Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-20 / 118. szám

POSTABONTÁS ■BBHB VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 ■HUWES Kis kiegészítés Tisztelt Szerkesztőség! Köszönöm önöknek a má­jus 11-én „A terhek csap­dájában” címmel közre­adott riportot. örülünk, hogy a magyar automobi­lizmus helyzete egyre reá­lisabb képet kap a közvéle­ményben. Kérem, hogy a cikkben foglaltakkal való messze­menő egyetértés mellett Szőnyi Zsolt Pest megyei titkár nyilatkozatához a következő kiegészítését fűz­hessem, pontosítás végett. A cikket az autóstársada­lom messzemenő egyetértés­sel fogadta. A titkár azt azonban nem tudhatta, hogy a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági szak- bizottsága a minisztérium kérésére a döntés-előkészí­tés időszakában vélemé­nyezte az új KRESZ-sza- bályokat. és az általunk le­írtakat a minisztérium visz- sza is igazolta. Balogh Tibor, o Magyar Autóklub főtitkára Felkeltik a figyelmet A Balaton mellől érke­zett a következő levél. Ol­vasónk az elmúlt hetekben megjelent számainkról írja le véleményét. Ebből idé­zünk. Lapjukat változatlanul sokrétűnek, változatosnak tartom. Az olvasó jól tájé­kozódik, például a címla­pon a Belpolitikai krónika gyors áttekintést ad. Jól értesültek és jól éresítenek, így tudom ezt summázni. Tetszik az is, hogy nemcsak a szűk környezet esemé­nyeiről tájékoztatnak. Sajnos a fotók minősége — nyilván a papír- és nyo­másproblémák miatt — meglehetősen rossz. Ugyan­akkor jónak tartom a cí­meket, felkeltik az olvasók figyelmét. További jó munkát kívá­nok, és bízom benne, hogy egyre kellemesebb esemé­nyekről tájékoztathatják majd az olvasókat. Simkóné Galajda Mária, a keszthelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense Volánnak, MÁV-nak egy a hangja! Gyakran emelem a sza­vam a közlekedés visszássá­gai miatt, nyilván nem kö- tekedésből, hanem javító szándékkal. S a közleke­dési vállalatok rendszeresen „megválaszolják”, és a ku­tya ugat, a karaván?.., hát megnézhetjük, halad, mint addig. Egy ilyen áldatlan vita folytatásaként írtam „Űjabb adalék” címmel konkrét eseteket a buszköz­lekedéssel kapcsolatban, ahogy azt előzetesen kérte a Volán. Május 18-án kö­zölte Sohár István forg.-ir. szó. vezető kivizsgálásuk meghökkentő eredményét, mely szerint a buszvezető meghallgatása során el­mondta, hogy március 4-én „pontosan 12 óra 46 perckor indult el, az autóbusz felé igyekvő utast nem látott”. Levelem az újságban ápri­lis 8-án jelent meg, ezután nem tudom, mikor készült a jegyzőkönyv. Szívből gratu­lálok a buszvezető emléke­zőtehetségének, több mint egy hónap után — és a jegyzőkönyvet felvevő jó­hiszeműségének. Ezzel dön­tő bizonyítékként vonták kétségbe az én szavamat és a tanúmét is, gratulálok! Ugyanígy vonják kétségbe szavamat, állítva, hogy két busz egy időben a Szökőkút megállóba nem érkezhetett. Helyes, ufót láttam én, a szavahihetetlen utas. De akkor mire jó a pon­tosan közlekedő járatokat ellenőriztetni, és a derék gépkocsivezető figyelmét külön felhívni, mint leve­lében írja? Elvesszük a vé­gén a kedvüket a menetrend pontos betartásától egy rá­érő, levelezgető, izgága öreg miatt! Egy héttel korábban vá­laszolt a MÁV illetékese arra a levelemre, amiben a 70 év felettiek utazási ked­vezményének kiterjesztésé­re. valamint a kocsiosztály­különbözet ésszerű kihasz­nálására tettem javaslatot. A válasz: teljes félreérté­sen alapul, vagy ha úgy tet­szik, mellémagyarázás. Ar­ra, hogy a 70 éven felüliek­nek a nemzetközi vonatok belföldi szakaszára díjmen­tességet kértem, arra nem szabálymagyarázatot kér­tem, hanem a rendelet mó­dosítását az illetékes mi­nisztériumtól. A szabályok magyarázatát illetően csak annyit: éppen ezeknek a szabályoknak az ismereté­ben nem éppen könnyű sorsunkon kérünk rendeleti könnyítést! Ami a kocsi osztály-külön­böze tét illeti: továbbra is fennáll, hogy a két kocsi- osztály közti teljes árú kü- lönbözetet nem fizetjük meg, ha a nyugdíjas-igazol­ványra váltott 90%-os első osztályú jegy annál lénye­gesen olcsóbb, mi, idősek, tudunk számolni! Az pedig, hogy a nyugdíjasszéivény korlátozott számú — már ne tessék bennünket, ha idősek is vagyunk, rokkan­tak, de nem korlátozottak! — kioktatni. Végül, ami a december 25-én írt levelemet illeti, melyre közük, hogy nem érkezett: a Szerkesztőségbe megküldtem annak másola­tát, valószínű, hogy felad­tam. Annyit kérek még mind­két vállalattól: ötleteinkre, panaszainkra nem kitanító leveleket várunk, hanem in­tézkedést. Vagy marad min­den a régiben! Fazekas Mátyás 72 éves Veresegyház Válasz Koós Pál Veresegyház, Szent István utca 31. szám alatt lakó olvasónk levelét elküldtük szerkesztőségünk jogászának, aki a kérdések­re a Jogi tanácsok között fog választ adni — hamaro­san. HÁPIO i:s TV M ISO HAHÓI* KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Rákóczi-induló. — 4.30: Reggeli krónika. — 4.40: Határok nélkül. — 5.00: Krónika. Sport. — 5.30: Hirek. Időjárás. — 5.40: Falurádió. — 6.00: Krónika. Sport. — 6.30: Hírek. Időjárás. — 7.00: Krónika. Sport. — 7.30: Hírek. Időjárás. — 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. — 9.05: Napközben. — 10.00: Hírek. Időjárás. Út­közben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a ház­nál. — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hirek. Idő­járás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hi­rek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.25: Műsorajánlat. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyar- országról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Rá­adás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Műsorismertetés. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: összeállította: Ilia Mihály. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Népzenei emlékeim. — 20.30: Hatá­rok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth- klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti króni­ka. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Him­nusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Rákóczi-induló. — 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafény­ben. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. —• 9.05: Zene-szó. — 10.55: Rólunk van szó. — 11.60: Hí­rek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Válogatás ma­gyarnóta lemezekről. — 12.45: Vízállás és körzeti időjá­rásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: Derűre is derű. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Szórakoztató próza. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Rockszerda. *— 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Közvetítés a labda­rúgó Magyar Kupa döntőjéről. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kölyökrádió. — 19.35: Népdalkörök és citera- zenekarok. — 20.00: Jutalomjáték. — 20.40: Zenés já­tékokból. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Hatodik érzék. — 22.00: Újdonságainkból. — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — ,23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. — 0.10: Dzsessz-show. — 1.00: Hírek. Időjá­rás. — 2.00: Hírek. Időjárás. — 3.00: Hírek. Időjárás. — 4.00: Hírek. Időjárás. — 4.03: Magyar nóták, csárdások. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — géptippel. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Szezám utca (Sesame Street). —9.35: A pénz. — 10.55: Évgyűrűk. — 11.25: Képújság. —16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: A piacgazdaság felépítése. — 16.40: Képújság. — 16.45: Magda Frank. — 17.10: Edvard Grieg: A hegyek gyermeke. — 17.35: Megve­szem ezt a nőt. — 18.Q0: Dimenzió. — 18.40: Pénzvi­lág. — 18.50: Mini kiip-mix. — 19.00: A Dodo-klub. Kí- gyók-békák. — 19.15: Esti mese. Jó éjszakát kíván a Disney! — 19.25: Kölyökidő. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Szeszélyes évszakok. — 21.45: Állo­más. — 22.00: Közjáték. — 22.05: Ütőn. Németország. — 23.20: Zürichi páncélterem. Túl nagy nekifutás. — 0.10: Késő esti híradó. — 0.15: A Financial Times kelet-euró­pai gazdasági híradója. — 0.40: ZDF-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap Tv. — 14.30: Műsorismertetés. — 14.40: Old­juk meg... Matematika-fizika. — 16.00: Ma délután. Hírek — Időjárás — Videofirka — Felsőfokon — Tor­pedó. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Cápali és Cápeti. — 18.41: Zöldpont. — 19.07: Két férfi, egy eset. Fejpénz. — 20.10: Sampdoria—FC Barcelona. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Vásártévé. — 22.30: Napzárta előtt... — 22.50: ENTER. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! — 9.00: Az élet játékai (am. sorozat). — 9.50: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Ötöt egy csapásra. — 11.10: Lassie (amerikai sorozat). Ha­mis játék. — 12.00: Családi párbaj. — 12.30: Magazin. — 12.50: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). Ide a francia lányokkal. — 13.20: Kalifornia klán (am. sorozat). — 14.10: A Springfield-sztori (am. sor.). — 14.55: A Főnök (am. krimisorozat). Menekülés a múlt­ba. — 15.45: Jump Street 21. (am. sorozat). Lecsúszva. — 16.40: Rizikó — Forró nyeremény. — 17.45: Nyere.- ményjátélc. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Hír­adó. — 19.10: Robbanékony. — 19.40: Jó idők, rossz idők (NSZK sorozat). -— 20.15: Hazai dallamok. — 21.15: £letre-ha!álra. — 22.15: Tévétükör. — 23.00: Esélyt a szerelemnek. — 23.35: Benny Hill-show. — 23.50: Hi­rek. — 24.00: Légifarkas (amerikai sorozat). Leleple­zés. — 0.55: A magánnyomozó (am. sor.). Félelem Chi- natownban. — 1.45: Szürkület (am. sci-fi sorozat). A 2426-os cella. — 2.10: Ez az asszony bérbeadó (amerikai filmvígjátók). — 3.40: Minden este kilenckor (angol film). — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jeannie. — 9.00: Hírek. — 9.05: Álomutak. — 9.30: Nép­zenei slágerek. — 10.20: Barracuda. — 11.55: Szerencse- kerék. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat). A temetőben. — 14.30: Va­rázslatos Jeannie (amerikai sorozat). A láthatatlan ku­tya. — 15.05: Falcon Crest (amerikai sorozat). Méreg­próba. — lötOO: Booker (amerikai sorozat). Tony és a nők. — 17.05: Mindent vagy semmit. — 18.15: Bingó. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Idő­járás. — 20.15: Doni kozákok dala (NSZK film). —22,05: Akut. — 22.35: Beszélgetés. — 23.35: Hírek. — 23.45: Az utolsó völgy (amerikai film). — 1.50: Környezetvédelmi riport. — 2.20: Műsorismertetés. A Szovjetunióban haltak meg Folytatjuk annak a névsornak a közlését, amely a II. világháború alatt és után a Szovjetunióban — hadifo­golyként, a Gulag börtöneiben, kényszermunkatábo­rokban — elhunytak föllelhető adatait tartalmazza. A névsorban található rövidítések, bdf: hadifogoly, km: kényszermunka. Csillaggal azt jelezzük, hogy nincs adat. Ha bárki a hozzátartozójának, rokonának a nevét vélné a névsorban felfedezni, forduljon a Magyar Vö­röskereszt városi, körzetközponti szervezetéhez, ahol kitöltheti azt a keresőlapot, amelyet majd a helyi szer­vezet eljuttat a Magyar Vöröskereszt budapesti köz­pontjába, ahol megkezdik az azonosítást. Ha ez siker­rel jár, a hozzátartozó a Magyar Vöröskereszt kereső- szolgálatától postán hivatalos értesítést kap. Felhív­juk a hozzátartozók figyelmét, hogy minden, az el­hunytra vonatkozó dokumentumot — például olyan vö­röskeresztes levelezőlapot, amelyet felismerni vélt hoz­zátartozója a fogolytáborból (de nem a frontról!) kül­dött —, annak másolatát vigye magával. Egyúttal fel­kérjük megyénk lakosságát, az érdekelteket és a hu­manitárius érzésektől vezérelteket egyaránt, hogy a nem kis kiadással járó munkát anyagilag támogassák. Ado­mányaikat a Magyar Vöröskeresztnek a Magyar Keres­kedelmi Banknál vezetett 203—29 725—7007 számú szám­lájára. „Az Oroszországban elhunyt foglyok azonosítása'* megjelöléssel szíveskedjenek befizetni. Még egy megjegyzés: a névsorban nem szerepelnek azok a nevek, amelyek mellől hiányzik a szülő-, illető­leg lakóhelyre vonatkozó adat. Listánk tehát csak azokat a neveket tartalmazza, amelyekről biztosnak látszik a Pest megyei illetőség. Né» Szül. helye, », lakóhelye Szül. éve Rángj, Fogsás Elhunyt jeli. Eck Lajos, Vecsés, 1911. • 1945. 08. 06. km Etulrődi Márton, Pomáz, 1915. honvéd 1945. 12. 24. hdl Englert János, Szigetbecse 1922. • 1947. 02. 20. kra Erdős Ambrus Szigetszentmiklós tizedes 1945. 04. 04. hdf Éles József, Vecsés, 1914. őrvezetd 1947. 0«. 07. hdf Ernst Mihály, Taksony, 1922. * 1945. 11. 05. km Eszenyi István, Nagykőrös 1923. honvéd 1947. 01. 01. hdf Ecseri Antal, Űri, 1922. honvéd 1947. 05. 08. hdf Ehring János, Tóalmás? 1906. honvéd 1945. 05. 01. hdf Erdélyi Sándor, Túra, 1921. tizedes 1918. 01. 16. hdf Érdi József, Albertirsa, 1925. honvéd 1945. 03. 29. hdf Erdei Lajos, Bugyi, 1904. • 1945. 08. 15. hdf Gombos István, Pest m., 1921. honvéd 1945. 11. 23. hdf Gombár Pál, Pest m., 1915. honvéd 1943. 01. 02. hdf Gargóczi Mihály, Bag?, Bocsa? 1913. Őrm. 1945. 03. 1». hdf Gémesi József, Vaikó, 1914. szakaszv. 1946. 08. 21. hdf Gerber (Herber?) Béla, Nagykőrös, 1920. honvéd 1945. 03. 27. hdf Győri Ferenc, Abony, 1920. honvéd 1947. 02. 13. hdf Gonda György, Monor, 1914. honvéd 1943. 02. 13. hdf Hegedűs Imre, Dömsöd, 1919. * 1945. 07. 20. hdf Homok János, Kartal, 1921. szakaszv. 1947. 07. 03. hdf Hammer János, Tápióstily, 1919. honvéd 1946. 03. 11. hdf Hoffmann József, Szigetbecse, 1907. s km Hoffmann József, Szigetbecse, 1910. * 1947. 04. 21. km Hoffmann András, Nagymaros, 1903. * 1945. 07. 07. km Haut István, Törtei, 1925. őrvez. 1945. 01. 19. hdf Haut Gáspár Tápióbicske, 1906. honvéd 1945. 12. 07. hdf Törökországból kaptak inrgliívót Bag: ma Budafokon — Nagy megtiszteltetés ért bennünket — újságol­ta Both József, az NB Il-es Bagi FC vezető edzője. — Meghívást kaptunk a tö­rök amatőr labdarúgó-szö­vetségtől. A Szeged elleni vasárnap délutáni meccset követően, egészen ponto­san hétfőn délelőtt uta­zunk Törökországba, s jú­nius első napjaiban jö­vünk vissza. A progra- munkjróil tulajdonképpen semmit sem tudunk, több meccset fogunk majd ját­szani, de az ellenfeleket nem ismerjük. Természe­tesen. kint szeretnénk mi­nél jobb benyomást gya­korolni a török vezetőkre, hiszen előfordulhat, hogy máskor is meghívnak majd bennünket. A bagiak. a törökorszá­gi vendégszereplés miatt, egy találkozójukat kényte­lenek voltak előre hozni, a május 31-re kiírt BMTÉ- Törley—Bag mérkőzést, a felek és az MLSZ bele­egyezésével, ma játsszák. A bagiák 17 órakor lépnek pályára a budafoki, Pro- montor utcai sporttelepen. — Ismét egy kiesőjelölt otthonába utazunk — mondta az esélyekről Both József. — Akár az elmúlt vasárnap Hajdúnánáson, most is rendkívül nehéz 90 perc vár ránk. Taktikánk hasonló lesz, bár szerke­zeti változtatásra van szük­ségünk, az egyre gólerő- sebb Lipcsei sérülése miatt. A tippelés nem az erőssé­gem. s éppen ezért nem is vállalkozom a számszerű eredmény jóslására. Sze­retnénk jól játszani, és „pontosan” hazatérni, hogy nagyobb önbizalommal várhassuk a Keleti cso­port 4. helyén álló Szege­det. Várhatóan a követ­kező csapat kezd: Lippai — Mészáros, Kovács. Cse- ke — Kincses, Nagy, Pus­káé, Metzger — Gerendái (Lipcsei), Mundi, Győri — fejezte be tájékoztatását Both József. Könczöl László Utánpótlás­érmesek A Pongrácz úton rendez­ték a sportlövő utánpót­lás-kupaviadalt. A száz­halombattai fiatalok több érmet szereztek. A serdülő fiúk légpuskaszámában Balogh 3., a lányoknál Be­csek 2. lett. A serdülő lá­nyok légplsztolyversenyé- ben: 3. Percsy. ☆ Érden a fiatal tenisze­zők PÁRA-MÜSZI Kupa­viadalán a serdülő fiúk egyes döntőjét két helyi játszotta: Kiss M.—Bibza 6-3, 6-0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom