Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-11 / 87. szám

Mostanában gyakran eszembe jut egy kedves, anekdotázó egyetemi okta­tóm, aki a következőket mesélte egyik irodalomtör­téneti szemináriumán. Fiatal tanártársa, a nagy ambíciókkal induló tudós­jelölt, megtisztelte a tekin­télyes kollégát, ugyan bí­rálná meg egyik legfris­sebb tanulmányát, amely Arany Jánosnak Az elve­szett alkotmány című ko­mikus eposzáról szól. Pro­fesszorunk (nevezzük őt így) hümmögött, majd ki­mondta véleményét: „Jó munka, ha nem olvastam volna a szóban forgó mű­vet, én Is hasonlót írtam volna róla.” Hogy miért jut mindez eszembe? Mint azt a köz­vélemény ismeri, a városi költségvetésből bizonyos csoportok javaslatára tö­röltetett az a 30 millió fo­rint!, amelyet az Árpád Fe­jedelem Általános Iskola fejlesztésére, nevezetesen a tetőtér beépítésére irá­nyoztak elő. A módosító javaslat be­terjesztői nem ismerték a helyzetet. Biztosan voltak érveik az ellenvetésre, ám semmiféle tájékozottság­gal nem rendelkeztek. Még az oktatási bizottság is — kérésemnek eleget téve —, jóval a képviselő-testületi döntés után tartott kihe­lyezett ülést. Mások nem is értesítettek arról, hogy kíváncsiak a valódi helyzet­re. Azaz nem válaszoltak levelemre. Az oktatási bi­zottság látta, amit látott, tapasztalta, amit tapaszait, s íme e sorok írójában már kezd felcsillanni a remény: több mint fél évtizedes harca nem volt hiábavaló. Ám még ott van a gazda­sági bizottság, amely újabb adatokra kíváncsi, most gyűjti be azokat az infor­mációkat, amelyek hiányá­ban mondott korábban ne­met. Ugye hogy hasonlít egy kicsit a helyzet a fentiek­ben említett tanulmányíró példájához? Szegény feje szép stílusban, veretes mondatokat szerkesztve írt. Ezért volt az „jó írás”. Csak éppen a témához nem ren­delkezett kellő ismeret- anyaggal. Nem olvasta a művet. (Csekélység!) Pedig ez lenne az első lépés ah­hoz, hogy érdemben lehes­sen véleményt mondani a műről. A tények ismerete a döntést hozók, illetve a döntést befolyásolok szá­mára sem utolsó dolog. Dóra Zoltán ★ A jelzethez nem akar­tunk, akár szél-, akár láb­jegyzetet tenni, annak el­lenére, hogy pontosan tud­juk. így nem lehet teljes a kép. A témára. természe­tesen visszatérünk. Pon­tosabban; folytatni fog­juk ... A DSK-t a szimata vezeti Kórház lesz, szálloda nem Mint már beszámoltunk róla, a DSK elnevezésű né­met egészségügyi beruházó vállalat képviselői váro­sunkban jártak a napok­ban, hogy átvegyék «2 új kórházi részleg építési en­gedélyeit. Szándékukat kü­lön is megerősítették, ami azt jelenti, hogy a hosszú előkészítés, valamint a ke­let-európai zavaros politi­kai helyzet, háborús gócok miatti óvatosság kapcsán keletkezett késedelmet be kell hozni. Ezért gyors ütemben kezdenek az épít­kezéshez. Dr. Szőnyi Mihály kór­házigazgatótól megtudtuk, a DSK szabályos verseny- tárgyalást hirdet a kivite­lezésre. Mi itt, Magyaror­szágon természetesen azt szeretnénk, ha hazai mun­kások jutnának feladathoz. A tiszta verseny szabályai szerint azonban nem te­kinthetnek el olyan kedve­zőbb ajánlatoktól, ami eset­leg lengyel- vagy más or­szágbeli vendégmunkások­kal olcsóbb, de legalább olyan szakszerű munkát ígér. Érdemes tehát odafi­gyelni a magyar cégeknek, vállalkozóknak, milyen ajánlatot tesznek. A kórházi szárny tehát fölépül, de az is bizonyos­sá vált, hogy a város szál­lodájának építésében nem vesz részt a DSK. Ezt a zavaros tulajdon- és anyagi viszonyokkal magyarázta a német igazgató. A volt rendőrség épülete ugyanis csak részben a város tu­lajdona, miután még a ta­nácsi vezetés részben elad­ta. Ma podig az akkori vé­telár többszörösét éri, s ha ezt valaki főberuházóként szeretné kiváltani, helyből legalább 40 milliót le kelle­ne tennie az asztalra. Ilyen feltételekkel pedig nagyon nehéz lesz partnereket ta­lálni a világkiállítás miatt már-már égetően hiányzó létesítményhez. —dézc— TESTÜLETI ÜLÉS Értékek védelme Egyelőre tizenkilenc té­ma szerepe] a városi kép­viselő-testület április 13-i ülésének napirend javas­latában. A testület tájékoz­tatást kap az április 4-én — a külterületek elválásá­ról, önálló faluvá alakulá­sáról — rendezett népszava­zás lezajlásáról, majd az SZMSZ kiegészítéséről, bi­zottsági tagok megválasztá­sáról döntenek. Rendelettervezetet tesz­nek le a képviselők aszta­lára, amely az önkormány­zati pályázati rendszer mű­ködésének szabályozására lenne hivatott. A városi főépítész az építészeti és természeti értékek helyi védelméről terjeszt elő ren­delettervezetet, ezt köve­tően pedig arról a javas­latról döntenek a képvise­lők, amely a fiatal házasok első lakáshoz jutásának tá­mogatását módosítaná. Beszámoló hangzik el az elmúlt évi költségvetés tel­jesítéséről. a városgazdál­kodási vállalat tavalyi mér­legéről és idei terveiről, s beszámol a Komber Kft. is. Ismét napirendre kerül az Árpád-iskola bővítésének terve, foglalkozik a testü­let ingatlanértékesítési, tulajdonjog-rendezési kér­désekkel és gazdasági szer­ződésekkel, valamint a sza­bad orvosválasztással. VÁCI ^uiiap XXXVI. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1992. ÁPRILIS 11., SZOMBAT Vitaülés, emléktábla-avatás Világnapra készülve Elkészült a műemléki vi­lágnap részletes program­ja, melynek mint már be­számoltunk róla, központi rendezvényét városunkban, Vácott tartják. Az április 18-i világnap rendezvénye praktikus szempontból, a húsvét miatt három nap­pal korábban lesz megtart­va. így április 15-én ke­rül terítékre ez a kényes téma. amely több száz éves városunkat elevenen érinti. A világnap fővédnöke Göncz Árpád, s az ünnepi eseményre Antall József kormányfő is kíváncsi. Ta­lán az is felmerült, szemé­lyesen látogat el Vácra, de ez nem valósulhatott meg, ezért személyes megbízott­RddióaJds Nagyheti szertartások Április 12-én, virágvasár­nap barkaszenteléis, körme­net és passióéneklés a pia­ristáknál 9, a székesegyház­ban 10, a fehéreknél fél 11 és Deákváron 12 órakor. Április 16-án, nagy csü­törtökön délelőtt fél 11 órakor olajszentelési mise a székesegyházban, melyet az egyházmegye jelen levő papjai a megyés főpásztor vezetésével tartanak. Este a váci római katolikus templomokban szentmise az utolsó vacsora emléké­re. Április 17-én, nagypén­teken, délután 3 órakor keresztüli ájtatosság az új kórház melletti kálvá­rián. Nagypénteki szertar­tások a piaristáknál 5 óra­kor, a székesegyházban 6 órakor, Deákváron 15 óra­kor, a fehéreknél fél 7 óra­kor. Énekes áhítat a dóm­beli szent sírnál este 8 órakor. Április 18-án, nagyszom­baton, szentségimádás min­den templomban reggel 8 órától. A feltámadási szer­tartások kezdete: a Hétká­polnánál 5 órakor, a fehé­reknél fél 6-kor, a székes­egyházban és Deákváron 6 órakor, körménetteí. Este 9 órakor vigíliamise a pia­ristáknál. Ki(áb)rándulás Végre idén Is eljött a tavasz, itt van április és vele együtt a Föld napja. Városunkban immán nem először emlékezünk a Föld napjára, de idén először szerepel terveink között egy kirándulás a Naszály­ra. Na, most sokakban rög­tön kérdések merülnek fel: Hova? Mikor? Minek? Az első kérdésre már részben válaszoltam. Fel­megyünk a Naszályra, megnézzük a kilátót, felke­ressük a Násznép-barlan­got és a dolinát (víznyelőt), feltéve, ha megtaláljuk. Arra a kérdésre, hogy mi­kor, erre igazán könnyű felelni. Akkor, amikor a lassan már hagyománnyá váló Föld napja lesz, azaz április 25-én. Délelőtt 9 órakor találkozunk az autóbusz-pályaudvaron, a sejcei (6-os számú) busznál. A szervezőket könnyen fel lehet majd ismerni, mert mindegyiknél lesz majd egy ronda, fekete szemetes­zsák. De ezzel már át is tér­tem a következő kérdésre. Minek? Nem azért, mert imádunk szemeteszsákkal mászkálni, pláne feketével! Hanem azért, hogy össze­jaként Katona Tamást kér­te meg, legyen jelen. A nap rendezői Dercsé- nyi Dezső emlékének szen­telik az eseményt, ezért is kezdődik fél 9-kor egy em­léktábla-avatással a Csányi körút 35. alatti Dercsényi- házon. Itt beszédet mond Rusvai Tibor, a Váci Mú­zeumi Egyesület titkára és Román András, a Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. A világnap a zeneiskolá­ban folytatódik, ahol fél li­kőr PÁRToljuk a műemlé­ket címmel, a parlamenti pártok képviselői kapnak szót az építészeti' öröksé­günkért. Az eszmecserét Fejérdy Tamás, az Orszá­gos Műemlékvédelmi Hiva­tal elnöke vezeti. Ezután vita kezdődik, s a vitaülés alkalmából díjakat adnak át. A magyar műemlékvé­delemért díjakat átadja Keresztes K. Sándor mi­niszter. Továbbá kiosztják a Dercsényi Dezső sajtódi­jat és a műemléki világnap alkalmából kiírt pályázatok díjait. Fellép a Váci ütősegyütt- tes Fazekas László vezeté­sével, a zeneművészeti szakközépiskolában a ren­dezvény részeként a Der- csényi-kiállítás látható, me­lyen bemutatják életét és munkásságát. Délután alternatív prog­ramokra lesz lehetőség, amelyben városnézés, Ro­botka János fotóművész diaporámája és műemlé­kekről készült filmek ve­títése is szerepel. Megte­kinthető még Tumbász András fényképkiállítása, valamint gyermekrajzok, amelyek erre az alkalomra készültek. Este 6 órakor a Váci ré- gizene-együttes ad ~ kon­certet Purcell, Cleramboult, Telemann, Händel, Bach és Vivaldi műveiből. D. Z. Segítünk! Mozgásnevclő klub Mozgásnevelő klubot hoz létre a „Segítsünk” Moz­gáskorlátozottak Alapít­vány Vácon, a művelődési központban. Célja, hogy a különböző mozgásszervi be­tegségben szenvedőknek mozgásmintákat, mozgás­elemeket tanítson meg, ta­nácsokkal szolgáljon a mozgássérültekne k. Mint a klub szervezője, boz- és ócska tejeszacskó- emlékeitől. Mindenkit várunk! Sőt, elvárunk. Jöhet bárki, csa­ládostul vagy egyedül, ba­rátaival, barátnőivel, min­denki, aki bírja a gyalog­lást, és szeretne egy mara­dandó élményt. Hiszen nincs szebb látvány, mint a festői Dunakanyar, ben­ne a tájba szorosan illesz­kedő DÓM, a szintén festői három kéményével, és a fantasztikus filmbe illő új szűrőberendezésével. El le­het még gyönyörködni a városban, amely mint egy térkép terül el lábaink előtt, és megkapó kékes, szürkés füstfellegek lepik el, melyek kígyózva gomo­lyognak elő megszámlálha­tatlan kéményeiből. Végül, felérve a kilátó­hoz, lehajtott fejjel adózha­tunk őseink emlékének, akik idői:, pénzt, fáradtsá­got nem kímélve felcipel­ték a hegyre a Neolux spray-t, és örök, lemosha- tatlan emléket állítottak maguknak: „Itt jártunk!” Mi is oda készülünk. Igaz, de mi nem pusztítani akarunk, hanem megóvni, védeni és rendbehozni. Azért, hogy nekünk és fiainknak, unokáinknak egy túra a Naszályra ne kiábrándulás legyen, ha nem kirándulás. Hostyinszki Attila és a Zöld Narancs Klub Ivánkáné Pollák Ágnes el­mondta, ez a fajta gyógy­torna semmivel sem pótol­ható, s ezért reméli, hogy minél többen látogatják majd a klubot. Klubnapok kedden és csütörtökön lesznek, a fog­lalkozások 10-től 12-ig tar­tanak majd. Az első ösz- szejövetelre április 14-én, kedden 10 órakor kerül sor a Madách Imre Műve­lődési Központ tükörtermé­ben. Verőcén és Kismaroson Eboltás Ma Verőcén és Kismaro­son oltják be az ebeket ve­szettség ellen. Verőcén 9 és 11 óra között, a polgármes­teri hivatalnál, fél 12 és 12 között pedig Magyarkúton oltanak az állatorvosok. Kismaroson fél egykor kezdődik az oltás, és fél háromig kaphatják meg a szérumot a kutyák, a pol­gármesteri hivatalnál. Az orvosok fél háromtól olta­nak Börzsönyligeten, há­rom óráig. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. 0 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. S Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztősegben naponta délelőtt 9-tül 11-ig, vala­mint a váci hirdctöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután M-től 11 óráig. 11 ]<’gyzet Egy anekdota időszerűsége Megszabadítani a szeméttől a földet... (A Föld napja váci plakátja, Bíró György rajza) kötve a kellemest a hasz­nossal, útközben megkísé­reljük megtisztítani az er­dőt és a hegyet kedves, barbár természetjáró elő­deink rozsdás konzervdo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom