Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-17 / 92. szám
CEGLÉDI ^aíifap XXXVI. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM Új fejezet kezdődött 1993. Április 17., péntek Három rendezési terv készül Éppen tíz esztendővel ezelőtt, 1983-ben készült Abony általános rendezési terve, amelyben a megjelölt feladatok részben megvalósultak, részben pedig aktualitásukat vesztették. Ezért a polgármesteri hivatal új rendezési tervet készíttet, amely három részből álL Lesz egy általános, részletes és piac rendezési terv. Fontos, hogy legyen a településnek egy jelen és jövőbeni fejlődés irányait kijelölő koncepciója. Sza ra lóverseny után A növények zenére nőnek Szombaton rendezték meg immáron hetedszer a József Attila-szavalóver- seny nagyközségi döntőjét Abonyban. A költészet napjához méltó eseményt lázas várakozás előzte meg. Huszonkettőn álltak rajthoz. és mindenki célba ért. A cél a vers szeretetón.ok átadása. Ilyenkor nemcsak az eredmény, de a szándék is fontos. A gyerekek több esetben nagyon nehéz, hosszú művet adtaik elő, és sikerült ezt tagoltan, hangsúlyozottan, beleélő képességgel tenniük. Két korcsoportban folyt a vetélkedő, az ötödik-hatodik osztályosok teljesítményét külön méltatta a zsűri. Nem a látványos produkcióikat jutalmazták elsősorban, sakkal inkább a vers lelkének megtalálását, értelmezését ’figyelték. f • A zsűrinek nem volt nehéz dolga. Nagyon jó vers- mondásokat hallottunk. „A biológusok azt mondják: a növények zenére nőnek. Mindig változó arc zenélt a pálmafák mellett..— szólt kicsikhez és nagyokhoz _ a költő, Zalán Tibor. öt Hívták haza erre a napfényes délelőttre az abonyi diákok és a rendezvény szervezői, hogy legyen a megmérettetés vigyázó őri- zője. Az ifjabbak közül ötödikként Miklós Csilla végzett, Bányász Viola lett a negyedik, Petrezselyem Ildikó a harmadik helyezett. A két első díjat és a betétkönyvbéli jutalmat Csaba Henrietta és Marofka Gergely kapták megosztva. A hetedik-nyolcadik osztályosok korcsoportjában az ötödik helyezést és a közönségszavazatok többségét Vincze Nándor szerezte, negyedik lett Kovács Adrienn, harmadik Sarkadi Andrea, második Nagy Zsuzsanna. A győztes ifjú, Nagytanok László meglepett és megörvendeztetett feleme- lőan szép versmondásával. Arany János Széchenyi emlékezete című verséből adott elő részletet, s a veretes, nehéz szavaikat pontosan, nemesen, tisztán, egyszerűen közvetítette. Egy kicsit el is tűnődöm beszédes nevén ... Nagy László ismert, nagy költőnk volt, Énokh nagy hitű, elragadtatott próféta. „ Tibay Ágnes Szünidőben £Apáti-Tóth Sándor felvétele) Rangos edzőtárssal — a tavalyi bajnokkal és idei bajnoki döntőssel, amit még csak ezután vívnak meg — az Elektromossal találkozik április 21-én, kedden — a városi sport- csarnokban, 14.45 órától — a Biokontakt SE férfi kézilabdacsapata. Ez az összecsapás újabb erőpróba annak felmérésére, hogy a ceglédi csapat milyen játékerőt képviselhet majd ősztől a legfelsőbb osztályban. Persze ehhez még jól. kell venni a tavasz hátralevő bajnoki fordulóit. Így a legközelebbi idegenbeli, Dunapack elleni Mon A Szabadság filmszínházban április 17-én, pénteken: Hook (amerikai kalandfilm). Az előadások este 6 és 8 órakor kezdődnek. rangadót is, melyre április 25-én, 12.45-kor kerül sor a fővárosban. A mérkőzésre a Biokontakt kü- lönbuszt indít, melyre a sportcsarnokban lévő totóirodában lehet jelentkezni, csütörtök este 18 óráig. Így akár a felkészülési találkozó idejében is. Ü.L Zárva lesznek Április 19-én, vasárnap és 20-án, hétfőn az élelmiszerüzletek zárva lesznek és a piac sem nyitja ki kapuit. Diszkóbár Április 17-én, pénteken és 18-án, szombaton 20- tól hajnali 3 óráig Palásti János Béke téri diszkóbárjában húsvéti bálon szórakozhatnak az érdeklődő fiatalok. ÜGYELET A Rákóczi úti rendelőintézetben: központi orvosi ügyelet hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éjszakai 19-től reggel 7 óráig. Hétvégén, pénteken 17-től kedden reggel 7 óráig. Telefonszám: 11-200. A Reiner utcai rendelőben: központi gyermekorvosi ügyelet szombaton, vasárnap, valamint munkaszüneti napokon 7-től 19 óráig. Telefon: 11-994. Fogorvosi ügyelet szombaton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Április 18-án, szombaton 8-tól 20-án, hétfőin 8-ig az alábbiak tartanak állatorvosi ügyeletet: Cegléden, Ceglédbercelen: dr. Rátonyi Dénes, Cegléd, Sas u. 26., telefonszám: 11- 594. Abonyban, Jászkaraj e- nőn, Törteién, Kőröstetétle- nen: dr. Nagy Gyula, Abony, Tószegi u. 24., telefonszám: 213. Albertirsán, Csemőn, Mikebudán, Dánszentmik- lóson: dr. József András, Al- bertirsa, Táncsics u. 2., telefon nincs. Április 20-án, hétfőn 8-tól 21-én, kedden 8-ig az alábbiak tartanak állatorvosi ügyeletet: .Cegléden, Ceglédbercelen: dr. Kiss Mihály, Cegléd, Szolnoki út 18/a., telefonszám: 10-724. Abonyban, Jászkarajenőn, Törteién, Kő- röstetétlenen: dr. Retkes Lajos, Abony, Zalka M. u. 13., telefonszám: 92. Albertirsán, Csemőn, Mikebudán, Dánszentmiklóson: dr. Ádám Tamás, Albertirsa, Dózsa Gy. u. 23., telefonszám: 10-783. Ceglédi apróhirdetések Eladó Cegléd, Csutak Kálmán utca 13. szám alatti, sarki, elő- kertes, összkomfortos, 3 szobás családi ház. (105 865/1K) CEGLÉDI HÍRLAP •Cegléd, Kossuth tér 1. © A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. © Munkatárs: Tamási Tamás. © postacím: Cegléd, Pf 1» mi Telefax és telefon: (20) 11 +00. © Telex: 22-6353. © Hirdetésfelvétel : Hírlapkiadó Vállalat Közöinségszolgála.ta, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd. tsötörtök, péntek 9-től I2 ig. szerda Ló—17 óráig. Telefon : (20) 10-763. Jönnek az első kárpótlási jegyek hagyhatja megőrzésre a jegyeit, és mi szerény díj ellenében biztonsággal megőrizzük. 1991 augusztusa óta folyamatosan kamatozik három éven keresztül. Azért is érdemes gondosan ügyelni rá, mert ha tulajdonosa elveszti vagy ellopják tőle, letilthatja ugyan, de az ellenértékét nem kapja meg, csupán akkor van szerencséje, ha megkerül. GONDOLKOZÁST IDŐ — Arra is mód nyílik, hogy központi letétbe tegye a kárpótolt az értékpapírjait. Ezt azoknak a személyeknek célszerű választani, akik a tőzsdére akarják vinni a kárpótlási jegyüket. A brókereket a központi letéten keresztül tudják megbízni. A készséges banki tájékoztatásból az tűnt ki, hogy lassan őrölnek a hivatal malmai. Sok időbe telik még, amíg valamennyi beadott kérelmet érdemben elbírálnak. Ezért egyelőre aligha várható, hogy tömegek tolonganak az OTP pultja előtt. Ki-ki végiggondolhatja, mihez kezd majd a rendelkezésére álló összeggel. T. X. adunk az ügyfélnek. Megkérjük, hogy a jelenlétünkben bontsa fel a borítékot, és ellenőrizze a tartalmát, egyezik-e a leírtakkal az értékpapírok összege. ■ Csak a városbelieket irányítják ide? — Miután az erre kijelölt bankfiókok foglalkoznak a papírok kiadásával, vidéki ügyfelekre is számíthatunk. SS Eddig hány kárpótlásijegy-csomagot adtak át az érintetteknek? — Mindössze hármat, pedig több is gazdára vár nálunk. Ügy látszik, az érdekeltek nem sietnek érte, hiszen tudják, hogy egyelőre úgysem csinálhatnak vele sokat. Két idős ügyfelünk életjáradékra szeretné átváltani, ám még nem tudni, hogy ez menynyivel javít az életszínvonalukon. A harmadik személy a termelőszövetkezettől bérelt földjét fogja megváltani. PAPÍROK PÁNCÉLBAN ■ Napjainkban elég sok a betörés, lopás. Nem megnyugtató otthon tartani az értékpapírokat. Az OTP kínál-e erre megoldást? — Természetesen az ügyfél — ha úgy dönt — ittŰjabb szakaszához érkezett az első kárpótlási törvény végrehajtása. A kárpótlási hivatalokban folyó hatalmas munka első eredményeképpen városunkban is megjelentek a kárpótlási jegyek. Hol és hogyan lehet hozzájutni ezekhez? Erről érdeklődtünk az OTP ceglédi fiókjában. HUSZONÖTÖT ALSZANAK RÁ ■ Az értékpapírok átvitelének mi a menete? — A kárpótlási hivatalok kiküldik a határozatokat az ügyfeleknek. Ok tizenöt napon belül fellebbezhetnek, ha sérelmesnek érzik a meghozott döntést. Huszonöt nap elteltével kereshetik fel azt a bánkfió- kot, amelyet számukra kijelöltek a jegyek átvételére. Időközben mi megkapjuk azt a számítógépes anyagot, amely a jogerősen elbírált kérelmeket elégíti ki — hallottuk az OTP-ben Sáránszki György né csoportvezetőtől. ■ Tehát a kiosztás kulcsa a számítógépes lemez, illetve a rajta szereplő névsor. — Így van. Ezzel párhuzamosan megkapjuk a névre szóló csomagokat, amelyeket a határozat felmutatása ellenében átszerelt kémény létesítésa műszaki okok miatt nem lehetséges. MINDENRE FIGYELNI KELL A tervet ezután az említett igazolásokkal együtt a megyei állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálathoz kell eljuttatni, ahol igazolják, hogy a kivezetett égéstermék közegészségügyi érdekeket nem sért. A tervnek a Tigáz- nál történő engedélyezésre csak ezután kerülhet sor. Az ilyen ügyben érintetteknek ugyancsak jó tudni! belső terű, valamint huzamosabb tartózkodás célját szolgáló helyiségben vagy azzal közös légtérkapcsolatban álló — abból nyíló — helyiségben elvezetés nélküli tűzhely, vízmelegítő nem használható. Ezeket a rendelkezéseket már az új lakástervezőknek és építtetőknek figyelembe kell venni. Gy. F. a fűtendő helyiséghez olyan kémény tartozik, amelyhez gázüzemű készülék csatlakoztatható, vagy béleléssel alkalmassá tehető (ezt a kéménysöprők igazolják), úgy a tüzelőberendezést a kéménnyel kell működtetni. NEM OLYAN EGYSZERŰ Faláttöréssel csak abban a helyiségben lehet konvektort használni, ahol az égéstermék elvezetésre alkalmas egyedi kémény nincs, a meglevő pedig gázüzemű berendezés égéstermék-elvezetésre nem alkalmas. Ezt a kéményseprő igazolja, valamint az első fokú építési hatóság ugyancsak kinyilatkoztatja, hogy új kémény építése, illetve Ezen belül például, miként történjen a nagyközség központjának rendezése, a közlekedés, közműellátás fejlesztése, a környezet-, műemlékvédelem, az új gazdálkodási igényeknek megfelelő földterület-felhasználás, ipari, közüzemi területek kijelölése. Mint a legtöbb alföldi település életében, így Abo- nyéban is fontos szerepet tölt be a piactér. Ezért szükséges a nagyközségbeli tér területének hosszú távú, részletes szabályozása. Sőt, a rendezésre már elkészült egy javaslat, amely mind az ottani hirdetőtáblán, mind a polgármesteri hivatalban megtekinthető. S természetesen az utóbb említett helyen, a műszaki csoportnál szívesen meghallgatják a véleményeket. De nemcsak erre vonatkozóan, hanem a másik két rendezési programmal kapcsolatosan is. Hiszen ki-ki akkor tud igazán örülni lakókörnyezetének, ha az a többség, vagy sokak egyetértő véleményének megfelelően alakul ki. A településen ebben az esztendőben ugyancsak változatlan érdeklődés mellett folytatódik a gázvezetéképítési program. Tizennyolc utca már megkapta az építési lehetőséget, további négynek engedélyeztetése pedig most van folyamatban. MEGSZIGORÍTOTTÁK AZ ENGEDÉLYEZÉST A polgármesteri hivatal műszaki irodája ezúttal is felhívja az érintett lakosok figyelmét, hogy csak engedélyezett, belső építési terv alapján vásároljanak tüzelőberendezést (konvektort), mert a faláttöréses konvektor beépítésének engedélyezését megszigorították. Mint az iroda tájékoztatójából kitűnik, amennyiben Különbusz indul Rangos edzőtárs