Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-12 / 138. szám

SZAKMAI NAP Az anyakönyvi igazgatásról Anyakönyvi igazgatási szakmai napot rendezett Vácon a Köztársasági Meg­bízotti Hivatal. Mint isme retes, a hivatal feladata az igazgatási ág összefogása, s amikor a jogszabályokban valamilyen változás áll be, ezt'szakmai nap keretében ismertetik meg az ágazat­ban dolgozókkal. Az anyakönyvi igazgatás­ban bekövetkezett változá­sok miatt hívott össze re­gionális — Vác, Gödöllő, Dunakeszi és vonzáskörze­tüket érintő — értekezletet a hivatal a napokban, ame­lyeken az anyakönyvi igaz­gatás aktuális kérdéseit is­mertették. Ungorné Erdős Katalin, a Belügyminiszté­rium szakreferense és Meskó András, a Köztársa­sági Megbízotti Hivatal munkatársa tartott előadást, amelyet konzultáció köve­tett. Mint ismeretes, a közel­múltban történt változások között volt a személyi szám használatának korlátozása. 6-űi személyi igazolvány ke­rült kiadásra, amely már nem tartálmaz anyakönyvi részt. Új telefonsziimuá: 14-095 Az új váci telefonköz­pont átadásával, a többi nagy forgalmú előfizető között, a Váci Hírlap tc- iefonszáma is megvál­tozott, a címben szereplőre. Kérjük ol­vasóinkat, akik oly gyakran hívnak bennün­ket, ezentúl ügyeljenek a számokra, s ha lehet másoknak is mondják el! Kárpótlás, vagyon nevesités Közérdekű információ Közérthető felvilágosí­tással kíván szolgálni a vá­ros lakossága számára a földkárpótlással, a vagyon­nevesítéssel és a kárpót­lási jegyek felhasználásá­val kapcsolatban a -polgár- mesteri hivatal. Ezért min­den, a fentiekkel kapcso­latos információt a Vác Városi Polgármesteri Hi­vatal hirdetöábláján köz­szemlére tettek. Az érdeklődők — az érin­tettek — ezeket a hivata­los idő alatt tekinthetik meg. Koordinációs megbeszélés Remény a kisvasút újraindítására VÁCI . Kiirtva XXXVI. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1992. JÚNIUS 12., PÉNTEK Egy hónappal ezelőtt fog­lalkoztunk először a Kis­maros—Királyrét között közlekedő erdei kisvasút sorsával. Azóta megjelent írás a nagybörzsönyi kis­vasút leállításáról is, szól­tunk arról, hogy a parla­mentbe, a honatyáknak is eljuttattak felhívást a kis­maros! kisvasút megmen­téséért. Az események gyorsan követték egymást, a május 18-iki leállítás óta sok minden történt. Mint azt Nemoda Istvántól, a Pest Megyei Gyermek- és Ifjú­sági Alapítvány titkárától megtudtuk, a második fél­évre valószínű rendeződik az országban fellelhető 19 erdei vasút helyzete. Te­hát ezek leállítása így csak ideiglenesnek mondható. Ami pedig az alapítva­Mozi Dunagyöngyc filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): június 12-én, pénte­ken, este fél 7 órakor a Hullámok hercege című amerikai lélektani drámát vetítek. Rendezte: Barbra Streisand. Június 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap, este fél 7 órakor a Börtöncsapda című amerikai akciófilm a mű­sor. Főszerepben: JeSn- Claude van Damme. Június 12-től 14-ig, este fél 9 .órakor, a Szombat esti frász című amerikai vígjátékot játsszák. Ren­dezte: Jonathan Wacks. — Témája: A félszeg ti­nédzser szerelmes a szom­szédban lakó szexbombá­ba. Bátyja segít szerencsét­len öccsén, de ezzel bor­zalmas események sora zú­dul rájuk... , Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságá­ban): június 12-től 14-ig. este fél 10 órakor, a Szom­bat esti frász című ameri­kai vígjáték, a szabadtéri mozi műsora. Hétfőn és kedden nincs előadás. KÖZLEMÉNYEK építkezők, figyelem! Énífcke- réséhez szükséges anyagok .ér­tékesítését. beszerzését, fuvaro­zását. megbeszélt batáridőre, vállaljuk, önrakodós gépjármü­vekké!. DARU-TRANS Kft. (Orbottyáni téglagyár teberbe- j árójával. szemben!) Telefon­ta 7-ám : 06-60-46-047. (113 476/7K) Vácduka község önkormány­zata Július l-jétől történő al­kalmazásra keres felnőtt szak­ápolói képesítéssel körzet es nővért, aki egyben az orvos melletti adminisztrációt is el­végzi. Jelentkezés a polgármes­teri hivatalban 1992. iünius 20- áig. Érdeklődni lehet a 27-66- 19l-es telefonszámon. (113 437/ 2K) Köszönd nyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik Aranyosi István te­metésén reszt vettek, sírjára vi­rágot helyeztek el és a család fájdalmát igyekeztek enyhíteni. A gyászoló család. (113 458,1K) Lakásépítés í A Váci Városgazdálkodási Vállalat várja a tisztelt lakosok jelentkezését idén felépülő, tetőtéri lakások megvásárlására. A kétszintes lakások irányára: 26 000-28 000 Ft/nm. A lakások alaprajza meglekinthető Bába Évánál, a vállalat központjában (Vác, Zrínyi u. 9.), a vállalkozási Sl S jlÖíSMÍ osztályon. Telefon: (27)-11-200. Jelentkezési határidő: június 15-e. nyi befizetéseket illeti, még bővebb információk­kal nem rendelkeznek — mivel a banki átfutási idő hosszú —, ám több helyről mar jelezték a támogatást. Megtudtuk, ha a kisvas­utak újraindításának pénz­ügyi feltételei adottak lesz­nek, akkor ebben az esz­tendőben még az erdőgaz­daságok működtetnék, ám jövőre elképzelhető, hogy ugyanezt alapítványi kere­teken belül végeznék. Leg=- közelebb a kis marosi és nagy börzsönyi vasút ügyét június 13-én, a kismarosi polgármesteri hivatalban. koordinációs megbeszélé­sen tárgyaljaik. A megbeszélést a Pest Megyei Gyermek- és Ifjú­sági Alapítvány vezetősé­ge kezdeményezte, amely­re meghívták, többek kö­zött. a Miniszterelnöki Hi­vatal Ifjúsági Koordinációs Titkársága, a Pénzügymi­nisztérium. a Földművelés­ügyi Minisztérium, az Ipa­ri és Kereskedelmi, a Kör­nyezetvédelmi, Területfej­lesztési, a Távközlési és Hírközlési, Közlekedési Mi­nisztériumok vezetőit is. A tervek szerint a meg­hívottak nemcsak a tár­gyalóasztal mellett beszél­getnek a kisvasút sorsá­ról. hanem különvonattál bejárják Királyrétig a pá­lyát. (halász) Rendelkezési jog és többlelszolgáltolások Négyezer iij telefonvonal (Folytatás az 1. oldalról.) személy gépkocsi-forgalom kényelmes sétakocsikázássá változna. Valahogy így lesz most a nagy forgalmú elő­fizetőkkel s a hátramara­dottakkal. Az'új központ tiszta bő­vítés, így 4000 új bekötési lehetőséget nyújt. A beru­házást 1991-ben kezdték, és körülbelül egymilliárd fo­rintba került. Azokat, akik először ide kerülhetnek, a telefonszámla alapján vá­lasztották ki. A legnagyobb forgalmú" 800 ilyen vonal használója lesz tehát, aki­nek a telefonszáma ettől a naptól megváltozik. Nem mondhatjuk egyértelműen, hogy a közületi számokat érinti, mert sok magánsze­mély is produkál havi 7-8000 forintos számlát. Vajon a gyorsaságon túl mit tud még nyújtani az új központ? Számos több­letszolgáltatásuk lehetséges. Ezekről részletesen értesí­tik az érintetteket. Ezért csupán néhány csemegét emelünk ki. A hívásátirá­nyítás lehetővé teszi tá­vollétükben a beprogramo­zott másik állomás, az ak­tuális tartózkodási hely automatikus kapcsolását. A bekopogófunkció lehe­tővé teszi, hogy jelezzük a hívott félnek, aki mással beszél, hívási próbálkozá­sunkat. A csevegésbe bele- feledkezok így eldönthetik, leteszi k-e, és így lehetősé­get adnak a hívónak a síké­Váci apróhirdetések Tüzóp váci te’cpc Weiraár gép­kezelőt keres. Jelentkezés: Honvéd út 26. 06-27-10-865. — (1 13 463/1K) Matematikából és magyarból pótvizsga felkészítését yállalok. Érdeklődni: (36-27-11-127, dél­után. (U3 466, IX) Sürgősen eladó családi ha/,. 440- es telekkel. Id. Csepregi And­rás, Vác. Ambró Ferenc út 34. (113 467 )K) Fiatal házaspár keres idős né­nit.- akinek segíthet.. Szükség esetén ot (lakással. I-eveleket ..Megbízható” jeligére, a váci hirdetőirodába. Jókai u. 9. ké­rik. (U3 461UK> Jó állapotú, bontott cserép kai y-. ha érdekel. Címem: Szekeres Tibor, Szód, Csörög, Puskin út 4. 2134. (113 456.1 K) Munkatársat keresünk, autóal­katrész szakismerettel, eladó­nak, továbbá' autószerelőket és jól hegesztő lakatost, gyakor­lattal. Jelentkezni: 13-865-04. te­lefonszámon vagy a Szikriszt autósboltban. (U2 L Z öld sé g-gy üinöles k ereskedo k, figyelem! Eiádó balatohedgrcsi strandon, kemping mellett, 'esz­tétikus, 24 nm-es, monopol helyzetű pavilon. Telefonszám: 06-87-13-983. (113 4ö1;1K) Sürgősen eladó Váe-Deákva- ron. 2,5 .szobás, összkomfortos, telefonos, kertes, garázson, tár­sasházi lakás. Eladó még 500 literes mélyhűtő. ^3 kilogram­mos gázpalackok. Érdeklődni: 06-27/-12--3í?4 -es te l e f o rtsza m o n. /U3 459/1K) Csányi körúti üzletsoron helyi­ség bérbe adó. Érdeklődni á helyszínén, Illés György órás­nál. naponta 10—12 óráig. — ma 460/1K) Vörös tojótyúkok, eladók, 180 forintos darabos áron, kis té­telben. Érdeklődni: Bodor, Vác. Váczi Pál utca 25. Tele­fonszám: 06-27-13-452. (113 451/ 3K) Törzskönyvezett szülőktől do­bermankölykök reális áron kaphatók.' Cím: Szód. Csörögi u. 24. (113 454/110 Vác külterületén gondozott málnás eladó vagy szedésre bérbe adó. Minden megoldás érdekel; Érd.: Vác, Ifjúság te­re 11. (113 409/110 Elcserélném váci, aísóvárosi. 1.5 szobás, erkélyes, kilencedik emeleti, 44 nm-es, távfűtéses, főbérleti lakásomat egyszobás vácira, gázfűtésesre. Közös ud­varban levő nem érdekel! Le­veleket „Tavasz” jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai u. 9.1. ÍU3 441/1K) Gépkocsivezető (B) hivatásos jogosítvánnyal. 15 éves baleset- mentes vezetési gyakorlattal munkát keres. Saját gépkocsi­val is 17-től reggel 6-ig. hét­végén éjjel-nappal. Főállású munlca is érdekel! Leveleket „Sürgős” jeligére, a váci hir­detőirodába (Jókai u. 9.) ké­rem; (113 443/110 ______ Ve gyen részemre 1,3 millió fo­rint'értékben lakóingatlant. 1.5 szobás, összkomfortos, erkélyes szép lakásomért. Megtekinthe­tő: 17-től 20-ig. Novak Tiborné, Budapest. Páskomliget utca 44. I. 6. 1156. (111 949/310 Kölyökkutyák eladók. Spániel, többféle színben, valamint sarplaninac (jugoszláv farkas­ölő) törzskönyvezve, tetoválva. Érdeklődni: 11-934, vagy 10-810. (112 482/3K)__________________ Mű szalU rajzolót, építészt, sta­tikust, eseti munkára keresek. Telefoniszám: 06-27-12-338. — m2 912/1K) Áron alul. Vácott, ürcg-íler- mányban. kb. 1600 n.-ö!cs te­lek, sürgősen eladó. Megoszta­ni is lehet! Érdeklődni: Hau- likné. Vác. Dózsa György út 76. (H3 450;3K) _________________ Ei adó Pencen kertes ház. Ér­deklődni: Penc, Széchenyi utca 2. (113 452/1K) res telefonáláshoz. Kérhető még automatikus ébresztés, részletes számla arról, állo­másunkról, mikor hova te­lefonáltak, és így tovább. — Ez az átállás egyik pillanatról a másikra meg­történik, de mikor számít­hatnak telefonra azok, akik valójában várták ezt a központot, az a több ezer várakozó? — kérdeztük Magyar Istvántól. — A központ átadását követően a korábbi tájé­koztatásnak megfelelőén először a deákvári több­szintes lakásokba visszük a vonalakat. Ott már július hónapban számíthatnak er­re. — Azok, akiknek a pos­tás kézbesít« megállapodási szerződésünket a távbeszé­lő-állomás létesítéséről, azok biztosak lehetnek ab­ban, két-három hét múlva felszerelik lakásukban az állomást — tette hozzá Mátrai Sándor. — Ezek a Vác városában magánszemélyek esetén 30 ezer forintba kerülő állo­mások tudomásom szerint jogilag különböznek a ko­rábbiaktól, Ez a helyi ön- kormányzattal kötött szer­ződésük értelmében lesz így. Mi a legfontosabb kü­lönbség? — Az előfizető ebben az esetben megvásárolja a rendelkezési jógot is. En­nek jelentősége akkor van, ha például lakáseladáskor lemond az állomásról a ko­rábbi előfizető, átruházhat­ja a lakás új tulajdonosá­ra. Ezt korábban nem te­hette meg. Költözéskor csu­pán áthelyezési igénye le­hetett — válaszolta az üzemvezető. Dudás Zoltán Anyakönyvihírek Vácott születtek: Feny­vesi Sándor ts Fehér Jo­hanna lánya Renáta, Gu­lyás József és Bánka Szil­via fia Gergő. Kende Zol­tán és dr. Bíró Éva lánya Gabriella, Laczlkó Zoltán és Szentesi Gyöngyi lánya Andrea, Galgócz/i Balázs és Mátz Krisztina lánya Eszter, Pap Gyula és Kra- lik Judit lánya Anita, Var­ga Kálmán és Kosztovics Andrea lánya Petra, Gáb­riel László és Sula Tünde lánya Boglárka, Janik László.; és Horváth Éva fia István, Hauzman József és Lovász Ildikó fia Balázs, Konrád János, és Tóth Györgyi fia János, Szabó László'és Lakatii Anita fia Krisztián, Termán Csaba és Hollókői Erika lánya Ivett. Házasságot kötöttek: Kol­lár Ferenc és Kimlei Má­ria. Luka János és Bocla Ildikó. Szabó Nándor és Tóth Márta, Burai Endre és Sehíen'k Mária. Berta Gábor és Oláh Ágnes. Vácott haltak el: Tóth Jánosné sz. Sződi Erzsébet Dány, Kanyó Istvánná ss. Hegedűs Borbála Gyön­gyöspata, Aranyosi István Vác. Vanderlik Béla Vác, Szőllősy Istvánná sz. Ma­rosi Márta Vác. Nyerluc András Szód, Frank Jó- zseíné sz. Mácsai Magdol­na Göd, Kindling Józsefné sz. Fackelmann Teréz Göd, Müller Györgyné sz. Pál Erzsébet Vác, Ondrik Pál- né, sz. Peirovicz Mária Cső­vár, Oravecz József Szód, Barczi Mária Verőce, Var­ró Sándor Vác, Payerl Vil­mos Vác, Szárny og István­ná sz. Simányi Anna Vác, Kiss Sándoré sz. Dóira Ró­za Csobáiika. Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a vá­ci egészség ügyi alapéllátás központjában található (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es te- lefonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak szá­mára mindennap tarta­naik ügyeleti szolgálatot. A várofikörzetiek számá­ra péntekem, szombaton és vasárnap van ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap van. Az ügyelet helye szin­tén az egészségügyi alap­ellátás épülete. Fogászati ügyelet: szom­bat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Bea Imre, vasárnap dr. Csatlós Györgyi rendel. Helye: Cházár András u. 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat­vasárnap dr. Kalácska La­jos, Szob, telefon: 70-068. A déli körzetben szom­bat-vasárnap dr. Juhász János. Fót. toliefon: 58-375. VÁCI IIIIU.AP Vác, Dr. Csányi I ászló krt. 13. 6 A szerkesztőség ve­zetője: liorgú János. A Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász kvzschet. « Postacím: Vác, Pf. 32.2601. Telefax és telefon: (271 14-095. Telex: 282-287. A Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. A Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 8-tól Űrig, vala­mint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai útra 9.» hétfőn és kedden rté'ntán 14-tól 17 óráig. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom