Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-13 / 112. szám

«AZ AMATŐR KÓRUS AZ ÉN OXIGÉNEM,,," A hangok varázslója Budaörsön Negyvenhét esztendeje a hangok bűvöletében él Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagy aki a hazai kórus­muzsika életébe kitörölhe­tetlenül beírta a nevét. El­sősorban azzal, hogy 32 évig a Magyar Rádió Kó­rusának karnagya volt. Most nyugdíjas, 63 éves. Mégse higgye senki, hogy két évvel, ezelőtt, amikor maga kérte a nyugdíjazá­sát, végleg hátat fordított a zenének. Vérbeli muzsikus­ról ilyent feltételezni ször­nyűség lenne. Olyan, mint­ha valaki elhatározná, hogy fiú létére holnaptól lány lesz, vagy szülő létére más­naptól megtagadná a gyer­mekeit. Nem, Sapszon Fe­rencnek sose fordult meg a fejében efféle szentségtö­rés. Olyannyira nem, hogy továbbra is vezényel, egy másik, igaz, kisebb, szeré­nyebb, ráadásul amatőr vi­déki kórus karnagyaként él és dolgozik. Két éve kezdtek Ez a kórus a budaörsiek nagy büszkesége, a Pro Musica. Az ötventagú ve­gyes kar két éve mindössze tizennégy lelkes, énekelni vágyó budaörsivel és kör­nyékbelivel indult útjára. — Igazi amatőr kórus, egyszerű munkásemberek­ből áll — mondja igen nagy szeretettel, őszinte meleg­séggel a hangjában karna­gyuk. — Ne nevessen ki, de nekem olyan ez az amatőr kórus, mint az éltető oxi­gén — fűzi hozzá, ősz haját hátrasimítva. Sapszon karnagy úr he­tente kétszer három órát próbál az együttesével a helyi városháza egyik ter­mében. Most is ott ülünk. Előtte kottákkal megra­kott, akkurátusán rendben tartott irattartók. Látniva­ló, pedáns, rendszerető em­ber, aki jól tudja a nagy igazságot: a zene fegyelmet és önfegyelmet, rendszeres­séget és rendezettséget is kíván. Nemcsak a vezény­lésben, hanem a személyi­ség belső harmóniájában. Mert hogyan is tudna má­sokat dirigálni az, hogyan is tudná a zenét sose ta­nult, kottát sose látott ne­hézkes, fáradt embereket a zene logikus fegyelmére szoktatni az, aki maga nem ilyen? — Mindig is vonzódtam az amatőrökhöz — mondja mély meggyőződésseL — Gimnazista korom óta jó néhány ilyen együttesem volt a rádiókórus mellett Az amatőrök pihentetnek, hittel töltekezem föl, ha köztük vagyok. Hittel, ami az éneklés, a közös erőfe­szítés iránt bélőlük sugár­zik. Gondolja el, mennyi igyekezet és kitartás kell ahhoz, hogy egy-egy kórus­tagom — nem budaörsi! — hetente kétszer ide buszoz- zon a próbák kedvéért. Azokért a próbákért, ahol bizony jól megdolgoztatom a „legénységet”. Sokan összetévesztik az amatőrizmust az igényte­lenséggel. Azt hiszik, a pro­fi kórust az különbözteti meg az amatőrtől, hogy az amatőrnél elnézhető a ha­mis éneklés vagy a ritmikai pontatlanság. Ez nem így van. Én ezzel a kórussal is roppant igényes vagyok. Sapszon Ferenc rendkí­vül tevékenyen bent van még ma is a zenei közélet­ben. Rendszeresen zsűrizni hívják különféle fesztivá­lokra, kórustalálkozóra, a Magyar Kórusok és Zene­karok Szövetségének alel- nöke, a művelődési bizott­ság tagja, és két éve a Ze­neművészeti Főiskola deb­receni tagozatán karveze­tést is tanít tizenhárom if­jú muzsikusnak. — Megtanulható szak­ma-e a karvezetés, vagy inkább improvizatív művé­szi tevékenység? — szege­zem neki a kérdést, mert érdekel, hogy a szívével vagy az eszével dirigál-e. Sapszon tanár úr szerint a jó karnagynak nem a keze a legfontosabb, hanem az a jó kapcsolat, az az élő áramkör, amit a kórusa és maga között meg tud te­remteni. Egy nagy család — Olyanok vagyunk ml a Pro Musicában, mint egy igazi nagy család, és ezt ne közhelynek vegye — emeli intőn az ujját. — Szeretjük és segítjük egymást, a név­napunkról sose feledkezünk meg. Azt hiszem, ez az ap­róság is jelzi, mennyire jól összeszokott ez a kórus csaknem tízéves fennállása óta. Igaz, a szakmai érett­ségtől még messze va­gyunk, éppen ezért minő­sítő versenyeken nem ve­szünk részt, viszont Buda­örsön is gyakran fellépünk. Hálásak vagyunk az önkor­mányzatnak azért, mert az alapvető kiadásainkat fede­zi, ugyanakkor intelligen­sen kellő távolságot tart velünk, vagyis szakmai kér­désekbe a világért se szól­na bele. — Melyik zenei korszak­ban érzi otthon magát, kar­nagy úr? Hallhatnánk né­hány szót a zenei étlapjuk­ról? — Kodályt, Bartókot fel­tétel nélkül szeretem, és a Pro Musicával is gyakran adunk elő az ő vegyes ka­raikból. Amíg a rádió kó­rusának élén álltam, min­den korszakból kellett me­rítenem, sőt a modernektől se idegenkedtem. De azért a nagy szerelmem továbbra is Bach. Itt, ebben a kórus­ban is hűséges vagyok a régi ízlésemhez, legföljebb ezeknek a szerzőknek a könnyebben előadható mű­vei közül válogatunk. A Elő biztatás — Unalomig ismert, hogy bajban van az amatőr kó­ruséneklés, sorra bomlanak föl, szélednek szét az együttesek, mert nincs pénz a fönntartásukhoz. Pest megyében is megindult ez a sajnálatos folyamat, ön szerint hogy lehetne visszá­jára fordítani ezt a kedve­zőtlen tendenciát? — Fontos, hogy ha már létezik egy amatőr kórus, megszűnése után is együtt maradjon egy kis mag, amelyik ha kell, lakásokon, de rendszeresen összejöj­jön, és közösen énekeljen, így vészelve át a nehéz idő­ket az újjászerveződésig. A másik fontos dolog, hogy a kórus karnagya rendelkez­zen olyan mágneses vonz­erővel, ami gátat vethet az együttes szétesésének. A karnagy élő biztatás legyen a kórusának arra nézvést, hogy ha pénz nincs is uta­zásokra, versenyekre* pará­dés fellépésekre, azért ín­séges körülmények köze­pette is érdemes kitartani, együtt énekelni, szerényebb koncerteket adni. Kocsis Klára KÉPTÁR — ERDEN A szétszóratás ellen tenni kell Nemes szándékokkal, mé­lyen emberi és keresztény elképzelésekből és gondola­tokkal állt össze nemreg az a „kisgaléria”, amelynek Érd művelődési központja adott helyet. Aki a tárlat- nyitáson és az azt megelő­ző tanácskozáson részt vett, megállapíthatta, hogy a művészetek és az emberi összefogás, támogatás gon­dolata napjainkban még inkább összefonódik, mint eddig bármikor; hogy a nyelvi szétszóratásnak — a szülőföldelhagyásnak és ezzel a már kialakult bel­ső rendnek, a lelki épít­mény rombolásának — a művészetek révén is nemet kell mondanunk. (Történel­mi párhuzamként az érdi tárlat szervezői — az Erdé­lyi Gyülekezet Megbékélés Közössége és a Képzőmű­vészek Szőnyi István Al­kotóközössége — ezért vá­lasztották a zsidóság már- már szimbólumot rejtegető meghurcoltatásának ószö­vetségi példáját.) Persze a művész a maga eszközeivel és sajátos nyel­vezetével ábrázol és közöl; a művészet azért művészet, mert a hétköznapok egye­di jegyeit általánosan értel­mezhető „üzenetté” képes átfűteni... jelesül (mert képtárlatról van szó): át­színezni, átstrukturálni. A képkiállításra érkezőt az Amerikából hazatelepe­dett grafikusművész, Szalay Lajos munkái fogad­ják: tíz grafika a magát .ismételten megtalálni aka­ró emberről. Ismervén a sajátjaitól elszakadni kény­szerült művész sorsát, a pár­huzam kézenfekvő, hiszen az elvándorolni nem egy­szerű infinitivus (ami akár a végnélküliséget is jelent­heti), hanem a megpróbál­tatások, ismételt tragédiák vállalása is. Ezzel már az „üzenet”-nél tartunk: a tárlat céljánál, a szétszó­ratás elleni tiltakozásnál. (Ne feledjük megemlíteni, hogy az Erdélyből elkény­Kós Károly illusztrációja az Erdély kövei című könyvből szerülők, illetve az erdélyi diákok megsegítése a szer­vezők egyik alapvető el­képzelése volt — a kiállí­tott művek eladásával,) A terem oliárfalán Bér Rudolf hatalmas tablója, a Corpus. A Megfeszített Test... akár a kínoknak kitett nemzettest (is), véle­kedhetünk mi. Az ablak melletti oldal­falon erdélyi templomokat ábrázoló rajkok, Tóth Béla nyugalmazott tanár munkái. A ’70-es években jártam be Erdélyt — mond­ja a 83 éves művész, aki je­lenleg Budakeszin él és al­kot —, és rajzoltam meg Bánffyhunyad, Magyargye- rőmonostor, Körösfő, Szék és környéke gyönyörű templomait. Ügy iéreztem, ez is értékmentés, hiszen egyikét-másikát már lebon­tották azóta. De a helyiek is ezt érezhették, hiszen bújtattak-rejtegettek a ha­tóságok elől... Nos, ezeket a munkákat a pécsi Román —Magyar Baráti Társaság aztán sokszorosította szá­momra — és az erdélyiek számára. Gábor képei szomszédságá­ban Mayer Zs. Erzsébet ák- varellszerű munkáira le­szünk figyelmesek. Négy erdélyi témát megragadó „selyemképről” van szó — tudjuk meg a művésznőtől, A székelyudvarhelyi Jézus kápolnáról, a Kegyeletről, az Adventról, valamint a Cigánymadonna címet vi­selő művekről. Megtudjuk azt is, hogy a művésznő nemrég telepedett le Ma­gyarországon, Kolozsváron végezte tanulmányait, és hogy rövidesen önálló kiál­lítása nyílik Budapesten a Dísz téri galériában. — Ma­gam dolgoztam ki ezt a se­lyemtechnikát — válaszolja érdeklődésünkre —, első lá­tásra akvarellre gyanakszik a látogató, ámde kissé más­ként kezelem a festéket, a színek nem áramlanak egymásba, a kontúrok ez­által kivehetők, sőt, a "fol­tok körülrajzoltak... A selymességet maga az akva- rellszerű színkezelés adja. A hagyományos batiktech- nikából indultam ki, tehát használom a méhviaszt —■ ez volna az alapja, de et­től kezdve az anyag más­ként való használata kez­dődik. Magam mint tárlatlálo- gató ezúttal kép nélkül té­rek haza (reménykedem, úgyis megtalálja vala­mennyi kiállított munka a maga gazdáját). Az árusí­tással egybekötött kiállítás május 30-ig tart nyitva. Kép nélkül, de azzal a tu­dattal, hogy a NEM kimon­datott. Kimondatott a mű­vészet nyelvén, hogy a Kárpátok karéjában élő magyarság, még ha megfe­szített test is, de élő a kul­túrájában, együvé tartozó az emlékezetével is. Ki­mondatott az összefogás szükségessége is, hogy töb­bé meg ne ismétlődhessen a szétszóratás. Persze ezért tenni kell. Akár így is. képiáriatokkal. ^ Izsák József és Szinte Bágyoni Szabó István Otüi Táborok gyerekeknek Három nyári táborra várja az ócsai Egressy Gá­bor Szabadidőközpont a 10—14 esztendős gyerekek jelentkezését. Az egyik a július 10-től 17-ig tartó nomád tábor, melynek színhelye az Öcsai Tájvé­delmi Körzet. A részvételi díj az útiköltség és 2300 forint. A másik július 20- tól július 27-ig ásvány­gyűjtő tábor. A cél a Bör­zsöny hegység, ahol túráz­6 <Mírinn hatnak, s a bányákban gyűjthetnek különféle ás­ványokat a részvevők. A részvételi díj 3500 forint. A harmadik tehetséggondozó tábor, amely augusztus 13. és 20. között grafikus, fes­tő, faszobrász, keramikus és szobrász szakon ismer­teti meg a gyerekekkel a műfaj technikai fogásait. A részvételi díj 3900 forint. A táborokra június 15-ig le­het jelentkezni, levélben (Egressy Gábor Szabadidő- központ, Öcsa 2364, Bajcsy- Zsilinszky út 46—43.), illet­ve telefonon a 06-24/78-043- as számon. Törökbálinti vasárnapok A dióskertben E hónapban kezdődött a Törökbálinti vasárnapok elnevezésű rendezvényso­rozat. Ahogy Sípos Gyulá­tól, a helybéli Munkácsy Mihály Művelődési Ház ve­zetőjétől megtudtuk, fúvós- zenekarok, kórusok és nép­tánccsoportok mutatkoznak be a műsorok keretében. Ezt havonta egy színházi előadás is színesíti. A szín­hely a dióskert, ahol a fák, virágok között egy zene­pavilon is van, táncpar­kett és padok, tehát von­zó, kellemes környezet vár­ja a közönséget. Szeptemberig tart majd a program. Vasárnapon­ként 16 és 18 óra között lépnek fel a zenészek, kó­rusok. A helyi énekkaro­kon, fúvósokon kívül a töb­bi között meghallgatható lesz a biatorbágyi fúvósze­nekar és kórus műsora, az alsógallai német nemzeti­ségi dalkör, az adonyi, bu­dafoki zenekar előadása, valamint a BAf Országos Tűzoltóparancs nokságának zenekara. A művelődési ház most először szervezett ilyen jellegű, több hónapot át­ölelő rendezvényt. Bíznak a kedvező fogadtatásban. S ha minden elképzeléseik szerint alakul, a jövőben talán turistákat is vonza- na, az idegenforgalomba is bekapcsolható lehetne ez a program. Bár, ez majd el­dől előbb vagy utóbb. A lényeg az, hogy vasárna­ponként mindig más mű­sorral várják az érdeklő­dőket. Elsősorban a falu­bélieket, akiknek hangula­tos kikapcsolódást jelent­hetnek a hétvégi előadások. Májusban Szegedi Molnár Géza paródia- és sanzon­műsora tekinthető meg a színházi program kereté­ben. A későbbiekben a Du­nakeszi Pinceszínház Aga­tha Christie Egérfogóját mutatja be. A Térszínház Jékely Zoltán Sárkányha­lál, Weöres Sándor Hold­béli csónakos című darab­ját viszi színre, a Még Színház pedig népszínmű­vet ad majd elő, korhűen, vagyis szekérről, ami egy­ben a színhely is. Zsámbékon már hosszú évek óta rangos, vonzó ese. meny a szombatonként megtartott rendezvény- sorozat. Ha nem is ugyan­olyan. de valami hasonló kísérlet indult el Török­bálinton. Itt a zene kap nagyobb hangsúlyt, és az ének. J. Sz. L Galériaarató Zsögödi Nagy Imre A belvárosi Vármegye utcában megnyílt Várme­gye Galéria az Erdély Mű­vészetéért Alapítvány ál­landó kiállítási terme. Cél­juk az Erdélyben dolgozó művészek alkotásainak a megismertetése, népsze­rűsítése. A négy éve létre­jött, s már hatvankét bu­dapesti, vidéki és külföldi kiállítást maga mögött tu­dó alapítvány programja, célkitűzései közismertek és népszerűek. Első, galérianyitó kiállí­tásukat Nagy Imrének, az erdélyi magyar művészet klasszikusának szentelték. Nagy Imre 1893-ban szüle­tett Zsögödön, itt is halt meg 1976-ban. Budapesten a Képzőművészeti Főisko­lán tanult Olgyai Viktor­nál. Ebből az időből ere­deztethető a rajz, a sokszo­rosított grafika iránti, egész életét végigkísérő ér­deklődése. Rövid ideig Nagybányán is tanult. 1920 és 1922 között a kecskemé­ti művésztelep ösztöndíja­sa volt. A nagybányai természet- elvűség hagyománya ötvö­ződik műveiben a kubU- mus és expresszi on izmus festői tapasztalatával. For­manyelve a húszas-har­mincas évek magyar festé­szetének fő vonulatába il­leszkedik. Szülőfalujában való letelepedése után el­sősorban az erdélyi művé­szeti' élet főszereplője lett, bár Budapesten is kiállí­tott. Kiállításai többsége is ott nyílt meg. Műveit a ma- rosvásárhelyi Nagy Imre Galériára hagyta, mely sajnos napjainkban nem látogatható. 1976-os magyar nemzeti galériabelí kiál­lítása óta csak egy-egy mű­vével találkozhattunk. — d — CIGÁNY FOLKLÓR­FESZTIVÁL A budapesti Cigány Mód­szertani Központ cigány folklórfesztivált rendez Budapesten az Almássy Té­ri Szabadidő Központban május 16-án, szombaton. Az esten az ország legne­vesebb együttesei lépnek fel: a ’’ománvi Róta, a Ter- nyipe, a Fekete Szemek, a Kalyi Jág és az Ando Drom

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom