Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-06 / 106. szám
VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 3*1 -1446 Külföldre ingyen — 70 ideit sem A Pest Megyei Hírlap egyik márciusban megjelent számában olvastuk a „Nem hetven kod hetünk” című írást. Mivel F. M. betűkkel jegyzett olvasójuk hozzánk intézett levelét nem kaptuk meg, így arra reagálni sem tudtunk, engedjék meg, hogy ez úton válaszoljunk kérdéseire. A 70 éven felüli magyar állampolgárok díjmentes utazási kedvezménye az állam által dotált szociálpolitikai kedvezmény, nem vállalati, üzletpolitikai kedvezmény. A kormány az időskorúak belföldi utazását kívánta ezzel az intézkedéssel elősegíteni, a nemzetközi utazásokat nem. Ennek megfelelően Pozsonyba, Kassára, Bécsbe — vagy bárhová külföldre — történő utazás során kizárólag nemzetközi kedvezményt lehet igénybe venni, pl. a RES-igazoI- ványt, amelyre 30 százalékos mérséklésű menetjegyet válthatnak a 60 év feletti utasok a- tagvasutak és a MÁV vonalaira is. Az a megállapítás, hogy a vonatok nem zsúfoltak, tehát a MÁV-ot nem érné kár, ha a nemzetközi utazásban résztvevő 70 év felettieket is díjmentesen fuvaroznánk, sajnos nem igaz. Az állam nem vállalja a CIV menetdíj megtérítését a vasútnak, ebből következően bevétel nélkül, ingyen szállítanánk az utasokat, ez pedig úgy gondoljuk, nem várható el a vállalattól. A belföldi vonatokon az első és 2. osztály közötti különbözet megfizetésével kapcsolatban a díjszabási előírás az, hogy azt teljes áron kell az utasnak megváltani. Utalok itt az előzőekben leírt állami dotációra, hiszen az I. osztályon történő utazás nem tartozik a dotált utazások körébe. Amennyiben az utas rendelkezik belföldi nyugdíjas igazolvánnyal — annak felhasználásával —, kedvezményesen megválthatja a menetdíj-különbö- zetet. Ám, ha az igazolványon a bélyegzőhelyek elfogytak, a kedvezmény többet nem vehető igénybe. Üjra felhívom a figyelmét, hogy azért, mert a vonatok nem zsúfoltak, az még nem indokolja, hogy a vállalat ingyen szolgáltasson, ingyen fuvarozzon utasokat. Kérjük válaszunk szíves tudomásul vételét. Pcrger Imre, a MÁV személydíjszabási osztályvezetője somba. Sok ismert gyűjtőről tudok, de szerintem ugyanennyi ismeretlen létezik. Ez a sokféleség, gyűjteménnyé alakítva, muzeális értékű lehetne. A gyűjtés ifjúkorban felkészülés, felkészítés az életre, míg felnőtté válva kincseink, értékeink mentése a múltból a jövőbe. Padányi Lajos Budakeszi Ki mit gyűlt Gyűjtögetünk. Sokan sokfélét. Van, aki téglát, kést, lámpát s más tárgyakat. Mások meg kulturális, ismeretterjesztő anyagokat, esetleg szakrális cikkeket. Vagy ex librist, azaz könyvjegyet, minikönyvet, képes levelezőlapot. Az utóbbit gyűjtők tábora népes, Általuk nemcsak üdvözlet érkezik, hanem tájak, korok, emberek művészete érkezik hozzánk. A lapokat többféle összeállításban lehet gyűjteni: tájkép, népviselet, környezet. Mintegy 250 gyűjtő neve, címe került nyilvántartáHová lett a pénzem? öt hónapja postán fizettem be egy, az OTP-nek szóló csekket. Azóta kétszer szólítottak fel, fizessek. Az Örkényi postahivatalban is jártam — ahol feladtam a pénzt —, azt a választ kaptam: „továbbították De a cselckleszámolóba nem érkezett'be. így most van egy befizetett csekkem, de Dabason az OTP-fiók- ban nem fogadják el, mert a nálam lévő szelvény nem bizonyíték! Három nap utánjárással sem tudtam kideríteni: hová lett a pénzem. Bacher l’erencné Örkény Türelmet az építkezéshez A fővárostól alig néhány kilométernyire, a Pilis kapujában fékszik Pomáz nagyközség. A jelentős üdülőterülettel rendelkező településen 15 ezer ember él. Természetes, hogy eny- nyi embernek számtalan ügyes-bajos dolga altad a polgármesteri hivatalban is. Az ott dolgozók valóban szolgálatnak tekintik munkájukat, s legjobb tudásuk szerint igyekeznek intézni a hozzájuk fordulóit ügyét. Néhány hónapja viszont problémák is adódnak. Ugyanis a községházát egy újabb emelettel bővítik, átalakítják. . A hivatali munka az építkezés alatt —, ha nem is zavartalanul — folyik tovább. Igen ám, csak a régi, megszokott hangulat, a szolgálat változott meg kissé. Az építők vésnek, fúrnak, kalapálnak — és káromkodnak —, az ügyintéző nem hallja az ügyfél hangját. Mindenütt por és építési törmelék. S ez így megy már hosszú hónapok óta. Ö, milyen messzinek tűnik az augusztus, amikor az építkezés — állítólag — befejeződik Ezt az áldatlan állapotot megérzi a hivatali munka, az ügyintéző—ügyfél kapcsolat is. Az állampolgár a folyosón várakozva sorára, ingerlékenyebb lesz, az ügyintéző fáradtabb. Aki először lépi át a hivatal küszöbét, bizony elképzelni sem tudja, hogy itt valaha másképpen folyt a munka — így lesújtó képet fest magának a hivatalról. Képviselőink között is akadnak, akik elvárnák (joggal?) a régi színvonalú munkát — a jelen körülmények között. A polgárok pedig a közszolgálatot vállaló al'kiamazottaktól az egyenletes, kifogástalan szolgálatot. Mégis, egy kicsit, egy nagyon kicsit több megértést kérek ügyfelektől és ügyintézőktől egyaránt. Hiszen ennek is vége lesz egyszer. ‘Balogh Gyula Pomáz A Szovjetunióban haltuk meg Folytatjuk annak a névsornak a közlését, amely a U. világháború alatt és után a Szovjetunióban — hadifogolyként, a Gulag börtöneiben, kényszermunkatáborokban — elhunytak fellelhető adatait tartalmazza. A névsorban található rövidítések, hdf: hadifogoly, km: kényszermunka. Csillaggal azt jelezzük, hogy nincs adat. Ha bárki a hozzátartozójának, rokonának a nevét vélné a névsorban felfedezni, forduljon a Magyar- Vöröskereszt városi, körzetközponti szervezetéhez, ahol kitöltheti azt a keresőlapot, amelyet majd a helyi szervezet eljuttat a Magyar Vöröskereszt budapesti központjába, ahol megkezdik az azonosítást. Ha ez sikerrel jár, a liczzá tart ózó a Magyar Vöröskereszt keresőszolgálatától postán hivatalos értesítést kap. Felhívjuk a hozzátartozók figyelmét, hogy minden, az elhunytra vonatkozó dokumentumot — például olyan vöröskeresztes levelezőlapot, amelyet felismerni vélt hozzátartozója a fogolytáborból (de nem a frontról!) küldött —, annak másolatát vigye magával. Egyúttal felkérjük megyénk lakosságát, az érdekelteket és a humanitárius érzésektől vezérelteket egyaránt, hogy a nem kis kiadással járó munkát anyagilag támogassák. Adományaikat a Magyar Vöröskeresztnek a Magyar Kereskedelmi Banknál vezetett 203—29 725—7007 számú számlájára. „Az Oroszországban elhunyt foglyok azonosítása'* megjelöléssel szíveskedjenek befizetni. Még egy megjegyzés: a névsorban nem szerepelnek azok a nevek, amelyek mellől hiányzik a szülő-, illetőleg lakóhelyre vonatkozó adat. Listánk tehát csak azokat a neveket tartalmazza, amelyekről biztosnak látszik a Pest megyei illetőség. BTA IIÁPIÓ'IIS TV MÍ SW»I \Bloiri KOSSUTH RÁDIÓ 4.25. Rákóczi-induió. — 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Kossuth-klub. — 15.55: Mellény-zseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 14.30: Látatlanul. Magazinműsor a vakoknak. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Társalgó. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.25: Műsorismertetés. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök. — 18.Ó0: Esti krónika. — 18.38: Ráadás. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Műsorismertetés. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Két költő — egy üdvösségkeresés a szerelemben. — 20.09: Hírek. Időjárás. — 20.05: Emlékezetes észak-magyarországi népdalok. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuthklub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Rákóczi-induió. — 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene—szó. — 10.55: Rólunk van szó. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.95: Napóra. — 12.00: Válogatás ma- gyarnóta-lemezekről. — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: Derűre is derű. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Szórakoztató próza. — 15.05: Hírek. Időjárás. — 15.05: Rockszerda. — 16.00: Fémvilág. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Drogambulancia. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kölyökrádió. — 19.35: Népdalkörök és citerazeriekarok. — 20.00: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin. —. 20.40: Zenés játékokból. — 21.10: Hírek. Időjárás. — 21.05: Életreform- magazin. — 21.45: Zene. — 22.00: Újdonságainkból. — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1..MŰSOR 5.45: Falutévé — géptippel. — 6.09: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Szezám utca. — 9.35: Derrick. A második gyilkosság, — 10.35: Évgyűrűit: —, .11.33: Képújság. — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: A piacgazdaság felépítése. — 16.49: Képújság. — 16.45: A Bálint- bib'ia. — 17.05: Hangverseny-közvetítés Párizsból. Richard Strauss: Thyl Eulenspiegel vidám csínyjel. Op. 28. Bartók: I. rapszódia. — 17.35: Megveszem ezt a nőt. — 18.00: Dimenzió. — 18.40: Pénzvilág. — 48.55: Esti mese. Jó éjszakát kíván a Disney! — 19.05: Kölyökidő. — 19.40: Híradó. — 20.10: Telesport. Labdarúgó KEK-dön- tő. Jégkorong-világbajnokság. — 23.20: Közjáték. — 23.25: Magyar dzsesszpódium. Things együttes. — 0.05: Késő esti híradó. — 0.10: A Financial Times heti kelet-európai gazdasági híradója. — 0.35: ZDF-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: NAP-tv. — 17.00: Ma délután. Hírek. Időjárás. Egyetemista-híradó. Videofirka. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Cápali és Cápeti. — 18.44: Zöldpont. — 19.07: Kameraszínház. Füst Milán: Mali néni. — 21.03: Disputa. — 21.35: A mosolygó Mefisztó. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.50: ENTER. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! — 9.00: Az élet játékai (am. sorozat). — 9.50: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Charlie születésnapja, 2. — 11.10: Lassie (amerikai sorozat). A sámánok átka. — 11.35: Játék. — 12.00: Családi párbaj. — 12.30: Magazin. — 12.50: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). Feleségem, a királynő, 2. — 13.20: Kalifornia klán (am. sorozat. — 14.10: A Spring- field-sztori (amerikai sorozat). — 14.55: A Főnök (am. kfimisoroZat). Puzzle. — 15.45: Chip's (am. krimisoro- zat). Egy esős napon. — 16.40: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Nyereményjáték. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.20: Vissza a múltba (am. sorozat). Autópálya az égbe. — 20.15: Hazai dallamok. — 21.15: Életre-halálra. — 22.15: Sípszó. — 23.15: Tévétükör. — 23.50: Hírek. — 0.00: Légi farkas (amerikai sorozat). Óriások harca. — 0.55: Harc a maffia ellen (amerikai sorozat). Az alattvaló. — 1.45: Szürkület (am. sci-fi-sorozat). Mindennapi terror, — 2.10: Gyilkosság megrendelésre (francia krimi). — 4.30: Eladva és elárulva (amerikai krimi). — 5.00: Ifjúsági magazin. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.60: Jó reggelt a SAT 1-g.yel! — 8.30: Varázslatos Jeannie. — 9.00: Hírek. — 9.05: Népzenei slágerparádé. —■ 10.00: Csakis a bátrak! — 11.55: Szerencsekerék. — 12.40; A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.08:'Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat). Mindent tudni akar. — 14.39: Varázslatos Jeannie. Viszontlátás Honoluluban. — 15.05: Falcon Crest (amerikai sorozat). A legfőbb parancsolat. — 16.00: Booker (amerikai sorozat). Osztálytalálkozó. — 17.05: Mindent vagy semmit! — 13.15: Bingo.*— 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 29.05: Időjárás. — 20.15: Cseresznye a szomszéd kertjében (NSZK-film). — 21.59: Akut. — 22.25: Beszélgetés. — 23.25: Hírek. — 23.35: Hajtóvadászat (NSZK—spanyol—olasz film/. — Név Szül. helye, v. lakóhelye Szül. éve Rangja Fogsá* Elhunyt jeli. Birkás István, Kőcser 1925. honvéd 1945. 04. 28. hdf Uiazska Lajos, Dunakeszi 1914. honvéd 1945. 03. 08. hdf Borsos György, Üröm, 1915. honvéd 1943. 03. 13. hdf Borsonyi József, Abony, 1917. honvéd 1945. 02. 07. hdf Buzodics Ferenc, Érd, 1924. őrvezető 1947. 05. 23. hdf Bujka Béla, Törtei 1914. honvéd 1945. 02. 03. hdf Bcte Miklós, Érd, 1902. honvéd 1945. 02. 21. hdf Be ti László, Monor, 1922. honvéd 1945. 08. 05. hdf Beiz Ferenc, Szigetszentmiklós, 1922. Becsák Sándor, Űri, 1914. honvéd 1944. 12. 23. hdf Bence József, Galgahévíz, 1909. honvéd 1945. 05. 20. hdf Bencsik János, Vácrátót (?) • Bér József, Törtei 1910. honvéd 1943. 03. 13. hdf Berger Ferenc Nagykőrös (?) 1902. honvéd 1943. 04. (?) hdf Blembák Márton, Aszód, 1900. honvéd 1945. 03. 08. hdf Bloch István, Fót (?) 1913. • 1943. 03. 04. hdf Blochmann Ferenc, Csömör, 19J2. 1945. 03. 13. hdf. Bobák István, Vecsés, 1916. honvéd 1945. 01. 31. hdf Bikos Ambrus, Nagykőrös 1921. honvéd 1946. 07. 13. hdf Bienenstock Imre, Tóalmás, 1923. honvéd 1913. 04. 16. hdf Bukovszki István, Sári, 1915. őrvezető 1947. 08. 26. hdf Buda Antal, Vácduka, 1899. ftörm. 1945. 10. 20. hdf Borbély Mihály (?) Szentmiklós 1921. honvéd 1915. 02. 03. hdf Burgmann Nándor, Cegléd 1894. őrvezető 1945. 03. 13. hdf Burján Sándor, Monor, 1915. tizedes 1945. 03. 21. hdf Borica Pál, Cegléd, 1920. honvéd 1945. 02. 28. hdf Burján Pál, Káva, 1914. honvéd 1947. 02. 20. hdf Busz Ambrus, Nagykörös, 1921. tizedes 1945. 06. 16. hdf Botlik József, Dömony, 1921. * 1945. 05. 15. hdf Botka István, Aszód, 1913. tizede* 1947. 10. 12. hdf Bochncr Krisztián Örkény (Ordas?) 1927. • 1945. 02. 24. hdf Bachein Mihály, Pilisvörösvár, 1922. honvéd 1945. 04. 15. hdf Beimann József, Nagykőrös, 1919. honvéd 1946. 11. 11. hdf Bajnóci László, Dömsöd, 1911. őrvezető 1946. 10. 09. hdf Béres János, Kocsér, 1920. őrvezető 1945. 10. 25. hdf B. Tóth Béla, Szob, 1913. honvéd 1945. 01. 08. hdf Beck András, Taksony, 1902. honvéd 1945. 10. 13. hdf Beck István, Cegléd, 191G. honvéd 1944. 11. 12. hdf Béke Károly, Bugyi, 1914. honvéd 1945. 04. 12. hdf Becker József, Új hártyán, 1920. honvéd 1946. 01. 01. hdf Becker István, Monor, 1923. honvéd 1945. 04. 28. hdf Békési Imre (Pest m.), (?) 1908. honvéd 1945. 01. 13. hdf Békés László, Üllő, 1920. szakaszv. 1946. 03. 14. hdf Beki Sándor, Pereg, 1912. honvéd 1946. 11. 17. hdf Beckl Anna, Vecsés, 1922. honvéd 1946. 04. 08. hdf Bogdán Mihály, Abony, 1910. honvéd 1945. 02. 01. hdf Bogdán Ferenc, Cegléd, 1920. honvéd 1945. 02. 09. km Bodzsár Dániel, Jászkarajenő 1917. honvéd 194S. 02. 02. hdf Bódi István, Jászkarajenő. 1909. őrvez. 1946. 01. 04. hdf Bozsik János, Cegléd, 1909. honvéd 1945. 02. 07. hdf Bozó (Boza?) József, Szentendre, 1921. őrvez. 1947. 10. 15. hdf Bedé Gábor, Örkény, 1918. tizede* 1945. 07. 20. hdf Elhúztak az éllovasok A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában a múlt héten még csak gólkülönbséggel vezetett a Szentendre. Most már pontelőnnyel áll az élen, hiszen vetélytársa, a Pomáz súlyos vereséget szenvedett Nagymaroson. Ezúttal is sok gól esett (38), így nem csoda, hogy a csoportban már a 830. találatnál tartanak. Az éllovas mellett Budakalász idegenben nyert. Délen, a korábbi listavezető .Sülysáp hátránya már 3 pont. Most a vácszentlászlói rangadón maradt alul, az idegenben játszó Örkény viszont fölényes győzelmet aratott, s növelte előnyét. Az egyetlen vendéggyőzelem mellett két döntetlen volt. Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük. ÉSZAKI CSOPORT Halásztelek—Verőce 4-2 (5-0), Törökbálint—-Sóskút 7-0 (1-3), Taksony—Budakalász 1-2 (2-1), Letkés—Tököl 1-0 (4-0), Göd— Vccsés G-0 (0-2), Nagymaros— Pomáz 4-0, Szók olya—Budaörs 4-1 (1-2), Perbál—Szentendre DÉLI CSOPORT Űri—Isaszeg 2-1 (0-2), Kískun- lacháza—Örkény ü-4 (2-1), Abony—Inárcs 2-1, Róka—Nyáregyháza 2-1 (0-3), Kakiics—Üj- hartyán 3-1 (3-1), Hernád— Tápiiószecső 2-2, Túra—Péteri 0-0 .(0-3). Vácszentlászló—Sülysáp 3-1 (2-3). 1-5 (1-2). 1. Örkény 13 7 4 45-19 33 1. Szentendre 18 3 3 72-32 39 2. Sülysáp 12 6 6 56-36 30 2. Pomáz 15 7 2 51-27 37 3. V .-szenti. 13 4 7 42-30 30 3. Tököl 12 5 7 47-35 29 4. Hernád 12 4 8 40-35 23 4. Göd 11 5 8 58-39 27 5. Abony 10 7 7 32-25 27 5. Budaörs 11 5 8 46-44 27 6. Kóka 10 6 8 41-46 26 6. B.-kalász 10 5 9 30-29 25 7. Túra 8 9 7 39-31 25 7. Verőce 7 10 7 33-32 24 8. Inárcs 10 4 10 47-39 24 8. Leikés 7 10 7 38-41 24 9. Űri 8 8 8 31-33 24 9. Perbál 10 3 11 37-40 23 10. Péteri 10 4 10 36-42 24 10. Sóskút 9 4 11 37-49 22 11. Isaszeg 6 9 9 27-35 21 11. Nagymaros 8 5 11 44-43 21 1"2. T;-szecső 8 5 11 38-49 21 12. Taksony 8 5 11 33-40 21 13. Kakucs 6 8 10 27-40 20 13. Ha Iá sztélék 8 4 12 36-45 20 14. Üjhartyán 5 8 11 33-46 13 14. Törökbálint 8 2 14 44-51 18 15. Nyáregyháza 5 7 12 25-35 17 15. Szokolya 6 4 14 32-51 IS 16. K.-lacháza 5 6 13 35-53 18 16. Vecsés 3 5 16 13-53 11 Iieitler —