Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-15 / 90. szám

GÖDÖLLŐ I Facsoportról folyt a vita Opel-szalon: viszontaiánlat XiX. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1992. ÁPRILIS 15., SZERDA „Szidtad az anyámat?!” Gyerekek támadása Kedvezőnek tűnő szerződési ajánlatot nyújtott be a gö­döllői önkormányzathoz Papp Lajos helyi vállalkozó a városgazdálkodási vállalat kezelésében levő Dózsa György út 69. szám alatti telephely kétezer négyzetméter nagyságú területének bérletére. Az ajánlattevő Opel-már- kakeresltedés és -szerviz létesítése céljából venné igénybe az értékes területet, amelynek bérleti díjára többtele ajánlatot is tett. A legutolsó szerint négyzetméterenként évi 750 forintot fizetne, valamint az autószalon éves bruttó eredményének 5 százalékát. — Gyerekek támadtak gyerekekre: értékeiket köve­teltek, s összeverték őket — hallottuk a hírt Gödöllőn. — Hát már itt tartunk?! — merült fel bennünk a kér­dés, s utánanéztünk a történteknek. — A környezetvédelmi szakkörben kapott felada­tokat végeztük éppen: vi­zet vizsgáltunk a pataknál, a művelődési ház mögött, amikor odajött néhány is­meretlen, hozzánk hasonló korú gyerek. Először csak nézelődtek, aztán amikor elindultam a Stromfeld- óvoda jelé, ahol a szakkört tartottuk, utánam eredtek. Felszólítottak, hogy adjam át nekik a karórámat, meg mindent, ami nálam van. Mivel nem engedelmesked­tem, egyikük leugrott a bi­ciklijéről, és felém indult, hogy megverjen. — Éppen jött arra egy néni, akit nem ismertem ugyan, de melléálltam, hát­ha akkor nem mernek bántani. Egy ideig még követtek, aztán összetalál­koztak más társaikkal, és lemaradtak — meséli az eset első részét, a 12 éves kisfiú, aki az ezt követő eseményekről már hátra­maradt három társától ér­tesült. — Mi történt? — kér­deztük mi is a hatodik- hetedik osztályos gyerekek­től. — Amikor az autóbusz­pályaudvarra indultunk, mert ott is kellett mérést végezni, követni kezdtek bennünket. Féltünk, mert sokan voltak, úgy 10-15-en en. Szóltak hozzánk, cigit kértek, de mi nem felel­tünk nekik, végeztük a fel­adatunkat. — Akkor az egyikük rám kiáltott: „Szidtad az anyámat?!” — és már ütött is. Csak engem vertek meg. Felrepedt a szám és vér­zett ... — A támadó csapat még aznap lebukott. Az egyik sértett édesanyja, meghall­va, mi történt, azonnal be­jelentést tett a rendőrsé­gen. A rendőrök körbejár­ták a parkot, majd a mű­velődési központban ráta­láltak a csoport egyik tag­jára. Az ő vallomása alap­ján aztán a többieket is előkeri tették. — Mit tett — mit tehet egyáltalán — ilyen kicsi gyerekek esetében a rend­őrség? — kérdeztük a Gö­döllői Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályvezető­jét. — A szóban forgó ügy kapcsán azonnal intézked­tünk. Megállapítva, hogy gyermekkorúnk az elköve­tők, szüleikkel együtt be­idéztük őket meghallgatás­ra — fogadott Tormay András őrnagy. — A meg­hallgatáson szóbeli figyel­meztetésben részesítjük a gyerekeket, s felvilágosít­juk őket az ilyen és ha­sonló cselekmények elkö­vetésének súlyos következ­ményeiről. Megvizsgáljuk családi körülményeiket, s amennyiben szükségesnek látjuk, felkérjük a gyám­hatóságot a védő- és óvó­intézkedések megtételére. És természetesen értesítjük az iskolát is. Az iskola — nevét hadd ne említsük — nem menti a gyerekeket, inkább cso­dálkozik: olyan tanulóik szerepelnek az ügyben, akikkel nem szokott kirívó gond lenni. A történteket így tudják elképzelni: a felső tagozatosokból álló társaság tagjai délutánon­ként — otthoni felügyelet híján — a művelődési köz­pontban találkozgatnak vagy a környéken lődörög­nek, csavarognak. Ezúttal Fut(ott) a Kartal Kocogtak, versenyeztek A minap útlezárás nehe­zítette meg a Kartalon köz­lekedő autósok dolgát. A főutcát eltorlaszoló rendőr­autók ezúttal nem egy bal­eseti helyszínelés, hanem a kartali általános iskolások kocogódélutánjának nyu­godt körülmények közti le­bonyolítását biztosították. Petróczy Zsuzsanna test­nevelő és kollégái a telepü­lés területén három külön­böző — egy és két kilomé­ter közötti — távot jelöltek GODÜXX0I HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tár 10. # A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva, • Postacím: Gödöllő, Pf. U. 2100. Telefax és telefon: (2$) 20-796. • Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-től L3 óráig, f Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 11 óráig á szerkesztőség­ben. ki a 3—4., 5—6. illetve 7—8. osztályosok számára. Mindhárom korcsoport fiait és leányait külön-külön in­dították; a kereszteződések­ben álló pedagógusok, és az útvonalat jelző színes sza­lagok segítségével az edzet­tebbek hamarosan célba ér­tek. Az első hat helyezett oklevelet kapott, míg a többiek helyezési számuk alapján állapíthatták meg szervezetük teljesítőképes­ségének mértékét. A kocogást április 30-án egész napos sportrendez­vény követi, ahol a gyer­mekek kerékpáros és csa­patversenyen, valamint a különböző labdajátékokban bizonyíthatják ügyességü­ket. A tanulók az egészsé­ges testmozgás mellett hozzájárulnak a tornaterem felszerelésének bővítéséhez is: egy, az olimpia jegyében közzétett felhívásban az il­letékes sportszervek az ok­tatási intézményeket a ma­guk szervezte tömegsport­akciókon részt vevők száma alapján támogatásban ré­szesítik. sokan voltak, ettől erősnek érezték magukat, hát bele­kötöttek valakibe. Nem el­vetemült gonosztevőkről van szó — megijedtek az eset után, s megbánták a történteket. A felelősségre vonást természetesen nem kerülhetik el: szüleiket be­hívatták, büntetésükről pe­dig fegyelmi tárgyaláson döntenek... A hír tehát igaz, ha nem is olyan rémisztő, mint ahogyan elterjedt a város­ban. Ám nem szabad szó nélkül elmenni az ilyen és hasonló jelenségek mellett, nem lehet elég korán fel­lépni az agresszivitás ilyenfajta megnyilvánulá­sai ellen! P. É. Az ajánlatot több fóru­mon, több szempontból is értékelték. A városi főépí­tész funkcionális szempont­ból megfelelőnek tartotta az elképzelést, a vgv igaz­gatója is egyetértett az öt­lettel. KIMONDOTTAN IDE Együttes ülésen az építé­szeti és városrendezési, va­lamint a környezetvédelmi bizottság kétszer is tárgyal- ta a tervet. Első alkalommal a vgv. jövőjének komplex áttekintése nélkül nem tartották ésszerűnek a mostani döntést, és más megfelelő helyszín keresé­sét javasolták, A gazda­sági bizottság ugyanakkor Időszerű növényvédelmi teendők Talajfertőtlenítés A zöldségnövények veté­se, illetve kiültetése előtt indokolt ellenőrizni a ta­lajlakó kártevők (cserebo­gárpajor, drótférgek) menv- nyiségét és ennek alapján lehet dönteni a talajfertőt- lenítés szükségességéről. A vegyszeres védekezés kiterjedhet a teljes talaj­felületre, csak a növényso­rokra vágj- tőkezelésre. A felületkezelést általában növényállománytól mentes területen végezzük, a terü­letelőkészítéssel egyidőben, a sor- vagy tőkezelést a vetéssel, ültetéssel egy me­netben, és sekélyen bedol­gozva a felső talajrétegbe. Engedélyezett készítmé­nyek: Basudin 5 G, Diazi- non 5 G, Dazomet 90 G, Drawizon 5 G, burgonyá­ban a Dursban 5 G is (fel­tételes forgalmú). A kellő hatás eléréséhez döntő a talaj nedvességtar­talma, mert csak így biz­tosított a hatóanyag oldódá­sa. Ezért szükség esetén indokolt a kezelt talaj mér­sékelt beöntözése, ami egy­ben a készítmény bemosó- dását is elősegíti. A talajfertőtlenítő szerek bizonyos mértékig felszí­vódnak a növényekben, és ezzel védelmet nyújthatnak a fiatalkori kártevők ellen Mozi Városi fiiimszínház: Hook. Színes, szinkroni­zált amerikai mesefilm. 18 és 20 órakor. HÉVÍZGYÖRK Tojásfestés Húsvétitojás-festés kezdődik április 16-án, csütörtökön 10 órakor a hévízgyörki művelődési ház előterében, 15 óra­kor pedig asztalitenisz- bajnokság a nagyterem­ben, melyre a helyszí­nen a verseny előtt, il­letve előzetesen a ház nyitva tartási ideje alatt lehet nevezni! is, így például káposzta­légy, hagymalég}', földibol­hák, levéltetvek ellen. A meggy- és cseresznye- fák virágzása megkezdő­dött, ezért ismételten fel­hívjuk a figyelmet, a monília elleni védekezésre, ha az időjárás hideg, csapadékos, esetleg ködös. A permetezés terjedjen ki az útsorfaként ültetett növényekre is! (Ru- bigan 12 EC, Rovral, Roni- lan, Sumilex.) Az őszibarack tafrvnás levélfodrosodása elleni per­metezést a fertőzésveszély fennállása miatt javasoljuk megismételni (Orthocid, Efuzin, Delan, Score). Már időszerű a szex-]erő­mön csapdák beszerzése. A gyümölcsösök és a szőlő vé­delmének megalapozására, illetve kisebb területen — a molykártevők összefogá­sával — a vegyszeres keze­lések csökkentésére alkal­mazhatók. Megvásárolható Budapesten a Kőbányai út 53. szám alatt, a Bábolnai Gazdaboltban, 1-1 komplett csapda ára 253 forint. Dr. Magyar! Istvánná Pest Megyei Növényegész­ségügyi és Talajvédelmi Állomás Gödöllő Pa diótokos beltéri ajtók eladók, félig üveges, tele lapos kivitelben. A 60-as méret 3630 Ft + áfa, a 70-es 3960 Ft + ófa, a F' is 4180 Ft -f- áfa, a 90-es 4510 Ft 4- áfa. Nagy tételhez árengedményt adunk. Komplett tetőanyagok kedvezményes áron. FAGROTA FATELEP Veresegyház, Fő út 2. rendkívül kedvezőnek ítél­te Papp Lajos ajánlatát. Felhívta a figyelmet arra, hogy az illető kimondottan erre a területre tett aján­latot, csakis itt óhajtja megvalósítani — a General Motors előírásainak megfe­lelően — az Opel-márka- szervizt és -kereskedést. Mindezek figyelembevéte­lével készítette el a képvi­selő-testület — mint a tu­lajdonosi jogok gyakorlója — számára a telephely bér­beadására vonatkozó előter­jesztést a vagyongazdálko­dási iroda, felsorakoztatva a pro és kontra érveket, utóbbiak között azt a fi­gyelmen kívül nem hagy­ható tényt, miszerint a szó­ban forgó hasznosítás ma­gával vonná jó néhány egészséges fa kivágását. A testület tagjai közül Krassay László, a környe­zetvédelmi bizottság vezető­je azzal egyetértett, hogy az ajánlat remek, ám a facso­port megmentése érdekében más helyszín kiválasztását javasolta. Lelkes László, az építészeti és városfejlesztési bizottság második ülésén módosult álláspontot ismer­tette. ÚJAKAT TELEPÍTSEN Mint mondta, most már ők is egyetértenek a te­rület hasznosítási tervével, a márkaszerviz ottani létreho­zásával, ám a pénz nem lehet minden! — bizonyos városi érdekekre, környe­zetvédelmi szempontokra a vállalkozónak is figyelem­mel kell lennie, kompro­misszumkészség az ő részé­ről is elvárható. Novak László és André László OLVASÓINK FÓRUMA Jelentkezzen! A február 7-én Tavasz jeligére megjelent hirdetés­re érkezett választ illeték­telen személy vette fel. Ké­rem. a válaszoló jelentkez­zen a szerkesztőség címén. (Név és cím a szerkesztő­ségben) Hévizgyörk Község Önkormányzatának Képviselő-testület* pályázatot hirdet a napközi otthonos óvoda óvodavezetői munkakörének betöltésére Pályázati feltétel: felsőfokú végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat. A pályázatot június 1-jéíg lehet benyújtani a hévízgyörki polgármesteri hivatalhoz. képviselők emlékeztettek arra: az előzetes megbeszé­lések idején Papp Lajos nem zárkózott el attól a megoldástól, hogy a kivá­gott fák helyett a közelben újakat telepítsen. Bognár Endre főépítész javasolta, hogy a tervezett épület ál­tal nem érintett Dózsa György úti fák megtartá­sát kösse ki feltételként a testület. A fakérdés végül is nem zárult le, arról a végleges építési engedély beadása után döntenek majd a szak­emberek. Állást foglaltak viszont egy másik kérdés­ben: pályáztassák-e a terü­letet, vagy adják oda a je­lenlegi igénylőnek. Mivel abban a képviselők egyet­értettek, hogy ennél jobb gazdasági ajánlat érkezése nemigen képzelhető el, s ép­pen ezért nem szabad elsza­lasztani, elvetették a pá­lyáztatás útján történő hasznosítást BEÉPÍTETT NYERESÉG A testület végezetül hoz­zájárult ahhoz, hogy a vgv telephelyének -Papp Lajos által igényelt részén Opel- márkaszerviz és -kereske­dés létesüljön 10 évre szóló tartós bérlet keretében. A bérleti díj vonatkozásában a képviselők döntése eltért a vállalkozó ajánlatától: ők az Opel-szalon bizonytalan nagyságrendű nyereségének százaléka helyett — azt be­építve — konkrét összeget, négyzetméterenként évi 1250 forint, plusz 25 száza­lék áfa bérleti dijat hatá­roztak meg. amely összeg évente a mindenkori jegy­banki alapkamat mértéké­nek megfelelően növekszik. S mivel a testület az ajánlattól eltérő szerződési feltételt határozott meg, a döntés szerződési viszont­ajánlatnak minősül. Így a szerződés csak akkor jön létre, ha Papp Lajos a tes­tület szerződési viszotnt- ajánlatát elfogadja. Pillér Éva Raktárnak vagy egyéb közös hasznosításra kiadó Gödöllőn, a 30-as út mentén levő, teljesen szeparált, 70 m2-es bérlemény, két szerelőaknával, irodával, szociális helyiséggel, saját telefonfővonallal, 650 nm-es, bekerített területtel, ebből 140 nm betonozott terület. Érdeklődni lehet tel./faxon: (23)-40-122, telefonon: (23)-40-130, 40-132, telexen: 202-638. Hévizgyörk Község önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet AZ ALTALANOS ISKOLA IGAZGATÓI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE. Feltételek: tanári végzettség és ötévi szakmai gyakorlat. A pályázatot május 1-jéig lehet benyújtani a hévízgyörki polgármesteri hivatalhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom