Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-23 / 121. szám

CEGLÉD I Stílfa XXXVI. ÉVFOLYAM, 121. SZÄM 1992. MÁJUS 23., SZOMBAT BESZÉLGETÉS TÓTH ISTVÁNNÁL Visszavárja India A közelmúltban nyílt meg a ceglédi galériában Tóth István Balázs Béla-díjas ér­demes művész, az évszázad kiváló fotóművésze Egy csepp India című nagy si­kerű kiállítása. A világszer­te ismert alkotóval ennek apropóján beszélgettünk. — Ha végiggondolja több évtizedes munkásságát, mű­vészetében mennyire fon­tos az Egy csepp India? — Ezt én is próbáltam Önmagámban értékelni. Ré­gi vágyam teljesült, hogy Indiába ellátogathattam. Ügy érzem, nemcsak ne­kem, az országomnak is szólt ez a meghívás. A ko­rábbi alkotásaim és az in­diai fotóim között óriási el­lentét van. S ez nem csu­pán az ottani emberek mentalitásából fakad. Az eddigi munkáimnál kivá­lasztottam a modelleket, s komoly értékelés után dol­goztam. Kint viszont az ut­cán abban a pillanatban kellett komponálni, dönte­ni. Persze idehaza ezt is könnyebben lehet csinálni. Mindenesetre pályakezdé­sem utcai riportjainak most nagy hasznát vettem. Nem beszélve arról a segítségről, amit vendéglátóimtól kap­tam. Ugyanakkor nehezítet­te a dolgomat a számomra elviselhetetlen klíma. — Rengeteg látvány zu­hant önre, ám nem töreked­hetett a teljességre. Mit nem tudott megörökíteni, magával hózni? — Kimondottan az volt a koncepcióm, hogy portré­ikat készítek. Kint némi­képp változott ez az elkép­zelésem. Ügy döntöttem, ha az időmből futja, zsánero- kat és műemlékeket is fo- tografálok. Tizenöt nap alatt képtelenség volt min­dent megörökíteni. Elgon­dolkoztat az indiai nagykö­vet úr kérése, hogy ismét térjek vissza a hazájába. Mutassam meg az új India arcát is. — Az előző érában nem volt párttag, és most sem az. Mégis úgy látszik, mint­ha kegyvesztett lenne. El­fordultak-e öntől? — Valóban sohasem vol­tam párttag, és most sem vagyok az. Annak idején keményen megbélyegeztek, mint elvetemült reakcióst. Egykor felfüggesztették a Magyar Fotóművészek Szö­vetsége tagságomat. Mert KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazok­nak, akik 1992. IV. 30., drága jó férjem temetésén megjelen­tek, sírjára virágot és a család­dal együttérzésüket kinyilvá­nították gyászunkban. Felesége PÉNTEK LAJOSNÉ, Cegléd, Széchenyi út 41. (110 874/1K) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1/ # A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatárs: Tamasi Tamás. # Posta­cím: Cegléd. Pf. I». 2701. Te lefax és telefon: (20) 11-400. • Telex: 22-6353. # Hirde­tésfelvétel : Hírlapkiadó Vál­lalat Közönségszolgálata. Cegléd. Teleki u. .10.: kedd. csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda L0—17 óráig. Teje­lőn: (20) 10-763. 1956 után azt merészeltem mondani, a háborús bűnö­söket már szabad lábra en­gedték, az én képeimre pe­dig háromsarkos bélyegzőt nyomnak, hogy kiküldhe- tők-e vagy sem külföldre. Egy ideig szakmailag be­tonfalúkba ütköztem. Mivel a Nyugat kapuja nyitva állt előttem, később meg­szűntek a bélyegzések. Már kétszázötven nemzetközi díjam volt. De a fordulat a Műcsarnokban megrende­zett kiállításom után kö­vetkezett. Ugyanis 1979-ben felterjesztettek Balázs Bé- ía-díjra. Ekkor tört meg a jég. Ettől kezdve a hazai szerepléseim lényegesen gyarapodtak. Végül is nem mondom azt, nem tudják, hogy itt élek Cegléden és ki vagyok. Ám azt hiszem, valami nincs rendben ... Ügy érzem, nem változott semmi körülöttem. — Évekkel ezelőtt felve­tődött egy emlékház gondo­lata, ahol állandó kiállítás lenne a müveiből. Nincs semmi biztató jel arra, hogy ez megvalósul? — Jó néhány éve vető­dött fel az az elképzelés, hogy a Rákóczi úti Veér- házat átalakítják Benedek Péter és Tóth István mű­veinek kiállítótermévé. El­készült a terv — a megye is szentesítette —, a műkö­dési engedélyt is kiadták. Aztán vezetőváltás volt. Akkor csupán egy négy­szer négyes szobát kínáltak alkotásaim bemutatására. Erre köszönettel nemet mondtam. Majd egy kedve­ző ajánlatot tettek — ami­nek örültem —, a megnyi­tást nem távoli jövőben je­lölték meg. Ennek már kö­rülbelül hat éve. Egyébként a közelmúltban egy ösz- szejövetelen tárgyaltak a ház sorsáról, működéséről. Nem kerestek meg, még a nevemet sem ejtették ki. — Külföldön napjaink­ban is szép sikereket ér el. Ennek ellenére mintha le­állt, visszavonult volna. Vagy egyelőre nem tud mit mondani a világról? — Rengeteg mondaniva­lóm van. Csak nem látom értelmét. Persze némiképp az anyagiak is motiválják ezt. Ma már több ezer fo­rintba kerül egy-egy uta­zás, amit meglehetősen ne­héz finanszírozni. Eddig egész pályámon hoztam efféle áldozatot, nem győzöm pénzzel. Most el­kezdtem festegetni. Nagyon élvezem. Ha úgy tetszik, legnagyobb szenvedélyem és életutam terhére teszem ezt. Senki se próféta a sa­ját hazájában. Ez kétélű dolog. Balázs Béla- és SZOT-díjas érdemes mű­vész vagyok. Háromszáz- huszonkilenc nemzetközi díjat kaptam. Külhonból, szinte naponta érkezik egy- egy újabb elismerés. Ami­nek örülök is. De ez nem ambicionál. Valami más kellene, hogy ez a munka realizálódjon. A múlt nyá­ron elégettem hatezer ne- gatívomat. Mert mindig felteszem a kérdést: Kinek fotografálok? — Nem érzi, hogy ez ko­misz tékozlás volt? — De igen. Ám ezt a té­kozlást valaki másnak kel­lene észrevenni. Az utó­kornak érték lehetne. Sze­rencsére Melbourne, New York, Sidney, Bhopal, Hel­sinki, Párizs, Hamburg fo­tómúzeumaiban őrzik ké­peim. Némi vigasz, hogy itthon Csornán egy papi létesítményben látható száz fotóm. Különbén semmi jel nem utal arra, hogy a mű­vészetem kell itt. Fehér Ferenc Abonyi telefon Célszerűbb most belevágni Az abonyi postahivatal nyilvános távbeszélő-állomását használók gyakorta tesznek megjegyzést a telefonálási lehetőségeket illetően. Sokan nem értik például, hogy a több mint IS ezer lakost számláló településről csak kézi kapcsolású központ közreműködésével tudnak te­lefonálni. Ugyanakkor a néhány kilométerrel odább, mondjuk a Szolnok megyéhez tartozó Szászberek köz­ségből immáron a nemzetközi távhívásba kapcsolt or­szágok előfizetőit is lehet hívni. A helyi önkormányzat nemrégen közreadott szó­rólapján ez áll: „Abony nagyközség 86 kilométerre van a fővárostól. Kedvező fekvésénél fogva ideális he­lye lehetne bármilyen vál­lalkozás településéhez. Az alapfeltétel azonban a te­lefon. Ha ez nincs, nem számíthatunk, hogy mun­kahelyek teremtődjenek és vállalkozások induljanak." Mivel az itt élő tizen­hatezer emberre mindösz- sze kélszázharminckilenc távbeszélő állomás jut, az államigazgatás helyi szer­ve a jelenlegi állapoton az úgynevezett önkormányza­ti modell vállalásával sze­retne javítani. A szisztéma lényege: az önkormányzat, illetve a távbeszélő állo­mást óhajtó lakosság — úgymond — finanszírozna egy helyi távközlési beru­házást. Ehhez a Magyar Távközlési Vállalat (to­vábbiakban: Matáv) és az abonyi önkormányzat lét­rehoz egy kft.-t. Ez gondos­kodik a beruházás határ­időre történő elkészítésé­ről. Majd a megépített há­lózati rendszert tartozékai­val együtt eladja a Matáv­nak. Az ár a tulajdonkép­peni építési költség lesz, csökkentve a beruházási hozzájárulással és szerelé­si költséggel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érdeklő­dők, a majdani telefontu­lajdonosok körülbelül negyvenezer forintot a kft.- nek fizetnek. Ennek az összegnek a felét, húszezer forintot a megépült háló­zat és egyebek megvásár­lását követő hét év lefor­gása alatt a távközlési vál­lalat visszatéríti. Az első két esztendőben kamatot, majd azt azt követő öt év­ben magának a befizetett összegnek a felét adják vissza. Az érintettek tehát húszezerért hálózatot és telefont kapnak. Mégpe­dig olyan telefont, amely az országos és nemzetközi távhívásra egyaránt alkal­mas. Miért jó ez? — vetődhet fel a kérdés. Most a Matáv az országos gerinchálózat fejlesztésével van elfoglal­va, következésképp a he­lyi hálózatok építésére nincs pénze. Az előbbi nélkül pedig az utóbbi nem tudna megfelelően funk­cionálni. Ha most az abo­nyi önkormányzat a helyi telefonkorszerűsítést nem vállalná, a Matáv legko­rábban 1995—96-ban — amikor a gerinchálózat bő­vítéssel elkészül — tudna az itteni hálózatbővítéssel, korszerűsítéssel foglalkoz­ni. Nem mindegy, mikor jut a település modern te­lefonhálózathoz, az sem,’ hogy mennyien. Távlatokban a Ma táv négyezer abonyi előfizető­vel számol. Egyelőre azon­ban — ha az ügylet létre­jön — kétezer előfizető be­fogadására alkalmas közó pontot telepítenének a nagyközségbe. Ez része len­ne a ceglédi központnak,' amelyet a Siemens cég ké­szített. Ha az abonyiak a mos-: tani lehetőséget netán el- szalasztanák, a beharangoz zott 95-96-os fejlesztési! sem remélhetik százszáza­lékos biztonsággal. Ugyanis már napjainkban is szám­talan település pályázza az efféle megoldást. Félő, a sok jelentkező már most „elviszi” azt a pénzt, amit a Matáv annak idején ide irányíthatna. Ezért célsze­rűbb most belevágni. Gy. F. Gálffi-est Május 25-én, hétfőn 18 órakor az abonyi könyv­tárban Gálffi László Já- szai-díjas színművész ön­álló estjét rendezik meg. HÉTFŐN Előadás Május 25-én, 18 órakor a Kossuth Művelődési Köz­pont színháztermében ren­dezik meg a Mészáros-isko­la estjét, amelyen az iskola diákjai adnak műsort. Mozi A Szabadság filmszínház­ban május 23-án, 24-én, szombaton, vasárnap, dél­után 6 órakor: Talpig zűr­ben (amerikai vígjáték). Es­te 8 órakor: A hús (olasz film). Az autósmoziban május 23-án, 24-én, szombaton, vasárnap, este 9 órakor: Hook (amerikai film). Csökken a zsúfoltság A ceglédi Egyesített Szociális Intézmény, közismert nevén a szociális otthon építke­zés előtt áll. A jövő hónapban egy regi épületrészt lebontanak, ahol jelenleg 24-en élnek. Helyére, az önkormányzat anyagi fedezetével, 48 személy elhelyezésére alkal­mas szárnyat építenek. Ez létszámbővítést nem jelent majd: az átadás után a régi épületekben csökkenhet a zsúfoltság (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A Mizsei üti műhely előtt nincs egyetlen lovas kocsi sem. Amikor odaérünk, éppen egy után- futós Lada lódul úti célja felé. Kintről tisztán kive­hető a kalapácsütések csi­lingelő hangja. Csak az üllőn ad ilyen muzsikát a szerszám. Nemhiába a vá­ros kevés kovácsműhelyé­nek egyikénél vagyunk. Odabenn félmeztelen, hatvan év körüli férfi üti a még tüzesen izzó vasat. A kohóban púpozott szénra­kás piroslik. Aztán, amikor hamvad a zsarátnok, meg- cibál egy padlásnak futó drótszálat, és a láthatatlan lóbőr fújtató éltető szellő­vel táplálja, keltegeti a tü­zet. A férfit Semetka István­nak hívják. Nem ő a ko­vács. A mester régi barátja. Örökölt komaság ez, mert még az apáik együtt gyere- keskedtek. A műhely tulaj­donosa balesetet szenvedett, a munkának viszont menni kell, hiszen a megrendelő­ket nem lehet cserben­hagyni. A rokkantnyugdí­jas cimbora így szegődött el az üllő mellé. Semetka úr hátát, lábát műtéti he­gek szabdalják. Állni sem tud hosszabb ideig, ezért al­kalmi ülőalkalmatosságot kanyarít maga alá. — Először pékinas vol­tam, de valami oknál fog­va eltanácsoltak. Akkor ta­nultam ki a lakatosságot. Hosszú ideig a Közgépben dolgoztam. Érdekelt sokfé­le munka, így négy szakmát szereztem. Ismerték a ké­pességeimet, mindig oda irányítottak, ahol éppen szükség volt rám. Negyven­évi munka után két éve, hogy leszázalékoltak. Azóta sem bírom a tétlenkedést. Szeretek alkotni, mert örül­ni tudok annak, amit lét­rehoztam. — Igaz, a kovácsmester­séget nem tanultam, de amit itt kell — a lópatko- lás kivételével —, mindent megcsinálok. Mostanában például az építkezésekhez, állványozásokhoz ácskap-: csókát, bilincseket rendel­nek nagyobb számban. Ta­vasz lévén, hozzák a horo- lókat, kapákat. Nemes anyagból készül itt akár véső, balta is. Ezt a paj- szert egy gumijavító kis­iparosnak csináltam. Van itt az udvaron egy motor meg egy lerobbant utánfu­tó. Életre kelnek ezek is. Rotációs kapa lesz belőle^ meg kistraktor, de jöjjön csak, nézzen szét a portán, mert érdemes! A kovácsipar dolgaiban járatlan szem — tisztesség ne essék szólván — legin­kább egy nagy halom rozs­dás ócskavasat vél feliem dezni az udvaron. A ma­gyarázó szavak fényében levedlik a rozsda az öreg vasakról, és alkalmas szer­számként szolgálják ismét a földműveseket. — Amikor behajtották a parásztokat a szövetkezet­be, sokan olcsó pénzért föl­kínálták feleslegessé vált felszerelésüket Miklós Ist­ván barátomnak. Nézze csak, ez egy eke, ez meg kukoricabicikli, de van itt sok másféle eszköz is. Mos­tanában kezd élénkülni az érdeklődés a gazdák köré­ben. A cimborám előrelátó ember, most megint hasz­nosulhatnak a kiérdemesült jószágok. beszélgetnénk még to- vább, mert volna mon­danivaló, de gátat szab az eszmecserének az egyik kuncsaft, akinek még nem teljesült a megrendelése. Ismét fújtatni kell, felszí­tani a tüzet. Táncba kezd a kalapács. Mintha ezt mon­daná: „Egy kovács nem ko­vács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács Mára már jó, ha mutatóba marad mester ebben a szép szakmában. (tamasi) Őröl? ö(t cím horasácf

Next

/
Oldalképek
Tartalom