Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-29 / 126. szám
>á : ,v : Az egyik kívül, a másik beiül Güssing büszke vára úgy tekint le a völgyben elterülő kis falura, mint boldog atya a kisfiára, aki sikerekben gazdag első évét zárja, és nyugodtan fogadja a szemlélődő tekinteteket. Apró házikók- húzódnak meg a lankás oldalon, Móricz tollára kívánkozó figurákat idéznek fel, és szinte árasztják a nyugalmat. Színpompás német népviseletbe öltözött asszonyok ruhái villának fel a fák között, amint ámulva járják körbe a magyar tájakról odatelepített parasztházakat. Hogy még hitelesebb legyen a környezet, a Gal- ga menti táncosok szoknyáit is megpillanthatják közöttük, mintegy magyarázatképpen. hogy „igenis, hozzánk tartoznak ezek a házikók”. A kiskutyák riadtan szaladnak a gazdikhoz, amikor felharsan a Muharay Elemér Népi Együttes gyerekeinek nótája, de nem sokáig tart a szünet; az ebek hagyományt nem tisztelő módon rohangálnak táncosok és nézők lábai alatt, fittyet hányva a nyelvi nehézségeknek. mert a gyerekek és az állatok nyelvén minden jó ember ért. Igaznak tűnik a megállapítás, mely szerint a zene ■nemzetközi kapcsolatteremtő eszköz, a hegyoldalon letelepedett osztrákok ugyanolyan érdeklődéssel hallgatják a Galga menti dalokat, mint az ott élő magyar közösség tagjai. Ez utóbbiak közt természetesen rengetegen beszélik anyanyelvűnket. és amint azt a közösség lelkipásztora, dr. Galambos Ferenc mondta, igyekeznek megismertetni az őshaza történelmét, nyelvét és kultúráját azokkal a kicsinyekkel is. akik még csak hírből tudnak Magyarország létezéséről. A güssingi általános iskola felső tagozatában magyar nyelvű oktatás is fo- lyik, hogy helyrehozzák a kárt, amelyet még Hitler okozott, amikor 1938-ban bezáratta a kétnyelvű tanintézeteket. TÖRÉST OKOZOTT A közösség életében törést okozott, amikor a menekültáradat során erdélyiek is odakerültek, mert nekik még inkább új volt minden, és a tapasztalat azt mutatja, hogy nehezebben illeszkednek be a megváltozott környezetbe. Abban azonban egyetértenek, hogy Ausztriában nem kellemetlen kisebbségi sorban élni, főleg most nem. amikor az anyaország is „észrevette” őket. és többé nem kitagadott fiai a társadalmunknak. mint voltak régebben. örülnek a kulturális együttműködésnek, hiszen szükségük van egy alapra, amelyre felépíthetik saját kis közösségük életét. Azért a keservek ellenére. úgy tűnik, nagyon is tisztában vannak nemzeti kincseink értékével, mert az érdeklődés nem marad el. Először a gyerekek veszik kis pohár snapszot elemeljen a kecskelábú asztaliéi. A mamák rosszallóan nézik a poharazgató férfiakat, de a hangulatot nem lan- kasztja semmi, még a közelgő vihar előőrse, az égzengés sem. Erhard Kisser, a tulajdonos grafikus művész, elégedetten tekint szét. és mosoly ragyog az arcán, amikor a magukat oly jól érző emberek tekintetével összeakad a pillantása. Az volt a vágya, hogy az egy évvel ezelőtt megvásárolt területre olyan földi paradicsomot varázsoljon, amely felidézheti az egykori Pannóniát. Ezt bizonyos szempontból meg is valósította, de nem tudom, mi volt az igazibb, a történelmi visszatekintés, vagy az idevándorolt látogatók őszinte öröme. (Vimola Károly felvételei) ßQlfjQQ EMBEREK birtokukba a régi istálló épületeiből kialakított kiállítótermet, ahol ámulattól tágra nyílt szemekkel isszák a látnivalókat. Bizony a mamák megmosolyogják a kisdedeket, amikor azok megpróbálnak beszélgetni a nagyanyáink korát idéző szövőnővel vagy kenyérdagasztó asz- szonnyal. A porcelánarcok annyira élethűek, hogy felfedezni vélem rajtuk a fáradtság nyomait, ezért sen-' ki nem lepődik meg. amikor egy négyéves kisfiú le akarja törölni az izzadság- cseppeket a néni arcáról. Csodálkozik, és nem érti, miért nem felel. FÖLDI PARADICSOM Kellemesen fújdogál a szél, Güssing polgármestere és megyénk közgyűlésének alelnöke rövidre fogott köszöntőt mond. felkérve az embereket, hogy mindenki a saját belátása szerint szórakozzon. Van, aki a táncbemutatót választja, és jól teszi, mert a lányos anyák szeméből könnyeket fakasztanak a tehetséges bagi gyerekek, akik a híres lakodalmas játékokat keltik életre. A szülők lassan vissza- szállingóznak a falu ösvényeire, a kicsik annyira megéheztek, hogy nem csillapítja éhüket a tánc után osztogatott foszlós kalács sem. A nyári konyhának berendezett helyiségbe csak lehajtott fővel lehet bemenni, de ez nem akadályoz senkit abban, hogy egy Valószínű, hogy hasonló gondolatok járhatnak a plébános fejében is, mert nyugodtan szemléli nyüzsgő nyáját, szívesen szót vált mindenkivel, és az elfáradt apróságokhoz is van egy kedves szava. Meleg hangon mond köszönetét Korkes Zsuzsa néprajzos-muzeológusnak, aki többnapos munkával állította vissza a falu eredetiségét. Az aszódi Petőfi Múzeum dolgozója önmagát sem kímélve szedte össze a kiállítás anyagát, meglepően jó állapotban lévő ingeket, és rokolyákat vonultatva fel a régi foglalkozások munkaeszközei mellett. Csak ámulok és bámulok az emberek érdeklődésén. Nem tudom, itthon mit kell kitalálni ahhoz, hogy egy meleg szombat délután ilyen nagy tömeget kicsalogassunk a szabadba. Nem számít, hogy ki a magyar, ki az osztrák, vagy a hor- vát. azt sem nézik, hogy ki a polgármester, illetve ki keresi kenyerét kétkezi munkával. Egyszerűen boldog emberek. akik élvezik egymás közelségét, és a nagyszerű délutánt. Az elválás pillanata bizony sokak szívében keserűséget okoz. Kiürül a kis falu. egy kósza tacskó keresi elveszített gazdáját, mi is szedjük a sátorfánkat. Visszatekintek az egyetlen látható házikóra. Ott áll a művész faasztal előtt és elrnerülten morzsolgat egy kókadt virágot. Papp Antonclla Emlékszem, Józsival három cent barack és két kávé mellett ismerkedtem össze egy zugcsehó sarkában. A kocsma a szerkesztőség mellett volt, melyből Józsit akkor rúgták ki, engem meg akkor vettek fel próbaidősnek. Történt mindez 1985-ben, amikor a pártállami rendszer a vénasszonyok nyarát élte, s a hatalom bá- gyadozó fényében még potenciális elvtársak ültek. Beutaló fejtágítóra Józsi eredendően szőlész és gyümölcstermelő szakmérnök, Kecskeméten szerzett diplomát. De mert elkövette azt a szamárságot, hogy írt néhány cikkecskét, mire észbekapott, egy vidéki lap reda’kciójában vegetált, a jó levegőjű szőlőhegy helyett egy sötét zugolyban körmölt. Józsiról hamar kiderült, hogy kezelhetetlen. Belenyúlt holmi rázós ügyekbe. A főszerkesztő — miután őt is többször leszúrták — mérgesen kifakadt. — Ha egy csöpp eszed van, visszafogod a hangodat. Mire Józsi; — Vagyis befoghatnám a pofámat. Azt már nem! Én úgy dolgozok, hogy erkölcsi alapon jártassam a pofámat. Akkoriban a nem túl renitens toliforgatókat úgy tették mellékvágányra, hogy elküldték valamilyen fejtágítóra. Józsi az MSZMP Politikai Főiskolára kapott beutalót, mert úgy egyébként csípte a marxizmust. Az eredetit. Végezvén, a vidéki lap helyett egy pesti szerkesztőséghez került, de nem okult a csongrádi dolgokból. Amiért is kisebb-nagyobb botrányok után rendre túladtak rajta az újságok. A botrányokat az írásai váltották ki, melyekben hol ennek, hol annak az el vitámnak lépett a lábára, függetlenül attól, hogy a kakasülő első vagy felső fokán ült. Rövidre fogva a szót, 1985-ben az n-edik helyéről repült, aztán még egyről, mígnem jött a rendszer- változás. Akkor Józsi szentül meg volt győződve, a vöröstarajos kakasok kiröppentek a ketrecből, nem lesz már kit csipkedni. Józsi, Hódi Tóth József a Szövetkezeti Hírmagazin főszerkesztő-helyettese. Különben Budakeszin lakik, onnan jár be dolgozni. Azelőtt sokszor összefutottunk, nagyokat dumáltunk. Vitatkoztunk is. Kivált, amikor a komcsikat szidta. — Pont te beszélsz, a vörösdiplomás szerkesztő? — kérdeztem kajánul. — Csalódtál, kiábrándultál? — Nem. Annál rosszabb történt. Tévedtem. Tévedtem az elveim érvényesíthetőségét illetően, és tévedtem egyes személyek megítélésében.. Csalódni és tévedni két külön dolog. Sokáig töprengtem, hogy mi a különbség a két szó közt. Pedig egyszerű. Az ember akkor csalódik, ha valami személyes érdeke fűződik ama dologhoz, amiben csalódott. A tévedés ennél súlyosabb fogalom. Mert egy tévedés következményeként az ember meghasonulhat. Azt hiszem. ezt történt Józsival is. Konfliktusba került önmagával. És ez nehezebb, mint amikor másokkal rúgta össze a patkót. Cégtábla a kapun Józsit két éve nem láttam. A napokban kerestem, mondták a kollégái, hogy beteg. No, akkor meg- viziitálom 1— döntöttem magamban, s legott kifurikáztam Budakeszire. Ami szerfelett meglepett, egy ménkű nagy firma. A kapun. Ami arról tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy Hódi Tóth József okleveles kertészmérnöknél díszcserje, kaktusz meg egyéb „zöldségek” kaphatók. Azt, hogy Józsi kaktutszbolond, eddig is tudtam. Néhány éve egyszemélyes expedíciót szervezett Mexikóba, hogy élőben láthassa az ottani flórát. Másfél évtizeden át megspórolt pénze ment rá az útra. meg amit a visz- szaút során a többlet- súlyért fizetett a repülőtársaságnak. (Több száz kaktusz. díszcserje, jukkafiókát hozott magával, meg rengeteg egzotikus növénymagot). — Mi van, téged is megfertőzött a vállalkozói kedv, nem elég a tollnoki béred? — kérdeztem évődve, de vígságam menten alábbhagy, hallva a választ. — Ahogy állnak a dolgok, nemsokára a kaktuszokból kell megéljek. Ezek majd eltartanak, és megtartanak olyannak, amilyen vagyok. Józsi 46 éves, még tíz. tizenkét évig írhatna újságot — Te tényleg főállásban akairsz kaktuszt árulni? — Főállásban akarok kerteket tervezni. Speciálisakat és gyönyörűeket. Már van is megrendelésem. Egy 2500 négyzetméteres, enyhén lejtős területet kell kialakítsak, a windsori kastélykert mintájára. — Ez mind OK. Es mégsem klappol. Te nagyon vártad a rendszerváltozást, hisz a régiek sokszor belédrágtak. Mondd, nem vagy te megint csalódott, nem azért menekülsz a kaktuszok közé? — Igazad van. Most valóban csalódott vagyok. Mert a valódi rendszerváltozás csak szólamokban és papíron létezik. Számomra a rendszerváltozás akkor fog végbemenni, ha mindazok letűnnek a színről, akik évtizedekig mindenkibe belerúgtak: a'kinek volt önálló gondolata, s volt bátorsága kimondani vagy leírni. Csalódtam. Valami nagy felszabadító elégtételt vártam a változásoktól. Például azt is, hogy ne olyanok ömlengjenek a sajtóban, tv-ben, rádióban a demokráciáról, akik nemrég még a pártállam töm- jénezésében jeleskedtek, s a hozzám hasonlókat a betonba taposták. Harc helyett álmodozás Ülünk egy jázminfa takarásában, kortyolgatjuk a kávét. Szemben egy hatalmas, télálló kaktusz, mely alakra olyan, mint egy sokágú csillár. Úgy is hívják; amerikai kandeláberkaktusz. — Lásd. ezekben nem lehet csalódni — int Jóska a szúrós növényre. — Ha megkapja a fényt és törődést, meghálálja. Még ki is Virágzik. Arasznyi volt, amikor elhoztam az élőhelyéről. Most több mint egy méter. Illene lelkendezni, elcsodálkozni, de nincs hozzá kedvem. Dühös vagyok a kaktuszra. Hogy jön ahhoz egy szúrós, idétlen növény, hogy elcsábítsa Józsit a pályáról? Nem Hódi Tóth József az egyetlen, aki kiábrándulva félrevonul a közélettől. Legfeljebb nem mindenki tart kaktuszt. — Tévedsz, nem vonultam vissza a közélettől — mondja búcsűzáskor. _ — Csak átteszem a munkaterületemet egy más helyszínre; megpróbálom egy különleges kultúrával gazdagítani ezt az országot, s közkertéket, parkokat szeretnék megálmodni és megvalósítani. melyben helye lenne nemcsak a magyar flórának. Szerintem ez is közéleti szereplés. Nézőpont kérdése. Mellesleg a kaktusz és a csalódott ember közt csupán annyi a különbség, az egyik kívül, a másik belül hordja a tüskéit. S s ez alól Józsi sem kivétel. Matula Gy. Oszkár A tüskés ember tévedése
