Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-25 / 98. szám

Sakk 1508 sz. feladvány A. és B. Bilevszkij Uljanovszk (SU) MTK: k«/.U‘im'inrc közlemény Vasárnap VivíciWa A győzelem a minimum Egy nappal a csütörtöki első közlemény után pénteken újabbat juttatott el az MTl-nek az MTK labdarúgó-szakosztálya. A köz­lemény II.: „Az MTK labdarúgó-szakosztályának vezetése a tények és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megvizsgálta a Magyar Kupa elődöntőjének (MTK—Vác FC-Samsung) eseményeit. Megállapítást nyert, hogy a játékvezetői tévedések (meg nem adott szabályos gól, indokolatlan kiállítás, szabálytalanságok nem egyenlő elbírálása) döntően befolyásolták a mérkőzés vég­eredményét. Ezzel súlyos erkölcsi és anyagi veszteséget okoztak egyesületünknek, a pályán kialakult légkör pedig csorbította az MK tekintélyét. A bizonyítékok a Nap TV szombat reggeli adá­sában bemutatásra kerülnek. Annak ellenére, hogy emberileg indokolható, nem mentjük fel sportszerűtlenül viselkedő játékosainkat (Váncsa Miklós, Ba­log Tibor) és a pátyaedzöt (Bolla Péter), ezért ők pénzbünte­tésben részesülnek. Bízunk abban, hogy a bajnokság hátralevő részében egyenlő feltételek között folytathatjuk a versengést.” lett még három futballistá­jukat időnek előtte a hideg zuhany alá utasítani. De remélem, nem mondanak ilyesmit a váciak, mert ez már rég nem az ő ügyük, ök már túl vannak rajta, letudták, slussz, passz. És örülhetnek annak, hogy egy év után újra a kupa­döntőben vannak, s főként Csank János, aki már har­madszor, a Békéscsaba és az Izzó után a Samsung- gal is a fináléba jutott. Szeresd a várost! Vivi citta! — vagyis: Sze­resd a várost! Ez a neve annak az Olaszországból el­indult távfutóakciónak, me­lyet vasárnap a világ közel hetven országában csak­nem azonos időben rendez­nek meg. így New York, Róma és Budapest utcáin is ugyanakkor, ugyanolyan hosszú távon (12 kilomé­ter) hömpölyög majd a tö­meg, hogy felhívja a figyel­met az adott város neve­zetességeire, műemlékeire. Ezért az útvonalat is a kü­lönböző városok legszebb részeinek érintésével jelölik ki minden esetben. A mi budapesti futásun­kon indulni szándékozók vasárnap a margitszigeti Palatínus strandon jelent­kezhetnek reggel 10 óráig. A rendezők a vidéki futók számára ötvenszázalékos vasúti kedvezményt bizto­sítanak, s az első 3000 cél­ba érkező emblémás Vivi- citta-pólót kap ajándékba. Egyszerű és nagyszerű Bahast pedálozók Sakkélet 91. Matt 2. lépésben Világos: Kb2, Vf4, Bc3, Hb5, Hg4, gy: b3, b4, f5 (8). Sötét: Kd5, Ve6, Fa7, Hc8, Fe2, Bh7 (6). A feladvány megfejtését 1992. július 15-ig Solymosl László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kérjük elküldeni. A feladványfejtők közé bármikor be lehet lépni! Értékelés negyedévenként, és az első három helyezett ötszáz forintos vásárlási utalványt kap. Hönsch Pál (Dunakeszi) — Jakab András (Gyömrő) 1-0. 1. d4, d5, 2. c4 e6, 3. Hf3, Hf6, 4. g3, b6, 5. Fg2, Fb7, 6. 0—0, Hbd7, 7. Hc3, Fb4, 8. cxd, Hxd5, 9. Fg5, f6, 10. Hxd5, Fxd5, 11. Ff4, Fd6, 12. Vd3, Fxf4, 13. gxf, 0—0, 14. f5, Ve7, 15. e4, Fb7, 16. Vc4, Fxe4, 17. Vxe6+, Vxe6, 18. fxe, Hb8, 19. Bfel, Fd5 20. el, Bd8 21. Be3, Kf7, 22. Hg5f, sötét feladta. Szombaton 9.30-tól Dunake­szi, Fő út 143. sz. alatt Duna­keszi nyílt egyéni sakkverse­nyére kerül sor. Az általános iskolás fiúknál, lányoknál al­só- és felsőtagozatos kategóriá­ban. Az első negyedév megfejté­sei: 1492: Kb7, 1493: Fxd5, 1494: Csernavszkij; Vhl, 1495: Vhl, 1496: Hg3, 1497: Vf7, 1498: Ba3, 1499: g7, 1500: Kxb4, 1501: Hf4, 1502: Vg8, 1503: Fgl, 1504: Fb3. Az első negyedév nyertesei: Tímár Zsolt (2100 Gödöllő, Mo­solygó krt. 12., 3/11) Varga Gyula (2750 Nagykőrös, Regős u. 5.), Farkas Mátyás (2755 Kocsér, Szabadság u. 71.). Az MLSZ pénteken fog­lalkozott az MTK öt kiállí­tott tagjának az ügyével. A fegyelmi bizottság Van- csa Miklóst két mérkőzéstől eltiltotta, és háromheti át­lagjövedelmének a befizeté­sére kötelezte. Talapa Já­nos kétheti pénzt köteles befizetni, Balog Tibor négy mérkőzéstől kapott eltil­tást, de ezt hat hónapra felfüggesztették, míg Bolla Péter edző öt hónapig nem ülhet a kispadon, de ezt fél évre ugyancsak felfüg­gesztették, háromheti átlag­jövedelmét viszont be kell fizetnie. Mivel Híres Gábor az MLSZ elnökségének tag­ja, az ő ügyével a fellebb- viteli bizottság foglalkozott. Három mérkőzéstől kapott eltiltást két hónapra fel­függesztve, kétheti átlag- jövedelmét viszont neki is be kell tennie a szövetség kasszájába. Hát, ami igaz, az igaz, a váciak örömébe kellőkép­pen „beleronditott” ez a hercehurca, ök szegények, tisztességgel kiálltak vala­mennyi találkozójukra, köztük a két virághímes MTK elleni összecsapásra, megszenvedtek, megküz­dőitek érte, s bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe. A körítésről, a sallangról, vagy ha úgy tetszik, a ho- zadékról, már igazán nem ők tehetnek. Már ameny- nyire én tudom, nem biz­tattak se bírái, se ellent, rúgtak három gólt, cserébe kaptak egyet. Kérdem te­hát, mit kellene még csele­kedniük az ügy érdekében? Járkáljanak a kertek al­ján, fussanak el Canos- sáig? A válasz persze a Vác híveinek igencsak kézen­fekvő: elég, ha csak Békés­csabáig futnak, s ott is nyernek. Akkor már ki emlékszik majd erre? Egyébként is, már a szer­dai kupaelődöntő másnap­ján szelektíven működött az emlékezet, kis túlzással, ahány újságíró tudósított, annyiféleképpen ítélte meg a történteket (csak a Hí­res—Füle randevúról 10 különböző variáció jelent meg), s az MTK vezérkar is már majdnem úgy látta, hogy Hartmann beszélt csúnyán az ő játékosaik­kal ... Mondhatnák most a vá­ciak, hogy ott lent, az ő városukban is leküldte a pályáról az ő nem kevésbé fontos játékosukat egy má­sik, nem kevésbé indiszpo­nált játékvezető. És ők mégsem rendeztek előre­hozott május elsejei felvo­nulást a pályán, s nem kel­A magyar terem labdarú­gó-válogatott harmadik mérkőzését játszotta csü­törtökön este a valenciai világbajnoki selejtező tor­nán. Both József csapata Lengyelország ellen 3-3-as döntetlent ért el, 1-1-es fél­idő után. A szakvezető elmondta, hogy a találkozón a magyar gólokat Pribeli (2) és Pfef­fer szerezte. A befejezés előtt nem sokkal még 3-1- re vezetett a csapat, ekkor jött fel a vetélytárs, és egyenlített. — Nagy lehetőséget sza­lasztottunk el — mondta Both József. — Ha nye­rünk, már továbbjutók va­gyunk. Ez nem sikerült. Kiemelt csoport. 13. forduló: Nagykáta—Gödöllő 3-1, Érd— Üllő 2-4, Kartal—Tápiószecső 2-1, Pomáz—Kerepes 1-1, Bag —Dunai Kőolaj 1-1. 14. fordu­ló : Tápiószecső—Pomáz 3-2, Olló—Kartal 1-0. Gödöllő—Érd 1- 1. Kerepes—Bag 3-0. II. osztály. Északi csoport. 13. forduló: Szigetcsép—Pilis- szentiván 0-1. Piliscsaba—Szent­endrei Petőfi 2-1, Pilisszántó —Szentendrei Papír 0-2, Pilis- szentkereszt—Leányfalu 1-1, Pécel—Veresegyház 3-0. 14. forduló: Szentendrei Papír— Pilisszentkereszt 2-2. Szentend­rei Petőfi—Pilisszántó 2-2, Pi- lisszentiván—Piliscsaba 3-0, Leányfalu—Pécel 1-2. A Sziget­csép—Veresegyház mérkőzés­re a vendégcsapat nem Jelent meg. Déli csoport. IX forduló : Da­bas—Űri 1-0, Farmos—Örkény 0-0, Tápiószele—Vácszentlászló 0-1, Tápióbicske—Monor 0-3, Dunaharaszti—Veesés 1-0. 14. forduló: Vácszentlászló—Tápió­bicske 2-1. Örkény—Tápiószele 2- 1, Űri—Farmos 0-0, Veesés— Dabas 0-0, Monor—Dunalia- raezti 3-1. A Pest megyei öregfiúk lab­darúgó-bajnokság április 27-i műsora. A mérkőzések 17 óra­kor kezdődnek. Kiemelt cso­port: Nagykáta—Érd, Kartal— Gödöllő. Pomáz—Üllő, Bag— Tápiószecső, Dunai Kőolaj- Kerepes. II. osztály. Északi csoport: Szigetcsép—Piliscsaba, Pilis­szántó—Pilisszentiván. Pi’.is- szentkereszt—Szentendrei Pe­tőfi, Pécel—Szentendrei Papír, Veresegyház—Leányfalu. Déli S miután ezt ilyen egy­szerűen lezártuk, áttérhe­tünk egy nagyságrendekkel fontosabb problémára. Ne­vezetesen arra, hogy MTK- bánat ide vagy oda, ezen a hétvégén is rendeznek baj­noki fordulót. A váciak, ahogy mondani szokták, csak egyfajta eredménnyel lehetnek elégedettek, még­pedig, ha győznek. A se­reghajtó Zalaegerszeg el­len a szimpla győzelem a minimum. Még akkor is, ha a meccset Zalában ját- szák, és a mieink az idegi- leg-fizikailag fáradtabbak. A 23. forduló műsora: Zalaegerszeg—Vác FC­Samsung (18.30 órakor, ve­zeti: Drigán), Pécs—BVSC (17), Rába ETO—Ferenc­város, Kispest—Diósgyőr, Újpest—Veszprém, Haladás —Vasas, Videoton—Siófok (mind 18.30 órai kezdettel). Németh Andrea Még van reményünk, de ehhez vasárnap minden­képpen győznünk kell a Független Államok Közös­sége ellen. Az eddigi há­rom mérkőzés alapján azt mondhatom, játékosaink a találkozók végét nem bír­ják, elsősorban idegileg fá­radtak el, s ez „hozza fel” az ellenfelet. A tornán Spanyolország vezet 4 ponttal, 2. Lengyel- ország 4, 3. Magyarország 2, 4. FÁK és Csehszlovákia 1-1 ponttal. Pénteken pi­hentek a csapatok, szom­baton a magyar válogatott nem lép pályára, a tovább­jutás kérdése a vasárnapi zárómérkőzésen dől el. csoport: Dabas—Farmos, Tá­S iószele—Űri, Tápióbicske— rkény, Dunaharszti—Vác­szentlászló, Veesés—Monor. R. L. A Pest megyei igazgató­ság tegnapi összejövetelén a 27 szövetség képviselői és a városi sportfelügyelők vettek részt. A szakosztá­lyok, egyesületek anyagi támogatásáról Szemes Ár­pád, a sportigazgatóság ve­zetője, valamint Földi László, a Pest Megyei ön- kormányzat sportalbizott­ságának elnöke számolt be. Az önkormányzat 19 millió forintos sportalapot biztosít erre az évre, tízmilliót pá­lyázat útján osztanak ki. Az egyesületi pályázatokat május közepéig kell bekül­deni, s egy hónappal ké­sőbb döntenek odaítélésük­ről. A kisklubokat segí­tik elsősorban, valamint az utánpótlás nevelését. Vasárnap 15 órai kezdettel nagyszabású országúti kerék­párversenyt rendez a Dabasi Fiatalok elnevezésű csoport, röviden DA FI, amely a város fiatalságának kulturális és sportjellegű szórakoztatását tűzte maga elé célul. A DAFI eredetileg a Föld napjának tiszteletére hirdette meg ezt az amatőrviadalt, de mivel az hét­köznapra esett, s hét végén mégiscsak többen adják a fe­jüket bringázásra, így válasz­tották a vasárnapot, annak is kora délutáni, kellemes óráit. S ha Föld napja, akkor környezetvédelem, s ha környezetvédelem, akkor kerékpározás. Balogh Mik­lós és Garajszki Gábor szervezők munkáját jó né­hány szponzor is támogat­ta, s a Vitafort, a Dabasi Nyomda, a Coop-Iparcikk- üzlet, mind-mind azért ál­dozott e célra, hogy a va­sárnapi rajt után minél többen körbekerekezzenek Dabas utcáin. A start a Sári presszó előtt lesz, mi­ként 13 kilométer megtétele után a cél is. A helyszínen várják a felnőttek és gyer­mekek nevezését, valamint a csapatokét is, hiszen 4 ta­Hanzlik János szövetségi kapitány így nyilatkozott az esetről: — Megbeszéltük a ver­seny előtt, hogy Barsi 155- ön kezd. Amikor Mészáros István befejezte a 152,5 kg- os gyakorlatát és beértünk az edzőterembe, már csak dühöngeni tudtam azon, hogy Barsi időközben 160- as ■ kezdés mellett döntött. Ezen akkor már nem lehe­tett változtatni. Bár­mennyire is jó volt a be- melegítő-teremben végzett 150 kg-os gyakorlata, az ő Hosszú vitát váltott ki ez a kérdés, s végül abban maradtak, hogy valameny- nyi szövetség értékelést készít a szakosztályokról, s az albizottság figyelembe veszi ezeket a pályázatok elbírálásánál, a támogatás elosztásánál. Ignácz Gyula, az igazga­tóság helyettes vezetője a szövetségek feladatairól beszélt, megemlítve, hogy többségüknek idén közgyű­lést kell tartaniuk. Földi László, aki most mutatkozott be a sportve­zetőknek, jó együttműkö­dést remél, valamint azé hogy a megye sportéletét legalább a mostani szinten tudják tartani. gú együttesek vetélkedése is szerepel a programban. Persze, aki nem akar pedá- lozni, csak jól szórakozni, azt is szeretettel várják, hiszen az érdeklődőknek nem kell egyebet tenniük, mint kimenni Dabas utcái­ra ... Krosszozók Gyálon Nem tétlenkednek az evezősök. A dr. Török Zol- tán-emlékversenyt, az ifjú­sági és felnőttválogatót a Gubacsi híd feletti Duna- szakaszon tartják. Szomba­ton 10, vasárnap 9 órakor kezdődik a viadal. A moto- krossz országos bajnokság újabb futamát vasárnap megyénkben, Gyálon ren­dezik 13 órai kezdettel. Az asztalitenisz-diák­olimpia országos döntőjét szombat-vasárnap Győrött bonyolítják le. jelenlegi állapotában 10 kg- ot erre nem lett volna sza­bad rátenni. Sajnos az ön­fejűségnek súlyos ára lett, elúszott csapatunk talán legjobb helyezése ezen az EB-n. Lökésben Barsi egyszer megpróbálkozott a 180 kg- mal, de nem sikerült. Utá­na sérülésre hivatkozva visszalépett. A sajtótribün­ről inkább sértődöttnek tűnt, pedig a hírek szerint nem készült megfelelően erre a versenyre. Minden­esetre utolsó gyakorlata után úgy látszott, a 30 éves sportember befejezte a súlyemelést. Állítólag most a vállalkozói szférában tör bajnoki babérokra. A má­sik magyar induló, a fiatal Mészáros István dicséretre méltó teljesítménnyel lett hetedik az összetett ver­senyben. Az aranyéremre is esé­lyes Alekszandr Guszakov könyöksérülése sem aka­dályozta meg abban a Füg­getlen Államok Közösségét képviselő válogatottat, hogy elvigye Szekszárdiról mind­három aranyat. Ibrahim Szamadov kárpótolta sérült honfitársát, s mind a sza­kítást, mind a lökést, mind az összetettet meg­nyerte. A lengyel Siemion három ezüst-, míg a görög Dimas három bronzérem­mel lett gazdagabb. S. L. ® Pest megyei totó ® A lapunkból kivágott szelvényt borítékban, vagy levelező­lapra ragasztva május 1., péntek délig kell szerkesztőségünk­be beküldeni. Pest Megyei Hírlap, Bp., VIII., Rökk Szilárd u. 6. Pf. 311. 1446. Az eredményeket hétfői, a vertesek névsorát csütörtöki számunkban közöljük. A szelvény 1. helyén NB I-es, a 2. helyén NB Il-es, a 3—5. helyen NB III-as, a többi helyen megyei bajnoki labdarúgó- mérkőzés szerepel. Felkérjük azokat, akik tippjeiket boríték­ban küldik be, a szelvényekre külön is írják rá nevüket, lak­címüket. Ezenkívül a borítékra: „Totó-pályázat 24. hét!,J 1 Vác—Kispest Honvéd 2 Kecskemét—Bag 3 Gödöllő—Nagyréde 4 Cegléd—Kiskőrös 5 Érd—V árpalota 6 Hévízgyörk—D.-varsány 7 Bugyi—Szigetújfalu 8 Aszód— N agy kőrös Pótmérkőzé9ek: 9 Üllő—GEAC 10 Pilis—N agy káta FELADÓ: 2^ 1 MINDEN HÉTEN TOTÓ-LOTTÓ! Both: nirg van remény Nem bírják a végét Hiányzó veresiek. Öregfiú-focinagyüzem A Pest megyei labdarúgó öregfiúk-bajnokságban is tart a nagy­üzem. Sajnos, mérkőzés-elmaradásra Is van példa. A II. osz­tály Északi csoportjában a Szigetcsép hiába várta a veresieket, nem jöttek. Igaz, hogy a csépiek csak tavasszal, versenyen kí­vül kapcsolódtak be, a sportszerűség azt kívánja, hogy tét nél­küli találkozóra is elutazzanak a vendégek. Kisklnbok, utánpótlás előnyben Tízmilliós pályázat Érvényes gyakorlat nélkül Az önfejűség ára Pályája zenitjén ugyan már túljutott, mégis jó szereplést re­mélt a magyar szakvezetőség Barsi László világbajnoktól a szekszárdi súlyemelő EB 82.5 kg-os kategóriájában. Kicsit ma­gasnak tűnt jelenlegi formájában a 160 kg-os kezdősúly is a szakításban. Sajnos, annak is bizonyult. Barsi három, a leg- csekélvebb reménnyel sem kecsegtető gyakorlat után esett ki. Ez azért okozott dupla csalódást, mert — mint később kide­rült — Alekszandr Guszákov (FÁK) sérülése után ez az ered­mény elegendő lett volna a negyedik helyhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom