Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-22 / 120. szám

% Idegenek az éjszakában Alszik - vagy ás Olvasóink tapasztalatai szerint az emberek rendkí­vül furcsa teremtmények. Üjabban azonban sajátos megállapítást tehetett Var­ga Róbertné, aki a Hargita utcában lakik. Ö már egy­szerűbben fogalmaz, szerin­te az emberek éjszakánként vagy alszanak, vagy ásnak. Szomorú tapasztalat mon- datjá vele ezt, ugyanis há­zuk elé ültetett bukszusokat és tuját vittek el. A min­den bizonnyal kedves nö­vényeket három éve ültet­ték, ápolták, locsolták. Va­laki az éj sötétjében arra járva azt hitte tán, hogy faiskolai lerakatra talált. Olvasónk csodálkozva mon­dogatja, nem is tudja, mi­lyen világban él az ásóval járó éjszakai ember. „Fogd és vidd, nem számit, hogy a másé. Az sem baj, ha ez valakinek fáj!" Bizony ilyen a világ, ám­bár kerüljük az elsietett általánosítást. Mert hátha akad olyan olvasónk, aki meg tudná örvendeztetni Vargáékat a Hargita utcá­ban tujával és bukszusok- kal. Szombaton a gimnáziumban Felvételi vizsga Az Arany János Gimná­ziumban május 23-án, szombaton tartják a felvé­teli vizsgát a kísérleti álta­lános iskolai 7. osztályba jelentkezettek számára. A vizsga 9 órakor kezdődik. A kísérleti osztály harminc helyére hatvanötén jelent­keztek. Mint azt a Nagykőrösi Hírlap korábban már meg­írta, a minisztérium arra adott engedélyt, hogy félosztálynyi angol nyelvi és félosztálynyi mate­matikai csoporttal induljon az oktatás. Mi várható feladatul? A matematikacsoportba jelentkezettek egy feladat­sort kapnak, amely elsősor­ban logikai példákat tartal­maz, persze a számok, a matematika köréből. Szó sincs arról, hogy az eddig tanult anyagot valamikép­pen számon kérnék! Inkább azt kívánják megtudni, mire képesek a kis kopo­nyák, ha gondolkodni kell. Az angol nyelvi csoportba jelentkezett tanulóknak fo­galmazást kell készíteni magyar nyelven. Ez a fogal­mazás olyan lesz, hogy ki­ki igazolhatja, mit tud Angliáról; földrajzáról, tör­ténelméről, irodalmáról. A felvételi dolgozatokra pontokat kapnak a tanulók. Ezeket összeadják azokkal a pontokkal, amiket az ál­talános iskola ötödik osz­tályában év végén, illetve a hatodik osztályban félév­ben szereztek. A kísérleti osztályba, a megfelelő cso­portba az kerül be, aki a legtöbb pontot szerzi. A kísérleti osztály — ahogy azt a neve is jelzi — újszerű a nagykőrösi okta­tás történetében. Az Arany János Gimnázium pedagó­gusai azonban bíznak ab­ban, hogy a kísérlet jó ta­pasztalatokat hoz, s ezek birtokában két év múlva el­indulhat a hatosztályos gimnáziumi képzés. A körösiek nem sztrájkolnak Megy a vonat r írják az újságok, mond­ja a rádió, a tévé, hogy a vasutasok elégedetlenked­nek. Teszik ezt annak elle­nére, hogy sikerült kihar­colniuk a fizetések emelé­sét, méghozzá oly mérték­ben, hogy a költségvetésük 5 százalékkal haladta meg önmagát, tehát elvesztette stabilitását. Azt persze nem állíthatja senki, hogy a vas­utasok túlzott igényeket tá­masztottak volna, sajnos tő­lük független okokból a tel­jesítmények is visszaestek, a bevételek nem fedezik a bérköltségeket. A MÁV rá­kényszerült, hogy 33 száza­lékos munkaidő-csökkentést vezessen be, aminek 17 szá­zalékos bércsökkenés a von- zata. A hírek szerint az utób­ÍÉÉ? Mozissá Május 22-én a nagyte­remben: Tini nindzsa tek- nőcök. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi. Előadás 6 órakor. A prosti. Ma éjjel a lel­két is elénk tárja. Színes angol film, csak 16 éven felülieknek. Előadás 8 óra­kor. A nyársapáti művelődési házban: Harley Davidson és a Marlboro man. Amerikai film. Előadás 6 órakor. bl intézkedéssel szembeni tiltakozásukat kifejezendő, a vasút dolgozói május má­sodik felében sztrájkot hir­dettek. Ennek következté­ben a körösi vasútállomá­son is leáll a forgalom — vélik a jobban értesültek. Rostás Tibor állomásfőnö­köt megkérdeztük, mi igaz­ság van a sztrájkhírekben? — Jóformán semmi. Arról mi is hallottunk, hogy bi­zonyos vonalakon tervezik a leállást, és felhívás is el­hangzott, de legjobb tudo­másom szerint a vasút dol­gozóinak legnagyobb része elzárkózott mindenféle megmozdulástól. Mások ne­vében nem beszélhetek, a nagykőrösi állomásról azon­ban elmondhatom, hogy a kollektíva megértette és el­fogadta a munkaidő- és bérkorlátozásokról szóló rendelkezést, de úgy tudom, másutt is hasonlóak az ál­láspontok. A többség szerint a jelen­leg elérhető, méltányos kompromisszum született. Másfelől a vasutasoknak sem céljuk az, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek sértik az utazóközönséget, károkat okoznak nekik. Adott szituációkban min­dent el kell követni, hogy ezt, elkerülje a vasút. A közlekedésben tehát nem lesz fennakadás ... — ay Null kilométeres Renault 19 Chamade dízel, 1170000 forintos szuperáron! Renault 19 Chamade - a család ideális autója. * Dízelautó, ezen az áron, csak nálunk. * Kizárólag a KORONA Kft.-nél: Kecskeméten, Nagykőrösön, Baján, Tiszakécskén, Kiskőrösön.-tr Több mint 200 000 Ft árengedmény, csak most! * Sőt készpénzfizetésnél az ár 1 150 000 Ft. * Egyszeri, megismételhetetlen, kivételes alkalom, ir A legmodernebb, 1900 cm3-es dízelmotor, 4,6. 6,2 és 7,3 literes fogyasztással. "fr Középkategóriás méretek .— kiskategóriás áron. Felvilágosítás: a KORONA Kft.-nél, cím: Kecskemét. Május 1. tér 6. (az Alföld Aruháznál), telefon: (76)-46-939. Az egyesztendős Renault Kecskemét szenzációs akciója! KECSKEMÉTEN EPUL Renauft-szalon Merász József, Kecskemét polgármestere helyezi el a Korona Kft. új Renault- szalonjának alapkövét. Az ünnepélyes aktusra május 26-án, kedden fél 11-kor kerül sor a Shell-benzinkút melletti építési területen. Mint az ismeretes, a ti- szakécskei székhelyű Koro­na Kft. tavaly májusban kezdte meg kecskeméti te­vékenységét mint a Re­nault Hungária Bács-Kis- kun megyei vezérképvise­lője. Az első év igen sikeres volt, hiszen kétszáz autót értékesítettek. Az új szalon komplexuma magában fog­lal egy komputerizált al­katrészraktárt, szervizt és autómosót is. Igen érdekes, hogy a ter­vek szerint a szalont még az idén átadják. NAGYKŐRÖSI XXXVI. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM 1992. MÁJUS 22., PÉNTEK Részaránytulajdonosok figyelmébe Ki hogyan dönt? A szövetkezeti törvények, a kárpótlási folyamat köz­ben nem feledkezhetünk el az úgynevezett részarány- tulajdonosokról sem. Mint arról bizonyára olvasóink tudnak, e sajátos tulajdoni formában az van, aki an­nak idején belépett a ter­melőszövetkezetbe (vagy felmenő rokona lépett be) és akitől ezt követően nem váltották meg a földet. Másképpen fogalmazva te­hát mindenki, aki földjá­radékot kap. Sz. Tóth Lász­ló, az Arany János Terme­lőszövetkezet elnöke kész­ségesen elmondta, milyen törvényes lehetőségei van­nak tehát a részarány-tu­lajdonosoknak, hozzátette, hogy a közeljövőben mind- annyiukat levélben fogják felkeresni, hiszen a terme­lőszövetkezet az érdek­egyeztető fórum javaslata alapján gyorsítani kívánja a földdel való rendelkezé­sek végrehajtását. Az elnök arra is emlé­keztetett, hogy a lehetősé­get a törvények szabják meg. Ennek lényege az, hogy a tulajdonos rendel­kezhet részaránytulajdo­nával, a fölött teljes dönté­si szabadsággal. Ha akarja, e tulajdonrészét egyénileg művelheti részben vagy teljes egészében. Hagyhat­ja a szövetkezetnél is részaránytulajdonban, már nem földjáradék, hanem bérleti díj ellenében. De Nagykőrösi apróhirdetések Kertes ház (2 szoba, 1 kony­ha) azonnal beköltözhetően el­adó. Érd.: I„ Kőrisfa u. 5. sz. vagy 3. szám alatt. (110 581/1K) Fürdőszobás tanya, reális áron, eladó. Barta, Homolytája-d. 25. (110 582 1K) Bántős bánom 22. számú ta­nya (1200 n.-öl) bekerítve eladó. Villany, fúrott kút van. (110 601/ 1K) Tázerdő-dűlö 89. számú 2 szo­bás tanya, 900 n.-öl területtel eladó. Víz, villany van. Érdek­lődni : Nagykőrös, Ceglédi u. 18. IV. 76., esti órákban. —. (109 924/2K) _________________ El adó Széchenyi tér 28. alatti 2 szobás házrész nagy kerttel: mozival szemben. Érdeklődni: Kossuth u. 13. (110 586'1K) Tanya a törtell Ludasban ki­adó. Érdeklődni: Nagykőrös, Kazinczy u. 9. (110 589/1K)____ Es ztergályos szakmunkásokat felveszünk! Jelentkezni lehet: Haladás Tsz, ipari főágazat. Nagyársapát, József A. u. 3. (110 600/2K)_________________ Ká rpát u. 60. szám alatti csa­ládi ház eladó. Érd.: a helyszí­nen vagy Vörösmarty u. 1. alatt. (110 598/1K) ________ El adó 2 szoba, előszobás, össz­komfortos, gázfűtéses, kertes családi ház. Nagykőrös, Bat­thyányi u. 37. Telefon bekötés alatt. Sok melléképülettel, jó­szágtartásra, gazdálkodásra al­kalmas. Érdeklődni: Nagykő­rös, Batthyány u. 37., egész nap. (110 595/1K)____________ Né met nyelv, zene, egészséges életmód, rugalmas nyitva tar­tás a Napsugár magánóvodá­ban. Beiratkozás június 1—6- áig, Petőfi u, 26, (HO 602/1K) Eladó 3 szoba, padlástér-beépí- téses, tehermentes, gázfűtéses családi ház, Török Ignác U. 20,A. Irányár: 1 800 000 Ft. Ér­deklődni : Gáspár ügyvédnél. — (109 606/3K) , _________ El adó a központban 2 szoba, összkomfortos, telefonos, plusz szoba, konyhás, kertes családi ház. Érd.: Nagykőrös, Kasaz u. 11. Tel.: 51-837. (HO 278/2K) Nagykőrös Város önkormány­zata versenytárgyalás útján kí­vánja bérbe adni a, következő nem lakás céljára szolgáló he­lyiségeket: 1. Eszperantó u. 2. sz. alatti 3 helyiségből álló, 69 nm alapterületű üzlethelyisé­get. 2. Eszperantó u. 2. sz. alat­ti 100 nm alapterületű, tárolás­ra alkalmas pincét. 3. Metro- vich u. 10. szám alatti 10 helyi­ségből álló, 18 nm alapterület­tel rendelkező, megosztható, iroda és raktározásra alkalmas helyiségeket. 4. Tanárki u. 7. sz. alatti, tárolásra alkalmas. 35 nm alapterületű pincehelyisé­get. 5. Eötvös K. u. 3. sz. alatti 82 nm alapterülettel rendelkező pincehelyiséget. A bérleti vi­szony határozatlan időre szól. Az igénybevételi díj legkisebb összege az ingatlan forgalmi értékének 20%-a. A pályázatot az nyeri el, aki a pályázati tárgyaláson a legnagyobb ösz- szegű igénybevételi díj megfi­zetését vállalja. A. bérbeadás­ra kerülő helyiségek bérleti dí- iát a Körösi Vagyonkezelő Rt. állapítja meg. A pályázatok benyújtásának határideje: 1992. május 27., a polgármesteri hi­vatal 5. sz. szobájában, dr. Nagy Olga" hatósági csoportve­zetőnél. A versenytárgyalás he­lye és ideje: Nagykőrös, pol­gármesteri hivatal kis tanács­kozóterme, 1992. június 1-jén, 14 órai kezdettel. Érdeklődni lehet a polgármesteri,hivatal 5. sz. szobájában dr. Nagy Olga ható­sági csoportvezetőnél, tel.: 50- 122. A helyiségek megtekintése érdekében érdeklődni lehet Körösi Vagyonkezelő Rt., Meni tovich u. 10. sz. alatt. Tel.: 50- 988. (110 635/111) Sürgősen, áron alul, eladó 4 lakásos társasházból 2 + fél szoba, kertes, földszinti + mellékhelyiséges lakás. Érdek­lődni: Nagykőrös. Regős u. 80. Tel.: 51-085. (109 923 2K) Egy zöldség-gyümölcs felvásár­lásban jártas és egy segédmun­kást keres szezonjellegű mun­kára a Nagykőrösi Kistermelői Szövetkezet. Jelentkezni napon­ta 8—12 óra között. Patay u. 2. alatt. (110 597/lK) bármely más vállalkozónak is bérbe adhatja. Az előbb említett bérle­ti díj nyilván szabad meg­állapodás kérdése, erre vo­natkozóan igazából még nincsenek kész számítások. Valószínű, hogy a latban a legtöbbet a részaránytu­lajdon aranykörona-értéke fog nyomni, hiszen talán ekkor tévednek a legke­vesebbet. Sz. Tóth László azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy gazdasági számítások szerint máris elképzelhetőek bizonyos hangsúlyeltolódások. Be­látható ugyanis, hogy egy kisebb aranykorona-értékű föld aranykoronánként ke­vesebb hozamot produkál­hat, mint egy nagyobb ér­tékű. Megtudtuk azt is. hogy a részarány-tulajdonosok­nak mintegy 40-50 száza­léka a termelőszövetkezet­nek jelenleg is tagja. Ugyanakkor a mai tsz-te- rülét fele a részaránytu­lajdon. Kárpótlásra keve­sebb, mint egyharmadát jelölték ki, míg a földte­rület többi része az úgyne­vezett földalapban van. Sz. Tóth László szerint a mai helyzetben jó döntést nem­igen lehet hozni, hiszen sok esetben a föld iránti érdeklődést a puszta kény- szerűség motiválja. Ez vi­szont önmagában gerjeszti a kertészeti túltermelést. A csődtörvény és a lassan évtizede tartó aszály to­vább súlyosbítja a bajokat. B. O. : Sporthírek! Egy időben két viadalon szerepeltek" a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE birkózói. Dorogon kétszáz indulóval és erős mezőny­nyel két szőnyegen is több mint kilenc órán keresztül tartott a Dorog Kupa diák B korcsoportos szabadfogá­sú országos verseny. A kö­rösiek helyezései. A 39 kg-osok súlycsoportjában (14 induló közül): 3. Sober Zoltán (első mérkőzésén megbotlott, egyébként jól birkózott). 41 kg-ban (22-en voltak): 6. Orlov Ferenc. 60 kg (16): 6. Kunos József. 73 kg felett (16): 3. Godó Péter (ismét jól birkózott). Szép és küzdelmes vetél­kedés folyt Egerben, a 180 fős és rendkívül erős me­zőnyű országos ifjúsági kö­töttfogású egyéni bajnok­ságon. A körösiek balsze­rencsések voltak — töb­bek között háromszor hosz- szabbításos vereséget is szenvedtek —, és súlycso­portjukban nem jutottak a hatos döntőbe. TIZENÖT PERCET Nagyszabásúnak ígérke­zik — az ország benevezett 375 települése egyikeként — 27-én Nagykőrösön is a Challenge Day (a kihívás napja) programsorozata. Városunk újonc ezen, a la­kossági sporteseményen, de a szervezők igyekezete di­csérendő. Szőke Sándor sportfel­ügyelőtől megtudtuk, hogy az oktatási intéményekben délelőtt és délután is lesz program. A városi központi rendezvények pedig a kö­vetkezők. A strandfürdőben egész nap ingyenes lesz a belépés, ott lehet úszni, röplabdázni, fejelni, lábte­niszezni, asztaliteniszezni és különböző próbákat tenni 15 percig. Ennyi idő szük­séges, hogy jól szerepelhes­sünk a 25-27 ezer lakosú városok közötti versenyben. A művelődési központban 8—19 óra között aerobic, asszonytorna, jóga, gim­nasztika mozgathatja meg az egyes izomcsoportokat. 9 órakor kerékpároscsopor­tok indulnak a 441-es úton észak felé, a ceglédi beton­út vasúti átjárójáig. Ott 10— 11* óra között száztagú iskoláscsoportokkal kötél­húzó versenyt rendeznek. 11- től a legerősebb magyar ember, Fekete László tart bemutatót a nyársapátiak és nagykőrösiek közös ren­dezvényén. A temetőhegyi tekepálya 10—19 óra között áll az ér­deklődők rendelkezésére. Lényeges, hogy minél töb­ben és többször is vegyenek részt, és a diákok, dolgozók, emberek legalább 15 percet sportmozgással töltsenek. Saját egészségük érdekében is. Hajrá, körösiek! PÉNTEKI PROGRAM Röplabda. Toldi-tonacsar- nok, 17 órától: a diákolim­pia IV., Petőfi-tornacsar- nok, 17 óra: a diákolimpia III. korcsoportos területi döntője. s. z. NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi «Cr 17. 0 A szerkesztőség: ve­zetője: Hallal Ottó. Mun­katárs: Miklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykörös, Pl. 23. Telefax és telefon: (20)-51-338. • Hirdetésfel­vétel : kedden 10—13, csü­törtökön H—IS őrá között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól IC óráig várunk. Birkózás erős mezőnyökben

Next

/
Oldalképek
Tartalom