Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-13 / 112. szám

NAGYKOROS! xjfíría XXXVI. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM 1992. MÁJUS 13., SZERDA Parlagon vagy vetetlenül? A művelésnek nagy az ára A mezőgazdasági művelésű, áin tavaly ősz óta parla­gon maradt földterületek nagyságáról változatos ada­tokkal szolgálnak az utazók, attól függően, ki merre sze­rezte tapasztalatait az országban. Annyi bizonyos, igen sok a megmunkálatlanul hagyott termőföld. Vannak vi­dékek, ahol ennek mértéke eléri a “9-80 százalékot is, egyes gazdaságokban pedig talpalatnyi parcellát sem járt eke, vetőgép. Rosszhiszeműségre valla- na azonban, ha a szántók elhanyagolását a mezőgaz­dasági termelés tudatos tönkretételének tulajdoní­taná bárki is. Egyszerűen •pénz kérdése az, hogy hol szakadt meg a termelési folyamat, és hói tudnak még tartalékból vagy hitel­ből gazdálkodni. Egyértel­mű tehát, hogy a hivata­losan csődöt jelentett gaz­daságokban nem folyhat termelőmunka. A két nagykőrösi terme­lőszövetkezet helyzete sem fényes. Jelentős anyag-, és energiatakarékossági in­tézkedéseket vezettek be az ősz és a tavasz folyamán, csak a legszükségesebb rá­fordításokkal kalkuláltak. Am műveletlenül gyakor­latilag egyik gazdaságban sem maradt termőföld vagy csak viszonylag kevés. A Mészáros Tsz-ben is csu­pán a konkrét igények sze­rint elkülönített területe­ket hagyták parlagon. Mos­tanáig mintegy 3 ezer hek­táron vetették el a magva­kat, búzának 670, a tava­szi árpának, rozsnak 800 hektárt, borsónak 215 hek­tárt juttattak, s további ezer hektár közös, valamint 200 hektár körüli háztáji föld bevetése van hátra. Az idei vetésszerkezet ebben a gazdaságban sem változott lényegesen a múlt évihez. Egyedül a paradi­csomot iktatták ki a kul­túrák közül. A kilónként körülbelül 5 forintos ön­költséggel előállítható ter­mény mára teljesen elvesz­tette rentabilitását a jól gépesített ágazatban is, hiszen a felvásárlási ár — legalábbis az előrejelzések szerint — nem éri el az említett szintet. NEM VÁLTOZOTT A gabonafélék és egyéb ipari növények hozama idén várhatóan jóval alat­ta marad az elmúlt évek átlagának. A csökkenés mindenekelőtt abból adó­dik, hogy a tápanyagután­pótlást a minimális szint­re szorították, műtrágyát például csak ott adagoltak, ahol a remények szerint a legnagyobb hatásfokkal hasznosul. Az őszi vetésű kalászosokat ugyanakkor erősen megviselte a korái gzárazság. A legutolsó csa­NAGVKÖRÖS1 HÍRLAP Nagykörös, Széchenyi tér 17. O A szerkesztőség ve­zetője: Ballai Ottó. Mun­katárs: Miklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykörös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-333. « Hirdetés fel­vétel: kedden M—13, csü­törtökön 1(—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. padékszint is mindössze 2,4 milliméter volt, tehát egyenlő a semmivel. A ked­vezőtlen klíma következ­ményeként a 25-30 centis növények immár kalászt bontottak. Fél termést se hoznak — vélik a mező­gazdászok. IGÉNY SZERINT Az Arany Tsz-ben a ga­bonafélék területe összes­ségében nem változott a tavalyihoz képest. Arányá­ban csökkent viszont a bú­za vetésterülete mintegy kétharmadára, duplájára nőtt ugyanakkor az őszi ár­pa. Rozsot viszont a ko­rábbi piaci igények, ár­ajánlatok ismeretében nem akart termelni a szövetke­zet, minimális ráfordítással sem. Azóta kedvezőbb e szemes termény megítélése a piacon, ebből a meggon­dolásból az árvakelést meg­hagyták. A mintegy 400 hektárt kitevő területen ta­valy későn kezdődött a be­takarítás, sok volt a szem­szóródás, így a magától kelt rozs egy részét érdemes lesz betakarítani, míg a Iskolák a számok tükrében Az önkormányzat oktatá­si és közművelődési bi­zottsága nemrégen össze­hasonlító értékelést készí­tett a város iskoláinak jel­lemzőiről. Az utóbbi félév­ben megnézték többek közt a . tanulmányi eredménye­ket, a bukások arányát is. A tanulói létszámhoz viszo­nyítva a legtöbb gyerek a Kossuthban kapott a bizo­nyítványába elégtelent, a legkevesebbet az Arany­ban. A legtöbb kitűnő tanuló­val, ugyancsak az iskola létszámához mérten, szin­tén az utóbbi intézmény dicsekedhet, a legkevesebb eminens diákkal viszont a Kossuthban büszkélkedhet­nek. A számok könyörtele­nül kijelölik a sorrendet, tehát a fentiekhez hozzá kell tenni, hogy az eltéré­sek csupán néhány száza­lékból adódnak. A mulasztásokat ille­tően a középiskolák vezet­nek. Az óvónőjelöltek hiányoznak az órákról leg­többet, de a Toldiban sem jobb a helyzet. A tanul­mányi átlagban a gimna­zisták vezetnek. 4,06-dal, de nem sokkal maradnak el az óvónőképzősök sem. Az ipari szakmunkásképzőben viszont csak 2,91 a jövendő szakemberek tanulmányi átlaga. A város iskoláiból idén összesen 364-en szeretné­nek tovább tanulni. Legtöb­ben valamely szakmát vá­lasztanak, 77-en a gimná­ziumba akarnak beiratkoz­ni, s összesen 24-en van­nak, akik valami oknál fogva nem tudnak tovább haladni a képzésben a 8. osztály után. Riasztó nélkül tárgytalan Húszezer, ha nem használják Az autósokat újabb és újabb terhek érik! Meg­bízható számítások szerint egy keleti gyártmányú sze­mélygépkocsi — ha azzal egyetlen kilométert sem futnak — évente úgy húsz­ezer forintba is kerül, ha összeszámoljuk a tömege után fizetendő adót, a kö­telező biztosítást, s a két­ségkívül nem kötelező cas­cót. Nos, ez utóbbi eseté­ben az Állami Biztosító úgy döntött, hogy csakis azon budapesti és Pest megyei — tehát nagykőrösi — autótulajdonosokkal köt szerződést, akiknek gép­kocsijába autóriasztó van beszerelve. Mindenképpen tudni ér­demes azt, hogy ez az in­tézkedés végeredményben az autós érdekének is meg­felel. Lapunk a felszerel­hető biztonsági berendezé­sek kínálatában tájékozó­dott, s igyekezett azt meg­találni, és persze ajánlani, amelyik a körösi autósok pénztárcájának a legjobban megfelel, ugyanakkor jó hatásfokkal őrzi az egyre értékesebbé váló — éppen az előbb mondtuk: évente húszezret biztosan ráköl­tünk! — jószágot. Nos, a kereskedelmi rá­diókban hallható hirdeté­sek igyekeznek sulykolni egy-egy márkát, s a helyi informatikai cégek között is van verseny — készülé­kekben. Árban — tudomá­sunk szerint — a legked­vezőbb a Perr.eky & Tsa Kft. által forgalmazott AS Auto-alarm elnevezésű készülék. Ezt a kütyüt — ötezer forint (!) — nem hogy eladják, de az ár a beszerelés költségét is tar­talmazza. — Mi a magyarázata en­nek a meglepő olcsóság­nak? — kérdeztük Perneky Antal ügyvezetőt. — Két dolog. Az egyik, hogy mi közvetlenül a gyár­tótól vásárolunk, s — üz­leti megfontolásokból — a beszerzési árra egyálta­lán nem számolunk árrést. Mindössze a szerelési dí­jat, de így is valóban 4930 forintért, természetesen az ÁB által elfogadott riasz­tóhoz jut az autós. Mozi Május 13-án a kocséri művelődési házban: Robin Hood, a tolvajok fejedel­me. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadás 6 órakor. Csütörtökön Önkormányzati ülés Május 14-én, csütörtö­kön délután 3 órai kezdet­tel az Arany János Műve­lődési Központ tanácster­mében ülést tart a városi önkormányzat. Ennek 'napirendjén szo­katlanul kevés téma szere­pel. Elsőként az önkor­mányzat szervezeti és mű­ködési szabályzatát, vala­mint mellékleteit tárgyal­ják. Ezt követően a városi kórház, rendelőintézet, az egyesített szociális otthon igazgatói, illetve gazdasági igazgatói álláshelyeire ki­írt pályázatokat bírálják el. Harmadik napirendi pontként Kiss János pol­gármester szóbeli előter­jesztését vitatják meg a megüresedett bizottsági el­nöki feladatokra, illetve a tagak személyére. A Vo­lánbusz támogatást szeret­ne kérni az önkormány­zattól, erről is döntenek a képviselők. Az ülés természetesen ezúttal is nyilvános, arra várják az érdeklődő állam­polgárokat. Újra tájékoztatjuk ér­deklődő olvasóinkat, hogy a városi önkormányzat va­lamennyi ülésének anyaga teljes terjedelemben nyil­vános, ezeket az írásbeli dokumentumokat o városi könyvtárban lehet megte­kinteni. — Meg kell, hogy kér­dezzem: jó ez a készülék? — Ezt már az is jelzi, hogy az Állami Biztosító elfogadta ... Másrészt szol­gáltatásai sokrétűek. Érzé­kel bármilyen feszültség­esést, tehát ajtó- vagy csomagtérnyitást, de még koccanást is. S nemcsak a dudát szólaltatja meg, de a gyújtást is blokkolja. Az autó elvihetetlen —, s ép­pen ez a riasztó célja ... Persze kínálatunkhoz tar­toznak a drágább s több más szolgáltatást nyújtó készülékek is. Míg ez az olcsó típus kézi vezérlésű, van olyan is. amely táv­vezérlővel van ellátva. A legdrágább szerkezetünk úgy 35 ezer forint körül van, ez olasz importból származik. Végeredményben azért döntöttünk e készülékek forgalmazása mellett, mert cégünk hosszabb ideje fog­lalkozik a biztonsági be­rendezések telepítésével, s ebben, mondhatni, országos ismertségre tettünk szert. Például Kiskunhalason benzinkútrablást akadá­lyozott meg az általunk szerelt rendszer. De erről többet — bizonyára meg­érti — nem szívesen mon­danék. ;— Mennyi idő alatt vég­zik el a beszerelést? — Ez az igénytől is függ, mi rugalmasan alkalmaz­kodunk a megrendelő igé­nyeihez — mondta el vé­gezetül a Perneky & Tsa Kft. ügyvezetője. B. O. Sporthírek Az 1991/92. évi NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság 13—14. helyeiért vívott „play off” harmadik és egyben döntő mérkőzésére a Toldi-tornacsarnokban készülődtek az e jogot ki­vívott csapatok. A kezdést jelző sípszó előtt Kiss Já­nos polgármester Nagykő­rös önkormányzata nevé­ben megköszönte a siker- sorozatot, s gratulált a B csoportos bajnokság meg­nyeréséért és az A csoport­ba jutásért a klűbnak, ve­zetésének, edzőjének és mind a tizenhárom játéko­sának, vastaps közben. Pécsi Vasutas SK—Nk. Kosárlabda Klub 91-84 (37-43). Nk.: Király L. (18), Jasiunskas (22), Maleras (19), Pásztor (10), Lakosa (13); csere: Csorvási (2), Búzást. Tizennégy nap le­forgása alatt most találko­zott harmadszor e két fél. Jól védekeztek a csapatok, s támadásban igyekeztek dobóhelyzetig játszani. Fej fej melletti küzdelemben a 9. percben 20-20 volt az állás. A vendégek to­vábbra is hosszabb ideig tartó — pozíciós — tá­madásokat vezettek, a he­lyiek pedig gyorsították a játékritmust, s a 19.-ben már 11 ponttal is (43-32-re) vezettek. Szünet után a fiatal vendégek * pár perc alatt egyenlítettek. Védeke­zésben voltak jobbak to­vábbra is a felek. Szoros volt továbbra is a játék, s voltak percek, amikor a jó formában levő ellenfél ki-, váló csapatjátékkal minden támadást kosárral fejeztek be. Négy és fél perccel a befejezés előtt 84-84 volt az állás. Nagy volt a küz­delem a gyűrűk alatt. A hajrában a frissebbnek tű­Nagykőrösi apróhirdetések Eladó Tázerdei u. 25. számú családi ház. Érdeklődni: 17. szám alatt. (109 033/1K) _________ Mi ndenfajta szántóföldi papri­kapalánta eladó. Ványi Amb­rus, Nagykőrös. Kárpát u. 55. Pálfái Bánom 12. (109 034/1K) lakodalmát tartsa a Tormási Egyletben, saját kivitelben. — 1991. évi árakon. (109 035/1K) Többfajta sárga- és görögdiny- nye-palánta kapható. Tóth Já­nos dinnyékértészné 1 a Bokros dűlő 46. szám alatt- (107 391/2K) Eladó 18 család méhe 9 kere­ten, NB méret, akácvirágzás előtt. Deák Laios, Kocsér. 3. dűlő 53. (108 395/2K) ____________ Ha sznált bútorok és pekingi palotakölykök eladók. Kálvin tér 10. Tel.: 50-407. (108 983/1K1 Üj vályog eladó. Abonyi út 7. Tel.: 20-51-020. (108 984/1K) Lakás kiadó a Bárány utcában. Érdeklődni: Sas u. 9. (109 030/ 1K) ____________________________ Ka száló fűtermése eladó. Ér­deklődni esti órákban lehet. — Kárpát u. 64.-ben, (109 033/1K) Szép volt, fiúk! nő pécsiek voltak „ponto­sabbak”, a helyiek dobásai pedig rendre leperdültek a gyűrűről. A vendégek ösz- szesítve 2-1-re győztek. Az Nk. KK így (28 csapat kö­zül) a 14. helyen végzett. Az egész évi becsületes és szorgalmas munkáért és összteljesítményért min­denképpen dicséret jár a fiúknak és Újhelyi Gábor edzőnek. A bajnokságban 33 mérkőzésből 25-ször győztek és 8-szor vesztettek a körösiek, s 3084-2693-as összkosár-különbözettel összesen 58 pontot gyűjtöt­tek, sikersorozatukban. Kö­szönjük csapatunknak, hogy sok örömet szereztek a szurkolóknak, és különösen fontos, hogy a mai, gon­dokkal teli életben tették ezt. Szép volt fiúk! FOCISULI INDULT A sportotthonban a nagy­kőrösi focisuli szervezői, a városi önkormányzat sport­tal foglalkozó bizottságá­nak vezetője és az Nk. Konzervgyár Kinizsi lab­darúgó-szakosztályának ve­zetése értekezletet tartott. A döntés után a Kossuth Iskolában újabb megbeszé­lést tartottak az érdekelt szülőkkel. Május 5-én há­rom csoporttal az Ifjúsági­sporttelepen máris meg­kezdték az érdeklődő 6—12 éves' fiúk labdarúgó-alap­képzését. Mindhárom cso­port két évjárat gyerme­keiből tevődik össze. Az edzők: Meszes Miklós, Sza- lay Tibor, Onhaúsz János, Bakonyi István és Kecskés László. Tervük továbbá, hogy „öcsi FC” néven ön­álló egyesületet hoznak lét­re, és ősztől beindítják a rendszeres focioktatást-kép- zést. S. Z. 'S nehezen kombájnciható ré­szeket legeltetéssel haszno­sítják. Ebben a gazdaságban is, akárcsak a szomszédban, a köles vetése még bizonyta­lan. Csak konkrét vásárlói ígéret esetén illesztik be a vetésszerkezetbe. Várható, hogy az Aranyban is marad parlagon föld, úgy 100 hek­tár körülire taksálják a la­za homoktalajú több tagból álló területet, amelyen ön­tözés nélktfl semmi nem termelhető meg biztonság­gal. Elmondható, hogy lénye­gében mindkét szövetke­zetben megkötötték a ter­mékértékesítési szerződé­seket, legalábbis a gabo­naféléknek megvan a pia­ca. A napraforgónak is, noha a felvásárlási ár itt is alább esett, a múlt évi ton­nánként 14 ezer forint he­lyett most 12 ezret ígér a növényolajipar. .VAN PIACUK Igaz, korrekt módon, ide­jében bejelentette a válto­zást, s megbízható partner­nek tűnik abból a szem­pontból is, hogy a vetőma­got, a növényvédő szerek árát megelőlegezte. Ezt az előnyt egyébként né­hány más felvásárló is megadta a gazdaságoknak, esetenként ennek volt kö­szönhető, hogy a földeken megkezdődhetett a munka. —ay

Next

/
Oldalképek
Tartalom