Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám

GOMBÁN Autósmozi Kinyit-e vagy sem a me­gye legszebb fekvésű autós kertmozija? A filmbaráto­kat a korábbi üzemeltető, az Alomkép Kft. megszű­nése óta foglalkoztatta a kérdés. Nem csoda, hiszen a gyakori premier előtti vetítések, a jó hangulat, az elfogadható árak és a kies környezet ezreket csábított szezononként a megyéből Gombára. Előfordult, hogy- két irányból egy-egy kilo­méteres sor várt bebocsá­tásra. A közelmúltban sze­rencsésen megoldódott a dilemma: egy helybeli vál­lalkozó. a közelben lévő Gesztenyés vendéglő tulaj­donosa. Páczi László vette bérbe az autósmozit. Az új üzemeltető garantálja a rjé- gi színvonalat; ráadásul alacsonyabb árakon. Hat éven, aluli kisgyerekeket például ingyen vihetnek magukkal a szülők, az ál­talános iskolások pedig fél­árú jegyet válthatnak. A felnőttek á legtöbb filmet SO forintért láthatják, igaz, lesz száz-,, de negyvenforin­tos-belépő is. így például a holnapi, csütörtöki, 20 órakor kezdődő szezonnyi­tó előadáson, amikor a Szárnyát vagy combját cí­mű színes francia vígjáté­kot vetítik Louis de Funes főszereplésével. A hétvégén pedig A bárányok hallgat­nak című amerikai pszi- chohorrort, a napokban Os- car-dijat kapott filmet lát­hatják a nézők — Jodie Fosterrel a főszerepben. Kulturális ajánlatok Ecseren szerdán 10 órá­tól 18 óráig nyitott ház. Gyomron a diáknapok keretében 14.30-kor mese­mondó verseny alsósoknak, a II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskolában, 15 órakor Tavaszi népszokások cím­mel vetélkedő felsősöknek az I. számú iskolában. 14 órától hímző szakkör az I. számú iskolában. Monoron 8—12-ig hasz­náltruha-vásár, 17-től gyer­mek-, 18-tól felnőtt nép­tánc és kung-fu edzés, 19.30-tól aerobic az Ady ut­cai iskola tornatermében. MONORI XXXIV. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM 1992. Április 8., szerda Ila szól a sziréna Sok a szívpanasz Minél gyakrabban találkozunk a monori mentőállomás dolgozóival, s minél inkább sikerül bepillantást nyerni mindennapi munkájukba, annál inkább kitűnik, hogy vannak jellegzetes, bizonyos napokra jellemző balese­tek. Azt hírből eddig is tudtuk, hogy például a kará­csonyi ünnepek táján megszaporodik az öngyilkossági kísérletek száma, aztán kiderült, hogy tavasz közeledőn gyakoribbak a gyomirtók, növényvédő szerek okozta balesetek. Ha hétvégén karambol­ról hallunk, nagy valószí­nűséggel sejthető, hogy diszkóból hazafelé tartó fiatalok a szenvedő ala­nyok. A lábtörések, kéz­törések hétvégén általá­ban a ház körüli munkák következményei. Egy súlyos A múlt hét viszonylag csendesen kezdődött a mo­nori mentősök számára. Március 31-én kedden, igaz, összesen ötven szállításuk volt, de szerencsére mind­össze egyetlen súlyos eset akadt: infarktusgyanúval kellett a hajnali órákban kórházba szállítani Monori- erdőröl egy 70 éves férfit. Lehetséges, hogy április 1-jén esett túl az első szü­lésén az a fiatalasszony, akit férje személygépkocsi­val szállított be a mentőéi­Körzeti labdarúgó-bajnokság Szökésben A rangadón ecseri győ­zelem született, így a lista­vezető Gyömrő újból hét ponttal vezet, szökik a mö­götte állóktól. TABELLA ben vezetett a vendégcsa pat, rá egy percre egyen­lítettek a hazaiak. Válto­zatos, jó iramú volt a mér­kőzés. Szünet után a ki­állítás miatt megfogyatko­zott hazaiak óriási lelkese­déssel kicsikarták a meg­érdemelt győzelmet, az elfáradó, technikás vendé­gek ellen. Gól: Turcsik, Szilágyi, Harmatos, illetve Erős T. (2). Jó: az egész ha­zai csapat, illetve Vígh, Erős T., Kása. Monari-erdő—Gyömrő 2-1 (0-2), Monori-erdő, 150 né­ző. Vezette: Palik. Sok helyzetet kihagyott a Gyöm­rő, a hazaiak csak a ke­mény belépőkkel tudták felhívni magukra a fi­gyelmet. Gól: Papp J., Gáspár Z. (11-esből), illet­ve Józsa T., Sebestyén, Márton, Galambos. Jó: Pa- nyik, Zlinszki, Dobó, illet­ve Verseczki S., Márton, Józsa, Fehér J. Dánazentmiklós—Mendc 3-0 (0-0), Dánszentmiklós, 200 néző. Vezette: Müiler. 0-0-nál a hazaiak 11-est hi­báztak, s csak a hajrában tudtak győzni az elfáradó Mende ellen. Gól: Turcssk (2), Kemenczei. Jó: IIélik, 1. Gyömrő 15 2. Dáns'/entm. 10 3. Ecser 10 4. AU>ertirsa 9 5. Mende 9 6. Törtei 8 7. Monori-erdő 8 8. Monor IL 7 9. Pilis II. 4 10. Nyáregyh. II. 6 11. Tápióság 6 12. Kőcser 4 13. Csévharaszt 5 14. Cegléd bércé! 5 15. Vecsés II. 3 Ecser—Albertirsa 3-2 (2-2), Ecser, 200 néző. Vezette: Sárosi. Már az első perc­1 57-14 32 3 63-21 23 4 51-29 24 3 56-26 23 6 47-32 20 7 38-29 19 8 25-49 18 8 40-36 16 6 25-34 16 9 20-30 15 1 11 41-54 13 5 9 19-45 13 2 11 23-47 12 1 12 23-35 11 3 12 20-72 9 MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. & Munka­társak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. $$ Postarím: Monor, Pf. 5t. 2201. Tele­fon: 157. <9 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-tdl 11-ig­lányt kellett nőgyógyásza­ti panaszokkal kórházba vinni. Egy csévharaszti asszony, állítólag nem elő­ször, öngyilkosságot kísé­relt meg gyógyszerrel. A férje eszméletlen állapot­ban vitte be a monori mentőállomásra, ahonnan szirénázva indult a mentő­autó a főváros felé, de ál­lapota miatt Üllőn az eset­kocsinak kellett átadniuk. * Építkezés közben Pénteken, április 3-án Monoiról egy 50'éves asz- szonyt szívkoszorúér-pa­naszokkal Kerepestarcsára, egy hasonló korú pilisi férfit infarktusgyanúval a ceglédi kórházba szállítot­tak. A hétvége első napján, szombaton mindössze 12 kivonulásuk volt a monori mentősöknek. Monori-er- dőn egy 28 éves fiatalem­ber építkezés közben olyan szerencsétlenül esett le a csupán egy méter magas állványról, hogy lábszár­csonttörést szenvedett. A szombatról vasárnap­ra virradó éjszakának is­mét megvolt a szokványos balesete, Monor és Gomba között az úgynevezett Harcvölgyi kanyar után az árokba borult egy személy­gépkocsi. Vezetője egy 22 éves fiatalember kisebb horzsolásokkal, csuklózúzó- dásokkal megúszta, utas­társa, egy 21 éves leány, ha­sonló sebeket szerzett a fejére. Mindkettőjüket a központi baleseti ambulan­ciára szállították. Vasárnap Monorról egy 30 éves fiatalasszonyt kel­lett erős vérzés miatt a Vas utcai klinikára szállí­tani. Pilisen a Malom mö­gött olyan szerencsétlenül esett ei egy 55 éves kerék­páros nő, hogy lábiörést szenvedett. Az este és a hét két utolsó feladata két vá­randós kismama kórházba szállítása volt. Mindketten a második szülésükre ké­szültek. —ki Kellemetlen sorol; Szakadt pénzünk \f indig szomorúan konstatálom, ha a boltban 1 a pénztárnál fizetésre várva megpillantom a sokszor bizony elrongyolódott bankókat. Láttam már olyan ötezrest is, amely úgy nézett ki, mintha két-három évtizede „gyártották” volna a pénz­jegynyomdában. Az már meg sem lep, ha a lassan „elfogyó” hú­szasokat úgy látom viszont, mint a salátát. Az em­berek egy része egyszerűen nem tud bánni a pa­pírpénzzel. Ügy tárolják a pénztárcában, hogy összegyűrődik, az apró fémpénzek mellé teszik, amelyek valósággal összezúzzák a százasokat, öt­százasokat, ezreseket. Előfordult az is, hogy a feleség a férj nadrágjá­val együtt kimossa a farzsebbe rejtett százast, öt­százast. Bizony, amikor a centrifugából kiveszik a nadrágot, a papírpénz úgy néz ki, mintha az út­henger ment volna rajta keresztül. A hibás (tépett, hiányos) papírpénzek cserélését eddig a Budapest Bank Részvénytársaág monori fiókjában végezték. Magam is elég sokszor meg­fordultam a pénztár előtt ismerősök rongált pén­zeinek kicserélése végett. Volt egy beosztásos sab­lonjuk, amely alá helyezték a bankót. Attól füg­gött, mennyi hiányzott a papírpénzből. Volt úgy, hogy a tépett százasért 90 forintot adak, de olyan is előfordult, hogy csak 75 forintot. Tépett papírpénzek ezután is lesznek. A minap ismét be akartam szolgáltatni — újból egy ismerő­söm megbízásából — egy hiányos százast. Felmen­tem hát a Budapest Bank Rt. monori fiókirodájá­nak elegáns emeletére. Bár a pánztárablak függö­nyét nem húzták el, de a mellettem lévő ablaknál egy hölgy — miután előadtam kérésemet — udva­riasan közölte, ők már nem foglalkoznak a hibás pénzekkel. Ügy tudja, a Magyar Nemzeti Bank Rt. (elnök-vezérigazgatója Bőd Péter Ákos) vette át ezt a nyűgöt tőlük. Na már most az MNB-nek nincs fiókja a közelben — csak a fővárosban. Ha valakinek van egy szakadt ötvenese vagy százasa felülhet a vonatra (126 forint a retúrjegy Monor­ról). s beválthatja Budapesten. Garantáltan ráfizet erre az útra. Ügy, hogy nem lennék különösebben meglepve, ha a szemetesku­kákban feltűnnének a sérült, szakadt bankók. Per­sze csak a kisebb címletűek. Mert a nagyobbakat (ötszázas, ezres) már érdemes összegyűjteni, s Pes­ten beváltani. K érdezzük az illetékesektől: nem lehetne visz- szaállítani a régi rendet, mármint azt, hogy Monoron is kicserélik a sérült papírpénzeket a környékbelieknek ? (gér) Vendégek Agyagfalvárél Maroknyi székely Sülysáp Nagyközség önkormányzata pályázatot hirdet az alábbiakban felsorolt beruházások megvalósítására I. A sülysáp-sáp» új általános iskola alapozási munkálatai. Beépitett alapterületi 530 mn. II. A Sülysáp f. Számú Általános Iskola bővítése (földszint és egy emelet* szint). Beépitett alapterület: 90 nm. III. A sülysáp-szőiősnyaralói tornaterem és kiszolgálóhelyiségek tanulmányi szintű tervezése (műszaki tartalommal) és alapozási munkáinak elkészítése. Beépítendő alapterület: 400 nm. A szükséges információk és dokumentációk április 8-a és 17-e között átvehetők a sülysápi polgármesteri hivctaíban, Szabó-Tóth József mb. kommunális-műszaki csoportvezetőnél, 5000-5000 Ft ellenében. A beruházásra vonatkozó árajánlatokat április 30-áig, zárt bor tékban lehet leadni vagy postán elküldeni a következő címre: Polgármesteri Hivatal Sülysáp, Engels tér 1. 2241 Mihaleczkó, Turcsek, illet­ve az egész Mende. Ceglédberccl—Csévha- raszt 2-1 (1-1), Ceglédber- cel, 100 néző. Vezette? Szűcs. A több helyzetet kidolgozó fiatal hazai csapat megér­demelten győzött. Gól: Po­pon, Barna, illetve Gazda. Jó: az egész hazai csapat, illetve Bartalos, Szabó' K., Gazda, Forgács. Törtei—Vccsés II. 12-0 (8-0), Törtei, 150 néző. Ve­zette: Papp. Majdnem ko­molytalanná vált az egyen­lőtlen küzdelem. GóHSzalc- ter (3, és egyet 11-esből), Lendvai, Farkas, Antal Zs. (2-2-2), Pörge, Varga. Tápióság—Kőcser 3-0, Tápióság, 100 néző. Vezet­te: Strolimayer. Sima ha­zai győzelem. A Pilis II.—Nyáregyháza II. mérkőzést a vendégcsa­pat lemondta, így a két pont a Pilist illeti. Ifjúsági eredmények: Ecser—Albertirsa 2-0. Szín­vonalas mérkőzésen a lis­tavezető ecseriek megérde­melten győztek. Itt említ­jük meg, hogy az előző for­dulóban a Mende—Ecser mérkőzés 2 pontját az Ecser kapta, 3-0-s gólaránnyal, mert a mendeiek igazolása nem volt rendben. Monori- erilö—Gyömrő 0-3 (játék nélkül), Cegiédberce!— Csévharaszt 1-2, Dánszent­miklós—Mende 12-1. Gér József Pénteken Csángó táncház résztvevők, közreműködik a Tatros zenekar. Az elő­adás után táncházzá alakul a terem, kicsik és nagyok tanulhatják az ősi csángó táncokat. Érdekes rendezvény szín­helye lesz április 10-én, pénteken este 7 órakor a monori művelődési köz­pont nagyterme. Csángó muzsikát hallgathatnak a A barátság szálai az 1989. decemberi román forrada­lom óta szövődnek. A mintegy 700 kilométernyi földrajzi távolság, a nehe­zen átjárható országhatár az egymásra találást, a kap­csolat sokszínűségét nem akadályozza. A' két falu aprajainak és nagyjainak nagyobb része rendszeres levelező kapcsolatban áll. Szinte nincs hét, hogy gom­bai család ne látogatna Agyagfalvára és az agyag- falvaiak Gombára. Intéz­ményes, szervezett találko­zások is voltak már. Agyag­falvi diákok tanáraik kísé­retében 1990-ben voltak Gombán. Csodálatos napo­kat töltöttek itt együtt. (Er­ről a Monori Hírlap is tudó­sított.) Tavaly nyár végén Gom­báról két autóbusz vitte a kis- és nagyobb diákokat, a volt „fáyistákat”, szülőket, nagyszülőket, pedagóguso­kat a Kükilllő felső szaka­szán lévő falucskába. Ezt megelőzően, 1990 verőfé­nyes őszén gombai pedagó­gusküldöttség képviselte a hazaiakat a székelység nagy ünnepén, az 1848. október 16— 17-i székely nemzet- gyűlés tiszteletére állított monumentális emlékmű, avatását és .az iskpla néy- avató ünnepségén. Most ismét baráti ölelés­ben találkozik a két falu népe abból a célból, hogy a közös cselekvés lehetősé­geit, terveit, elképzeléseit megbeszéljék, a testvéri kapcsolatot tovább mélyít­sék. Rétvári Gyula A gombai Fáy András Általános Iskola tanulói, volt növendékei, a szülők, a község lakossága kedves vendégeket várnak Erdély­ből. a Székelyföldről, a volt Udvarhely székről, Hargita megyéből, egy kis tiszta székely faluból, Agyagfal- váról. A Berzenczei lAszló egykori szabadságharcos­nak, Kossuth hívének, a székely felkelés egyik ve­zetőjének, a magyar őshaza magányos keresőjének ne­vét viselő általános iskola tantestületét fogadják. A vendéglátók a székely­ség kis közösségével nem most találkoznak először. lomásra. onnan pedig már hozzáértő felügyelettel vit­ték a Bakáts téri kliniká­ra. Ugyanide került, de ter­mészetesen egészen más okból az a 38 éves vasadi férfi, aki lakásán elesve szerzett kisebb fejsérülést és agyrázkódást. (A mentő­sök észrevétele szerint alig­hanem az alkohol „öklelte” fel.) Szerencsére idejében leszállt a vonatról Hosszú- berek-Péteri állomáson az a vecsési házaspár, ame­lyiknek 42 éves férfi tagja szívfájdalmakra, rosszul- létre panaszkodott. A men­tősök idejében érkeztek, s előbb orvoshoz, majd a dél-pesti kórházba szállí­tották a férjet — infarktus­sal. Nem először Csütörtökön, április 2-án Monori-erdőről egy 15 éves

Next

/
Oldalképek
Tartalom