Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-08 / 84. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM Arn: II,.10 lóriul 1992. Április s., szerda MAI SZAMUNKBAN A reptér gazdára vár.., (3. oldal) A neoreneszáns* mestere (6. oldal) Kapaszkodó a lét peremén Postabontás (7. oldal) (13. oldal) VILÁGKIÁLLÍTÁSI RT. Részvényt jegyez az Iposz Egymillió forint értékű részvényt kíván bejegyezni a most alakuló Világkiállítási Részvénytársaságban az Ipartestületek Országos Szövetsége — tájékoztatták az MTI-t kedden a szövetségnél. Az Iposz Magyar Kézműves Kamara Közgyűlésének döntése alapján a szervezet országos tanácsadói szervező hálózatot hoz létre, amely kordinálja a vállalkozók részvényjegyzését az rt.-ben, illetve elősegíti, hogy az iparosok beruházási lehetőségekhez jussanak az expó előkészítése során. A szervezet úgy véli: a kisipar jogos elvárása és a magyar gazdaság érdeke is, hogy a hazai magántőke meghatározó szerepet kapjon a, világkiállításhoz kötődő megrendelések, beruházások, szolgáltatások teljesítésében, vagyis üzlethez juthasson. Ennek azonban előfeltétele, hogy az Iposz már most szoros kapcsolatot építsen ki az expó szervezésében részt vevő irányító, szervező, befektető intézményrendszerrel. AZ ESESZSECUGYI VILAÜNAPQN A RÓKUSBÁM Figyelhetnénk önmagunkra is Az egészségügyi világnap alkalmából a budapesti Rókus Kórház vezetősége rendezvénysorozatot szervezett, érdekes előadásokkal és az aulában létrehozott kiállítással tarkítva. A szívről és az ehhez kapcsolódó betegségekről szóltak az előadások, de fontos teret kaptak az arteriosclerosis előzményei és a preventív tennivalók is. A kórház vezető igazgatóhelyettese. dr. Z élen Béla elmondta, hogy szeretnék az emberek tudatába bevésni az egészséges életmód, a sport fontosságát és a káros szenvedélyek mellőzését. Ezt a témát Horváth Ferencné terjesztette az érdeklődők elé, kifejtve a diétás étkezek előnyeit. Tudjuk, hogy rohanó világunkÚjabh botrány Récéién Fellebbezésnek helye nincs! Nyugodt Ielkiismerettel mondhatjuk, hogy Pécel az utóbbi időben botrányoktól hangos. Az önkormányzati képviselő-testületben az elmúlt időszakban volt egy képviselő-választás, amely kellően felkavarta a település lakosságának szürke hétköznapjait, s amely végül is dr. Ray Péter győzelmével zárult. Most Pécel lakosságának egy része ismét választás előtt áll, amelyet április 12-én, vasárnap terveznek megtartani. A gondok azonban már hetek' óta nyomasztják az ott élőket, a lakosságot, a hivatal dolgozóit és a leendő jelölteket. A helyi választási bizottság rendben és időben kipiaká- tolta, hogy a 4-es számú pécel i választókerületben mettői meddig lehet leadni a kopogtatócédülákat vagy a törvényben előírt más módokon jelöltet állítani a közelmúltban lemondott képviselő helyére. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor a helyi választási bizottság a leadott jelöltek névsorát nyilvánosságra hozta, s kiderült. hogy Némethy Mária jelöltre megbízottja későn adta le a 30 darab ajánlási szelvényt. Az ügyben a területi választási bizottság hozott határozatot a megyeházán (Folytatás a 3. oldalon.) Kulcsrakészen, gyorsan Kiválók védjegye A Kiváló Aruk Fóruma Megkülönböztető Termékta- nósító védjegy odaítéléséről döntöttek tegnap a BNV K pavilonjában levő Constru- ma ’92 Építőipari Szakkiállításon. A Kiváló Áruk Fóruma védjegy viselési jogát és az ezzel járó oklevelet — a C—200 típusú alpesi gyorslakóházért — a ráckevei Architektúra Kisszövetkezet kapta meg Pest megyéből. A független szakértők be vonásával elbírált pályáza ton fontos szempont volt, hogy a termékek megfeleljenek az európai normáknak, az energiatakarékosság és a környezetvédelem igényeinek. Mint a ráckevei termékről megállapították: a gyors és olcsó építkezési mód miatt az üzemeltetés gazdaságos. Az alapépítmény — az átvételtől számított egy hónapon belül — kulcsrakészen átadható. niSg 'mm A VÉfíNn reci® Az egészségügyi világnap alkalmából kiállítást is rendeztek a Rókus Kórház aulájában, amelynek az életmód és táplálkozás állt a középpontjában. (Vimoia Károly felvétele) ban nincs idő kihagyni egy munkanapot sem, de ha ez a nap életünket kurtítja meg, érdemes betartani az előírásokat. A diétás nővér fogalma kezd kiteljesedni napjainkban, reméljük valamikor ugyanúgy hallgatni fogunk a tanácsaira, mint most az orvoséra. Ez a sajnálatos hierarchia létezett, és létszik, az emberek hajlamosak az orvosokat az ápolószemélyzet fölé helyezni. Erről, és az egészségügyi dolgozók jogairól beszélt dr. Ádám György, a SOTE professzora,. kitérve az egészségügyi törvény hibásnak talált szemléleteire. A jogok mellett természetesen a kötelezettségekre is kiterjedt az előadók figyelme. Dr. Báltér Piroska orvostörténész színes előadásának témája a hippokratészi gyógyítás , és az esküt letevő orvosok kötelezettsége volt. Remélhetőleg az elkövetkezendő évek során sikerül meggyőzni embertársainkat arról, hogy fontos odafigyelni magunkra és az egészségünkre. P. A. A hgkorszerühh intenzív és müvesotechnika Vácot szemelték ki Ismét Vácott járt a németországi DSK (idős betegeket ellátó és segélyező egyesület) igazgatója, Hartmut Ostermann, hogy átvegye a helyi önkormányzattól annak a létesítménynek az építési engedélyét, amelyet a Jávorszky Ödön Városi Kórház területén ők hoznak létre. Az Európa-szerte nonprofit egészségügyi vállalkozásairól ismert DSK igazgatója talán nem véletlenül az egészségügyi világnaphoz közel érkézéit magánrepülőgépén Magyarországra, s bólintott még egy utolsót határozottan, megerősítve a már hónapokkal ezelőtt aláírt szándéknyilatkozatot beruházásukról. A felépítendő kétszintes épületben, amelynek alapkőletétele most már egy-két hónapon belül várható, he- (Folytatás a 3. oldalon.) Seidel-alapítvány Eiísxvendég : AnitaH József Antall József miniszterelnök pénteken Münchenbe utazik, hogy részt vegyen a bajor kormánypárthoz, a CSU-hoz közelálló Hanns Seidel-alápítvány fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen. A bajor parlament épületében szombaton megünnepelendő születésnap díszvendége lesz a magyar miniszterelnök, aki — mint egyetlen külföldi politikus —, beszédet is mond a több ezer vendég előtt. Német értékelés szerint a magyar kormányfő meghívása bizonyítja: Münchenben elismerik a Magyarországon végbement változásokat, és nagy fontosságot tulajdonítanak a bajor—magyar kapcsolatoknak. Ibolya Vogler, az alapítvány budapesti irodájának vezetője äz MTI kérdésér« elmondta, hogy Antall József rövid látogatása során találkozik Theo Waigellel, a CSU elnökével, a német szövetségi kormány pénzügyminiszterével és Max Streibl bajor miniszterelnökkel. A Magyarország ellen folytatott szerb rágalomhadjárat utóbbi napjainak kronológiájával, és a visz- szafogott magyar magatartás ismertetésével kezdte szokásos keddi sajtókonferenciáját Herman János külügyi szóvivő. Emlékeztetett arra, hogy péntek hajnalban almák hullottak magyar földre a déli határszakaszon. Az esetről mind Zágrábban, mind Belgrádban hivatalos tájékoztatást kértek a magyar külképviseletek. Hor- vát részről ígéretet tettek az ügy kivizsgálására, megerősítve, hogy Zágráb semmiféle magyarellenes lépésben sem érdekelt. Belgrád ezzel szemben egy, magyar területről végrehajtott állítólagos katonai akció képtelen vádjával reagált, jegyzékben is megerősítve az állításokat. A külügyi szóvivő leszögezte: Budapest nem kíván hasonló módon, jegyzékben válaszolni a szerb vádakra, amelyeket egyébként mindeddig semmiféle bizonyítékkal sem támasztottak alá. Ugyanakkor Belgrád- nak határozott magyar reakciókkal kell számolnia minden esetben, ha a nemzetközi fórumokon is terjeszteni kívánná rágalmait. Ezzel együtt Herman megismételte, hogy Magyarország tartja magát a nemzetközi normákhoz, kü(Folytatás a 2. oldalon.) Egy százalék kipusztult Bokrosodé kalászosok Az őszi vetésű kalászosok állapota a március végi felméréseit alapján elmarad a tavalyi év hasonló időszakától és az utolsó három év átlagánál is gyengébb — közölték az MTI érdeklődésére a Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Főosztályán. BELPOLITIKÁI KRÓNIKA ANDRASFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter a Pro Cultura Hungarica kitüntetést nyújtotta át Matti Vainio professzornak a magyar—finn zenei kapcsolatok ápolásában nyújtott kiemelkedő szerepéért. FÜR LAJOS honvédelmi miniszter a Központi Honvéd- kórház beruházásának irányítására miniszteri biztost nevezett ki. A BRIT KIRÁLYI LÉGIERŐ tizenöt tagú küldöttsége egy hetet tölt Szolnokon, hogy az ottani főiskola munkájával ismerkedjen. KÉTNAPOS NEMZETKÖZI KONFERENCIA kezdődött tegnap Budapesten a válságkezelésről a Dow Lohnes and Albertson és a Kvantum Bank Rt. szervezésében. A vetéseken megmutatkozik a csapadékszegény tél, az, hogy hótakaró nélkül teleltek át. Az őszi vetések kelése sok helyen egyenetlen, s a növények fejlettségi állapota is rendkívüli mértékben változó. Az utóbbi napok csapadékos időjárása némiképpen kedvezően hatott, megindult a bokrosodás, és a kiszórt fejtrágya is sokat használt a növények fejlődésének. Egyértelműen kedvező tény, hogy a több mint egymillió hektáron kalászosokkal őszszel bevetett területen — a növényzet valamivel több, mint 1 százaléka pusztult ki. A szakemberek véleménye szérínt egy közepesnél vagy annál valamivel jobb termés eléréséhez az átlagosnál csapadékosabb tavaszi időjárásra és az elmaradt fej trágyázás elvégzésére feltétlenül szükség lenne. Külügyi szóvivői fájékozfafó Szerb rágalomhadjárat