Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-18 / 116. szám
•• •• HÖLGYEKNEK Mélypont után fellendülés Lapunk hasábjain már hírt adtunk arról, hogy a megyében egy álláskereső — job — klub kezdi meg működését. Ismert, hogy a beindításhoz — egy bemutatóoktatással — segítséget nyújt Robert Müs kanadai pszichiáter is, aki május 4-én érkezett Magyarországra. Eredetileg úgy volt, hogy az egyhetes bemutatóra a Karinthy Frigyes úton, a Pest Megyei Foglalkoztatási Központban kerül sor, de az utolsó pillanatban eldőlt, a helyszín Pécs lesz. A miértre Szenes Tamástól, az átképzési osztály munkatársától — leendő klubvezetőtől — kaptunk választ. — A job klub működéséhez három egymásba nyíló szobára van szükség. Nálunk, a Karinthy Frigyes úton rendelkezésre állt ugyan három helyiség, de ezek nem egymás mellett helyezkednek el, s ezért változott a bemutató színhelye. A pécsi egyhetes oktatáson tizenkét leendő klubvezető és tizenegy munkanélküli vett részt. Mils VADÁSZAT, VADGAZDÁLKODÁS Mi tesz es Fesfasieokk Hazánkat a nyugati, főleg az osztrák, a német és az olasz vadászok kedvelik. Erdeink vadállománya az utóbbi évek szakszerű gazdálkodásának köszönhetően szépen gyarapodott, s egyre több külföldi állampolgár lett valamelyik vadásztársaság tagja — jogszerűen. Vadászni viszont csak az illetékes külkereskedelmi irodával kötött szerződés alapján lehet, méghozzá bérvadászként. Példa erre, hogy a több ezer hektáros Pilisi Állami Parkerdőgazdaságban már hosszú ideje biztosítják a bérvadészatot. A külföldi vadászoknak ezért esetenként borsos, 50—100 ezer forintos belépődíjat kell fizetni. Az új vadászfegyver-tartási engedélyt kiadó rendőrhatóság sok esetben úgy győződik meg a fegyverviselés jogosultságáról, hogy az éves vadászjegyet kéri. Az új vadászok esetében, akik most kapják az első engedélyt, ez a módszer kivitelezhetetlen, mert vadászjegyet csak akkor adhatnak ki, ha már az illetőnek van érvényes fegyvertartási engedélye. Az elharapódzó orvvadászatot nehéz bizonyítani, tudtuk meg. A rendőr- hatóság, ha nem tudja a gyanúsítottat bíróság elé állítani — és sajnos az esetek többségében nem tudja —, elejti az ügyet, ahelyett hogy átadná a szabálysértési hatóságnak. Ugyanis így a szabálysértés könnyebben megállapítható, és a vadászjegy a megyei földművelésügyi hivatal által visszavonható. Mi több, ennek alapján a fegyvertartási engedély is. (Gyócsi) találtak állást közülük. Sok érdekes tapasztalatot szerezhettünk. Az egyik hallgatót például sehogy sem lehetett rávenni arra, hogy felvegyé a telefont és úgy keressen magának állást. A legtöbbjük nem ismerte ki magát, hogyan kell egy szaknévsort, cégmutatót kezelni. Elég merev ellenállásba ütköztünk, mikor javasoltuk, hogy menjünk el együtt egy munkahelyre, vagy hogy az előző helyükről kérjenek magukról referenciát. Az állásvesztés utáni hónapokban a munkanélküliekben olyan lelki történések játszódnak le, amelyek passzivitáshoz vezethetnek, s előfordulhat, hogy az illető saját érdekei ellen cselekszik. A pszichológusok véleménye szerint a munkaerő-piaci tréningen olyanokkal érdemes foglalkozni, akik legalább már hat hónapja állástalanok, mert akkor a mélypontot egy felemelkedő, szakasz követi, amit a klubban „meglovagolhatunk”. A pécsi tréning első hetében állást találók egyébként, mind a hárman nők voltak, úgy tűnt, a hölgyek könnyebben ráhangolódtak a programra. — A Karinthy Frigyes úton megoldhatók a helyiségproblémák? — Igen, minden bizonynyal sikerül majd kialakítani a három egymásba nyíló szobát. Remélem, hogy a megyei központ job klubja kiképzőbázis is lesz, ahol bemutatóoktatásokat tarthatunk, ez mindenképpen rangot, megbecsülést jelentene számunkra. Ügy gondolom, hogy a klubban '— ami várhatóan június elején kezdheti meg működését — tizenkét fős csoportokban foglalkozhatunk a múnkanélküliekkel. Lehet, hogy egy két-három . h.etes foglalkozás alatt csak 3-4 ember talál magának munkát, de, szerintem, ez sem lenne rossz eredmény, hiszen a tréningnek van egy kifutási ideje is, s az itt tanultak még az elkövetkező hónapokban is segíthetnek az álláskeresésben. Alapvető feltétel persze, hogy a munkanélküli akarjon velünk együttműködni. Természetesen a klubnak nem az a célja, hogy állást keressen a résztvevőknek, hanem segíteni kívánja a rászorulókat, hogy saját maguknak munkát találjanak. Hargitai Éva Teljes kiszolgáltatottság? T étovázó gabonatermelők Idén a megye mezőgazdasági nagyüzemei több mint 50 ezer hektáron vetettek búzát. Sok ez vagy kevés, az majd az aratás és betakarítás időszakában kiderül, mindenesetre a régió és a főváros ellátását biztosító Budapesti és Pest Megyei Malomipari és Gabonaforgalmi Vállalat április közepéig 82 ezer tonna kalászos gabonára kötött szerződést a termelőkkel, melyből az étkezési búza 70 ezer tonnát képviselt. Azóta ezek az adatok módosultak, s jellegüket tekintve, számos figyelmeztetéssel szolgálnak —• ezekről beszélt Csonka Tibor, a vállalat igazgatója. Elmondta, a GMV mintegy 6 ezer hektárnyi vetésterületen biztosított jó minőségű vetőmagot, s 10 ezer hektáron segítette a fejtrágyázást. Az elmúlt évben a cég a megye közös gazdaságaitól valamennyi leszerződött, jó minőségű gabonát átvette, biztosítva ezáltal az előzetesen megkötött felvásárlási szerződésben. foglaltakat; garanciát adva arra, hogy a GMV a termelők korrekt partnere volt és maradt. Szándéknyilatkozatban biztosították a termelőket arról, hogy az idén is számíthatnak a jó együttműködésre. A malmi első osztályú búzáért 6 ezer 200 forintot fizetnek tonnánként. Az elszámolás a teljesítést követő 15 napon belül történik, s amennyiben a liszt áremelkedése a 20 százalékot meghaladja, a 20 százalékon felüli növekedés 50 százalékát megtéríti a GMV a termelőknek. Csonka Tibor utalt arra is, hogy a szándéknyilatí- kpzat ellenére, érthetetlen módon a közös gazdaságok jó része tétovázik, késlelteti a szerződések megkötését. Egyesek a várható aszály és a gyengébb termés miatt arra spekulálnak, hogy a jelzettnél magasabb áron értékesíthetik terméküket, de tény, hogy lényegesen több szerződést kötöttek a Bács, Fejér, Szolnok megyében levő Érik a vámjog szabályozása. A vámszerveknek egyre több gondot okoz a rendezetlenség, amely a bürokrácia okozta lassúságból, adódik. Nagy a költség- vetés kinnlevősége, amelyet szintén e jelenségnek tulajdonítanak. A vám- és adófizetési kötelezettség elmaradása tovább fokozza a hiányokat, amelyek összeadódva inflációgerjesztőek. A végleges vámtörvény elkészültéig — mintegy tűzoltásként — módosítják az 1966-ban kiadott törvény- erejű rendeletet, amely úgy-ahogy elrendezi a vámügyeket. Ha módosítják a rendeletet, akkor felhatalmazzák a hivatalokat arra, hogy az árut a vám megfizetéséig vagy biztosításáig visszatartsák. Kende Ernő ezredestől, megyei vámparancsnoktól érdeklődtünk, felkészültek-e erre a változásra. Elmondta: előzetes felméréseik szerint még kínálati piac is keletkezhet a raktárkapacitásokban. A lassú ügyintézésen nagyon gyorsan változtatni akarnak, hiszen jelentősen megnőtt a ki- s bejövő forgalom, amelyet hagyományos módszerekkel már képteleTÖBB MŰSZAKOT TERVEZNEK Vámtörvény nélkül csak tűzoltás pingjére számítanak, két- három műszakos munkarendet terveznek bevezetni a gyorsabb ügyintézés érdekében. A megyében felülvizsgálják g szolgáltatási díjakat. Azokat az import- termékeket, melyeket bérmunkához használnak fél, soron kívül kezelik. Kende Ernő parancsnok úgy véli, a csődhullám megindulásával a Pest megyei cégek továbbra sem bújhatnak ki a vámkötelezettségek» alól. Ezért különösen jó, ha figyelnek a cégek a határidők betartására. A jövőben a kötelezettségeiket elmulasztók csak a tartozásaik kifizetése után juthatnak hitelhez, támogatáshoz. Ilonka Marig termelőkkel: eddig mintegy 160 szövetkezeitek A vázolt helyzetet súlyosbítja, hogy számos t-éesz kft.-kre, különböző társaságokra szakadt, s ez ok az új keletű gazdasági egységek már hallani sem akarnak azon előlegek visszafizetéséről, amelyet a GMV az előd téesszel kötött. Elgondolkodtató továbbá, hogy az állam változatlanul nem ad garanciát a felvásárlóknak a kenyérgabonára, tehát a kiszolgáltatottság szinte teljesnek mondható. Ennek ellenére a Budapesti és Pest Megyei Malomipari és Gabonaforgalmi Vállalat továbbra is rugalmasan kíván alkalmazkodni a változó gazdasági körülményekhez. A beszélgetés során elhangzott, miszerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a GMV egy tőkeerős USA-beli céggel részvénytársaságot alakít, amely 1993 januárjában kezdi majd meg működését. A napokban a GMV, valamint a megyei teszöv vezető képviselőinek egyeztető megbeszélésén elhangzott, hogy a születendő rt.-ben tulajdoni részhez juthatnának a megye szövetkezetei is, s töke hiányában terménnyel szánhatnának be ebbe az üzletbe. A gondok ellenére Magyarország a világ elismerten jó kenyérgabona- termelő országai közé tartozik. Ezt igazolja a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szervezett tanácskozás is, melyen az USA lowa államából érkezett gabonatermesztési szakemberek ugyancsak elismerően szóltak a magyar termelők eredményeiről. A cél. hogy jó hírünket a nagyvilágban a jövőben is megtartsuk. Ehhez viszont elengedhetetlen a gazdaságok technikai felszereltsége, a szükséges kemikáliák, növényvédő szerek is, ami cseppet sem mellékes, a garantáltan kiváló hozamokat biztosító gabonafajták vetése. Gyócsi László ■ úr oktatási anyagát már februárban kézhez, kaptuk, így volt időnk az alapos ; felkészülésre. Naponta 8-tól 5-ig négyes csoportokban dolgoztunk. Időnként Mils ; úr is átvette a vezetést, tanácsaival segítette a munkánkat. Így azt lehet mon- . dani, hogy rögtön belekerültünk a mély vízbe. Délutánonként mindig vissza- , játszottuk videón az azna■ pi történéseket, s kiértékeltük a látottakat. — A munkanélküliek számára nyilván az a legiz, galmasabb a dologban, hogy a munkaerő-piaci tréning hatására hányán találtak maguknak állást. — A tanfolyamra eredetileg tizenkét állástalant i választottak ki, egy eleve nem jött el, valami kifo- ; gásra hivatkozott. A kivá- ; lasztottak között volt szak- : munkás, középfokú és egy ; egyetemi végzettségű is. A ; legfiatalabb tizenkilenc éves volt, míg a legidősebb negyvenes éveiben járt, s a i csoportban nők és férfiak ■ vegyesen kaptak helyet. : Már egy hét alatt hárman nek ellátni. Főként a nagy forgalmú városokban és a határvámhivataloknál vezetik be a „gyors elszámolást”. Az adatok számítógépre vitelén túl az ügyfél azonnal megkapja a vámkezelésről szóló nyugtát. Nemcsak a vámosoknak, hanem az ügyfélnek is érdeke, hogy rendezzék * a számlát. A raktározásnak rendkívül magasak a költségei, a bank hitelez, de minden egyes nappal újabb kamatteher rakódik az árura, ezért, a vámkezelés után azonnal kiadják. Így az ügyfél is eleget tehet a vámfizetési kötelezettségének, melyet a hatórpzat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell befizetni az államkasszába. A gyorsabb kezelést segítik elő a vámudvarok. A múlt héten újabb irodát avattak fel a ceglédi kerületben, meglehetősen nagy raktárterület várja az ügyfeleket. Terveik szerint a közeljövőben Vácon, a határközeli Parassapusztán s Rétságon is újabb vámudvart nyitnak. Szeretnék, ha csökkenne a helyszíni ellenőrzések száma, mivel kevés a pénzügyőr szakember. Ezért az eddigi 500 forintos helyszíni kiszállási díjat szintén emelni fogják. Eddig közel 40 ezer ügyfél kért vámkezelést a Pest megyei szervezeteknél. A jó idő beköszöntővel párhuzamosan az exportimport szállítások dömAz innovációs lánc, az alapkutatás, az alkalmazott kutatás, a fejlesztés, a termelés és az^jgrtékesítés szorosan összefüggő, folyamat. Hogy melyik elemére mennyi pénzt kell fordítani, az korántsem kiszámítható. Ha egy vállalatnak nincs megfelelő tőkéje a kutatások finanszírozására, akkor mindenképpen pénzt akar és fog szerezni. Noha az állam csak mérsékelten kíván és tud beavatkozni e folyamatba, mégis rákényszerül, ha azt akarja, hogy a kellő technikai fejlettségi szintre jusson a társadalom. A Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, valamint a minisztériumok javaslatai alapján meghatározzák a pályázatok támogatásánál kiemelendő tudományos kutatási irányokat. Pest megyéből tavaly 56 pályázatot f ogadtak el a mezőgazdasági és ipari kutatóintézetektől, a vállalatoktól és az egyéni vállalkozóktól, s összesen 300 millió forintot kaptak az érdekeltek. Rudan Ferencnek, az OMFB pályázati iroda igazgatójának véleménye szerint megyénkén érezhető a főváros közelsége. Amíg más régiókból csak 4-5 pályázatot nyertek el a cégek, addig az idén újabb tizenkettőt fogadott el a műszaki szakértői testület Pest megyéből. Közel 100 millió forintot fordítanak a műszaki fejlesztési alapokból a 12 pályázatra. A nemes versengésben Pest megye a második helyet foglalja el, ami nem baj, azonban az ország fejlődése szempontjából fontos lenne, ha más térségek is jó pályázatokkal jelentkeznének. Főként a mezőgazdaságban folytatnak kiemelt kutatásokat. A budakalászi Gyógynövény Kutatóintézet Részvénytársaságnál új laboratóriumi extrakciós készülékeket fejlesztenek a mérnökök, de foglalkoznak a gyógy- és aromanövények termesztésével, nemesítésével is. A Földművelésügyi Minisztérium Műszaki Intézete Gödöllőn programozható villamos mérleget alakított ki, és élen járnak aszaló-, szárítóberendezések konstruálásában is. Üllőn az Állatorvos-tudományi Egyetem kísérleti intézetében korszerű hús- és tejtermelő szarvasmarhafajták elterjesztésének biotechnológiai módszerein dolgoznak. A fóliaházakban fontos a hőmérséklet mérése. Az érdi Metrika Műszeripari és Kereskedelmi Kisszövetkezet egy e célra alkalmas műszerrel rukkolt ki. A számítástechnika is teret kap, az OMFB szívesen támogatja ezeket a fejlesztéseket. Például Törökbálinton a Cadmus Számítógépes Tervezést Segítő Kutató- Fejlesztő és Tanácsadó Kft. egy mikroprocesszort készített speciális gazdasági információk tárolására. A Budakeszi Geotorr Mérnöki Szolgáltatások Kft. környezetbarát flexibilis depónia szigetelési rendszer tervezett egy szemétlerakó telep megépítéséhez. A hulladék- gyűjtés tehát egyre nagyobb szerepet kap. A törökbálinti ART-TOPPLAST Kft. üvegszál erősítésű műanyag technológia alkalmazásával továbbfejlesztette a hulladékgyűjtő konténer gyártmánycsaládját, természetesen a kapott pénzen. E példák jól illusztrálják, milyen sokoldalú az érdeklődés a megszerezhető összegeken folytatott kutatások iránt. A támogatás végeredménye azonban mindig olyan piacképes termék vagy technológia kell hogy legyen, ami eladható és hosszú távon profitot hoz. I. M. Vállalkozóknak is szabad Eladható legyen