Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-13 / 88. szám
Mégsem csendes a parkok sűrűje Amikor az ellentétek és a szembesülések akkorák és olyanok, amikor a decibelek és az E Ft-ok szinte folyondár módjára szövik át napjainkat nekünk akiknek viszont a membránjai még épek, figyelnek és szemlélődnek. Ez olyan mértékűvé válhat, hogy szinte meditációra hangolja az embert. Hogyan lehet viszont e képességre szert tenni, amikor folyton rohanunk, lökdösődünk, előzünk (szabálytalanul), indulatból gyűlölködünk, s netán prejudikálünk... Igen nehezen. Nehezen, mert a természetadta képességeinket mintha elveszíteni akarnánk, a megélhetési gondok, vagy éppen a környezeti szennyező hatások következtében. A vinil-clori- dos fejecskétől előbb felejtünk. a finom ólomgőzök kedvezőtlen hatásait ugyan csak botor dolog bizonygatni. Vannak károkozók, mellettünk, körülöttünk és bennünk — de mindenképpen ellenünk. Az ellenof- fenzíva pedig nehéz, mert kemény akaratot kíván, sok pénzt emészt fel s a rendetlenséget tenni legalább any- nyival könnyebb, mint a lejtő irányában, semmint ellenében haladni... Szomorkás gondolatoknak tűnhetnek bevezető soraim, mégsem azok, hisz van miből meriteni, van mire irányítani a figyelmet. A madarakra A varjakra, amelyek olyan jól mutatnak a zúzmarás télben, a kevéske havon — kontrasztként, vagy a megtévedt vadgerlére, amelyik elfelejtette, hogy még túl korai szíve választottjának a nászdalt turbékolni. Az ómen madárkám sajnos, ismét megjelent. Bármilyen hihetetlen, egy jóbarát hirtelen eltávoztát követően. Mintha az egyiptomi lélekteória igazolódna, miszerint a lélek a madarakba vándorol. Hát nekem ilyen a vörösbegy. Már el sem megy, annyit arat a halál mostanában, hogy szinte kénytelen feledni a vándorló ösztönét. Pedig a vörösbegy bizonyosan nem tehet semmiről, hol T. C. T., hol pedig K. J. halálát követően bukkan elő az arborétum fái között. Máskor miért nem? Az ómen madárka mellett azonban akad másfajta is. Olyan, amelyik a bójával még a munkatempómat is visszaveti. Feledteti, hogy épp az írógép billentyűit kellene ütnöm. Helyette nézem, csak nézem és csak ámulok a csodán Parányi tollas labdácska, amelyik színével sosem, de apró voltával feltűnő jelenség nekem. Nem is nehéz kitalálni, hogy az ökörszem a valódi barátom. Mindig kedvesen, sosem veszélyt jelzőén jelenik meg a vadszőlő befonta falon. Az enyhés szögletekben, a félórás napsütések édesítő melegében egyes rovarok maflán előbújnak. Akkor azonban a csőr lecsap rájuk! Hiába alig nagyobbak az óriás kolibriknél a madárkák, biztosan vadásznak, ügyesen és gyorsan lecsapnak dermedt áldozataikra. Éltető ösztönük dolgoztatja őket állandóan, kerülik az embert, de mint a kedvenc madárkám is bizonyítja, nem túlzottan félénkek. A korgó begy, a maró begysav igencsak nagy úr.. Ennek ellenére kis madaram óvatos, még véletlenül sem kerül a ragadozók látókörébe, amely végzetes találkozás lehetne. A bokrok alja, a sövényke-' rítések sűrűje, a falkúszó növények közti száraz levelek bélelte rejtekhelyek biztos oltalmat adnak nekik. Surányi Dezső CEGLÉDI Vízilabda Bejöttek a megoldások A negyedik fordulóval folytatódott a vízilabda OB I, B osztályban a küzdelemsorozat. A ceglédiek idegenben, a mindig komoly játékerőt képviselő Tipográfiával mérkőztek. A Vasutas tartja jó formáját, s biztosan nyerte az összecsapást. Tipográfia—Ceglédi VSE 10-14 (4-3, 1-4, 2-4, 3-3) Cegléd: Pintér — Lakatos (2), Kiss (3), Németh (1), Bóbis (2), Bíró, Hovanecz, Veres, Szenes, Tóth (2), Varga (3), Hasznos (1), Csendes. A ceglédiek az elején még nem gondolhattak arra, hogy a vége ilyen biztos győzelem lesz. A hazaiak az első negyedben nemcsak hogy lépést tudtak tartani a vendégekkel, hanem a játékrészt még vezetéssel zárták. Fordulás után viszont bejöttek azok a megoldások, amikbe eddig apróbb hibák csúsztak. Így nemcsak egyenlíteni sikerült, hanem a CVSE a vezetést is megszerezte. A mutatott játék alapján már ekkor nem volt igazi esélye a Tipográfiának arra, hogy fordítani tudjon az eredményen. Kitűnően zárt a védőfal, a támadások pedig többször is megoldhatatlan feladat elé állították a fővárosiakat. A harmadik negyedben a Vasutas tovább növelte előnyét, s a befejező szakaszban már főleg arra vigyázott, hogy megmaradjon a két csapat közötti, négygólos különbség. A bajnokságot váratlan pontvesztéssel kezdő (Cegléden az Egri Vízmű ellen) Ceglédi VSE jelentős formajavulása után a soron következő három fordulóban már tudásának és az elvártaknak megfelelően játszott, s így rendre nyert. U. L. ABONYBOL HOVA? Szerzői est Április 13-án, hétfőn 18 órakor a városi könyvtárban — a költészet napja alkalmából — Zalán Tibor költő szerzői estjét rendezik meg Abonyból hová? címmel. Közreműködik Nagy Zoltán színművész és Huzella Péter, a Kaláka együttes tagja. iim Mozi A Szabadság filmszínházban április 13-án, hétfőn: Folt a zsákját (amerikai vígjáték). Az előadások este 6 és 8 órakor kezdődnek. XXXVI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1992. Április 13., hétfő Mesterségünk címere a tulipános láda Három hét alatt megjön a márka Most igazolódik be igazán, hogy a tervszerű fejlesztés, a tudatos termék- és piacválasztás hosszú távon kifizetődő törekvés, még akkor is, ha a hitelek és kamatok visszafizetése kemény helyzetet teremt a mai időkben. Ezt bizonyítja .a ceglédi Stylus Faipari Kisszövetkezet utóbbi éveinek töretlen fejlődése és jelenlegi helytállása. Reich László szövetkezeti elnökkel jelenlegi helyzetükről és távolabbi kilátásaikról beszélgettünk. BIZTOS PÉNZT HOZ — Vajon az önök gondolatmenete is olyan csavaros, mint egykor koloniálbúto- raik oszlopa volt? Már négy-öt éve foggal-körömmel az NSZK piacát próbálták meghódítani. — Most gyümölcsözik az akkor elhatározott program. Jelenleg bevételeink kilencven százaléka a német megrendelőktől származik. Heti egy vagon árunkért az idén másfél millió márkára számíthatunk. Ez biztos pénz, három hét alatt átutalják. Rendezett kapcsolat fűz össze bennünket a német partnerrel. Ezt napra pontos szállítással, jó minőséggel, korrekt üzleti szellemmel vívtuk ki. Ezért az áralkuknál viszonylag jó pozícióban vagyunk. — Hogyan- alakult ki a jelenlegi termékskála? — A koloniálbűtort levettük a listáról. TermészeKOZLEMENY A Magyar Gazdasági Cégmutató szerkesztősége felvesz a megye területén önállóan dolgozni tudó hirdetésszervezőket. Magas kereseti lehetőség, jutalékos rendszerben. Jelentkezni levélben: PMS Kft., Budapest, Pf.: 248. 1519. Személyesen: Bp. III., Kaszásdűlő u. 1—3. Tel.: 180-5565. 130-5180. (102 R9°/6H) CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd. Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. 6 Munkatárs: Tamasi Tamás. £ Postacím : Cegléd, Pf 19. 2701. Telefax és telefon-. (20) ti-400. • Telex: 22-6353. # Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata. Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től L2-ig. szerda LO—17 óráig. Telefon: (20) 10-763. Az üzletben próbál érvényesülni Ha lehúznak a pályáról, akkor hagyom abba A sportolók — sajnos — csak addig vannak rivaldafényben. ameddig szükség van rájuk. A pályafutásuk befejezése után sokszor senkit sem érdekel a sorsuk. MI lett azokkal, akik Ceglédről indullak el? Vágó Gyula ismert labdarúgó volt. — Mikor kezdte a versenyszerű sportolást? — Tízéves koromban. Szerencsére nagyon jó edzőim voltak — Pintér Imre és Elekes József —, sajnos már meghaltak. A nagy tudásuk melleit mindketten emberségesen foglalkoztak velünk. — Elmondaná néhány szóban pályafutása fontosabb állomásait? — Tizenhét évesen bekerültem a felnőtlcsapatba. Az ifjúsági válogatottban tizenháromszor szerepeltem. Felejthetetlen élményem, hogy 1968-ban részt vehettem az UEFA-tornán Franciaországban. Kaposvárott töltöttem a katonai szolgálatot a Táncsics SF- ben, majd innen Szekszárd- ra kerültem, NB II-be. Többször hívtak NB I-be is. Volt ajánlatom a ZTE, a Kaposvár^ az MTK csapatától is, de az átigazolási szabályzat miatt, kiadatás nélkül sokat kellett volna várni. Végül meguntam a dolgot, és 1978-ban hazaköltöztünk Ceglédre. Itthon még öt évig játszottam, és ezután vonultam vissza. — Sok sportolónak nem sikerült zökkenőmentesen beilleszkednie a civil életbe. ön mivél foglalkozott a foci után? — Az üzleti életben próbálok érvényesülni. Jelenleg a Kossuth Ferenc utcai START műszaki üzletnek vagyok a tulajdonosa. — Jelenleg van valamilyen kapcsolata a sporttal? — A Kossuth Honvéd csapatánál vagyok az előkészítő csoport edzője. A gyerekek még nagyon aranyosak és romlatlanok. Sajnos nem a legjobb körülmények között készülhetünk, de ennek inkább anyagi oka van. Régebben a CVSE-nél edzősködtem, szinte valamennyi csapatnál. Edzettem a serdülőt, az ifit, és a felnőttet is. Kispályán pedig az öreg- fiúknál játszom. Gyakran megkérdezik, hogy meddig. Erre viccesen azt szoktam válaszolni, majd ha lehúznak a pályáról, akkor hagyom abba. — Milyen tervei vannak? — Azt szeretném, ha az üzlet minél jobban menne. Természetesen mindig igyekszünk bővíteni, hiszen lépést kell tartani a konkurenciával. Az is jó lenne, ha a fiam, aki a Kossuth Honvéd NB III-as csoportjában játszik, sokat fejlődne, és később magasabb osztályban is megállná a helyét. Kóbor Ervin tesen egykori megrendelőinket nem hagyjuk cserben. Ha a tőlünk vásárolt dolgokhoz kiegészítő darabokra van szükségük, akkor azokat — a megrendelések összegyűjtése után — egy adott időpontban elkészítjük. Nem foglalkozunk már a valaha közkedvelt kárpitozott garnitúrával sem. Most azokat a rusztikus kisbútorokat gyártjuk, amelyek a német divatnak megfelelnek. Négyféle virágpadot, kétfajta kisszek- rényt küldünk egész éven át. Most az ottani cég májusi házi vásárára újdonságnak szánunk egy állóórának tokot adó szekrényt, valamint egy „tulipános ládát”, amelyet faszobrászaink díszítettek. Reméljük, ezek is elnyerik a vásárlók tetszését. BANKOKAT BÚTOROZNAK — Miként lehet eleget tenni a feszes program követelményeinek? — Amikor az export mellett döntöttünk, tudtuk, hogy nap mint nap meg kell harcolnunk a megélhetésért. Ezt csak kifogástalanul lehet csinálni. Rendkívül szigorú normaidőket szabtunk meg. Aki nálunk dolgozik, az nem lógatja a lábát. Igaz, ezt igyekszünk anyagilag is elismerni. Az 1991-es jövedelemnövekedés meghaladta az infláció mértékét. — Most, amikor mindenki tartozik mindenkinek, milyen a pénzgazdálkodásuk? — Ezekben az években kemény hitel-visszafizetési időszaka van szövetkezetünknek. Mi jó adósok vagyunk, minidig pontosan törlesztünk. A Budapest Bank Rt. ceglédi igazgatóságával kiváló együttműködést alakítottunk ki. Exporttámogató hitelkonstrukció keretében jutottunk pénzhez tőlük. Szerencsére nincsenek számottevő kintlévőségeink, ám így sem könnyű a húszmillió forint kölcsönt visszaadni. A vagyont viszont mindenképpen tehermentesíteni kell. Ezt figyelembe vette a tagság is, amikor a vagyonfelosztással foglalkozó első közgyűlésünkön egyöntetűen a számára legjobb változatot választotta a felkínált négyféle lehetőség közül. — Eddig csak a külföldi megrendeléseikről esett szó. Itthon mit kínálnak a piacnak? — Elég sok pályázatra kapunk meghívást. Nyíregyházán az idén iparbanki fiókot rendeztünk be. Mátészalkán egy másik pénzintézet bebútorozását bízták ránk. Ez tizenötmillió forintos megrendelés. Fontos, hogy legyenek ilyen megbízatásaink. Ezért keressük a kapcsolatot a McDonald’s—Bábolna céggel, mert jövendő üzlet- hálózatuk belső kiképzésében ott a helyünk. — Valaha nagy gondot fordítottak saját nevelésű szakmai utánpótlásukra. Ma mi a helyzet? — A szakmunkásképzés folytatódik. Harminc tanulónk közül tizenkettő az idén végez. Megtartjuk őket. Azért próbálunk pluszmegrendelésekre szert tenni, hogy nekik is legyen elegendő munkájuk. ELEKTROMOS MEMÓRIA — Amióta ön az elnök, gyökeresen átalakult, fellendült a szövetkezet. A termelés teljesen korszerű, de hogyan tudják áttekinteni a pénz- és anyaggazdálkodást? — Számítógépeket vásároltunk, s azokon minden, számunkra fontos program rajta van. Könnyen áttekinthető valamennyi folyamat, s ez segíti megalapozott döntéseinket — hallottuk a Stylus elnökétől. (t. t.) Szurkolóbusz indul Szarvasi találkozó Az idény egyik legfontosabb mérkőzését játssza a Biokontakt férfi kézilabdacsapata Szarvason, április 18-án, szombaton 17 órától. Az NB I/B két éllovasa találkozik ekkor. A tét hatalmas, hiszen a Biokontakt győzelme esetén csaknem behozhatatlan előnyre tenne szert az élen, egy szarvasi siker ugyanakkor újra nyílttá tenné a bajnoki címért való versenyfutást. A Biokontakt az őszi gyakorlatnak megfelelően, amikor a csapatot idegenbe is elkísérő szurkolók támogatásával értek el rendre jó eredményeket, most is indít szurkolóbusz(oka)t. Az útra — melyen a részvétel ingyenes — jelentkezni április 16-án, csütörtökön 18 óráig lehet a sportcsarnokban lévő totózóban. U. L.