Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-25 / 122. szám

SZENTENDREI „MOZGÓ TÁRLAT.” Barcsay-munkäk Czakó Margit szövésében A szentendrei Péter-Pál Képző- és Iparművészeti Alkotóközösség 1907-ben jött létre azzal a gondolat­tal, hogy a helybeli iparmű­vészek — az ipart művészi elhivatottsággal művelők — tevékenységét felkarolja, azok érdekvédelmét ellássa. Ez az alkotóközösség évekkel ezelőtt galériával egybekötött boltot bérelt ki magának a Péter-Pál utcá­ban. Tagjai sorrá állítják ki munkáikat a Péter-Pál Ga­lériában. Május hónapban Czakó Margit gobelinszövő falikárpitjait tekintheti meg az érdeklődő. Beszél­getésünkhöz ez adott alkal­mat. Ez — és más is. Jele­sül a „leszőtt szentendrei iskola”, ami feltétlenül ehhez az iskolához köti a nevét. — Igen, hiszen ’69 óta, amióta Szentendrére kerül­tem (Kecskeméten szület­tem) — tudjuk meg a kiál­lított munkák megtekinté­se után —. több helyi mű­vész gobelinjét szőttem meg mint kivitelező. Pél­dául Barcsay Jenő mun­káit, majd Hajdú László, Balogh László és Korniss Dezső gobelinjeit... és kö­vetkeztek volna Deim Pál hajzai, dé sajnos, az anya­giak mind ez ideig ezt le­hetetlenné tették. Támoga­tót. szponzort kellene talál­ni. — A szentendrei festők „alapszervezete” erre nem képes? — Sajnos nem. — Czakó Margit nevével — jegyzem meg — jóma­gam a Barcsay-múzeumban kiállított kárpitokon talál­koztam. — Érdekes és igen „ér­telmes” szakasza életemnek az, amikor Jenő bácsival dolgozhattam. A 80-as évek legelején hozakodtam elő Barcsay mesternek azzal a gondolattal, hogy egy teljes szentendrei falikárpit-so- rozatot szeretnék elkészí­teni — kedvet és erőt érzek magamban, s talán még időm is lesz hozzá. Persze arról fogalmam sem volt. hol és milyen pénzzel, s fő­leg hová fognak kerülni a munkák. Barcsay bácsi na­gyon örült az elképzelés­nek; a barátok egyenesen hézagpótlónak tartották az úgynevezett szentendrei kárpitot. így történt aztán, hogy 1982 és 88 között a Barcsay-műhelyben dol­goztam. — Indíttatásod tehát, el­sősorban a művészet olda­láról jön. - ' — Magam is így érzem. Az iparszerű megoldásokat a2 én szakmámban nem ■igazából érzem magamhoz közel. — Mi a véleményed a go­belinszövésről? — A franciák óta, és itt a •főúri és királyi udvarokban megszületett gobelinmű­vészetre gondolok, igen so­kat esett... már ami a megbecsülését illeti. Igaz. a szakma is változott valame­lyest: akkor egy centimé­terre 8-12 szál jutott, ma­napság leginkább 4 felvető­szál kerül ebbe az egy cen­timéterbe. Ha csupán erre gondolunk ... Ámde én in­kább arról beszélnék, hogy ■mit érzek munkám kap­csán. Magam az előadómű­vész szerepét látom ebben, annak a színésznek a „bele- játszását”, akinek az a fel­adata, hogy megszólaltas­son, megjelenítsen nagy írók által megrajzolt a’ako- kat, A művészetet, a játé­kot ettől a szakmától sem lehet elvitatni, elzárni, mi-, ként a színészektől sem. Amíg Czakó Margit a látogatókkal foglalkozik, a hatalmas szövőszéket csodálom meg a rajta függő megannyi színes fonállal. Megtudom, hogv a megnyitón iskolások, a szakmában tanuló egye­temisták fordultak meg a galériában, nekik mu­tatta be a művésznő a szövés csínját-bínját. És megtudom azt is, bogy a már textiltitkokat - ismerő egyetemisták' egyike-mási- ka nem hitte el, hogy az egymásba folyó színek (a Korniss-gobelin mellett függő Tégla, kőfaragó jel című vászonról van szó) szövés eredményei — és nem festettek ... — Képzeld el — fordult felém Czakó Margit —, találkoztam olyan minisztériumi alkalmazot­tal. aki nem is hallott Bar­csai/ gobelinjeiről, nem lát­ta azokat. Mit szóljunk a fia­talokról! — Aztán a beszél­getés kapcsán előhozakodik újabb titkával: a tavasszal általános iskolát neveztek el Baresayról Szentendrén; nagyon szeretné, ha szövő- osztályt indíthatna — pon­tosabban: fakultatív szövé- szetet ebben az iskolában. Bárcsak sikerülne, gon­dolom, miközben jegyzet- füzetembe ilyesmiket vé­sek be: „nem kapta meg a Soros-ösztöndíjat a szent­endrei kárpitsorozatra”, meg hogy „inkább külföl­dön szerepeltetik- munkáit — a Kapuk című háromré­szes összeállítás a francia Fils et Métiers csoport ván­dorkiállításain vész részt”. — Ezekkel a munkákkal — kérdem — vajon nem lehetne egy hazai „ambu­láns kiállítást” szervezni? — Hogyne — így a „vá­lasz”—, hiszen már ez a Péter-Pál utcai tárlat is mozgó tárlat: naponta ho­zom és viszem a szőnyege­ket. fel a művésztelepre, le a Péter-Pál utcába... Ki­nek volna csekély 13 ezer forintja a biztosításhoz? Bágyoni Szabó István Czakó Margit — szövőszékével (Deim Péter felvétele) Bagi gyerekek ropták (Folytatás az L oldalról.) vegyes összetételű, az anyaországbeliek mellett' szép számban képviselte­ti magát a magyar, illetve a horvát kisebbség is. El­sősorban a magyarok lel­két „célozták” meg a ge- rersdorfi skanzenben ren­dezett Galga menti nép- művészeti kiállítással, de a vártnál több német ajkú érdeklődő is elvándorolt a faluba. Az aszódi Petőfi Múzeu­mot dr. Soós Sándor kép­viselte. A kiállítás sikerét Korkes Zsuzsa néprajzos­muzeológusnak köszönhet­ték. aki ez alkalomból be- ‘ mutatta megyénk népvi-' seletét, felelevenítette vi­dékünk szokásait és ha­gyományait. Ebben nagy szerepet ját- ■ szottak a Bagról érkezett Muharay Elemér népi - együttes gyermekei, akik iglói Éva vezetésével ját­szották el a híres Galga menti lakodalmast. Az alsóőri plébános be­széde után Güssing pol- - gármestere, illetve Pest megye közgyűlésének al­A bagi népi táncosok Galga menti lakodalmast mutat­tak be (Vimola Károly felvételei) elnöke, dr. Péteri Zoltán köszöntötte az egybegyűl­teket, hangot adva annak a reménynek, hogy ez a rendezvény alapkövét je­lentheti a tartós kapcso­latnak a két régió között. A skanzen tulajdonosa, Erhard Kisser grafikus- művész szavai zártak a rendezvényt. Mégha tottan mondta: „Még soha nem volt ilyen igaz, őszinte és szeretetteljes légkör az egy éve megvásárolt falu­ban”. Papp Antonella Börzsöny-napok ’92 „Kemencze, Hont vm„ népes magyar falu, egy me­redek hegy tövében, Ipoly­sághoz 1 mfd. 1131 katho- iikus lakossal, katholikus parochia templom. Vendég- fogadó. Több urasági épü­letek, boltok, és malmok. A megyei gyűlések ezelőtt itt tartattak, de leégvén a vármegyeház teteje, annak falai most romokul pusz­imnak; s az Areopagus helyén baglyuk tanyáznak —■' földszint pedig néhány őrült gyógyítatik.” Fényes Eleknek, a ma­gyar földrajzi statisztika megteremtőjének múlt szá­zad közepén kiadott köny­véből való a fenti idézet, akkor így nézett ki. Ke­mence, Hont vármegye egykori székhelye. A leírás­ból a mai másfél ezer lako­sú községre alig-alig is­merni rá. Kemence a Bör- jzöny nyugati tájának ter­mészetes központja, rég megépült vízvezetékkel, korszerű iskolával, a festői szépségű Nagy völgy ben úszómedencés ifjúsági tá­borral és a fellendülő pol­gárosodás olyan csalhatat­lan jeleivel, mint 3-4 ízlé­sesen berendezett kisven­déglő, gazdag választékú boltok, parkosított főutca. Közel egy évtizede me­rült föl, főként a községből elszármazók körében — akik között van atomfi­zikus, kórházi főosztályve­zető orvos, minisztériumi főtanácsos, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet —, hogy meg kellene alakí­tani a Börzsöny Baráti Kört. A tétova gondolatot telt követte, és 1934 máju­sában megalakult a kör, amely azóta is eredményes munkát végez. Mivel a kör munkájában az első idők­ben főként olyan polgárok A biatorbágyi bábosta­lálkozón tűnt fel a pilis­szántói Lámenta együttes. Nemcsak érdekes nevéVel, hanem a szántói népi ha­gyományokból felépített előadásával is, melyben egy beavatási szertartásra is­mertem. Egy kisfiú Luca napjának éjszakáján meg akarja is­merni a bálozó boszorká­nyokat, démonokat és ördö­göket, akik észreveszik és megfogják. Nem tudna töb­bé szabadulni, ha előrelátó nagyanyja meséiből nem is­merné őket. így azonban mindegyiküket leleplezi, ne­vükön nevezi, s ezzel meg­szabadul bűvkörükből. .Az érdekes történet és az ügyes bábok ellenére va­lahogy elsikkadt az előadás. Talán nem a legszerencsé­sebb helyen és időben ke­rültek sorra. Agócs Attilá- né Ibolya, a bábcsoport ve­zetője nem elégedetlen, örül a találkozó ötletének és a többi csoport előadásának. Apró, fürge fiatalasszony, tanítványai között maga is gyereknek tűnik. Nem vé­letlenül mondok tanítványt, hiszen a bábosok többszö­rösen is tanítványai, ő a Dilisszántói általános iskola igazgatóhelyettese és rajz— matematika szakos tanár. Szombathelyről szárma­zik, a debreceni egyetemre !árt, népművelés—néprajz 'zakra, ott kezdett haboz­ni. — Akkor a paraván túlsó felén mozgattam a bábokat A Lámenta játékai Bábozik, sző, tanít — emlékszik vissza. — Sok­szor bánom ma is, miköz­ben rendezek, hogy játé­kosként nem tudok szere­pelni. Most kilenc gyerekkel dolgozik, akik — ellentét­ben az előző csoportokkal — nyolcadik után nem akarnak felhagyni a bábo­zással. elhatározták, hogy az általános iskola elvégzé­se után is együtt maradnak. — Mindig vannak új je­lentkezők, de amikor kide­rül, milyen komoly munka zajlik a csoportban, sokan lemorzsolódnak. A gyere­kek— éppen ezért — igen szigorúak egymással, ha valaki kétszer' hiányzik a próbákról igazolatlanul, nem jöhet többet! Maguk határoztak így, én nem is szólok bele — mondja Ibo­lya, s mintha kicsit rosszal- laná ezt a szigort. Amikor idekerült Pilis­szántóra (képesítés nélkül kezdett tanítani, mert ak­kor még nem fogadták el szakirányú végzettségnek a diplomáját), használni pró­bálta szaktudását. Felnőt­teknek. majd gyermekek­nek szervezett honismereti szakkört. Gyűjteni kezdte a szlovák hiedelmeket, me­séket, népdalokat, s ezekből nemcsak tanulmányok szü­lettek, hanem bábelőadások is. Maga is csodálkozott, hogy a helybéliek közül milyen kevesen ismerik sa­ját hagyományaikat, pél­dául a Luca-napi mese szellemeinek nevét a tős­gyökeres pilisszántói bábos gyerekek tőle hallották elő­ször. Lámentáról. még keve­sebbet hallhattak, mivel Tamási Áron művei nem­igen szerepelnek az általá­nos iskolai tananyagban. Ö a Szegény ördög felesége, a locsi-fecsi ördögasszony, akinek soha be nem áll a szája. Amikor erre a da­rabra esett a választásuk, hogy előadják, megtetszett az ördögasszony neve, fel is vették. Ibolya nemcsak tanítás­sal, bábozással és néprajz­zal foglalkozik. Azon túl, hogy most éppen szétkapta a házat egy tavaszi mesze­lés céljából — családja nagy bánatára —. nagyon sok terve van. — Akkor érezném jól magam, ha azt a hatvanféle dolgot, ami érdekel, egy­szerre csinálhatnám vallja nevetve. Szobrász férjétől kedvet kapott a faragáshoz, mintá­Agócs Attiláné (Vimola Károly felvétele) záshoz — párja egyik ked­vence Ibolya amei’ikai dió­ból készült sótartója —. de az anyagok közül a textil­hez vonzódik a legjobban. — Majd, ha idősebb le­szek — tervezi —, sokat fo­gok szőni! Eddig egy kis szövőkereten kísérleteztem, de most kaptam egy nagy szövőszéket is. Nem kell sokat öregednie, csak néhány hónapot, hi­szen a nyári szünet hama­rosan beköszönt, akkor pe­dig meg sem állnak a nem­rég vásárolt — bár enyhén romos — Somogy megyei présházukig. Természete­sen a szövőszéket is viszik Lehet, hogy szeptemberb-’r már szövött bábokkal fog játszani a Lámenta?! Pachner EJit vettek részt, akik nem Ke­mencén vagy a környező községekben laktak, ezért a tevékenységük elsősorban a szülőfölddel való kapcsolat­tartásban merült ki. A szombaton megtartott tisztújító közgyűlésen — melyen vendégként megje­lent dr. Inczédy János, a Pest megyei közgyűlés el­nöke és dr. Kakuszi Mi­hály helyettes államtitkár a Népjóléti Minisztérium­ból, valamint a közeli tele­pülések polgármesterei is — gyökeres változás követ­kezett be a kör munkáját illetően. Dr. Mészáros Lajos, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa — akit ismételten megvá­lasztottak. négy évre a Bör­zsöny Baráti Kör elnöké­nek — erről a következőket mondotta: — Az elmúlt közel egy évtized tapasztalatai arra indítottak bennünket, hogy ápolván gyökereinket, me­lyek a tájhoz és népéhez kötnek, munkánkat a to­vábbiakban Kemencén és közvetlen körrtyékén kell megerősíteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy kibővít- jük a vezetőséget; elsősor­ban Kemencén élő embe­rekkel, hiszen a legtöbbet ők tudnak tenni a közsé­gért és a kistájért. Az ön- kormányzatok gazdálkodá­sa távlatokban lehetőséget nyújt arra, hogy „tájban gondolkozhassanak” a tele­pülések képviselő-testületéi, esetleg akár közös beruhá­zások megvalósításán is. Az itt élő emberek számára hallatlanul fontos lenne kihasználni a táj idegen- forgalmi vonzerejét, ha egyelőre más nem kínálko­zik, falusi vendéglátás for­májában. Kemence anya­gilag képtelen egy ilyen programot finanszírozni, ezért javasolni fogjuk, hogy szervezzék meg a kis­táj polgármestereinek ta­nácsát. Mi nagysn szeret­jük szülőföldünket, s ha távol élünk is, rajta tart­juk szemünket az itteni községeken, és segítünk minden ésszerű kezdemé­nyezést, amely a környék falvaiból indul ki. Az egész nano11 gazdag programo* színesítette a váci ifjúsági fúvószenekar szereplése, a késő délután megrendezett tábortűz és a hajnalig tartó utcabál. —s —n ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom