Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-09 / 85. szám
MOJMQRI Kjfvírlim XXXIV. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM 1992. ÁPRILIS 9., CSÜTÖRTÖK Munkanélküliek a körzetben Hátul jönnek Hetente háromszor, hétfőn 13-tól 18-ig, szerdán 8-tól 12-ig és 13-tól 16.39-1 g, pénteken 8-tól 12-ig van ügyfélfogadás a Pest Megyei Munkaügyi Központ monori kirendeltségén, amely a városháza emeletén kapott helyet. Hosszan kígyózik a sor ezeken a napokon, az első „fecskék” már reggel ti óra előtt érkeznek. Újabban a hátsó kapubejáraton közelítik meg a munkanélküliek az emeleti irodákat. Énnek a cselnek nem örülnek az iroda dolgozói, de sokat nem tudnak tenni ellene. Csilló Mihálynétól, a monori kirendeltség vezetőjétől megtudtuk, hogy — akárcsak Pest megyében — a monori körzetben is rohamosan emelkedik a munkanélküliek tábora. A 34 ezer megyei munkanélküliből 2 ezer 852 a monori körzetből került ki, s ez 5,2 százalékos rátának felel meg. SZÁMOK A legtöbben Monoron (575), Gyömrön (315), Maglódon (224), Pilisen (246), Sülysápon (203), Üllőn (260), és Vecsésen (432) vannak munkanélküli-segélyen. Ezek a számok önmagukért beszélnek. De olyan kisebb községek is veszélyeztetettek, mint Úri, Vasad, Csévharaszt és Nyáregyháza. Még viszonylag a fővárossal határos kisközség. Ecser van a legkedvezőbb helyzetben, mert a több mint ezerhétszáz aktív keresőből mindössze öí- venketten vannak nyilvántartásba véve a monori ki- rendeltségen. KÖLTÖZNEK? Az iroda dolgozóinak, ha akarják, ha nem, azonosulniuk kell a hozzájuk fordulókkal. Azokkal, akiket elbocsátottak munkahe- lyükről, akiknek cégét felszámolták. Sajnos a budapesti munkahelyek először a vidékiektől akarnak megszabadulni, mert az utazási költségtérítések komoly terheket rónak rájuk. Sok helyen ezt úgy oldják meg, ft elmúlt hét tűzesetei Kocsi a síneken Elmúlt az esős időszak, íjból megszaporodtak az avartüzek, a feltételezett állampolgári felelősségnek, gondosságnak nyoma sincs. Ennek majdnem áldozatául esett a Gomba és Űri közötti fenyveserdő. Csak a gyors riasztásnak és kivonulásnak köszönhető, hogy a monoriak eloltották az avartüzet, s milliós kártól mentették meg a Monori Állami Gazdaságot. Gondatlan dohányzás következménye a Monori Állami Gazdaság felső farkasát tehenészeti telepén keletkezett tűz. Az 50X5 méteres, körbálás szalmakazlat már nem tudták teljesen megmenteni, de a többi, körülbelül 200 ezer forint értékű szalmát igen. A tűz nagy veszélyt Jelentett a többmilliós értékű szarvasmarha-állományra is, de sikerült elhatárolni és lokalizálni a lángokat. Lapunk más helyén megjelent a sápi vasúti átjáróban történt halálos végű karambolról szóló hír és tudósítás. A monori tűzoltókra vonatkozó jelentésben a következőket olvashatjuk: „A hidraulikus és vágóberendezéssel lefejtettük a sínekre préselúdött Peugeot személygépkocsi karosszériáját és megtisztítottuk a forgalmi akadályt ...” A többit nem idézzük: borzalmas. Két ember értelmetlenül szörnyethalt! Az elmúlt héten tizenöt olyan kivonulás is volt, amit úgy regisztrált a tűzvédelmi jelenlés: gondatlanságból keletkezett avartűz. Szerencsére — egyelőre — anyagi kár nélkül! Hörömpő Jenő hogy egyszerűen nem fizetik a hozzájárulást, habár ez jogszerűtlen. Örvendetes — a sok rossz mellett —, hogy az utóbbi hetekben hatszáznegyven- heten el tudtak helyezkedni hosszabb-rövidebb munkanélküliség után. így kétszázhat szakmunkás, száznyolcvanegy betanított és százhatvannyolc segédmunkás jutott munkához. Felső és középszintű vezetők is találtak munkalehetőséget szép számban, akárcsak ügyintézők és ügyviteli alkalmazottak. A munkaügyi központ monori kirendeltsége a napokban egy újabb irodahelyiséget kapott a polgár- mesteri hivataltól. A zsúfoltság igy sem kerülhető el, ezért jó lenne, ha minél előbb megnyugtató módon rendeznék az elhelyezést. (Információink szerint a Pest Megyei Munkaügyi Központ monori kirendeltsége valószínűleg rövidesen megkapja a mostani tiszti- orvosi irodahelyiségeket. A líomoki-Nagy-féle házba pedig a tisztiorvosi apparátus költözne). SEGÉLY Csilló Mihályné ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta. Szerinte is megfelelőek lennének azok az irodák, mert akkor még közelebb tudnának kerülni ügyfeleikhez. Mód lenne a mindennapos ügyfélfogadásra, amely egyenletesebb leterhelést jelentene a munkatársaknak. Elég jelentős ma már azoknak a száma, akik „kimerítették” a munkanélkü- 'li-járadék idejét. Ök ez idő után szociális segélyre jogosultak, amelyeket a lakhely szerinti polgármesteri hivatalok folyósítanák. A segélyre szóló jogosultságról a monori kirendeltség igazolást ad. G. J. Szaporodó mozgókocsmák1 Ki vállalja a piacot? A monori önkormányzat egyszer már nagy lendülettel nekilátott, hogy a piacot fehérneműbe rázza. Mára már nyilvánvaló, hogy ez nem sikerült, a piac éti a maga öntörvényű, kusza, bizonyos vonatkozásaiban ellenőrizhetetlen életét. A racionális működtetésre vonatkozóan ezúttal a polgármesteri hivatal műszaki és városgazdálkodási irodája állított össze javaslatokat. azt az ipari és kereskedelmi bizottság rendkívüli ülésén tárgyalta. Két alternatíva került végül a képviselő-testület elé: vagy továbbra is az önkormányzat üzemelteti a piacot, de akkor aztán istenigazáböl rendet teremt — vagy nyilvános pályáztatással vállalkozásba adja. Az ipari és kereskedelmi bizottság tizenegy igennel és egy tartózkodással az utóbbit javasolta.* A testület utóbb ugyancsak a vállalkozási forma mellett döntött. Szóba keltűit ugyan, hogy „próbál-' _juk meg még egyszer”, de a dolog boncolgatása során kiderült, hogy ellenőrnek ellenőr hátán kellene nyüzsögnie a szabályok betartatásánál — míg a vállalkozó, aki a saját zsebén azonnal megérezné a „működési zavart”, határozottan és késedelem nélkül lépne. Döntött a>testület abban is, hogy véget vet a túl-. burjánzó mozgóárusításnak a város közterületein; Határozatot hozott: a már kint lévő, közterületfoglalási engedéllyel rendelkező árusítók engedélyeit felülvizsgálja hatvan napon belül, s ha azok sértik a rendeletét, augusztus 30-ig visszavonja. A legszigorúbb Kulturális ajá Gombán az autósmoziban 20 órakor: Szárnyát vagy combját (színes, francia vígjáték). Gyomron a diáknapok keretében 15 órakor Ka- zinczy-verseny a szép magyar beszédért a 4-es szá-. mú iskolában, 15 órakor népi játékok alsó tagozatosok részvételével és sakkverseny felsősöknek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, 15.30-tól ovis torna, 14-től balett-tanfolyamok, 17.30-tól taek-wan- do, 19.30-tól aerobic. Monoron 16-tól képző- művészeti alkotókor és asztalitenisz-edzés, 18-tól német nyelvtanfolyam. Sülysápon 10—16-ig kedvezményes ruhavásár. Üllőn az Árpád-napok keretében kórushangverGYÖMRŐ Eboltás Gyomron az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása április 10-én, pénteken 9-től 16 óráig, április 13-án, hétfőn és kedden egyaránt 8-tól 12 óráig lesz a tűzoltószertár előtt, továbbá április 14-én 14 órától 16.30-ig az Eskü téren, és április 16-án, csütörtökön 14-től 16.30-ig a Petőfi- telepen. seny a református templomban este hét órakor, fellép az általános iskola kamarakórusa, vezényel és orgonán kísér: Pechtolné Kis Melinda, a budapesti Nota Bene kórus, művészeti vezető: Bánki Vera, a fóti református egyház vegyes kórusa, vezényel: Kalocsai/ Ferenc, orgonán kísér: Kalocsay Márta. a rendelkezés az evangélikus templomtól a Kistói utcáig tartó területre. Itt december 1-jétől január 1-jéig .(tehát a karácsonyi kirakodóvásárok alkalmával) lehet ugyan árusítani, illetve engedéllyel akkor is, ha a nemzeti és társadalmi ünnepek jellege azt indokolja — de egyébként nem. Akik most állnak portékáikkal szanaszét, nem kerülnek hátrányos helyzetbe — hallottuk —, mert beköltözhetnek a volt pártház udvarába. Kivétel a közterületen való árusítás tilalma alól * a monori-eri del ABC előtti rész is, ahol kis helyi piac van kialakulóban, s ezt n, település lakói igénylik is. , Mar az ipari és kereskedelmi bizottság ülésén is szóba került: rengeteg a városban a mozgó italmérés. Ezt azok a vendéglősök is nehezményezik, akik jelentősebb összegeket invesztáltak Saját létesítményükbe, s akkor megjelent a szomszédban egy pár ezer forintot érő lakókocsi, amelyből mérni kezdték a nedűt... A lakosság (bizonyos része) sem hurrázik a mozgó- kocsmák szaporodása láttán. S minthogy a képviselő-testület is meghozta határozatát — mely a közterület-foglalási engedéllyel működő búfelejtőkre is vonatkozik —, immár semmi sem állhatja útját, hogy rendezettebb és tisztesebb külsőt öltsön a város. E tekintetben legalábbis. —ez— Kézilabda Elmaradt a meccs A Mer-Lend Gyömrő NB Il-es férficsapata tavasszal immáron harmadszor idegenben lépett pályára. Ez alkalommal a Gazdagréti SE otthonában kísérelték meg a pontszerzést, ősszel sokáig emlékezetes csatában döntetlen eredmény született. A fővárosban is kiegyenlített küzdelmet vívtak a gazdagrétiekkel. Volt esély az egy pont megszerzésére, de a két játékvezető másként akarta, á döntő pillanatokban nem engedték felzárkózni a gyömrőieket. Így 27-24-re nyert a Gazdagréti SE. Nem marad más hátra, mint kiköszörülni a csorbát MONORI HÍRLAP Manor, Kossuth u. <1, | A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. • Munkatársak: Gér József és Köb- lencz Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. 5t. *201. Telefon: 1ST. • Fogadóórák éa hirdetésfelvétel: hétfőiül ’ péntekig l-ttt 11-lg. 8 Ta ek-wa n-do-s ikc rck Harci művészet Szó ami sző, időnként jogos bírálatot kap a Monori Hírlap sportrovata, mivel a különböző szakágak nem mindig a térségen belüli súlyuknak, népszerűségüknek megfelelően szerepelnek benne. Kétségtelen, hogy az elsőbbség — olvasóink igénye alapján — a labdarúgásé és a kézilabdáé, hiszen településeink csapatai ezeken a pályákon aratják a legtöbb babért. S nem is tudunk minden sportrendezvényre, versenyre eljutni, örülünk viszont, ha önkéntes tudósítóktól, vagy éppen a csapatok vezetőitől kapunk híreket. Bolyán Antaltól például a Monor] Sportegyesület keretében működő taek-ivan-do- klub fekete öves minősítésű egydanos mesteredzőjétől, aki ifjúsági és serdülő versenyzői sikereivel büszkélkedhet. A városban, a Jászai Mari téri iskolában megrendezett ITF taek-wan-do- viadalon ugyanis tanítványai a vártnál is sikeresebben szerepeltek. Kocsis Gyula a 30 kilogrammos serdülő fiúk között aranyérmet nyert. Ugyanebben a korcsoportban, de a 45—50 kilogrammos kategóriában Nánai László ezüstöt verekedett ki magának. Az ifjúsági korú Espár Krisztián a 70—75 kilogrammosok között bronzérmet szerzett. De a lányok sem nagyon maradtak el tőlük. A serdülők 40—45 kilogrammos kategóriájában Serbán Enikő ezüst-, Espár Mónika bronzérmes lett. Kalauz Csilla az ifjúságiak 45—50 kilogrammos kategóriájában bronzérmet nyert. A — joggal — boldog edzőtől megtudtuk, hogy a taek-wan-do — a kéz- és lábtechnika harci művészete — Magyarországon 11, Monoron mindössze egy- esztendős múltra tekint vissza. Így hát figyelemre méltó gyors népszerűsége, és az a tény, hogy Bolyán Antalék kapták meg egy ilyen rangos országos verseny rendezési jogát, ösz- szesen 130 indulót fogadtak ugyanis Hódmezővásárhelytől Sülysápig, llerend- től Veszprémig, Hatvantól a központi edzőteremcsoportig. A taek-wan-dósok általában teljes erővel beviszik a rúgásokat és az ütéseket, de ezen a versenyen csak az érintéseket engedélyezték, ami talán még nehezebb, mert egyértelműen kiderül, hogy a versenyző mennyire ura akaratának, idegeinek, izmainak. Mindezek ellenére alig-alig fordul elő sérülés, hiszen egyrészt megfelelő védőfelszereléseket használnak, másrészt csak a már jól felkészült versenyzőket engedik „élesben” küzdeni. Monoron jelenleg har- mincketten gyakorolják az Ady úti iskolában a hétfői, szerdai, pénteki edzéseken a Dél-Koreából elterjedt harci művészet mozdulatait. A legfiatalabb "közöttük 8 éves, a legidősebb 30 körüli. Bolyán Antal edző legnagyobb bánatára 25 gyereket így is el kellett utasítani a helyszűke miatt. De bíznak benne, hogy hamarosan találnak megoldást, és az MSE, valamint szponzoraik segítségével a sikereikhez méltó körülmények közé kerülnek. V. J. most szombaton délután a Tarján ellen, az első tavaszi hazai bajnokin. A hölgyek a Békéscsabai Favoritot fogadták volna múlt szombaton délután. Sajnos pénteken a viharsarkiak telefonon lemondták a mérkőzést, mivel lerobbant az autóbuszuk. A szurkolók — jogosan — bosszankodtak, mert lapunk sportműsorában olvastak a mérkőzésről. Hiába vártak a sportcsarnok előtt, az ajtót természetesen nem nyitották ki. Egy cédulát igazán kitehettek volna a vezetők, amelyen a szurkolókat értesítik a meccs elmaradásáról. Nem tették, s ezért a több tucat ember bosszúsan távozott a helyszínről. : Az ifjúsági férfiak a ceglédi Biokontakt hasonló korú csapatával játszottak a gyömrői teremben. Már 7-2-re vezettek, amikor tartós rövidzárlat következett. Több mint negyedóráig még gólt sem tudtak dobni, s ez később döntőnek bizonyult. Végeredményben 17-16-os Biokontakt- győzelem született. Sajnos a ceglédi edző igen sportszerűtlenül viselkedett a kispadon. Állandóan beszaladgált a pályára, de a bírópáros eltűrte ezt. A végén Seprős Béla, a tehetséges gyömrői ifi- kapus is vétett a sportszerűség ellen, mert neki akart rontani a bíróknak. Bizony a neveléssel is többet kellene törődni a Mér- Lend Gyömrő SE háza táján, mielőtt még nagyobb baj nem történik. (gér) Mai labdarúgás Barátságos mérkőzés; Sülysáp I.—Sülysáp II.» Sülysáp, 17 óra.