Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-08 / 134. szám

MONORI xJtítia XXXIV. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1992. JÚNIUS 8., HÉTFŐ Aszály - környezetszennyezéssel Pusztaiéban a határ 'Aki Vecsésen a Hálmy akácerdöbe tesz egy kirán­dulást. szomorú látvány fo­gadja. Siralmas képet mutat az erdő melletti rozstábla, ami az aszály miatt való­sággal kiégett. S aztán még felocsúdni sincs idő, ha az ember a száraz ágakkal, az aszály miatt jobban tarkí­tott erdőbe indul. Csak az aszály miatt?! Szemét sze­mét hátán: nejlonzsákos háztartási szemét, bicikli­alváz, autókarosszéria és ülés váz. szétvágott vaslemeze, halomnyi szeres műanyag flakon, s ki tudja, még mi minden. Az emberiség az aszályt tehát önpusztító, környezetszeny- nyezéssel, felelőtlenséggel tetézi. Fura felelőtlenség! Vajon hová kirándulhatnak majd a vecsési unokák? A gyerekek már ma is óriási ritkaságszámba menő aján­déknak tartják, ha sárgari­gófüttyöt hallanak, vadga­lambot, fácánt látnak, s megcsodálhatják a környé­ken egyedül a Halmy erdő­ben látható, sütkérező, nagy, zöld hátú gyíkot. AUG VAN BÉKA Évek óta járjuk gye­rekeinkkel és barátainkkal a vecsési határt, hogy a természet megbecsülésére is figyelmeztessük őket. A ba­ráti kör már kikerült az ál­talános iskolából, de éveken át Vecsésen csak kétszer láttunk vadnyulat, igaz, az egyik abból is az alsóhalmi szőlő mellett a káposztasa­vanyítás után kihordott ezernyi ecetes flakon köze­lében döglött meg. Siralmas látvány a kanális környéke is, szemét a part men­ti dűlőúton, és szemét a kanálisban is. A gye­rekek kérdik: miért lett ilyen kevés béka az ördög­sziget körül? Aligha csak az aszály lenne az oka. Nem tudjuk környezetünket megbecsülni. S nemcsak az erdőben, a határban, a ka- hordó nálisparton, hanem a falu- vegy- ban sem. Az önkormányzat a településen tucatnál is. több szemeteskonténert he­lyezett el. hogy ne a dűlő- utak mentén helyezzék el a lakosok a fölösleges kaca= tot. NE CSAK AKCIÓBAN Aztán a konténerek kö­rül is ugyanolyan szemétte­lep alakul ki a Halmy Jó­zsef téren, Kertekalján, a Szent István téren és má­sutt, mert jönnek a gube­rálók — no nem az elesett- ségük miatt guberálók!! —, hogy a réz, vas, alumínium hulladékért a konténerből a szemetet szanaszét .szórják. Az kit érdekel, hogy a Hal­my téren óvoda, iskola, két élelmiszerbolt is van a kö­zelben? Tartson rendet az önkor­mányzat! — hangzik gyak­ran a demagóg megjegyzés. Való igaz. hogy célszerű lenne a térről gyakrabban üríteni a konténereket, de a Tantermek, zsibongó Versenyt nyertek A napokban soron kívüli ülést tartott Sülysáp nagy­község önkormányzati kép- viselő-testülete. Korábban a polgármesteri hivatal pá­lyázatot írt ki az 1-es szá­mú általános iskola bővítési munkálataira, illetve a sá­pi községrész új, egyelőre hat tantermesre méretezett iskolájának építésindító fel­adataira. A pályázati ha­táridő lejárt, s a feladat sürgősségére való tekintet­tel vált szükségessé a rend­kívüli ülés . összehívása, amelyen a képviselők a be­érkezett mintegy nyolc pá­lyamű közül választották ki a legjobbnak tartott ajánlatot. IFA billenős tehergépkocsi ér­vényes műszakival olcsón el­adó. Üllő, Erdősor 54. (112 827/ 1K) MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. 0 A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 9 Munka­társak: Gér József és Kob- icncz Zsuzsa. ® Postacím: Monor, PL 51. 2201. Tele­fon: 157. % Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8*tói 11-lg. 8 Krn J» Tudomásunk szerint a pályázók mindegyike kép­viseltette magát az ülésen, amelyen végül is e cégek közül — azok költség- és szakmai ajánlatait figye­lembe véve — csaknem száz- százalékos arányban a süly- sápi székhelyű Interép- szer építőipari közösségé­re „voksolt” a testület. így hát e beruházás révén ínséges időszakban fontos, rövid határidőn belül telje­sítendő feladathoz jutott az említett kft., amely — mi­vel mindkét vállalkozást ő nyerte’el —• a pályázatban megjelölt költség összegé­ből mintegy 300 ezer fo­rintos „kedvezményt” ad. Egyébként az 1-es számú iskola két tanteremmel, zsi­bongóval való bővítését ez évi tanévnyitással kulcsra készen kell átadnia. Sá­pon az egyelőre hat tan­termesre méretezett s a szükséges kiszolgáló helyi­ségeket is magában foglaló iskolának fogadószintű ala­pozásával — "ennyire szól a pályázati megbízatás — kell végeznie még a tél beállta előtt. Ismerve az építési te­rületrész kedvezőtlen geo­déziai viszonyait, nagy fel­adatról van szó, az itteni földmunkák jelentős részé­ben a TRANSCO vállalko­zás lesz az építőipari cég segítségére.’ J. I. felelőtlenséget az önkor­mányzat se képes réndele- tekkel megszüntetni. Pedig a jó szándék megvan. Má­jusban a képviselő-testület Vecsés tisztaságáért indí­tóit mozgalmat. Bár ezt hosszabb időtartamra is ér­vényben tartják, s a sze­métbányában is biztosítják a szombati ügyeleteket. markológépeket, billenő te­herautókat is felajánlottak már, hogy eltüntessék a szeméthegyeket Alsóhalom­tól a Birgejárásig, a Juhál- lástól a' Halmy erdőig. Tiszteletre méltó igyekezet. Mindenki mellé nem lehet csőszt állítani, s az önkor­mányzat se foghatja az ál­lampolgárok kezét. Sajnos az állampolgári fegyelem az előző rendszerben oly mér­tékben fellazult, hogy ön- kormányzat legyen a tal­pán. aki visszakényszeríti a palackba a szellemet. Min­denesetre el kell kezdeni, s aki felelősséget érez kör­nyezetéért: önkormányzati hivatalnok vagy tollforgató. Vecsésen élő nyugdíjas vagy munkanélküliséggel küszködő ingázó, vállalko­zó vagy káposztasavanyí­tásból élő. fel kell ismerje: saját jól megfontolt érde­künk a környezet védelme. S nemcsak akciószerűén! ILLEGÁLIS FAVÁGÓK Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy az érintettek a Halmy erdő körül is portyázzanak, mert az illegális favágók, a vi- rágha borult akácot sem kí­mélik. S aki találkozott már velük, tudhatja: nem azért Vágják ki, mert any- nyira rászorulnának, in­kább azért, mert még van hely hová tenni a portán, s aztán úgyse szól nekik sen­ki, következményekkel sem kell számolniuk. S a karnyi vastagságú ágak már nem is kellenek! Pusztul tehát még az is, ami nehezen át­vészeli a környezetszennye­zést. Közös érdekünk, hogy ezeket a jelenségeket visz- szaszorítsuk. Vecsésen és a vonzáskörzetben másutt is. Orosz Károly GYOMRO Testületi ülés A gyömrői önkormány­zati képviselő-testület jú­nius 9-én, kedden délután fél négykor tartja soros — nyílt — ülését, a megszo­kott helyen, a Szent István utca 25. szám alatti közös­ségi házban. Napirendjén szerepel a polgármester és a hivatal tájékoztatója, a bl :ottságok beszámolója, továbbá sor kerül interpel­lációkra és bejelentésekre is. Javaslat hangzik el a szervezeti és működési sza­bályzat módosítására, s ren­deletet alkotnak a múlt évi pénzügyi zárszámadásról. A kamatmentes kölcsönök odaítéléséről is döntenek. KULTURÁLIS AJÁNLATOK Polgárőrnők? Kölcsönös segítség Monoron 19.30-tól aerobic az Ady Endre utcai iskolá­ban, az autósmoziban a Volán-telepen este negyed 10-kor A prosti (színes, szinkronizált amerikai ero­tikus krimi). Rendkívüli vezetőségi ülést tartott a monori pol­gárőr-egyesület. Hardik Károly elnököt kérdeztük: mi volt a téma? — Mindenekelőtt számba vettük sorainkat, ugyanis több új belépő azonosult szándékainkkal. így lehető­ség nyílt, hogy a körzetcso­portok létszámát növeljük, s hatékonyabbá tegyük az ellenőrzéseket. — Ügy hallottuk, hogy a monori-erdeiek is csatla­kozni kívánnak a monori- akhoz? Igaz ez? — Valóban egy 20-25 fős lelkes lokálpatrióta, a közösségért áldozatot hozá csoport alakult, anielynek az egyesületünkhöz történő csatlakozása folyamatban van. Ök saját településü­kön óhajtanak segítséget nyújtani a közrend és köz- biztonság érdekében. — Törtcnt-e a legutóbb lapunkban közzétett csekk­számlaszámra támogató, patronáló befizetés? — Igen, nem is csekély! Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik anyagi segítséget nyújtottak. Volt aki kétezer, de volt olyan is. aki tízezer forint támo­gatást ad. ám vannak olyan kereskedők, vállalkozók; akik mélyen hallgatnak, s utólag siránkoznak, ha be­törők jártak náluk. Ezért emlékeztetek a csekkszám­laszámra: 384-98303-1309, s ígérjük, üzleteiket, portál­jukat rendszeresen ellen­őrizzük, szem előtt tartjuk. Szorosan együttműkö­dünk a rendőrkapitányság­gal, s beléptünk az országos szövetségbe is. Azt szeret­nénk — s ehhez szakmai előadásokat is szervezünk a megelőzés és az informa­tika tárgyában —, hogy minél eredményesebben dolgozzunk, hasznára le­gyünk városunknak és pol­gárainak. Ezeket a szakmai továbbképzéseket — a köz- biztonsági helyzettől füg­gően — rendszeresíteni akarjuk. Várjuk még az új belépőket, a gyengébb nem képviselőit is, hiszen a kap­csolatteremtésben és az inr' formáció kiépítésében nagy segítségünkre lehetnek. H. J. Bclfeg°r Monoron Frontember a csúcson Sok-sok piros plakát hir­dette városszerte már jó előre a Belfegor-koncertet. Többen kérdezték: milyen csapat ez? Most hallottam én is. először róluk. De va­lamiféle „belső késztetésre” én is megjelentem vasár­nap a monori művelődési központban. Zsebem mé­lyére, jó mélyre nyúlva ki­fizettem a 100 forintos be­lépőjegyet ... Mi fogadott odabenn? Né­hány fiatal tartózkodóan mustrálgatta a színpadon megjelent öt zenészt, s töb­ben viccesen mutogattak az énekes ingből kilógó pocak­jára. Mi tagadás, én is kuncogtam egy picit, de az elkövetkező bő kétórás ze­nei műsor aztán már nem adott okot a kuncogásra. A kezdés percre pontos volt. A bteharangozott heavy-metal talán nem is volt annyira „heavy”. Én inkább valamiféle jól meg­szerkesztett rockzenének nevezném, melyet átszőt­tek a hibátlan gitárfuta­mok, a precíz kiállások. A frontember hangterjedelme a hegycsúcsoktól a tenge­rek mélységéig változott, dicséretet érdemel a töb­biek közös vokáléneklése is. Saját számaik mellett hallhattunk más rockcsa­patok slágereiből, sőt még az István, a királyból is. A lassú kezdet után a han­gulat magával ragadta a végén már 60 fős(ü!) kö­zönséget, többen táncra perdültek. A show ked­véért az egyik gitáros is lejött a színpadról, hogy közelségével további moz­gásra késztesse őket. A buli 22 óra után zárult. A. fiúk szívesen játszottak volna még, de féltek a csendháborítás veszélyé­től. A csapzott közönség is szép lassan elvonult, s köz­ben az együttes teljesítmé­nyét magasztalták. Igen, jó volt! (Golyó) Támogatás Egyre nehezebb helyzet­be kerülnek az önkormány­zatok a pénzhiány miatt. Szinte minden településen megszaporodtak a szociá­lis támogatást kérők, leg­többjüknek a létfenntartás­hoz szükségesek a Havi pár ezer forintok. Gyomrán tavaly az ifjú házasok nem kaptak ka­matmentes kölcsönt az első lakás építéséhez, s most az önkormányzat — önkritikát gyakorolva — változtatott ezen. Legutóbbi testületi ülésükön hosszas vita után döntöttek arról, hogy a ké­relmezők közül kiknek nyújtsanak 100—150 ezer forint kamatmentes hitelt az első lakás építéséhez. Persze, a hivatal bugyellá- risa véges, így aztán nem tudtak mindenkinek pénzt adni. Végül is csaknem öt ven ifjú házaspár örülhetett, mert ennyien részesültek a támogatásból. Ma este Várják a focibarátokat Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1912-ben alakult meg Gyömrőn a község sport­egyesülete. A nem akár­milyen jubileumot méltó­képpen kívánják megün­nepelni a kései utódok. A labdarúgócsapat már meg­nyerte a Monor—Cegléd körzeti bajnokságot, így jo­got nyertek, hogy ősztől már magasabb osztályban, a megyei II.-ban szerepel­jenek. A női kézilabdázók szintén harcban vannak az NB II-he jutásért. A férfiak viszont, — sajnos — a ki­esés ellen küzdenek. A sak­kozók sem. zárták túl jól a szezont. A labdarúgók ba­ráti köre már eddig is je­lentős támogatást nyújtott a szakosztálynak. A vezető­ség szeretné, ha tovább mé­lyülne a kapcsolat a csapat és az önzetlen támogatók között. Erre szükség is lesz a jövőben, mert. a maga­sabb osztály nagyobb köve­telményeket támaszt a gyömrőiekkel szemben is. A labdarúgók baráti köre ma, hétfőn este 6 órakor taggyűlést tart a sport- egyesület székházában, amelyen ismertetik az el­múlt időszak eredményeit, s megbeszélik a jövőbeni feladatokat. Szeretettel várnak mindenkit, új ta­gok belépését is szeretnék elérni. Az a cél, hogy a csapat a magasabb osztályban is megállja a helyét, és még sok örömet szerezzen a jövőben remélhetőleg népe­sebb szurkolótábornak. G. J. nem volt nagy kereslet a fagyi iránt. Az öreg mar-mar gyanakodni kezdett, hogy miért kul­logunk utána. Aztán megállt a triciklivel, s megkérdezte, mit akar­tok? — Hát egy kis fa­gyit. Hű maradt önmagá­hoz. Egy-egy gombócot rányomott mindnyájunk tölcsérére, s „no aztán most már tűnjetek” biz­tatással kergetett el bennünket a tricikli mellől. Ez a mostani tricikli a régi hangulatot igyek­szik visszavarázsolni, ám kevés sikerrel. /Uekem a Berkes bá- 1 ’ esi fagyija sokkal jobban ízlett, mint a mostani. S elsősorban nem azért, mert leg­többször ingyen jutot­tam hozzá, hanem mert az főzött fagyi volt, az igazi, a másíthatatlan. Izét még most is itt ér­zem a számban, s köz­ben Berkes bácsira gon­dolok, aki már régen örök álmát alussza ... (gér) PILLANATKÉP cm leheli rp öbb településen visz- szatének a mozgó fagylaltárusításhoz, így Vecsésen és Gyomron is látni már ilyeneket. Gyomron is tricikli jár­ja az- utcákat, egy fiatal­ember kínálja a hűs go­lyókat a tölcsérekben. Gyermekkorom Ber­kes bácsija jut eszembe mindig, amikor meg­pillantom a motoros tri­ciklit. A kedves öregem­ber hófehér háromkere­kű. lábbal hajtott jár­művel rótta Gyömrö ut­cáit az ’SO-es években, ötven fillérért kínálta a fagyigombócok darab­ját, de hát a legtöbbször nem volt nekünk egy lyukas két}mérésünk sem. Mindig azt lestük, mikor fogy el a három tégelyből a finom fagy­lalt, mert ilyenkor az öreg megszánt bennün­ket, s az alján lévő ma­radékot összekaparta nekünk, majd a kezünk­be nyomta. Egyszer öt utcán át is elkísértük Berkes bá­csit. arra várva, vajon mikor ürülnek ki megint a tégelyek. De akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom