Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-07 / 107. szám
o RI XXXIV. ÉVFOLYAM, 107. SZAm 1992. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK MIRE JÓ A KÉZ, A LÁB? A Hamupipőke helyett az Odüsszeia A hét végen, ahogy porronggyal, megállított egy ahol épp azt magyarázták, azok a módszerek, amelyek rögződhet az épp aktuális tudtam volna annak idején kellett volna rakosgatnom mert az segít koncentrálni. Az viszont biztos, hogy egynéhány monori gimnazista azt csinál a végtagjaival, amit akar — megy neki a tanulás. Négyen az OKTV idei versenyein az első húsz, hárman az első tíz helyezett között voltak, egyikük pedig nyelvi versenyen, élő beszéd kategóriában országos első helyezett lett. öt olyan diákkal beszélgetni, akinek már tizenévesen több babér jutott — hiszen valamennyien indultak, és igen jól szerepeltek már más tanulmányi versenyeken is —, nem könnyű. Ostoba kérdések jutnak az ember eszébe, olyanok például, mint a ól szobára szlalomoztam a percre a tévé képernyője, hogyan kell tanulni, mik segítségével a diák fejébe tudomány. Ha én ezeket ! Hogy például X alakban a végtagjaimat ide-oda, harmadikos Szakács Zoltánnak címzett, aki kénjiá- ból jeleskedett: mit lehet szeretni a kémián? Mit lehet, mit lehet — gondolhatja Zoli, tán egy-két ki nem mondott jelzővel a hírlapíró érdeklődését illetően, de udvariasan válaszol. — Azt, hogy logikus és szép tudomány, s ha az alapösszefüggéseket megérti valaki, a többi már szinte magától megy. Erdösi Csaba irodalomból került az ország tíz legjobb középiskolása közé. 16 éves fiúkra nem kifejezetten jellemző, hogy esszéjellegű dolgozatok fölé hajolva töltsék estéiket. Csaba azonban — mondja — nem érzi, hogy kilógna a sorból, bár a technikai érdeklődés valóban hiányzik belőle. Lehet, hogy ostoba vagyok hozzá — jegyzi meg, s logikusan, szépen formált mondatokkal beszél a versenyfeladatokról. Sehol egy „ööö..." sehol egy .„'izé .. Istenem, de jó is hallgatni! Balogh Erikát akkor kezdte érdekelni a történelem, amikor még egészen kicsi gyerek volt, és a nagyapja nem a Piroska és a farkast meg a Hamupipőkét mesélgette neki, hanem mondákkal altatta. ..Édesapám pedig az Odiisz- szeiát mesélte el... Talán ezzel kezdődött az egész." Nagy Krisztina irodalmi érdeklődése viszont onnan eredeztethető, hogy amikor már tudott olvasni, egyszersmind rájött, hogy nagvon-nagyon szeret- olvasni. Innen úgyszólván nyílegyenesen vezetett az út a legjobb középiskolás irodalmárok közé. Az elmúlt hét tűzesetei Szent Flórián napja Hétfőn, Szent Flórián napján, a monori tűzoltó- parancsnokságon is megemlékeztek a tűzoltók vé- dőszen t jéről. Holecz József tűzoltó hadnagy, parancs- nokhelyettes tartotta az ünnepi beszédet, majd ezt követően Simó János főhadnagy, tűzoltóparancsnok — aki délelőtt a Belügyminisztériumban államtitkári dicséretet vett át — jutalmakat és előléptetéseket adott át az arra erde- mesítetteknek. így dicséretben és jutalomban részesült: Németh László törzszászlós, Varga Gyula zászlós. Soron kívül előléptetést érdemelt ki: Pintér László. (Külső munkatársunkat, Hörömpö Jenőt tűzvédelmi sajtópolitikai munkájáért parancsnoki dicséretben részesítették, s mint önkéntes tűzoltót, soron kívül századossá léptették elő.) Simó János tűzoltóparancsnok beszámolt a Szentendrén lebonyolított megyei tűzoltóversenyröl, ahol a körzet tűzoltórajai dicséretesen helytálltak, bizonyították felkészültségüket. Az üllői Pyrostop női raja első helyezést ért el, s ezzel jogot szerzett, a MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A síerkesztőség veretője: Vereszki János, • Munkatársak: Gér József és Kob- lenrz Zsuzsa. 0 Postacím: Monor, Pf. SÍ. 2201. Telefon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfotói * péntekig, l-tód U-lg. 8 s^€Mtm későbbiekben Zalaegerszegen megrendezendő országos versenyen való részvételre. A Monor Vidéki ÁFÉSZ (Üllő), férfiraja az igen tisztes ötödik, az üllői Adorján Endre Egyesület férficsapata a hetedik, s az általános iskola fiúraja az ötödik helyet szerezte meg. Sajnos az elmúlt hétre is jutott egy-két figyelemre méltó, tanulságos tüzeset. Május 1-jón elkerülte a vörös kakas körzetünket, dé másnap már Péteriben az Árpád utca 25-ben Gál Józsefnél riogatott. Egy 11 kilós háztartási gázpalack nyomáscsökkentőjének tömítettsége miatt (kóccal pótolták a bőrtömítést!) — kigyulladt a palack, de a szomszédok lélekjelenléte megelőzte a nagyobb bajt: poroltóval eloltották a tüzet, s mire a monori tűzoltók kiértek a helyszínre, már csak a szakmai helyreigazítás maradt hátra. Sajnos, tragikus kimenetelű gépkocsibaleset is történt. Az Üllő és Gyömrő közötti úton egy Opel személygépkocsi egy fának ütközött, vezetője, a gyömrői Pikó József szörnyethalt, egy súlyos, .és három köny- nyebb sérülés is történt. A mononak a tűzveszélyt elhárították: a benzinfolyást megszüntették, valamint az akkumulátor kikötését elvégezték. Forgalmi akadály nem keletkezett. Avartűz pusztított Bé- nyén. szalma égett Puszta- szentistvánon és aljnövényzet Gyomron, a Rózsahegyen. A tüzet felelőtlen személyek dohánvzása okozta, a károk megállapítása folyamatban vám Simon Izabella pedig — aki az olasz nyelvi versenyen országos első lett — beleszületett a helyzetbe: édesapja, dr. Simon Gyula olasz szakos nyelvtanár, tankönyvek szerzője, műfordító. Nővére, Beatrice ugyancsak az olaszt választotta hivatásául. Izabellán a sor. Ha akarja, ha nem? — kérdezem. Nevet. Nagyon szereti az olaszt, szó sincs családi kényszerről. Egy hónapos genovai ösztöndíjjal is járt a győzelem. K. Zs. Kézilabda férfi NB II, Északnyugati csoport: FTC —Mer- Lend Gyömrő SE 24-18 114-7). Budapest. Népliget, 150 néző. Vezette: Keglovits, Vindisch (sok hibával). Mcr-Lend Gyömrő: Szabó István — Barabás M., Nagy T. (7), Elekes Sz. (5), Pod- hajeczky Z., Varga A., Virág B. (1). Csere: Baranyai P. (3), László L. (1), Veres G. (1), Sipos J. Edző: Csutak Csaba. Nyolc perc után, 3-2-es FTC-vezetésnél érthetetlen módon el pattogott a labda a gyömrőiek kezéből, és a Fradi leindította a vendégeket, 7-3-ra elhúztak a vendéglátók. Ugyanez történt újabb nyolc perc elteltével, s ekkor 12-4 lett az eredmény. A második félidőben jól harcolt a Gyömrő, három gólra megközelítette a Ferencvárost, ám újabb rövidzárlatot, hibás labdafogásokat követően hat gól lett a különbség. A Gyömrő igen jól védekezett, támadásokban azonban helyzeteket szúrt el, az eladott labdákról nem is szólva, és végül ez eldöntötte a találkozót. A látottak alapján lényegesen szorosabb lehetett volna a találkozó. A játékvezetők ugyan a végeredményt nem befolyásolMonor, Pilis Testületi ülések Ma, május 7-én, csütörtökön 14 órakor tartja soros, nyilvános ülését a monori képviselő-testület, a polgár- mesteri hivatal földszinti tanácskozótermében. Az in törpe nációkkal együtt tizenhat napirendet jelez a meghívó. Elsőként a háziorvosi ős gyermekorvosi körzetek területének megállapítására kerül sor. Ezt követően Simó János tűzoltóparancsnok számol be a városi tűzoltóság ügyes-bajos dolgairól, majd Takács Endre, a KÖVÁL Rt. igazgatója értékeli az önkormányzat lakás- és helyiséggazdálkodását. A belső revizor, beszámolója következik ezután, valamint a pénzügyi és ellenőrzési bizottság elnökének tájékoztatója, az ellenőrzési tevékenységről. A monori-erdöi település- részi önkormányzat eddigi munkáját . értékeli Timkó József tanácsnok. Ezt a napirendet követi az első lakáshoz jutók támogatási kérelmének elbírálása. Pályázatokat bírálnak el a városatyák, döntenek az egyesületek, társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásáról. Dr. Marton Aurél polgár- mester Manor, Monori-erdő távbeszélő-hálózatának fejlesztési lehetőségeiről szól, majd önkormányzati tulajdonú ingatlanok gázellátása kerül terítékre. MA PILISEN Megbeszélés Ebben a hónapban országszerte ismét megrendezik a challenge dayt (a kihívás napját). Pilisen a Ságvári Diák Sportegyesület a „15 perc sporttal az egészségünkért és településünkért” jelmondattal készül erre a napra. Az előkészületekről tartanak ma, csütörtökön délután 3 órakor megbeszélést Pilisen, a polgármesteri hivatal szobájában, amelyen egyeztetik az elképzeléseket. Terveik szerint a körzet más települését is be kívánják vonni a sportprogramba. Szó lesz ezenkívül a szociális és egészségügyi bizottság tagjainak kiegészítéséről, kuratóriumi elnök felmentéséről és a tisztség újbóli betöltéséről, rendeletmódosításról, de fellebbezések elbírálása ugyancsak szerepel a napirendek között — és lesz polgármesteri tájékoztató a két ülés közötti intézkedésekről. Ugyancsak ma délután 4 órakor tartja soros képviselő-testületi üléséKa pilisi önkormányzat a polgármesteri hivatal tanácstermében. A napirenden fontos témák szerepelnek, így például egy tájékoztató a Matáv távközlésfejlesztési programijáról, és a helyi fejlesztési lehetőségekről. Beszámoló hangzik el az önkormányzat tavalyi költségvetésének végrehajtásáról, illetve ehhez kapcsolódóan elfogadják az önkormányzat gazdálkodási és számlarendjét. Minden bizonnyal döntést hoz a testület az AQUA-VITA Kft. vei kötendő csatornázási és szennyvíztisztítási tervek ügyében. A nyáriasnak bátran ne- vezhető időjárás jó lehetőséget ad a horgászok számára is. Mostanában mind többször látom, főleg hét végén, a botokkal s egyéb kellékekkel felszerelt srácokat, amint a monori Kis-tó fölé baktatnak. Van-e hal a tóban? A válasz nem túl meggyőző, s fanyar fintor kíséri. Egy fiú, sikerei alapján, azt állítja, hogy van, csak kevés, és nagyon aprók. A békák hangosan ku rutty ólnak, az átláthatatlanságig piszkos vizet könnyű szél fodrozza. Minden nehézség nélkül áttekintek a másik oldalra. Egy öreg embert látok, bottal a kezében. Ö is a jó szerencsét várja. A fiú, akivel érkeztem, gyors kipakolás után csalit tűz a horogra, s azt egyetlen suhintással a vizbe dobja. Néhány percnyi várakozás után kapást észlel, „beBLLYEGGYŰJTŐK Jubileum A gyömrői II. U.ákóczi Ferenc ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör 1972. május 9-én — pontosan húsz évvel ezelőtt — alakult. Ebből az alkalomból a hét végén, május 9-én, szombaton délelőtt 10 órakor jubileumi kiállítást nyitnak me,g a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban. A megnyitó utáni ifjúsági szakköri vetélkedő témája mi más is lehetne, mint — a közelgő barcelonai nyári játékok apropóján — az olimpiák története. Érdekesség, hogy a gyömrői ifjú Xi- latelisták szakkörvezetője az alakulás óta Szabó Gyula, aki közel a nyolcvanadik évéhez is fáradhatatlanul fogja össze a kis csapatot. vág”. A zsinór felcsévélése közben vékony kis botja majd’ a víz színéig hajol. Elégedetten füttyent, biztosan jó nagy példány, ám kiemelésekor furcsa látvány fogadja. A horgon egy műanyag hypósdoboz fityeg. Az ilyenkor szokásos csípős szitkozódást követően megszabadítja magát a nem kívánt fogástól. A 'dobozt elhajítja, vissza a vízbe. Fejcsóválva elköszönök tőle, s körüljárom a tavat. Rövid utam közben alaposan megszemlélem a vízpartot, a vizet. Látok ott konzervdobozokat, bicikli vázat, cserepet, szemetet szemét hátán. Eltöprengek. Van ennek a tónak egyáltalán gazdája, nem felelős senki a tisztaságáért? Sajnos válaszul csak halk nádsuso- gást kapok. (GOLYÓ) PILLANATKÉP drehet Lara thj Kézilabda Jobb a Fradi ták, ám számtalan rossz döntésükkel sújtották a vendégeket. Jó: Szabó István, Baranyai P. Női NB II Délkeleti csoport: Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola—Mcr-Lend Gyömrő SE 20-23 (12-12), Szeged. Vezette: György, Gyuris (jól). Mer-Lend Gyömrő: Takácsné —- Balázsné (1), Lendvainé (3), Galambos K. (10). Mikes K. (5), Baginé (2), Tabányi A. (1). Csere: Molnárné (kapus), Vá- czy I. (I). Edző: Gulyás László. Megfogyatkozott létszámmal utazott Szegedre a gyömrői csapat. Ez a tény azonban most inkább serkentőleg hatott. A vendéglátók magabiztosan kezdtek, míg a véndégek — főként védekezésben — nem azt nyújtották, amit igazán tudnak. Szeged azonban nem tudott jelentős előnyre szert tenni, s már akkor látszott, hogy van keresnivaló. A második félidőben megfontoltabban támadott a Gyömrő, feljavult a védekezés, és ha az egyik lövőt nem zárják ki a bírók — úgy valószínű. nagyobb különbséggel győznek a gyömrői lányok. Jó: Takácsné, Molnárné (kapusok). Baginé, Galambos K., Lendvainé, Mikes K. Mer-Lend Gyömrő SE—Szeghalom 27-17 03-8), Gyömrő, sportcsarnok, ion néző. Vezette: Nemesik, Szabó (jól). Mer-Lend Gyömrő: Molnárné — Balázsné (3), Balogh P. (8), Galambos K. (5), Mikes K. (1), Baginé (2), Lendvainé (5). Csere: Takácsné, Pappné, Sárközi A. (2), Tabányi A. (l), Vá- czy I. Edző: Gulyás László. Az első félidei eredmény láttán azt hinné az ember, hogy kemény csata volt. Nos, aki látta a találkozót, az tapasztalhatta, hogy a gyömrői lányok szemet gyönyörködtető, színtiszta, sziporkázó kézilabda- bemutatót tartanak, amelynek csak közeli szemlélői a vendégek. Csakhogy — ezt a játékot is gólra -játsszák, mint megannyi labdajátékot. Pontos statisztika szerint éppen tizenhat, ugyancsak színtiszta helyzetet dörrentettek kapufára vagy lőtték a kapusba a labdát hatvan perc alatt, merthogy e szép játék , folytatódott a második játékrészben is. Ezért “aztán a kedves vendégek megúszták egy tízessel, ami a statisztikai kimutatás szerint hízelgő rájuk nézve. Jókat kiemelni nem érdemes, mert hiszen volt itt bravúros kapus- teljesítmény, lerohanás, gyors indítás, figura, szélső felfutás, aminek mind-mind részei voltak a pályára lépők. Ez így volt szép, ahogy bemutatták a lányok. Csak azok a helyzetek . . . Megyei női I. osztály: Tá- piószelei Sansz—Cri ÁFÉSZ SC 18-25 (10-15). Szép győzelem idegenben. Megyei férfi ifi: Tököl—Mer- I.end Gyömrő SE 13-27 (6-12). Tököl. Nagyszerű csapatmunka, briliáns egyéni teljesítmény (Varga A.). Ezzel eldőlt a találkozó — természetesen a vendégek javára. Góldobó: Varga A. (U), Sipos J. (5), Köteles Gy. (4), Kovács Gy., Dohányos G., Csomó P. (2-2), Nagy A. (1). Megyei női ifi: Mer-Lend SE —Vecsés 19-18 (7-7), Gyömrő, sportcsarnok. Az igen jó erőkből álló vecsésiek majdnem kiegyenlítettek a csere nélkül játszó gyömrőiek ellen. Pedig hat perccel a lefújás előtt még 18-12-re vezettek a hazaiak. Góldobó: Sárközi A. (6), Ti- báld J. (4), Goór K., Mészáros M. (3-3), Erős Gy. (2), Hajzer T. (1), illetve Mack V. (8), Skubetc E. (3). Medgyes A. (2), Erős I., Szólna A., Czinege K., Tornyi T., Szabó B. (1-1). Sok mendemonda kering a gyömrői kézilabdacsapatok körül. Amint megtudtuk. a pletykák — mint általában — csak féligazságokat tartalmaznak. Ami tény: az eddigi főszponzor Lendvai Pál helyi vállalkozó a jövőben már nem tudja mind a négy csapatot támogatni. Ügy tudjuk, a női ifi- és felnőttcsapaiot „megtartja”, de a férfiakat Visszaadja a sportegyesületnek. Az egyesület természetesen nem zárkózik el ettől, sőt — mint Csető Béla egyesületi elnök elmondta —, szeretnék, ha a férfigárda mindenképpen kiharcolná az NB II-ben maradást. Az ügy részleteire — szándékaink szerint — igyekszünk visszatérni. G. J.—G. h,