Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-30 / 153. szám
ta, az elmúlt negyven ív ránk erőszakolt diktatúrája. az idegen hatalom kiszolgálása nyomot hagyott mindannyiunkban. Gyerekeink fejét hazugsággal tömték tele az iskolákban. A szovjetek előtti meghu- nyászkodwsra, s azok dicsőítésére tanították a diákságot. Csoda-é, hogy nem lehetett színt vallani a magyarságról? Megérdemelte-tl ez a nép. hogy lehajtott fejjel járjon; hogy több millió magyart leszakítottak az anyaországról? Voltak nagyszerű pillanataink, amikor egységes volt a nemzet. De az idegen hatalmak — a kiszolgálóik segítségével — mindig sárba tiportak bennünket. Szégyen, hogy egyesek azt mondják; talán jobb volt a Kádárrendszer. Ezek gondoljanak vissza: 1956 után fiatal gyerekek várták, hogy megérjenek a kötélre. Nem tudunk örülni, mert nehéz a helyzetünk — négy évtized gazdaságpolitikája ide vezetett. Fogjunk hozzá! Ha nem élünk a nagy eséllyel, az könnyen léggömbbé válhat. Hit, összefogás. nemzettudat nélkül nincs jövőnk; nem lesz fel- emelkedés, megújulás. Nem szabad apátiába süllyedni. Hanem meg kell élni a szabadságot. Befejezésül Réti Miklót ekként szólt: — Hiszem, hogy ebben a népben megpezsdül az életkedv és ösz- szefog. s akkor lesz magyar megújulás, felemelkedés. Üzenjünk hadat a mindegy ellen 1 Ahogy Ady Endre írta ezt a Mindegy átka című versében: „S, hogy itt még valami teremjen, / Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.” Ezt követően ingyenétellel és -itallal látták vendégül a polgárokat. Majd utcabálon szórakozhattak a ceglédiek. Az ünnep az éjfélkor kezdődő ökumenikus istentisztelettel fejeződött be. F. F. [y, Céglédr.apróh»r|ietipsek fj. Eladó 1 szobás. 33 nm-es. Bssz.- komfortos lakás. Irányár 820 ezer Ft. Cegléd. Táncsics M. 2. 1. lh. III. 11. Tel.: 06/53-11-801. (115 127 1K) f j biztosítók sora jelentkezik a piacon, csak az Állami Biztosítóról esik kevés szó. Mi van velük, hogy tudnak lépést tartani a riválisokkal. milyen terveik vannak? — erről kérdeztem Vuksitz Sándort, a ceglédi kirendeltség vezetőjét. — Talán kevesen tudják, hogy új nevünk van: ÁB AEGON Általános Biztosító. A részvények hetvenöt százaléka a holland AEGON biztosítótársaságé, húsz százaléka állami, öt százaléka pedig dolgozói részvény. — A változás járt-e létszámcsökkentéssel, azaz kellett-e valakit elbocsátani? — Bár Magyarországon igen nagy a munkanélküliség. nálunk csak minimális átszervezés volt. — A régi rendszerben az Állami Biztosító monopol- helyzetben volt. Az új biztosítók megjelenésével csökkent-e az ügyfeleiknek a száma? — Abban az időszakban valóban egyeduralkodó volt az ÁB. A vetélytársak megjelenésével természetesen még nagyobb harcot kellett folytatni a fennmaradásért. Az a helyzet, hogy aki eddig nálunk kötötte a biztosításokat, az ezután nem valószínű, hogy átmegy a konkurenciához. Mindez nem jelenti azt, hogy új ügyfelekre nincs szükségünk. — Azt hiszem, a mai gazdasági helyzetben jobban meg kell fogni a pénzt, mint régen. A biztosítók sem herdálhatnak: korántsem mindegy, hogy mire és mennyit költenek. Hogy tudnak védekezni az ügyeskedők ellen, illetve milyen hasznos tanácsot tudnak adni a lakosságnak? — Valóban vannak helyzetek, amikor jóllehet, sejtésünk van arról, hogy valami nem tiszta, de fizetnünk kell. Ha azonban ugyanez az eset megismétlődik, akkor legközelebb egy vashoz sem jut a kedves kuncsaft. Előfordulhat, hogy valakinek már harmadszor lopják el az autóját. Ezekkel az emberekkel legközelebb már nem kötünk szerződést. A becsületes embereknek — mert ezek vannak lényegében többen — azt tanácsolom, például lakásbetörés esetében. hogy tartsák meg az értékeikről a számláikat, így megkönnyítik a saját dolgukat, és a mienket is. — Hogyan bővül az ügyfélkörük? — Többféle módon. Természetesen az üzletkötőink révén, valamint az ügyfélszolgálatunk segítségével. Ez utóbbi a környéken lévő településeken tart fogadónapokat. A partnereinknek nem kell bejönni Ceglédre, hanem a lakóhelyükön köthetnek biztosításokat, kérhetnek tanácsokat, (I.ehetőségeink- hez képest mindent megteszünk az ügyfeleinkért. Mottónk: Bízzunk egymásban !) Kóbor Ervin Megkezdődött a cseresznyebefőtt gyártása a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregységében. Elsősorban belföldre 400 tonna friss gyümölcsöt dolgoznak föl (Apáli-Tóth Sándor felvételei) A Szabadság filmszínház- Az autómoziban Országos ban du. 6 órakor: Országos prcmier elött (amerikai premier előtt (amerikai film). Este 8 órakor: Vak- film). Az előadás este fel lárma (amerikai vígjáték). 10 órakor kezdődik. Befőtt készül A nagy esély léggömbbé válhat Üzenjünk hadat a mindegy ellen .Mint arról lapunk tegnapi számában hírt adtunk. Cegléden a Szabadság téren több százan vettek részt a szabadság napja-ünnepségen. Mácz István polgármester röviden köszöntötte az egybegyűlteket. Majd először Kéri Kálmán vezérezredes mondott beszedet. Egyebek mellett szólt arról, több évtized rabság után ünnepeljük azt a napot, hogy a hódító és megszálló Vörös Hadsereg utolsó szerelvénye elhagyta Záhonyt. Azt hangoztatták, hogy felszabadítottak, azonban elfoglalt hazának és népnek tekintettek minket. Véradó nap A városi Vöröskereszt és a Toldy Kórház vérellátó osztálya véradó napot szervez Albertitsán. a művelődési házban július 1-jén — szerdán — !) és 15 óra között. Véradásra jelentkezhet bárki, aki betöltötte a 18. életévét és egészségesnek érzi magát. Véradás előtt a jelentkezők étkezzenek és fogyasszanak folyadékot, és a dohányzást ezen a napon mellőzzék! Külön szeretettel várják azokat a fiatalokat, akik most töltötték be a 18. életévüket. és csatlakoznak a Vöröskereszt akciójához; „Köszöntsd a 18. születésnapodat véradással!” Az ismert politikus a to- vábiakban figyelmeztette az asszonyokat: gondoljanak arra. hogy ha a szomszédaink népessége növekszik, nem csökkenhet a miénk. Amennyiben nem vigyázunk, minden évben kevesebben leszünk. Minden nagy nemzeti katasztrófa után mindig meg tudtunk újulni. Csak most nem akarunk? Ha nem dolgozunk; nem gyarapszunk, akkor reményünk sem lehet a megújulásra. A vezérezredes a jövő kapcsán kifejtette, itt volt a nagy keleti horda. De amikor az utolsó szerelvény elhagyta Záhonyt, a vasúti teherkocsi ajtaján lévő plakáton magyar nyelven ez állt: isten veletek, magyarok! Megismerték, hogy van Isten, és él egy nemzet — a magyar. Ezt kell nekünk kihasználni. Legyen vége a gyűlölködésnek! Ha mi is hajlandók vagyunk közeledni az egykori ellenséghez, akkor megnyerjük az eljövendő századot. Végezetül Kéri Kálmán ezt mondotta: — Anyák, higy- gyetek abhan, kell a magyar* hogy ne csak pusztuljunk, tudjunk élni is. Én hiszem — bár elmúltam ki- lencvenesztendős —, hogy megérem azt az időt, amikor ez a nép ismét felemelkedik. Hát dolgozzunk, magyarok! Ti pedig, anyák, szüljetek! Ezután dr. Réti Miklós országgyűlési képviselő szólt a polgárokhoz. Beszéde elején megjegyezte, akik nem tudnak örülni annak, hogy szabad lett az ország, nincsenek nálunk idegen katonák, azok gondoljanak arra: a törökdúlás óta ez a nép tántorog, fogy, nem képes önmagára találni. Itt van Isten ajándéka, a magyar szabadság, melyik szinte az ölünkbe hullott. A honatya azzal folytatSOK MINDENT TUD \ bemutató elérte a célját Nemrégen a Közgép ceglédi gyáregységében rendezték meg az UNC—061 típusú rakodógép bemutatását. Ez a gép valóban sok mindent tud. A hozzá való alkatrészeket, adaptereket Rimaszombaton gyártják. Az ottani gyár igazgatóhelyettesével, Pete Kysellel beszélgettünk néhány aktuális témáról. — Hogy kerültek kapcsolatba a Közgép alkatrész-kereskedelmi osztályával? — Egy évvel ezelőtt találkoztunk Brnóban. a nemzetközi vásáron. Ekkor állapodtunk meg. hogy Magyarországon ők segítenek majd termékeinket bemutatni, ismertetni. Azt hiszem, a Cegléden rendezett bemutató is elérte a célját, hiszen több mint ötven üzletember jelent meg. — A szocialista tábor felbomlásával, úgy gondolom, új piac után kell nézni... — így van. Mint a legtöbb országnak, nekünk is főleg a Szovjetuniónak kelleti szállítani. Ez anyagilag nem volt kifizetődő ... A változások miatt másfelé kell orientálódnunk. Jelen pillanatban kapcsolatban állunk a HANOMAG német céggel, és a Komatsuval is. Természetesen igyekszünk minél szélesebb vevőkört kialakítani. — Fel tudják venni a versenyt a nyugati gépekkel? — Úgv érzem. igen. Tagadhatatlan. hogy valamivel erősebbek, viszont a mieink is sok mindent tudnak. és sokkal olcsóbbak. Ez sem elhanyagolható szempont. — Szlovákiában jelenleg hol tart a privatizáció? — Elég jól ismerem a magyar viszonyokat. Ügy vélem hogy vállalat vagyunk. rövidesen indul majd be a privatizálás. Ez nálunk is sajnos a munkanélküliség növekedésével fog járni. Ez sajnos elkerülhetetlen. — Hogyan vélekednek a Bős—Nagymaros-kérdésről? — Ez csak ellentéteket szül a magyarok és a szlovákok között. Ügy gondolom. hogy egy teljesen független. szakértő, nemzetközi bizottságnak kellene igazságos felmérést végeznie, ebben az ügyben. —r. —n. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth- tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs: Tibay Agnes. • Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (53) 11-400. 0 Telex: 22-6353. 0 Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közöst ségszolgálata. Cegléd. Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda 10—17 óráig. Telefon: (53) 10-763. C E Gi. t DI XXXVI. ÉVFOEYAM, Í53. SZÁM 1992. JÚNIUS 30., KEIM» BíTzunk egymásban! A becsületes emberek vannak többen