Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
•PÁTRIÁNK Szerkeszti: HORVÁTH LA .(OS Magyar Kázmér eltűnt gödöllői múzeuma A gödöllői Kossuth Lajos utca 36. számú házban Győry Vilmos ír<Jf műfordító, evangélikus lelkész lakott 1881—1884-ig, a haláláig. Az általa megvásárolt zsuptetős parasztház eredetileg 36 méter hosszú volt. Győry zsindelytetővel láttatta el, széles tornáccal és verandával. Ezen a portán gyerekeskedett Györy Loránd, aki földművelés- ügyi miniszter volt a Fried- rich-kormányban 1919. augusztus 7—15-ig. Győrvék 1893-ben a házat eladták Magyar Káz- mérnak, aki további átalakításokat hajtatott végre a házon, és a telkét parkszerűen rendeztette el. Magyar Kázmér 1897-ben néprajzi gyűjtésbe fogott, és nyaralóját fokozatosan múzeumnak rendezte be. Az utcai frontra csipkézett kerítést és székely kaput faragtatott 1902-ben Gélfi Dénes marosszéki fafaragóval erdélyi fából, Bujtás István gödöllői barkácsoló szerszámaival. A kapun két felírás volt található. A galambdúc alján végigfutó gerendán: „Isten segedelméből építette Magyar Kázmér és hitvese, Tanárky Alice, anno 1902." A másik felirat a fafaragó székely ember örök üzenete volt a kiskapu fölött: „Égéség a bémenönek, bé- keséga kijövőnek, jaka- rome kapun bé mehet, a rósz pedig el mehet.” (Eredeti helyesírással). Ezek szerint mi bátran beléphetünk, bár csak képzeletben ezen a kapun. A tornác falán az ősfoglalkozások, pásztorkodás, föld- mívelés, állattenyésztés eszközei voltak elhelyezve egészen a kertészetig bezárólag. Külön csengő- és kolompgyűjtemény volt látható. A korabeli látogató még láthatta a tűfélék gyűjteményét is. amelyben ott ékeskedett 100 centis hosszával a. háztetővarrótű, fából. A tornácról nyíló nagy szobában 854 tárgyat helyezett el Magyar Kázmér, köztük 96 tányért, melyek a mennyezet peremén körben szalagot képeztek. A falak mentén Hollóháza, Apátfalva, Ungvár, Torda, de legfőképpen a mezőtúri Badár Balázs kerámiái sorakoztak. Berta Ferenc székely fafaragómester kis szobrai, a kalotaszegi leány és legény, a liptói ablakos tót, a Hu- nyad megyei román öregasszony is itt volt megtekinthető. Nagy Pál Miklós jász díszítőművész botjai, evőeszközei, gyertya- tartói stb. ugyanitt díszlettek. A híres jász készített tárgyakat József főherceg, Horthy Miklós, és a római pápa számára is. Szenzációszámba ment a Huszti Jóska Szabolcs megyei zsivány, gavallér betyár kiállított mellénye, melyben üldözés közben agyonlőtték a pandúrok. Érdekességszámba ment a pattogatott kukoricából, tökmagból és babból készített lámpások sora. A babból való lámpást vérségi leányok, menyecskék készítették. A néprajzi gyűjtemény másik része a toronyszobában volt a hatalmas kert felső sarkában. Az 523 négyszögöles kert egy kis ügyességgel, hamissággal magánál sokkal nagyobbnak tűnt a látogatók előtt. A felső végén somoskőúj- falusi sziklából kialakított dombtetőn egy éppen elröppenni készülő bronz turulmadár állt a Rákos felől fújó szélben. Ez 1898— 1899-ben készült. A dombot kúszónövények hálózták be, nyári növénye a szikla aljában virágzó lila alpesi ibolya. Erzsébet királyné kedvenc ibolyája lévén, az ide látogatóknak, a gödöl- lőieknek a tragikus sorsú királyné emlékét idézte. Magyar Kázmér nyugalmazott földművelésügyi miniszteri tanácsost még a Néprajzi lexikon sem ismeri. Ennek ellenére a nagyközönség előtt 1926 nyarán megnyitott néprajzi és népművészeti kiállításáról Gödöllőn és környékén legendák keringenek. Egy régi újság lapjairól ismertettük most a gyűjteményt és látványát, sajnos ennél bővebb és hitelesebb leírás még nem került a kezünkbe. Ez a méltán figyelmet érdemlő gyűjtemény 1926— 1944-ig látogatható volt. A róla szóló — egyébként néhány soros — közlések lakonikusan rögzítik a véget, megsemmisült a háború idején, csak néhány tárgya maradt meg. Ez igen érdekes megállapítás, annak a ténynek az ismeretében, hogy a szovjet csapatok 1944. december 11-én Veresegyház—Szada irányából hatoltak be Gödöllőre. amelyet előzőleg a védők teljesen kiürítettek. Azt szoktuk mondani, hogy Gödöllő puskalövés nélkül került ki a front poklából. Akkor mégis hová lett ez a néprajzi és népművészeti kiállítás? Horváth Lajos „Pisztoly jelző" az iskola A hírügynökségek „áldozatjelentését” — Karabah- válság, jugoszláv válság, palesztin—izraeli összecsapás — is fokozni tudta az az amerikai hír, amely szerint New York egyik középiskolájában két diák életét vesztette a lövöldözésben. Mi jöhet még? Meg lehet-e állítani ezt a különös erőszakspirált? David Dinkins polgármester, New York tankerületi főigazgatójával egyetértésben megtette a szükséges intézkedést: a város „legforróbb” iskoláiban — huszonegyet minősítettek ilyennek! — fémkereső detektort hekapuban lyeztetett el a bejárathoz. Vagyis a diákok csak úgy léphetnek be az iskola kapuján, mint a nemzetközi repülőtereken az utasok: át kell menniük az elektromos jelzőrendszer alatt, amely hangot ad minden fémtárgyra. Értsd: a zsebben vagy a táskában lapuló pisztolyra. A gyors intézkedés hátterében a megelőzés szándékán kívül nyomós gazdasági érv is meghúzódik: a meggyilkolt diákok szülei 20 millió dolláros kártérítésért perük a főigazgatóságot. A tettes, egy 15 éves fiú, ugyanis fizetés- képtelen ... Hollywoodi szabászok diktálják a tempót Valamikor elég volt a népszerűséghez a kreatív megjelenés, az előnyös külső, egy behízelgő hangszín, esetleg valami extremitás. Napjainkban a shovvbusiness-ben immár minden másképpen van. Az adottság, a tehetség végleg nem döntő szempont. A sztáripar képes bárkiből sztárt faragni: testépítő body builder (Schwarzenegger) vagy 6 éves kisfiú (Macaulay Culkin) éppúgy lehet világsztár, mint egy tányérmosó utcagyerek (Vanilla Ice) vagy hangjanincs fotómodell (Nick Kamen). Az elmúlt években a sztáripar már bemutatta: ügyes mesteremberekkel és sok-sok pénzzel, reklámmal — mindenre képes. Magyarítva A bürokrácia szótára A bürokrácia nyelve olykor nehezen érthető. A Washington Post amerikaiaknak készített szófejtő szótára talán a magyar olvasót is eligazítja. Ha egy tisztviselő azt mondja, hogy: „Tanulmányozzuk az ügyet”, akkor ezt úgy kell érteni, hogy: — Fogalmam sincs, miről van szó. „Az aktát továbbítottuk” — En már hallani sem akarok róla. „Elvileg egyetértek’* — Nem ismerem, nem is érdekei. „Most tárgyalják az ügyet” — Fogalmam sincs, hol lehet. „A lehető leggyorsabban tájékoztatom” — Az isten szerelmére, ássa elő valahonnan azt a rohadt aktát. „Továbbítottuk a főhatósághoz” — Egy másik emeleten hever. „Az ön számára legkedvezőbb módon kívánunk dönteni” — Maga tudja, mit kell tenni? Nekünk halvány gőzünk sincs! „Küldje he a lehető legteljesebb anyagot, és csatolja a dokumentációt” — Az aktáját elveszítettük. Ila akar valamit, küldjön egy másikat. Ojabban az így született sztárok bizonyítják, hogy karrierjük meghosszabbítása érdekében — ugyancsak mindenre képesek. Michael Jackson arc-operációit, bőrátültetéseit annak idején még az énekes őrülete jeléül fogták fel. Azóta kiderült, hogy a korral és a kilókkal folytatott versenyben nagyon sokan ilyen plasztikai operációkkal próbáltak meg előnyhöz jutni. Elvis Presley a könnyzacskóit és az orrát plasztikáztatta, Elton John hajátültetéssel vará- zsoltatta fiatalabbá magát. Michael példáját követve Janet és La Topa Jackson is sok mindent kicseréltetett vagy átszabatott magán. de a rekordot mindenképpen Cher tartja, aki arccsontját, orrát, állát, melleit, köldökét, csípőjét, fenekét, felsőcombját is át- szabatta. S az eredmény meg is látszik. Énekesnőként, filmszínésznőként egyaránt Oscar-díjakat kapott filmjeiért, lemezeiért. A showbusiness új trendjeinek megfelelően azonban a mellszobrászoknak van most a legtöbb dolga! A filmszínészek és popsztárok ugyanis mindinkább a legnagyobb mozilátogató- és lemezvásárló-ré- teg, a tizenévesek körében akarnak népszerűek lenni, akik érthető okokból elsősorban szexideált látnak a filmvásznon vagy színpadon felbukkanó sztárban. Érdemes végiglapozni az elmúlt évek képes magazinjait, soha ennyi férfi és női sztár nem mutogatta magát félmeztelenül, lenge öltözékben vagy fehérneműben. Kivillanó keblek, letolt nadrágok, mély dekoltázsok és szőrös mellkasok láthatók a fotókon. S feltűnő az is, hogy egyesek az évek múlásával milyen átváltozáson mennek át. Itt a legújabb példa: Kylie Minogue új kislemeze — a Give Me Just A Little More Time (Adj még kis időt) — mellé új külsőt öltött. De nem új szerelést, hanem új kebleket vará- zsoltatott magának. Menedzserei úgy gondolták, hogy a mindössze 153 cm magas énekesnő tekintélyét, népszerűségét nemcsak magas- sarkú cipői emelnék, hanem a jelentősen megdúsított mellbőség is. Hasonló gondolkodás eredményeként „megsziii- konoztatta magát” — évekkel ezelőtt — Brigitte Nielsen, az öregedő Jane Fonda, az egykori Charlie-an- gyal Farrah Fawcett és a gyermekei születése után filmvászonra visszatérő Melanie Griffith is. A kebelpárti üzleti trendnek azonban hamar vége szakadhat, mert Amerikában riadót fújtak: felfüggesztették a női mellbe ültethető szilikonbetétek műtétjét, mert — egyes szakértők szerint — rákot okoz. A nagy kérdés csupán az, hogy a kilencvenes évek már kialakított, formatervezett sztárideálját, hajlandók-e az üzletemberek átformálni? Ugyanis, amíg például a hatvanas években a „deszka’’-típusú, feminista nők diktálták a divatot. addig most a telthúsú, dús idomú, azokat szívesen mutogató, pé' laképül 'inkább Marilyn Mon- roe-t, mint Twiggyt választó sztárok a népszerűek. A nagy kérdés: kinek mennyit ér meg a siker 1992-ben? Arafat szavát szegte: titokban megnősült Arafat, pontosabban Abou Amar megnősült... — jelentették a hírügynökségek a közelmúltban. A közlemény legalább két szempontból nem tekinthető igazi hírnek. Először azért, mert Arafat mind ez ideig nem közölte a világgal, hogy változás következett volna agglegény mivoltában. Másodszor: az esküvő — természetesen a legnagyobb titokban — még a múlt év októberében történt, Tuniszban. A Jeune Afrique című hetilap azonban tudni véli a frigy intimitásait is. Mindenekelőtt azt, hogy ki is ez a 28 éves hölgy, aki összekötötte az életét avval a férfival, akit a palesztinok is Al-Khitar, az öreg néven emelegetnek, a 62 éves Arafattal. Soha Arafat, azazhogy Soha Tawil kisasszony Jeruzsálemben született, gazdag bankárcsaládban. Ennélfogva — négy testvérével együtt — a legjobb iskolákat végezte. Angolul és franciául történetesen, az apácáknál kezdett tanulni, s amikor az egyetemi idő következett, természetesen Párizsba utazott, a Sorbonne nyelvi, majd a politikai gazdaságtan fakultásán tanult. Az igazi szerelem Tuniszban lobbant föl — írja a Jeune Afrique —, a PFSZ kongresszusán. De 1989-ig várni kellett; ekkor utazhatott először Párizsba Arafat, és á protokoüügyeket már az ifjú hölgy intézte. A PFSZ elnöke nyomban meg is kérte, hogy a továbbiakban vezesse a szervezet tuniszi irodáját, mi több, rábízta a palesztinok pénzügyeit is. Így kezdődött. S a folytatás? Arafatné sosem tudja biztosan, hogy hol jár a férje, s hogy egyáltalán mikor tér haza. Hiszen tény, hogy két egymást követő éjszakán Arafat nem alszik ugyanazon a helyen, mert fél a merénylettől. A frigy megköttetett — ha nem is fogadták örömmel. A PFSZ soraiban azt mondják, hogy Arafat a szavát szegte: mindig azt hangoztatta, hogy éleiét teljes egészében a palesztin forradalomnak szenteli. Ázzál, hogy megnősült, elárulta az ügyet”. A keresztények Soha kisas:- szony áldozata miatt zúgolódnak. Miért kellett a görögkeleti vallását felcserélnie a muzulmán hittel. Divatos Ha már kissé megnőtt a hajunk, és félhosszú frizurát szeretnénk belőle fésülni, vágjunk le belőle egy keveset. A következő lépésekben történik a vágás: 1. Hajunkat válasszuk középen ketté, majd hátul kb. a fül magasságában keresztben válasszuk el, és egy tincset hátul a kívánt hosszúságúra vágjunk le. 2. Majd fésűvel újabb keresztválasztékot fésülünk kissé följebb, és arányosan az előző tincshez hasonló hosszúságúra vágjuk. A fedőhaj mintegy fél centiméterrel hosszabb lesz. 3. Ezután oldalt vágjuk le a hajat szintén tincsenként, keresztválasztékok fésülésével a hajunk hátsó részéhez igazítva. 4. A fül felső tövétől ferde keresztválasztékot csinálunk, és az így összefogott hajtincset, ferdén előrehúzva végénél megigazítjuk. 5. Majd elől kevés fruf- rut vágunk le a homlokba fésült vékony tincsből. Így készül a fiatalos és sportos hajviselet, melyet vágás után körfésűvel és főnnel igazítunk formára. Alul a körkefe segítségével befelé fésüljük. Ha a hullámos hajat kedveljük, változatosságképpen hátrafelé becsavarjuk széles csavarokra, és szárítás után az egész hajat az arcból kifésüljük, tetejét enyhén tupírozzuk.