Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-27 / 151. szám

Sajtószabadság-díjak Szerb—görög konföderáció Slobodan Milosevic szerb elnök azt javasolta, hogy Szerbia és Görögország lép­jen konföderációra egy­mással. A belgrádi politi­kus a görög Station An­tenna görög kereskedelmi televízió keddi műsorában fejtette ki ez irányú néze­teit, amelyeket — mint az interjúban utalt erre — már Konsztantin Micota- kisz görög kormányfővel is megosztott. A Tanjug ismertetése sze­rint Milosevic meggyőző­dését fejezte ki, hogy a szerb—görög konföderáció hozzájárulna a térség stabi­litásához, és minden bi­zonnyal megfelelne mind a szerb, mind a görög nép érdekeinek. Véleménye sze­rint a két nemzet között nem csupán hagyományo­san kialakult baráti és tör­ténelmi kapcsolatok állnak fenn, hanem a fő kérdések­ben érdekközösség is. Magyar gyerekek is áldo­zatul estek egy időre az Euro-Disneyland péntek délelőtti blokádjának. A „Folyók fesztiválja” című ifjúsági rendezvény részt­vevői, köztük magyar gye­rekek csoportjai is, éppen pénteken akarták felkeres­ni a Párizs mellett felépült amerikai szórakoztatópar­kot, de a főváros környéki parasztok blokádja feltar­tóztatta autóbuszaikat. A blokád csak kora délután szűnt meg, a tüntetők, akik traktoraikkal elzárták a parkhoz vezető utakat, vé- zetőik utasítására békésen eltávoztak, s ezután a ma­gyar csoport előtt is meg­nyílt az út Miki egér biro­dalmába. A parasztok képviselői kijelentették: tiltakozásuk jelképes, mert a Disney­landben az amerikai poli­tika jelképét látják, már­pedig szerintük a Közös Piac az Egyesült Államok nyomására változtatta meg mezőgazdasági ártámoga­tási rendszerét, holott ez sé­relmes a francia termelők­nek. Franciaország számos más körzetében is folyta­tódtak pénteken a tiltako­zó paraszttüntetések, de korántsem olyan békés for­mában, mint a Disneyland mellett. Morlaix városában például a tüntetők több mint kétmillió frankos kárt okoztak, amikor megtá­madták a helyi adóhiva­talt, s többtonnányi zöld­séget öntöttek ki az úttest­re, egyebek között villany- oszlopokat, telefonfülkéket döntve ki. Üzenet Iliescunak Gheorghe Funar polgár- mester azonnali felfüggesz­tését, parlamenti vizsgáló- bizottság Kolozsvárra való küldését javasolja az RMDSZ Kolozs megyei szervezete Ion Iliescu ro­mán elnökhöz, Theodor Stolojan miniszterelnökhöz, továbbá a szenátus és a képviselőház elnökéhez in­tézett üzenetében. A kolozsvári magyar kö­zösség képviselői hangsú­lyozzák, hogy Funar polgár- mester viszályok, etnikai feszültségek kiprovokálá- sára törekszik, rágalomhad­járatot indított kiemelke­dő magyar személyiségek ellen, és a magyar nemzeti­ségű állampolgárokat meg­fosztja az esélyegyenlőség­től. Az üzenet szerzői elhatá­rolják magukat Gheorghe Funarnak attól a felfogá­sától, hogy a magyar ki­sebbség „illojálís” a román állammal szemben”, és a magyar nép „ezer év alatt sem civilizálódott”. A Magyar Újságírók Kö­zössége első ízben adta át a Petőfi Sándor Sajtósza­badság-díjakat. A pénteki ünnepségen életművéért, kiemelkedő újságírói tevé­kenységéért díjat kapott: Bajor Nagy Ernő, Balaskó Jenő, Cs. Nagy Ibolya, Ko­csis L. Mihály, Lőcsei Gab­riella, Sándor György és Szaniszló Ferenc. A Petőfi Sándor Sajtószabadság-dí­jakat ezentúl évente két­szer, a szovjet csapatok tá­vozásának napjára emlé­keztetve — június 26-án, illetve március 15-én — ad­ják át. A Gellért Szállóban ren­dezett ünnepséget András- falvy Bertalan nyitotta meg. A kultuszminiszter rövid beszédében kiemelte: hálával gondol azokra, akik nem a kormány, ha­nem Európa tisztánlátása érdekében felvállalták az igazság nehéz szolgálatát. A díjazottak nevében Bajor Nagy Ernő utalt a sajtószabadság „hőseire”, akik más politikai platfor­mon keresik a boldogulást. Kisgazda Történelmi Tagozat Hoz-e közeledést a mai küldöttgyűlés? Kiber a csúcson Megnyílt az EK-csúcs A dán népszavazáson a maastrichi uniószerződés­re kimondott elutasítást kö­vető belső önvizsgálat és a csütörtöki Strasbourg! szerb —horvát—boszniai talál­kozó teljes kudarcát köve­tő külső aggodalom jegyé­ben nyílt meg pénteken a lisszaboni Belem kulturá­lis központban a 12 euró­pai közösségi ország állam- és kormányfőinek csúcsta­lálkozója. A csúcsértekezletre nagy­arányú biztonsági intézke­dések közepette került sor. A felfedezők közeli emlék­művének csúcsáról megfi­gyelő lesi a terepet, a Szent Jeromos-kolostor fölött he­likopter keringett, és egy jelentés szerint, még a tér­ségben közlekedő villamo­sokat is biztonsági embe­rek vezetik. A hivatalos napirenden a közösség hosszú távú költ­ségvetésének növelése, az úgynevezett második De- lors-csomag, a tizenkettek új tagokkal való kiszélesí­tésének terve, a valamikor megvalósítandó közös kül- és védelmi politika eszkö­zeiről szóló jelentés, továb­bá a január 1-jén életbe lépő nagypiac megvalósítá­sához szükséges intézkedé­sek, szabályozások megva­lósításának helyzete szere­pelt. MHBIIMHIMINMMMmMIMNiMMÉMMaiMwMlaMhaaBaMMMMlMtMMMk Külföldi események egy mondatban TOMAJ DÉNES, helyettes külügyi államtitkár június 21—24. között hivatalos látogatást tett a Dél-afrikai Köztársaságban. Látogatása idején felavatta Magyaror­szág pretorai nagykövetségének épületét. MOSE ARENSZ, a leköszönő izraeli kormány 66 éves védelmi minisztere csütörtökön bejelentette, hogy visz- szavonul a politikától, ő az első Likud tömbbeli vezető politikus, aki a választási vereséget követően bejelentet­te ezt a szándékát. LECH WALESA mellé állt és szembefordult mind a Szo­lidaritás vezetőségével, mind a kongresszussal a Háló­zat, a lengyel nagyvállalatoknak a központnál radikáli­sabb üzemi Szolidaritás-bizottságainak szervezete. Vöröskereszt jemeni kép­viselője az AFP hírügynök­ségnek elmondta, hogy a hajó fedélzetén hullák he­vernek, gyermekek szüleik karjában halnak szomjan. A menekültek 70 százaléka asszony és gyermek. Az em­bertelen körülményeket mutatja, hogy a zátonyra futott hajó fedélzetén 110 dollárba kerül egy üveg ivóvíz. A múlt héten 3400 mene­kült érkezett a jemeni par­tokra. A Vöröskereszt kép­viselői közölték, hogy nincs elegendő sátor, ivóvíz, or­vosság és latrina. A tábor­ban máris felütötte fejét a kolera. Jemenben eddig 50 ezer menekültet helyeztek el három táborban. ENSZ-tisztségviselők a szórnál! fővárosban, Moga- dishuban kijelentették, 1,5 millió Szomáliáit fenyeget az éhhalál, ha a nemzetközi közösség tétlen marad. CSALÓDOTT DIPLO­MATÁK, AKCIÓRA KÉSZ KATONÁK. Az amerikai 82. légideszant-hadosz- tály, amely Németország­ban állomásozik, hivatalo­san meg nem erősített hí­rek szerint, készültségben van, hogy akcióba lépjen a szarajevói repülőtér meg­nyitásának biztosítására, hogy oda gyógyszert és élelmiszert szállító kato­nai repülőgépek száll­hassanak le. Fokozott készenlétbe helyezték a Szi­cília partjai mentén hajózó 6. amerikai flotta egysé­geit is, hogy szükség ese­tén támogatást nyújtsanak a 82. légideszantnak. A cél szigorúan humanitá­rius segítségnyújtás lenne, az, hogy az immár három hónap óta szerb ostrom alatti bosnyák főváros mintegy háromszázezres polgári lakosságának mér­hetetlen szenvedéseit eny­hítsék a szállítmányok oda- juttatásával és szétosztásá­nak garantálásával. Az ENSZ békefenntartóinak ugyanis nem sikerült ezt végrehajtaniuk, mert a fegyverhasználatra nem voltak felhatalmazva, csu­pán a tárgyalásokra. A 82-és légideszant viszont, ha támadás éri, viszonoz­hatja a tüzet. Ha ez megtörténik, nagy a veszély arra, hogy ezek a katonák belebonyolódnak a VILÁGPOLITIKAI FIGYELŐI A DÖNTÉSEK ÓRÁJA KÖZELEG? délszláv polgárháborúba, ezért a tervek szerint a szigorúan emberiességi szándékoktól vezérelt ka­tonai műveletet, ha sor ke­rül rá, erélyes figyelmez­tetés előzi meg, hogy a re­pülőteret tűz alatt tartó háborúskodók függesszék fel akcióikat a humanitá­rius misszió időtartamára. Hasonló légihídterv került pénteken a hét országot egyesítő Nyugat-európai Unió londoni tanácskozása elé. A kockázatos katonai ak­ció, ha megvalósul, fordu­latot jelent. a Bush-kor- mányzat eddigi magatartá­sában. A Fehér Ház eddig elutasított minden katonai akciót, azzal, hogy időt kell hagyni arra, hogy a diplo­mácia minden lehetőségét kimerítsék, továbbá, hogy a Biztonsági Tanács által a Kis-Jugoszlávia ellen el­rendelt gazdasági szank­ciók érvényesülhessenek. Ami a diplomáciát illeti, erre a csütörtöki stras- bourgi kudarc láttán már úgy tűnik, bezárulóban vannak a kapuk. Lord Car­rington volt angol külügy­miniszter, aki az EK ne­vében tárgyalásokat foly­tat, azt volt kénytelen ta­pasztalni, hogy a háborús­kodó felek vezetői immár nem ülnek egymással egy asztalhoz. Milosevics szerb elnök elutasította, hogy ön­álló államként ismerje el a nemzetközi közösség nagy része által szuverénnek nyilvánított Boszniát, Tudj- man horvát elnök pedig katonai intervenciót helye­zett kilátásba, ha folytató­dik a boszniai horvátok mészárlása. Ami pedig a szankciókat illeti, bár sok élelmiszer tűnt el a belgrádi üzletek polcairól, és a szerbiai dol­gozók egyharmada kény­szerszabadságon van, még legalább három hónapra becsülik a gazdaság össze­omlásának bekövetkeztét. Addig azonban a nemzet­közi közösség mind erőtel­jesebben hangoztatott vé­leménye . szerint nem lehet tűrni, hogy a polgári lakos­ság szenvedése folytatód­jon Boszniában. MÁR A DECEMBERI EDINBURGH-I CSÚCS­RA TEKINTHETNEK. A pénteken Lisszabonban megkezdődött másfél na­pos EK-csúcs felett is ott lebegett a délszláv háború kudarcot vallott diplomá­ciai rendezése. Ez akkor is igaz. ha tulajdonképpen nem ez az EK közvetítési próbálkozás van a tizen­kettek állam- és kormány­fői értekezletének fő napi­rendjén. Az Európai Kö­zösség legfőbb vezetőinek azt kell megvizsgálnia, hogy mit tegyenek most a pénzügyi és politikai uniót az ezredfordulóra előíró, ta­valy Maastrichtben aláírt egyezmény megvalósítá­sára. Bár az egyik tagál­lam — Dánia — nemrég népszavazáson mondott „nem”-et erre, az ezt követő írországi hasonló szavazás „igen”-je gyógyírt jelentett. Mégis sok a bizonytalan­ság, hiszen Franciaország­ban ősszel szintén szavaz­nak a maastrichti egyez­ményről, és az okmány ra­tifikálása még egyetlen par­lamentben sem zajlott le. A lisszaboni csúcs elé két főkérdés kerül. Emeljék-e harminc százalékkal az el­következő öt évben az EK költségvetését, hogy a sze­gényebb közösségi országok felzárkózhassanak az egye­sülésig a gazdagabbakhoz fejlettségben? Másrészt gyorsítsák-e fel az EFTA- országok tagfelvételi eljá­rását az EK-ba? Valószínű, hogy ezek eldöntése a de­cemberi, legközelebbi, edin- burgh-i csúcsra vár. Július­tól kezdve ugyanis Anglia kormányfője fél évre az EK soros elnöke. Major meg akarja gyorsítani a vára­kozólistán levők felvéte­lét, és áttörést kíván elér­ni elnöksége idején az öt­éves költségvetésben is. Így nem csoda, hogy a jelenle­gi sok bizonytalanság kö­zepette Lisszabonban már Edinburgh-re tekintettek ... Árkas István A 35-ös frakció által ez év elején országos hálózat­tá fejlesztett Kisgazda Tör­ténelmi Tagozat szombaton tartja első országos kül­döttgyűlését. A rendezvény nagy érdeklődéssel várt második részében szót kap Németh Béla FKGP-főtit- kár. és Ugrin Emese, a 10- es frakció vezetője is. A tanácskozás alkalmat ad arra a küldötteknek, hogy megtárgyalják a Kis­gazdapárton belül kialakult helyzetet, a párt egyes erői közötti együttműködés le­hetőségeit,' illetve az egy­ség megteremtésének kere­teit. Ugrin Emese frakció- vezető, az MTI munkatár­sának kérdésére válaszolva kijelentette: még nem dön­tött, hogy eleget tesz-e a 35-ök, illetve a Történelmi Tagozat meghívásának. Az általa korábban folytatott tárgyalások azonban arra engednek következtetni, hogy ő sem zárkózik el a 35-ökkel való megbeszélé­sektől, illetve a kapcsolatok valamilyen formájából. A Történelmi Tagozat küldöttei országos összejö­vetelükön ezen kívül meg­hallgatják Horváth László­nak (35-ök), a tagozat Szer­vező Bizottsága elnökének tájékoztatóját a szervezet eíldigi tevékenységéről és terveiről. Ezután kerül sor az Alapszabály megvitatá­sára, elfogadására és a ta­gozat országos vezetőségé­nek megválasztására. FKGP-JEG YZŐIÍÖSVYV Ugrin is A Független Kisgazda- párt központjából, hivata­los úton. Bereczki Vilmos, Borz Miklós, Györiványi Sándor, István József, Ká- vássy Sándor és Torgyán József országgyűlési képvi­selők által aláírt jegyző­könyvet juttattak el pénte­ken délután Szabad György­höz, a Magyar Országgyű­lés elnökéhez. Az Ország- gyűlés Elnöki Titkárságá­nak ezzel kapcsolatos, az MTI-hez eljuttatott közle­ménye szerint a dokumen­tumban az említett ország- gyűlési képviselők beje­lentették, hogy „miután dr. Ugrin Emese frakcióvezető az utóbbi időkben szembe­fordult a pártvezetéssel, a „ugrott" jelenlevők tisztségéből őt felmentették, aláírási jogát megvonták, és helyére frak­cióvezetőnek dr. Győrivá­nyi Sándor országgyűlési képviselőt választották meg. Aláírási joggal Bereczki Vilmos országgyűlési kép­viselőt bízták meg. A fen­tiekkel egyetértését dr. Iván Géza egyidejűleg jelentet­te." A közlemény rámutat: a jegyzőkönyv megismerése után Szabad György emlé­kezteit arra, hogy frakció- vezető megválasztásához egy képviselőcsoport több­ségének, de legalább 10 képviselőnek az egyidejű és egybehangzó nyilatko­zata szükséges. Ifjúsági szervezetek megállapodása A Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM), a Ke­resztény Ifjúsági Egyesü­let (KIÉ), a Magyarorszá­gi Evangélikus Ifjúsági Szö­vetség (MEVISZ) és a Re­formátus Fiatalok Szövet­sége (REFISZ) szükséges­nek tartja egy olyan or­szágos fórum létét, amely hatékonyan segíti elő az ifjúsági szervezetek együtt­működését. Mivel tapasztalataik sze­rint jelenleg a MISZOT ezt a feladatot nem tudja be­tölteni, ezért ezen ifjúsági szervezetek MISZOT-tag- ságukat meghatározatlan időre felfüggesztik. A KIM, KIÉ, MEVISZ és REFISZ megállapodtak ab­ban, hogy a gyermek- és if­júsági ügyeket szolgáló szo­ciális és érdekvédelmi terü­leteken működnek, tevé­kenységüket, amennyiben ez szükséges, koordinálják, illetve egyeztetik. A gyermek- és ifjúság- védelem, szolgálat, és az azt támogató olyan fórumo­kon, amelyben az egyhá­zak ifjúsági szervezeteinek részvételét szükségesnek tartják, adott esetben kö­zös képviseletet látnak el. A különböző fórumokon való közös képviselet mód­járól, időtartamáról min­den esetben külön megál­lapodnak. Hajdú Zoltán a KIÉ, dr. Becker Pál a KIM, dr. Cser­háti Péter a MEVISZ és Ónodi Szabó Sándor, a REFISZ elnöke írták alá a megállapodást. A francia paraszt ellenszenve Miki egér blokád alatt Szomáliái exodus Anyjuk karjában balnak szomjan Folytatódik a Szomáliái menekültek beáramlása Je­menbe. Közülük 700-an em­bertelen körülmények kö­zött várják a partraszállást az adeni kikötőben zátony­ra futott egyik hajón. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom