosít — 30 millió forint. A kivitelezés költsége és a háztulajdonosok által befizetett összeg közötti különbözet egy részét a közületek díja, közel 6 milliót pedig az önkormányzat támogatása biztosítja. — Hogyan történt a kivitelező kijelölése? — A későbbi vádaskodások. gyanúsítgatások elkerülése végett a Pest Megyei Hírlapban, a helyi Hírmondóban pályázatot hirdettünk a munkák elvégzésére. A megadott határidőre kilenc társaság jelentkezett, és küldte el árajánlatát. Az önkormányzat megismerkedett a pályázatokkal. Kiderült, hogy az egyes vállalkozók előzetes költségvetésében 1-3 millió forintos eltérések vannak. A legkedvezőbb ajánlat alapján döntött a képviselő-testület. A választott kivitelező költségvetése minden más pályázóétól 1,5 millióval alacsonyabb volt, ugyanakkor kiváló referenciamunkákat mutatott be, s bizonyította azt is, hogy olyan korszerű műszaki háttérrel és szakembergárdával rendelkezik, amellyel képes lesz a határidő megtartására és jó munkavégzésre egyaránt. — Mikor kezdődik az építkezés? — Elképzeléseink szerint július végén indulnak a munkák, ha addig az építkezés I. ütemének az elkészült tervét a Tigáz szakvéleményezése alapján a Bányaműszaki Felügyelőség engedélyezi. TÜRELEMMEL' — Lesznek-e Hévízgyör- kön, akik az 1992 93-as télen már gázzal fűthetnek? — Meggyőződésem szerint nem is kevesen, de az igazsághoz tartozik, hogy ezt a munkát sem lehet úgy végezni, hogy minden igénylő lakásába egyidejűleg érkezzen meg a gáz. Lesznek, akik csak a következő télen jutnak ehhez a korszerű energiához. Sok minden függ attól, hogy a lakástulajdonosok hogyan készülnek fel a gáz fogadására, vagyis^ mikorra végzik el a belső szerelési munkákat. Ila a _ zsámboki fogadóállomás bővítése időben befejeződik, akkor emelkedhet a már ősszel gázhoz jutók száma. Szeretném a község lakosságának megértését, türelmét kérni. Nagy szükség lesz erre az építkezés idején. Számítani kell különböző kényelmetlenségekre: árkok gödrök, feltúrt utak, járdák, munkagépek kerülgetése stb. De minden eddig megszokott rend megzavarásakor gondoljunk arra, hogy a mai kellemetlenség holnapi kényelmünket szolgálja. IDŐBEN Megnyugtatásul elmondom, hogy a munkákkal kapcsolatos gondokról, lehetőségekről mindig időben tájékoztatjuk falunk lakosságát. Az önkormányzat igyekszik a feladatok, az elképzelések megvalósítását úgy szervezni, hogy minél kevesebb ok legyen a bosz- szankodásra. Fercsik Mihály — Harmadszor rendeztük meg a reforméletmód- tábort, amelynek helyszínéül Gödöllőt választottuk, konkrétan az ATE kollégiumát és környékét — fogadott a program fő szervezője, Várnagy Elemérné, akinek egész lényéből nyugalom és harmónia sugárzik. Szegedről érkezett, ahol „civilben" könyvelő, egyébként jógaoktátó, s a tábor félszáz fős tagságának magját is ottani tanítványai alkotják. De jöttek Budapestről, Ceglédről, Kisvárdárúl és más településekről is ... JÓGÁZNAK IS — Több szempontból is vegyes összetételű á társaság — mutat körbe. — Vannak itt többgyermekes családok, házaspárok, egyedülállók, van köztük pedagógus, fodrász, háziasszony. A legifjabb résztvevő kétesztendős, a legidősebb 70 év körüli. A többség már ismerte egymást, de az újak is gyorsan beilleszkedtek, összebarátkoztak. Közös az érdeklődési körük: a természetes életmód. Itt rendszeresen jógáznak, s a természetgyógyászattal kapcsolatos olyan előadásokat hallgatnak, amelyek köz- érthetőek az átlagember számára is. Vegetáriánus ételeket készítenek, és fogyasztanak, talpmasszázst végeznek, s ami nagyon érdekes: mégismerkednek a fényátadással. A MIN DEN SÉG — Ez valamiféle energiát jelent? — Nem, ez nem azonos a bioenergiával! Ez egy csodálatos, nagyszerű érzés: az ember csendbe burkolózik, kizárja a külvilágot, befelé figyel önmagára, s gondolataival kéri a mindenség fényét. Önfejlesztő gyakorlat, de segíteni tudunk vele másokon is. Beszélgetésünk közben az akupunktúráról tart előadást dr. Szilágyi Károly sebészorvos, a természetgyógyászat és a kínai tanok nagy tudója. Ábrák alapján pontokat mutogat, amelyek megtalálásával gyógyszer nélkül is megszüntethetek bizonyos fájdalmak. A résztvevők figyelnek, rajzolnak, jegyzetelnek. Közben — illik nem illik — egy kicsit su- tyorgunk velük. Aszódi címervirágzás A városi bíróság ítéleteiből Rongálásért, lopásért Túrái Ferenc, büntetlen előéletű MÁV-dolgozó egy estén betörte Isaszegen az Aulich utcai ABC kirakatát azzal a szándékkal, hogy ott dolgozó feleségének bosszúságot okozzon. Tettével 3400 forint értékű kárt okozott, amely nem térült meg. Rongálás vétsége miatt Túrái Ferenc, Isaszeg, Kossuth u. 184. szám alatti lakost a bíróság egy évre próbára bocsátotta. A végzés jogerős. an A négy osztályt végzett, alkalmi munkákból élő Lakatos László egy éjszakán lefeszítette egy erdőkertesi hétvégi ház ablakának rácsát, s behatolt az épületbe. Onnan összesen 20 ezer forint értékben tulajdonított el különböző használati tárgyakat. A sértett kára később — egy gázrezsó kivételével — lefoglalás útján megtérült. A bíróság Lakatos László, Erdőkertes, Kossuth u. 70. szám alatti lakost 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. amelynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Miközben az aszódi főutcán, a Kossuth Lajos utcában parkolókat alakítanak ki és többek között földlabdás fákkal parkosítanak, az épületek homlokzata is szépül, jellegzetessé válik. A Sörpatika kívül-belül patikatiszla. Szinte észrevétlenül gyarapodnak a cégtáblák is, sajátos hangulatot adva a városnak (Balázs Gusztáv felvételei) — A tanultakat — agykontroll, fényadás — fel is használtam az eltelt egy év során, hiszen három gyereknél mindig van valami gond, betegség — mondja. Az agilis, vidám asszony ezúttal a férjével és két nagyobbik csemetéjével érkezett, a két és féléves picit a nagymamára bízta. Ám éppen emiatt a „bejárós” formát kellett választaniuk, amit nagyon sajnál, mivel lemarad a közös esti programokról. Kajlámé Katona Ágnes ugyanakkor vagány módon egyedül is elhozta két gyermekét, a kétéves Lillát és a négy és fél esztendős Bálintot. Férje — munkája miatt — Budapesten maradt, csupán „lefuvarozta” a családot. — A gyerekek remekül elfoglalják magukat a szaladgálással a zöldben, s látom is, hol vannak, úgyhogy nincs probléma. A talpmasszázsba, s a tornába időnként be is kapcsolódnak, persze a maguk módján — meséli a halk- szavú fiatal nő, aki az Anna újság egyik cikkéből hallott erről a lehetőségről. — Minden érdekelt: a táplálkozás is, a jóga is és a természetgyógyászattal kapcsolatos valamennyi témakör. Először vagyok itt, s nem csalódtam: a program szakmai része nagyon jó, és a társaság, a légkör is kellemes. RECEPTEK Egy jóképű ceglédi fiatalember a felesége unszolására érkezett, természetesen családostól. — A nejem jógára járt, s ott keltették fel érdeklődését a tábor iránt. Nem bánom, hogy eljöttünk, sok új dolgot tanultam meg már eddig is. Számomra a fényadás volt a legérdekesebb, de örömmel ismerkedem a hús nélküli ételekkel is, amelyek nemcsak táplálóak és egészségesek, de finomak is. A kapott receptek alapján megpróbáljuk otthon is bevezetni a növényi étrendet. Ennek hamarosan el is jön az ideje, s aztán ki-ki otthon, saját környezetében próbálhatja ki az itt tanult korszerű módszereket, eljárásokat — a reforméletmódot. P. É. Charles íves művei Közelgő koncert A gödöllői művelődési központban kaphatók jegyek a Nemzetközi Eötvös Intézet alapítványának július 26-i hangversenyére. Az ATE belső udvarán tartandó koncerten Charles íves amerikai zeneszerző műveit hallhatják majd az érdeklődők. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatársak: Pillér Sva és Hidi Szilveszter. • Postacím : Gödöllő, pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28 ) 20- 796. • Szerkesztőségi fogadóóra : hétfőn 10-től 13 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.