Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-24 / 97. szám

Szombaton NAGYKŐRÖSI XXXVI. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1992. Április 21., péntek A kis garázsban A környék boltja lesz Érdekes lenne számokkal is érzékeltetni, miképpen tár­gyiasul az idő haladtával szőkébb pátriánk lakóinak vállalkozói akarása. Komolyabb értekezést ezen túl ta­lán nem is érdemel egyelőre a dolog, hiszen gazdaságunk szemmel láthatóan csak átszerveződik, de nem nagyon halad egyről a kettőre. Utcanévvita Legyen Mészáros? Látványosabb változás a kereskedelemben van, de az sem mondható fejlődés­nek, inkább csak a hálózata bővül. Azon kevés tevé­kenységek egyike, ahol ko­molyabb szakmai megala­pozottság nélkül, viszony­lag kevés tőkével is kezde­ményezni tud a polgár. Akár odahaza is. Garázs­ban, pincében, kamrában. EGYRE TÖBB Már nemcsak a lakótele­pen, de az új családi házso­rokon is egyre több a pa­rányi üzlet Rosszul gondol­kodik, aki azt hiszi, hogy a sok kis bolt fölösleges. Ép­penséggel még,ennél is több elférne egymás szomszéd­ságában. A baj az. hogy a termeléshez nincs meg a bátorság. Nem is ok nélkül. Hiányoznak az ésszerű koc­kázatú gazdálkodás mini­mális kritériumai is. A ke­reskedelemben a fenti fel­tételek meglétekor csur- ran-cseppen is valami. Job­ban használható tanulság az ősi alapelv, mely szerint ha valamire költesz egy fil­Rcformáius istentisztele­tek: Április 26., vasárnap, Kocsér 8.30: (Kossuth L. u. 5.) Pintér Gyula, 9 óra Sz. Warga-iskola (Batthyány u. 7 ), Farkas István, 9 óra Er- zsébet-iskola (Hunyadi ut­ca felőli bejáraton át) Fo­dor Ferenc, 10 óra gyer­mek-istentisztelet (Szolnoki út 5.) Fodor Ferencné, a templomban Pintér Gyula, 10.30-kor nyársapáti iskolá­ban Farkas István, 11.15- kor a Kopa-iskolában Pin­tér Gyula, 18 órakor a templomban Farkas István. Bibliaórák: Április 29-én 18 órakor Kocséron Pintér Gyula. 19 órakor a Kopa-iskolában (Szolnoki út 67.) Pintér Gyula. Április 30-án 18 óra­kor a Kálvin-teremben (Szolnoki út 5.) Fodor Fe­renc. öregek, ifjak biblia­órája 19 órakor, Pintér Gyula. Május 2-án 10 órakor if­júsági bibliaórát tart Fo­dor Ferencné. Presbiteri Eladó Nagykőrös, Gyopár u. 5/A I. 4. szám alatti lakás. Ér­deklődni: a helyszínen. (101 696/ 2K) ______________________ Vá lyogmegrendeJést felveszek. Nagykőrös, Töhötöm u. 4., etrész nan, (104 752/2K)__________ Há z eladó Kárpát u. 84. alatt. Érd.: Pöltenberg u. 1. szám. —­<105 890/-2K1_______________________ összkomfortos ház eladó vagy k^t lakótelepi lakásra cserélhe­tő. Érdeklődni: Fáskert u. 11. ezám. (106 448/1K) lért, és nyersz rajta felet, már megérte ... Bokroson, a B. Tóth Fe­renc utcai garázsban, nem­régen nyílt boltocska is alighanem e szemléletmód­nak köszönheti létezését. Bár lehetséges, hogy a tu­lajdonos, Varga Sándorné csak a zamatéért emlegeti a mondást, mert egyébiránt a perspektíváim is úgy lát­ja, ahogy a legtöbb vállal­kozó: sehogy. Ám élni kell, s ha egy mód van rá, a csa: Iád elaprózott perceit, órá­it is pénzzé kell változtat­ni. Valamikor persze a ma­tematika—ének szakos ta­nárnő is gyesnek gondolta a gyest, nem képzelt hozzá boltosságot. És most íme . .. VAN MEGOLDÁS — A többi bolt nagyobb, kínálatuk bőségesebb, útba esnek, egyszóval a vásárló­nak ezer oka van, hogy máshová menjen. Mitől le­het mégis érdekes egy ilyen pici kereskedés? — Ügy gondolom, ahogy fogyatkozik az emberek pénze, a kereskedők is bibliaóra este 7 órakor lesz az ifjúsági teremben. Hétvégi hálaadó isten- tisztelet, május 2-án 18 órakor a templomban, Fo­dor Ferenc. ★ Szentmise a római kato­likus templomban április 25-én reggel 7 órakor és 19 órakor lesz. Vasárnap, 26- án reggel 8-kor, 10-kor és este 7 órakor. Az esti szent­mise előtt 6 órától a Veri­tas. szegedi kisegyüttes ven­dégszerepei. Hétfőn és pén­teken reggel 8-kor tarta­nak szentmisét, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken — mivel első pén­tek lesz — az esti szentmi­se 6 órakor kezdődik. A szerdai esti szentmise előtt és közben Veszprémi Tibor piarista atya gyóntat. Hibaigazítás Április 21-i számunkban Ma­gyar farmok gépei címmel ké­pet jelentettünk meg. Sajnos, a képaláírásban pontatlanul fogalmaztunk. A felvétel a Perneki & Tsa Kft. Farmer Centrumában készült. Abon5ri út mellett GOO ti.-öl zártkeit eladó vagy kiadó. — Érdeklődni: Encsi u. 43. szám. nOG 455/1K) ______________________ Ta nya eladó városhoz közel. Ottlakásra. jószágtartásra al­kalmas. Víz, villany van. — Nagykőrös, Pálfái-Bánom-dűlö 3. szám. (106 451/1K) A városközpontban 2 szoba összkomfortos családi ház kert­tel, garázzsal, sürgősen eladó, Sziget u. 2. Érdeklődni: egész nap. (106 454/ 1K) mindinkább belátják, hogy egyetlen útja van a gazdál­kodás modernizálásának, ha mindenütt azt kutatják, miként tudnak olcsóbbak lenni. Természetesen, en­nek sok összetevője van, legegyszerűbb megoldás, amikor kikapcsolnak vala­hol egy láncszemet. NAPI ÁRUVAL — A kereskedő is ákkör tud olcsó lenni, ha olcsón tud beszerezni. Tapasztal-e az élelmiszergyártásban tö­rekvést a költségek mini­malizálására? — Természetesen, de el­sősorban csak a magán- vállalkozásokban és csak a kisüzemekben. Én például Kerekegyházáról hozatom a tejfelt, túrót, lényegesen ol­csóbban jutok hozzá, mint bárhonnan. '— Tejkiméréssel tűiért nem foglalkozik? — Nincsenek meg hozzá a feltételeim, másrészt a környéken lakóknak jelen­tős része háztól hordja a tejet, a tanyavilág szélén vagyunk. Egyelőre’az a fontos, hogy a háztartáshoz szükséges napi áruval el tudjam látni a vevőket, szombaton is, vasárnap is. A hétvégi nyitva tartásért, úgy vettem észre, nagyon hálásak az emberek, és .bi­zony ma már igen sokan számításba veszik a?-t is. hogy ugyanazon áruk ol­csóbban is megjelennek a kereskedelemben. Az új ke­reskedő csak így tud vevő­ket vonzani, de ehhez alább kell adni igényeit. — A régiek is fillérekből gyűjtötték a forintokat. Természetesen nagyon fon­tos az ismeretség is. Fér­jem történetesen a Délker- nél dolgozik, ez a körül­mény is bátorított bennün­ket, hogy megnyissuk a kis boltot. Persze csak akkor leszünk biztosak abban, hogy nem volt hiábavaló próbálkozás, ha majd ez a környék is beépül teljesen. Mert az már az emberek életének javulását is jelen­ti. M. J. A Juhász utca lakói bead­ványt szerkesztettek a pol­gármesteri hivatal részére, ennek másolatát szerkesz­tőségünknek is megküld­ték. A következőket írják: Meglepődve tapasztaltuk, hogy utcánk nevét, amely Mészáros János volt, meg­változtatták. A változásról sem a kerület képviselője, sem a polgármesteri hiva­tal a lakókat nem tájékoz­tatta. Az utcában javarészt kis fizetésű emberek lak­nak, nagy részük a létmi­nimummal rendelkezik, nem tudják vállalni a vál­tozással járó költségeket. Mivel ez a terület a min­denkori fejlesztésből ltima­tok legközelebbi rendezvé­nyüket az új Erzsébet-is- kolában tartják április 27-én 19 órai kezdettel. Gaz­dag programmal várják az érdeklődőket, akiknek módjuk nyílik az új tanin­tézményt belül is megte­kinteni. Az iskolalátogatás után a nyári kirándulás szervezéséről esik szó, va­lamint videófilmet vetíte­nek az időszerű tavaszi munkákról. Április 24-én a nagyte­remben: Robin Hood, a tolvajok fejedelme. Színes, szinkronizált amerikai ka­landfilm. Előadás 6 és 8 órakor. A nyársapáti művelődési házban: fik is a fejükre es­tek. Színes, amerikai vígjá­ték. Előadás 6 órakor. BT Szinhazhb Április 24-én a Kecs­keméti Katona József Szín­házban este 7 órakor: Mo­na Marie mosolya. Ödry Árpád-bérlet. HOLNAP Pótoítás A Pest Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás értesíti az ebtartókat, hogy április 25-én, szombaton reggel 8-tól 10 óráig pótoltást tar­tanak az állatorvosi rende­lőben, a VII—X. kerület­ben. radt, és információink sze­rint a továbbiakban is ki­marad, ezért a névváltoz­tatást nem kéri az utca la­kossága. Mi idősek nem vagyunk hajlandók a halá­lunkig érvényes személyi igazolványainkat és egyéb iratainkat átíratni. Javasoljuk a Mészáros név meghagyását, mivel nem minden Mészáros volt kommunista, hogy csak egy nevet említsünk a történe­lemből, Mészáros Lázárét. Javasoljuk tehát a János és a Lázár név mellőzését, az utca legyen Mészáros. Tisztelettel: (35 aláírás) Kertbarátokat érdeklő hír az is, hogy megérkeztek a környezetkímélő Zo-Bio kertészeti segédanyagok, amelyekből a helyszínen lehet majd vásárolni. NB III-as tekézőink előbb a temetőhegyi pályájukon, majd vendégként küzdöt­tek az újabb csapatbajno­ki pontokért. , NI:. Mészáros Tsz SIC— Battonyai Testgyakorlók Köre 7-1 (2310-2196 fa). Nk.: Kovács 401 (1), Kis 374 (1), Nagy 412 (1), Dem- csik 355, Gállos 381 (1), Szabó 376 (1). A helyiek elejétől végig vezetve — főleg rutinos versenyzőik jóvoltából — megérdemel­ten és biztosan győztek. Nk. Mészáros Tsz SK— Szentesi Vasutas SC 4-4 (2392-2390 fa). Végig igen szoros volt az állás. Kelle­mes meglepetésre a körö­siek elcsíptek egy pontot. Ebben az összeállításban: Kovács 421 (1). Kis 412 (1), Halász 380, Nagy 393, Gál­los 390. Szabó 390. A második—ötödik helye­zések csak az utolsó, 15. fordulóban dőltek el, a há­rom és fél hónapig tartó városi Téli Kupa-csapat­versenyen, a temetőhegyi tekepályán. A finis ered­ménye: Arany Mg. Tsz— Mészáros Mg. Tíz 4-2 (913-850 fa), Platánfa Büfé A—Vertikum Kft. 4-2 (891-867), Tormás—Platán­fa Büfé B 5-1 (867-661), Vo­lánbusz—Ceglédi Vcmisz 4- 2 (868-861), PVCSV—Tol­di Kollégium 5-1 (848-774), Kocsér—Toldi Pedagógus 6-0 (881-0), Gépgyárió Kis­szövetkezet—Tanítóképző 5- 1 (640-337), Mészáros Tsz SK ifi—Konzervgyár ba­rátságos. Az eddigi vetélke­dők közül ez volt a legvál­tozatosabb és legiszorosabb, s a részvevők átlagos do­bóteljesítménye is javult. A 2—3. és 10—11. helyek azo­nos pontszám és egyéni győzelem egyenlősége után csak jobb összfával dőltek el. A 45 játéknap után ez a végeredmény: 1. Kőcser H 14 ------- 69-15 28 2. A ranv Mg. Tss 14 11 — 3 60-24 22 3. V.-busz 14 11 — 3 60-21 22 4. Mészáros Mg. Tsz 14 10 — 4 61-23 20 5. Vertikum 14 10 — 4 54-30 20 6. Ceglédi Vemisz 14 9 — 5 56-28 18 7. Platánfa Büfé A 14 9 — 5 49-35 IS 8. Tormás 14 8 — 6 51-33 16 Nyílt nap A rendőrség munkájával ismerkedhetnek szombaton, április 25-én, amikor reggel 9-től délután 3-ig nyitva áll az épület az érdeklődők előtt. Meg lehet tekinteni a technikai felszereléseket, magát az épületet, el lehet tűnődni a fogdában is. s természetesen a jelenlévő szakemberek igyekszenek minden felmerülő kérdésre választ adni. Érdemes kihasználni a le­hetőséget ! A PETŐFI-ISKOLÁBAN Véradás Nem először írjuk le eze­ken a hasábokon is, hogy kevés, mind kevesebb az életmentő vér. A transzfú­ziós állomások olykor a sürgősségi vérellátásban is csak az állandó véradók azonnali áldozatkész segít­ségével tudnak közremű­ködni. Legközelebb április 27-én szerveznek Nagykőrösön véradónapot, a Petőfi Sán­dor Általános Iskolában, ahová délután 1 órától 4 óráig várják a donorokat. Reméljük, sokan lesznek. gyár 14 8 — 6 49-35 1« 10. To’.di K. 14 4 — 10 31-53 t 11. PVCSV 14 4 — 10 31-53 t 12. Platánfa Büfé B 14 3 — 11 24-60 • 13. Gépgyártó KÍS-SZÖV. 14 *» — 11 22-62 C 14. T.-képző 14 1 — 13 13*71 2 15. Toldi Ped. 14 — — 14 0-84 — A Mészáros Tsz SK ifi versenyen kívül szerepelt. KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG INDUL A Sportotthonban a mű­ködő csapatok egy részé­nek képviselői összejöve­telükön — a Nafisz ötlete alapján és önkormányzati támogatással — megalakí­tották a városi kispályás labdarúgóligát. Ez évtől már e fórum rendezi a vá­rosi bajnokságot, amelyre Dajka Józsefnél, Gát utca 2., IV. emelet 20. alatt le­het írásban nevezni. A sorsolás 23-án 17 órakor lesz a sportotthoni pince­klubban. (Máris nagy az érdeklődés). PÉNTEKI PROGRAM Kosárlabda. Toldi-torna- csarnok, 17 óra: Nk. Kosár­labda Klub—Pécsi Vasutas SK, NB I-es férfi bajnoki „play off” első mérkőzés, a végső 13—14. helyért (e két csapat három győzele­mig játszik, váltott pálya- választói joggal). Labdarúgás. Ifjúsági­sporttelep, 14.30: Kocséri isk.—Petőfi-isk.. 15.10: Arany-isk.—Rákóczi-isk., II. korcsoportos kispályás diák városkörzeti bajnoki mérkőzés. NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi lér 17. 9 A szerkesztőség ve­zetője: Ballai Ottó. Mun­katárs: Miklay Jeno. O Postacím: 2750 Nagykörös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-393. O Hirdetésfel­vétel: kedden 10—13, csü­törtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 1U óráig várunk. is* CSEREAKCIÓ! A KORONA Kft., a RENAULT hivatalos márkakereskedője csereakciót hirdet. A jelenlegi piaci áron átveszünk bármilyen, legfeljebb 1989-es évjáratú RENAULT típusú gépkocsit. Az összeget - készpénzfizetési kedvezmény alkalmazásával - beszámítjuk egy nálunk vásárolt, új Renault árába. Jöjjön a régivel - menjen az újjal! Nálunk minden lehetséges, ajánlatunk az összes Renault modellre érvényes. Vevőszolgálat: Nagykőrös, Május 1. tér (az Alföld Áruháznál), tel.: (76)-46-939. Szerviz, alkatrészbolt: Nagykoros, kv . } Bakony u. 2/B, tel.: (76)-24-469. Nagykőrösi szakszerviz: Korsós József, KORONA Nagykőrös, Filó Lu., tel.: (20)-5G-103. Egyházi hírek Nagykőrösi apróhirdetések Hétfőn s új helyen Kertbarátok köre A nagykőrösi kertbará­Sporthírek Jól szerepeltek tekézőink 9. Konzerv-

Next

/
Oldalképek
Tartalom