Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-10 / 86. szám

Vasárnap vásár Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak április 12-én, vasárnap Gödöllőn a Körösi Csorna Sándor utca végén levő vásártéren, amelyre vészmentes helyről — ló kivételével — min­dennemű állat felhajtható. A vásáron élő állat, to­vábbá a kirakodó vásáron egyébként árusítható ter­mék hozható forgalomba. Vendéglátóipari tevékeny­ség kizárólag a vásárfel­ügyelő által kijelölt bekerí­tett helyen végezhető. A Körösi Csorna Sándor ut­cát, illetve annak két olda­lát árusítás céljából elfog­lalni tilos. Aki elárusító sátrát a vásártér kapuján kívül, illetve az utcán ál­lítja fel, az szabálysértést követ el, és a vásárról is kitiltható. A helyfoglalásnál a gö­döllői lakosok és árusok elsőbbséggel rendelkeznek. VÁCSZENTLÁSZLÓ Farmertraktorok A Budapest XVI. kerület Szabadföld utca 45. szám alatti Mezőgazdasági Szak­bolt kisgépbemutatót tart Vácszentlászlón, a Kossuth utca Káposztáskertnek ne­vezett részén április 12-én, vasárnap 10 órától. Far­mertraktorokat és tartozé­kaikat munkavégzés köz­ben mutatnak be. Ezek kedvező áron meg is vásá­rolhatók. Lomtalanítás Április 13-án, hétfőn kezdődik Gödöllőn az idei lomtalanítási akció, a Munkácsy Mihály úti la­kótelepen. Konténereket helyeznek ki a Munkácsy út 3=—5., a Paál László köz 5—7. közé. a János utca 4. elé, a János utca 12—14., 16—18., 24—26. közé, a Munkácsy—Kobzi utca és a Munkácsy—Szabadság ut­ca sarkára. GÖDÖLLŐ. K^tíwian xix. évfolyam, 86. szám 1902. ÁPRILIS 18., PÉNTEK A bérbeadónak alacsony; a bérlőnek magas Helyiségbérleti alapelvek Felháborító hírek érkeznek egyes településekről a he­lyiségbérleti díjak szélsőséges mértékű emeléséről — hallottuk a nemrégiben Gödöllőn tartott lakásügyi kon­ferencia egyik előadójától, aki józanságot kért e téren az önkormányzatoktól, egy másik felszólaló pedig indo­koltnak tartaná törvényileg szabályozni e díjak felső határát. Január elsején Gödöllőn is új helyiségbérleti díjak léptek életbe. A változtatás oka: felülvizsgálva a ko­rábbi bérleti díjakat, kide­rült, hogy azok a helyi in­gatlanpiac tarifáihoz képest aránytalanul alacsonyak voltak. Az önkormányzat olyan megoldást akart, amely jobban közelít a pia­ci viszonyokhoz, ugyanak­kor elfogadható a bérlők számára is. Hogy elfogad­ható lett-e. gyorsan kide­rült: a vállalkozók ugyanis sorra tiltakoztak a felemelt díjak ellen. \ PRIVÁT DRÁGÁBB — Kemény támadások érték a testületet és a va­gyongazdálkodási irodát — jegyezte meg az önkor­mányzat legutóbbi ülésén, amikor is visszatértek a té­mára a képviselők, dr. Gé­mest György polgármester. Szerinte tisztességesen jár­tak el e téren, hiszen a dí­jak még így sem érik el a privát szféra tarifáit. A vá­rosnak szüksége van az e forrásból származó bevéte­lekre Is, amelyet az infra­struktúra fejlesztésére kí­Kézilabda Szuperrangadó - rendőri biztosítással A női kézilabda-bajnokság NB I/B Keleti csoportjában minden valószínűség sze­rint a szombaton sorra ke­rülő Miller-GSC—Kisvárda összecsapáson dőlhet cl a bajnoki cím és az NB I-be jutás sorsa. _ Emlékezetes, hogy az ősszel Kisvárdán botrányos körülmények között fejező­dött be a találkozó, és el­képzelhető, hogy a most vendégségbe látogatók úgy kívánják folytatni az ádáz küzdelmet, ahogy befejező­dött akkor ... Ennek foly­tatásaként ígérték, hogy hárombusznyi szurkolóval_ lepik meg a hazaiakat; ott­honi körülményeket kíván­nak teremteni az első he­lyezettnek. Az „ellenszerre” úgy ké­szülünk fel, hogy „fokozott biztonsági erőket” kérünk a helyi rendőrségtől, és kérjük szurkolóinkat, hogy létszámban, hangerőben, sportszerű buzdításban méltó partnerei legyünk a várható seregnek. Tehát: Honvéd—Fradi rangadó ide vagy oda, vár­juk lelkes nézőinket a szu­perrangadóra. Szombaton előbb a férfiak lépnek pá­lyára az Ajka ellen 15 óra­kor, majd két órával ké­sőbb a hölgyek vívnak „élethalálharcot”, M. G. vánnak fordítani. Tény, hogy várospolitikai érde­kek miatt sajnos egyéni ér­dekekkel kell szembekerül­niük. A díjakat egyébként — amelyek pontos összegeit korábban már közöltük — övezetenként, tevékenysé­gi formáktól függően álla­pították meg. A területi be­sorolástól függetlenül egy­ségesen alacsony díjat ha­tároztak meg viszont azon tevékenységek esetében, amelyeknél a bérlemény nem üzleti haszonszerzés céljából került hasznosítás­ra; egyes közszolgálati te­vékenységet ellátó állami szervek részére pedig in­gyenes használatot biztosí­tottak. Hogy a helyiségek bérleti díjáról szóló önkormány­zati rendeletben szereplő díjtételek mérsékeltnek számítanak, azt kívülállók által kötött bérleti szerző­dések összehasonlító ada­taival illusztrálta az e té­máról készült írásos előter­jesztés. Eszerint például a Szabadság téren egy aján­dékbolt bérleti díja négy­zetméterenként 19 ezer 800 forint, egy Kossuth utcai ruházati üzleté 24 ezer 300, a Dózsa úti Pipi-Grillé -17 ezer 500, a művelődési köz­pontban levő büféé pedig 14 ezer 400 — plusz áfa. KIK ADJÁK FEL? A képviselők többsége szerint az önkormányzat által meghatározott, a sza­badpiacon kialakult tari­fáknak 50—70 százalékát elérő díjtételek elfogadha­tóak, s még a felemelt árak mellett is jól jár, aki a pri­vát szféra helyett tőlük. bérel. Mint mondták: nem szeretnének szembekerülni a lakossággal, de az önkor­mányzat vagyonát sem akarják elherdálni, s min­dent meg kívánnak tenni a lánckereskedelem felszá molásáért. Six Edit aggá- lvára, miszerint a felemelt díjak miatt esetleg éppen azok adják majd fel üzle­teiket. akik a lakosság sze­rényebb rétegeit szolgálják ki, az a válasz született, hogy nem muszáj minden­kinek a városközpontban árulni, a távolabbi helye­ken mérsékeltebbek a bér­leti díjak. A képviselő-testület nem­csak a díjak fogadtatásá­nak kérdésével foglalko­zott, hanem az önkormány­zati tulajdonban levő, nem lakás céljára szolgáló he­lyiségek bérletének alapel­veit is megtárgyalta és meghatározta. E koncepció értelmében: azok a határo­zott időtartamra szóló bér­leti szerződések, amelyek­nél a bérlő a szerződésmó­dosításba nem egyezett be­le, nem hosszabbíthatok meg. A határozatlan idő­tartamra szóló szerződések­nél érvényre kell juttatni a bérleti díjaknak a helyi in­gatlanpiac által elismert bérleti díjakhoz igazítását és a bérleti díjak értékálló­ságának biztosítását. HIÁNYZÓ ADATOK Ha az önkormányzati tu­lajdonú bérleményen a bérlő — a rossz műszaki áltápot miatt — a bérbe­adó helyett végez munkát, vagy ha a helyiségen a bérbeadó engedélyével ér­téknövelő beruházást esz­közöl, akkor a bérleti díj ötven százaléltáig, igazolt költségei erejéig bérbeszá­mítási jogot gyakorolhat. A nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pályázat útján történő hasznosításra a képviselő-testület jogosult kijelölni, a pályázatok le­bonyolításáért, s a szerző­dések megkötéséért a pol­gármester felelős. Végezetül a testület egye­di bérleti szerződések sor­sával, a bérleti díjak mér­séklésére irányuló kérel­mekkel foglalkozott: a be­érkezett 23 ügy közül azon­ban — hiányzó adatok, tisztázatlan körülmények miatt — esupán hét eset­ben tudtak érdemi döntést hozni. P. É. Olvasóink fóruma Köszönet a kapitánynak Tisztelt Rendőrkapitány Űr! Betéti társaságunk, Gö­döllő, Illés István utca 146. szám alatti diszkontüzleté­ben az elmúlt nyolc hónap alatt öt esetben követtek el betöréses lopást. A gödöllői rendőrség minden esetben felderítette a betörők kilétét, sőt a leg­utóbbi esetben, március 8-án, a betörés helyszínén az elkövetőket el is fogták. Fenti munkájukat nagyra értékeljük, bár az irracio­nális biztosítási előírások miatt az elkövetők meglé­te — az ügyek időbeni el­húzódása révén — anyagi­lag számunkra hátrányos. Ez azonban semmit nem von le az Önök eredmé­nyes munkájának értéké­ből, ezért köszönetünket fejezzük ki önnek és Önön keresztül az állománynak az említett esetekben vég­zott munkájukért. Tevékenységük nagyra­becsülése jeléül köszöne- tünkön túl egy jelképes összegű (ötezer forintos) vásárlási utalványt is fel­ajánlunk. Munkájukat ismételten megköszönve, további tevé­kenységükhöz hasonló sike­reket, erőt és egészséget kíván: Stefkó János BT-ügyvezetö Vendégszereplés Svéd harmonikások; A Malmöi Városi Zeneis­kola Hot Bellows nevű harmonikazenekara mu­tatkozik be Gödöllőn ápri­lis 14-én, kedden 17 órakor a zeneiskolában. Műsoruk­ban népdalok és feldolgo­zások, polkák, keringők, in­dulók szerepelnek. A 8 ta­gú svéd együttes nem vé­letlenül látogat éppen Gö­döllőre: kísérőtanáruk, Ha- jabács Ernő korábban az itteni zeneiskola munkatár­sa volt. A költészet napján Hajlíthatatlanul Üj verseskötetének megjelenése alkalmából könyvbe­mutatóval egybekötött beszélgetésre várja az érdeklődő­ket Szikra János gödöllői költő április 11-én, — azaz a Költészet napján — a Petőfi Sándor Művelődési Köz­pontban. A 18 órakor kezdődő programon költészetről és politikáról esik szó, s a szerző Hajlíthatatlanul című kö­tetének megvásárlására és dedikálására is lehetőség nyí­lik. ÜGYELET Állatorvosi ügyelet: Gö­döllőn, Isaszegen, Pécelen, Nagytárcsán, Kerepestar- csán, Csömörön, Mogyoró­don, Szadán, Veresegyhá­zon, Erdőkertesen, Váceg- resen április 11-én, szom­baton reggel 8 órától ápri­lis 13-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Bodó Szilárd, Gödöllő, János utca 14. Telefon: 10-558. Galgamácsán, Váckisúj- falun, Ikladon, Domonyban, Dányban, Kartalon, Verse- gen, Aszódon, Bagón, Hé- vízgyörkön, Galgahévízen, Túrán, Zsámbokon, Vác­szentlászlón, Valkón április 11-én, szombaton reggel 8 órától április 13-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Dobos László, Túra, Thököly utca 26. Telefon: Túra 48. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállítások­nál dr. Bodó Szilárd vehe- •tő igénybe. GÖDÖLLŐI HÍRLAP GSdőlIö, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: pillér Éva. o Postarím: Gödöllő, Pl. 14. noo. Telefax és telefon: (20) 20-796. 0 Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. • Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.20-tól U óráig a szerkesztőség­ben. Ä játékvezetők már unták? Tetszés szerinti gólok 10 Már a bajnoki pontokért küzdöttek lányaink Erdő­kertesen. Az őszi találko­zón Isaszegen együttesünk nagy gólkülönbséggel győz­te le a hazaiakat. Ezért kötelező volt az ismételt gólarányjavítás. A meggyengült kertesiek ellen tetszés szerint lehe­tett elérni a gólokat, így küzdelmes, szép játék nem tudott kialakulni. Talán az Ádám játékvezetők unták a sok gólt, így a második félidőt öt perccel előbb le­fújták. (Hiába a reklamá­ció, az ő órájuk a pontos.) Isaszeg—Erdőkertes 33-10 (19-4) Isaszeg: Tátrai — Szűcs 1. (11), Kelemen A. (5), Szlifkáné (7), Pappné (5), Kurucz (3), Burjánná. Cse­re: Antók — Simonná (2). Az ifjúsági csapatnak rosszul sikerült a szerep­lés. Isaszeg ifi—Erdőkertes ifi 5-8 (5-2) A következő mérkőzés hazai pályán április 18-án Érd ellen lesz. Várjuk a lelkes és sportszerű szur­kolókat, hisz a csapatnak szüksége van rájuk! Cs erven József Esett az uborka ára A piacról jelentjük Mozi A gödöllői piacon ezút­tal Benkö György keres­kedőhöz nyitottunk be, kérdezve, hol vannak a vásárlók. Nos, ő is ugyan­ezt kérdezte, pedig sokfé­le és szép termék sorako­zott polcain. A piaci árak: a kelkáposzta 78, a fejes káposzta 18, a lüa káposz­ta 38, a vöröshagyma 20, a lila hagyma 38, a fokhagy­ma 170, a zöldség 48, a zeller 98, a piros retek cso­mója 24, a fekete retek 38, a karalábé 48, a karfiol 140, a saláta fejenként 38, az uborka 99 (140-ről esett az ára), a paprika darabja 14 forint. A burgonya 24, a paradicsom 240 forintba kerül. A körte darabja 30 forint, a spanyol eper 30 dekás csomagolásban 140 forint, az ugyancsak spa­nyol szőlő 360 forint. —Csiba— Gödöllői apróhirdetések VW LT 28-as 1984 kem kiste­herautó, nyitott platós, eladó 300 000 Ft-ért. Zsámbok, nagy diófa U, 1, 2116, (104 734/2K) Aszódon, Kossuth L. u. 38. szám alatt, üzlethelyiségnek is megfelelő, 2.5 szobás lakás el­adó. Érdeklődni: Koren köz 5. Í1Ű4 736/2K) Éladó Gödöllő. Mátyás klr. u. 11. alatti családi ház. Érdeklőd­ni: Árpád u. 38., özv. Borsiné. (104 751/2K) Sürgősen eladó Gödöllő, Ró­zsa u. 50., 3 szobás családi ház. (104 738/3K) 2100 nm-es szántó Aszód kül­területén, Pástkomban eladó. — Érdeklődni lehet: Aszód. Bocs­kai u. 20. vagy a 99-30-094-es soproni telefonon. (104 605/2K) Házi készítésű falazóblokk, va­lamint nagy teljesítményű be­tonkeverő eladó. Érdeklődni: Domonyvölgy 44. (104 733/2K) Városi filmszínház: Április 10-én és 11-én: Mentőcsapat a kenguruk földjén. Színes, amerikai rajzfilm. 16 órakor. Április 10-én, 11-én és 12-én: Esernyőtrükk. Színes, szinkronizált francia film­vígjáték. 18 és 20 órakor. Erdőkertes, művelődési ház: Kipurcant a bébicsősz. Színes, szinkronizált ame­rikai vígjáték. Este 6 óra­kor. Aszód, művelődési ház: Visszatérés a Kék lagú­nába. Színes amerikai film. 17 óra 30 perckor. Hévízgyörk Község önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet AZ ALTALANOS ISKOLA IGAZGATÓI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE. Feltételek: tanári végzettség és ötévi szakmai gyakorlat. A pályázatot május 1-jéig lehet benyújtani a hévízgyörki polgármesteri hivatalhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom