Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

Autójavító kontra önkormányzat A Belügyminisztérium, helyt adva a városi képvi­selő-testület fellebbezésé­nek. nem engedélyzte, hogy a Váci Autójavító kisválla­lat ingatlanokat, illetve in­gatlanrészeket vigyen be a kisvállalatból alakult két kft.-be.- Mint annak idején meg­írtuk, a Váci Autójavító Kisvállalat tavaly , július­ban két kft.-t hozott létre: a Garancia Autójavító Kft.-t és a Top Autószolgáltató Kft.-t, több, mint 10 millió forint értékű vállalati va­gyont apportéivá. A városi képviselő-testület ez év februári ülésén hozott ha­tározatában kimondta, hogy nem ért egyet az állami vagyonrésznek — a. válla­lat egészének privatizáció­ját megelőzően — kft.-be történő apportálásával. Azt is megállapította, hogy a társaságokba bevitt állami vagyont alulértékelték. A Pest Megyei Vagyon­átadó Bizottság engedé­lyezte az állami vagyon bevitelét a két kft.-be, és ezzel a megalakulásukat js. A vagyonátadó bizottság határozatát az önkormány­zat megfellebbezte, a Bel­ügyminisztérium pedig helyt adott a fellebbezés­nek. Vagyis nem engedé­lyezte — a két kft. alapí­tásáról szóló társasági szer­ződések apportmellékletei­ben megjelölt — ingatla­noknak. illetve ingatlanré­szeknek a gazdasági társa­ságokba való bevitelét. Verőce-Fenyves: Új vasúti megállóhely Mint már előzőekben je­leztük, új vasúti megálló­hely épült Vác és Verőce között, a Balassagyarmat felé közlekedő sínpár mel­lé. A MÁV illetékeseitől megtudtuk, szép példája­ként egy üdülőközösség összefogásának, az az új vasúti megállóhely, ame­lyet Verőce-Fenyves névre kereszteltek. A megálló létrehozásá­ban döntő szerepe volt az üdülők egységes közakara­tának. aktív fellépésének és a MÁV gyors segítőkészsé­gének. Az üdülőtulajdono­sok közös képviselője, Ba­logh János, egyben a kivi­telező szerepét is betöltöt­te. Az általa benyújtott ki­vitel ezési tervet a MÁV példás gyorsasággal jóvá­hagyta. Ezután, a MÁV- tól olcsón vásárolt betonal­jakból és fehér murvából - (gyöngykavicsból) — társa­dalmi összefogással —. sa­ját költségen hamar elké­szült az új megállóhely. A műszaki átadás megtörtént, s ezután semmi akadálya nem volt az új létesítmény birtokbavételének. Az új feltételes megálló­hely Vác bejárati kitérőtől 5.5 kilométerre. Magyarkút- Verőcétől 2,6 kilométerre van, s márciustól szeptem­berig üzemel. Csak hétvé­gén, szombaton és vasár­Kezdodik a málnaszezon Kevés az információ A napokban ismerősöm megkínált finom, friss, nagyszerű málnával. A tál, amiből csipegettem, tele volt a piros, érett gyü­mölccsel. No, kezdődik a málnaszezon? Eddig ennek jelét sem láttam. Nem ta­lálkoztam a Nagymaros— Vác közötti útvonalon üres ládákat cipelő emberekkel, pedig a szezon előtt már mindenki elvitte az első ládaadagját. Mi a helyzet? Nehéz volt felderíteni, hiszen két napig egyfolytában kerestem a Dunakeszi Hűtőház illeté­kes embereit, ám hiába. Viszont nemhiába hívtam a Rádi úton lévő Finex Kft.-t. Ott készséggel tá­jékoztattak, sőt meghívtak, nézzem meg, tavaly óta mennyit fejlődtek. Mivel innen konkrétum­mal is tudok szolgálni, így a váci és a Vác környéki málnatermelők bizonyára kíváncsiak, mennyit kínál ez a családi vállalkozásban működő kft. Szerződést kötnek extra- és gurulós málnára, az extrát 13 óráig kell leadni, s 55 fo­rintot adnak kilójáért, a gurulóst 13 órától veszik át 50 forintért. Fizetés helyben történik, ám ládá­ról a termelőnek kell gon­doskodnia. A felvásárlást valószínűleg a hét közepén kezdik meg. A következő információ is biztató lehet a termelők­nek, hiszen egy helyen, Nagymaros és Vác között, Kismaros határában lévő málnaátvevő helyen kis cédula tájékoztat arról, hogy június 13-án ládaosz­tás volt, s még helyben is lehet szerződést kötni. Nem sikerült kideríteni, kinek az átvevőhelye ez, a Du­nakeszi vagy az Albertir- sai Hűtőházé, ám tény, hogy a Nagymaros, kós- pallagi út kereszteződésé­nél, az albertirsaiak átve­vőhelyén semmilyen tájé­koztatót. nem lehet találni. Annyit még sikerült megtudni, hogy az Erdei Termék Rt. idén a Duna­keszi Hűtőházzal együtt végzi a málnafelvásárlást, a lémálna külön feldolgo­zásra kerül. S a részvény- társaság a málnáért napi árat fizet. Reméljük,. idén nem lesz málnaháború, ám ahogy az idei szezon indul, nem túl sok biztatóval tudunk szol­gálni. Ám reméljük, ké­sőbb sikerül a többi, érin­tett féllel is beszélni, s megtudjuk, mire számít­hatnak a Dunakanyar mál- natermelöi. (halász) Váci apróhirdetések 65/159/56 özvegy asszony tánsnt keres, becsületes férfi szemé­lyében. Leveleket „Szeretnélek megtalálni’’ jeligére a váci hir- öetőirodába (Jókai u.' 9.). — m3 899TK) ________________ Eladó tüzelő. cserép kályha, mosóáép; hűtősép.és toll. Tele- fóngzápi: 13-206. (113 900 1KŐ Jó állapotú, bontott cserép­kályha érdekel. Címem : Szeke­res Tibor. Sz.őd. .Csőrös. Pus­kin ót 4. 213L (113 456 Vörös tojótyúkok eladók. 180 forintos darabos áron. kis té­telben. Érdeklődni: Bodor. Vác, Váczi Pál utca 25. Télefonszám: 08-27-13-452. (118 431 4K) Üzletberendezés eladó! Széche­nyi utca 27. sz. (Trafik.) — (111 070,3K) Csányi körúti üzletsoron helyi­ség bérbe. adó. Érdeklődni a helyszínen. Illés Györév órás­nál, naponta 10—12 óráig. — m3 469 2K) Áron alul Vácott, ö r eg-H or­mányban kb. 1 (500 n.-öles telek, sürgőseri. eladó. Megosztani is. leíret! Érdeklőd ni: Hau! iltné, Vác. Dózsa György út 76. Hl3 4ÖO/4K) Törzskönyvezett szülőktől do- bermankölykök reális áron kaphatók. Cím: Szód. Csörögi U. 24. (113 454/2K) Eladó Singer varrógép (bőr, farmer, textil-anyagok vari árá­hoz) , plusz két darab 2 méter 70 centiméteres teli ajtó és egy darab 60x40 centi méteres kiszab­lak. Vác. Deák Ferenc utca 22* (113 911,1K) nap, állnak meg egyes vo­natok a megállóban. Ezek a következők: Vácról 7.30- kor Balassagyarmatra in­duló vonat 7.37-re érkezik Verőce-Fenyvesre. A 7.50- kor Budapest Nyugati pá­lyaudvarról Homhánybá in­duló vonat pedig 8.37-kór. Visszafelé, szintén szom­baton és vasárnap, a . Rom- hányból 17.18-kor induló vonat 18.40-kor érkezik Ve­rőce-Fenyvesre és 19.30-kor érkezik a Nyugati pályaud­varra. Kísérleti jelleggel, június 6-7-én, a fent jel­zett időpontokban megáll­tak a vonatok, de hivatalo­san június 14-től vehették igénybe megérdemelt mun­kájuk eredményeként a ve­rőce-fenyvesi üdülőtulaj­donosok az újonnan léte­sült megállóhelyüket. Török László VÁCI ^£íwia XXXVI. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1992. JÚNIUS 1ö„ KEDD Választott a Váci ÁFÉSZ Maradt a régi elnök — helyettes nélkül Börzsöny Múzeum Két kiállító Mihályfi Mária és Né­meth Zsuzsa müveiből nyí­lik kiállítás a szobi Bör­zsöny Múzeumban. A meg­nyitóra június 19-én kerül sor; délután négy órakor, dr. Bőzsöny Ferenc, a Ma­gyar Rádió főmunkatársa nyitja meg a két művész tárlatát. Elfogadta új alapszabályát, és megválasztotta tiszlségvi- selőit a A áe és Vidéke ÁFÉSZ. Bár a küldöttgyűlés ele­jén úgy tűnt, hogy a későbbiekben élesednek a viták, ám végül a küldöttek nagy többséggel fogadták el az alapszabályt, és újra bizalmat szavaztak az eddigi el­nöknek. Nem került viszont be az igazgatóságba az eddi­gi elnökhelyettes, aki ellen fegyelmi határozatot is hoz­tak. A megválasztott 117-ből 93 küldött és a meghí­vott vendégek először az elnök beszámolóját hall­gatták meg. Ebben szó esett arról, hogy a szövetkezet­ben végrehajtották a va­gyonnevesítést, és .ezzel csaknem hat és fél ezren váltak üzletrésztulajdo­nossá. átlagosan 25 ezer fo­rint üzletrésszel. VADÁSZBE LfNCS Hogy milyen sanyarú sors jutott osztályrészül a váciaknak, arra ők maguk is valószínűleg csak akkor döbbentek rá, amikor megnyílt a vadászbolt a városban. Az ínséges évtizedekre most a bőség éve követ­kezett: már két vadász­boltja is van a Duna- parti városnak. Hála a vállalkozóknak, olyan választék lett például nyílvesszőkből, hogy egy igazi indiánfönök is csak a száját tátuná ... Nem is beszélve arról, hogy a szafarira induló váciaknak immár nem kell szégyenkezniük Af­rika közepén sem: olyan ruhákban jelenhetnek meg, amitől a legvadabb berber is megszelídül. (Természetesen, más ruha illik a Szaharába és más a dzsungelbe, s természetesen mind­kettő beszerezhető.) És a bőség zavara csak fokozódhat. Bizonyos je­lek arra mulatnak, hogy a konkuráló boltok egyi­ke nem ragad le az ál­latvadászainál. Ugyanis, a kínálatban egy csinos kis bilincs is szerepel. Bilinccsel pedig nemigen szokás állatot fogni... Yácz remete Belányi László bőrdomborítása (Sintár Antal felvétele) Szólt az elnök arról is, hogy a vásárlóerő csökke­nésével kisebb az ÁFÉSZ forgalma is, bár a vissza­esés üteme mérséklődik. KINTLÉVŐSÉGEK Szigorították az értékesí­tést — mivel a szövetkezet kintlevősége közel 20 mil­lió forint —, a fedezettel nem rendelkező vevők sem árut, sem szolgáltatást nem kaphatnak. A szövetkezet helyzete mindezek ellenére stabil: hiteltartozása nincs, bank­számláján több mint 10 millió forint van. A tulajdonképpeni első napirend, az alapszabály­tervezet vitája keretében, a legtöbb hozzászóló az eí- nökhelyettesi funkció meg­szűnésével kapcsolatban tett fel kérdést. Felvetették, hogy nem tartalmazza a tervezet a tisztségviselők­kel szemben támasztható szakmai követelményt, s azt is, hogy nem képviseli a szövetkezeti tulajdonosok érdekeit. Az utóbbi észre­vételt tevő felszólaló sze­rint, a szövetkezeti va­gyont ma sem működtetik hatékonyan, ezért kell szak­mai követelményeket tá­masztani, és különválasz­tani a társadalmi és opera­tív irányítást. Felvetette azt is, hogy a tulajdonosok érdekét sértené, ha mind­össze kétezer forint befize­tésével beléphetnének új tagok, s tisztázni kellene, kiket illet az elsőbbség osztalékfizetéskor: a rész­jegy- vagy az üzletrész- tulajdonosokat. INDOKOLATLAN Mint a közgyűlés első perceiben, e szakaszban is némi ügyrendi vitára ke­rült sor, ám a vita, mielőtt élessé vált volna, abba Is maradt. Az elnök vitazáró vála­szában visszautasította azt a feltételezést, hogy a szö­vetkezet rosszul dolgozna: a hatékonyság nőtt,' s ke­A VÁROSHÁZÁN A kárpótlásról A földkárpótlással, a va­gyonnevesítéssel, a kárpót­lási jegyek felhasználásával kapcsolatban közérthető fel­világosítást kíván nyújtani a. polgármesteri hivatal. Az ezekkel kapcsolatos infor­mációkat ezért a városháza hirdetőtábláján közszemlé­re tették. Megtekinthető a polgármesteri hivatal hiva­talos ideje alatt. vesen mondhatják el, hogy nincs adósságuk. Elnökhe­lyettes választását a tör­vény nem Írja elő; indoko­latlan lenne az átlagos üzletrésznek megfelelő, 25 ezer forintot fizettetni a belépni szándékozókkal, viszont, aki ezután lép be, már nem jut nevesített va­gyonhoz. Az előterjesztett alapsza­bály-tervezetet — az elnök válaszaival együtt —, végül 4 ellenszavazattal, 3 tartóz­kodás mellett elfogadta a küldöttgyűlés. A korábbi tizenegy tagú igazgatóság helyett kilenc­tagút választottak a küldöt­tek. A szavazólapra felvett tíz jelöltből a legkevesebb szavazatot — mindössze 49 százalékot — Harmati Fe­renc volt elnökhelyettes, igazgatósági tag kapta, így kiesett. A megválasztott igazgatóság hét tagja — Ficzek Gyula, Furák Já­nos, Movik Lászióné, Pe- szeki Sándor, Szottfried Ár­pád, Szűcs István, Tamás Istvánná — régi, kettő pe­dig, dr. Marschalek Pál és Mátyás Györgyné, új. A fel­ügyelő bizottságnak egy új tagja van. VIZSGÁLAT A második fordulóban választották meg a küldöt­tek az igazgatóság és a fel­ügyelő bizottság elnökét Furák János és Horváth János személyében. Mind­ketten csaknem minden küldött szavazatát megkap­ták. A küldöttgyűlés meghall­gatta annak a négytagú bizottságnak a jelentését is, amelyet a szövetkezet számára több mint egy­milliós kárt okozó ügy ki­vizsgálásával bízlak meg. A bizottság megítélése sze­rint, ebben az ügyben Har­mati Ferenc főkönyvelő­ként nem kellő gondosság­gal járt el, ezért fegyelmi büntetésként szigorú meg­rovást és — hathavi átlag- keresete erejéig — kárté­rítési kötelezettséget java­solt. A küldöttek, kilenc tartózkodás és három el­lenszavazat mellett, elfo­gadták a javaslatot, azzal, hogy az ügyet a Pest Me­gyei Munkaügyi Bíróság­hoz teszik át elbírálásra. Borgó Ján vs VÁCI HIBI.AP Vác, Dr. Csányi László krt, 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. 9 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. S Postacím: Vác, PL 32.2601. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. 9 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig, O Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 őrálg. xMrltm 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom