Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-20 / 68. szám
MONORI t/urfop XXXIV. ÉVFOLYAM, 68., SZÁM 1992. MÁRCIUS 20., PÉNTEK PÉTERIBEN Érdekegyeztetők Péteri községben is megalakult az érdekegyeztető fórum, ami már meg is Kezdte munkáját. A fórum vezetője: Szenyán Jánosné képviselő. Tagjai: dr. Szá- szik Károly polgármester, Kalina Ferenc, Molnár József, Losonci Márton, Hortobágyi Gézáné, Varga Miklós, Geér Károly, Liptóié Ernő, ifj. Nyársik Ferenc, Antal Jánosné, Orosz Pálné. A Ferihegy Termelőszövetkezetet Dobrovitz József elnök képviseli. A fórumban minden érintett és a törvényben előírt réteg képviselve van. Felhívás A vállalkozókhoz Már többször tájékoztattuk a monori vállalkozókat árról, hogy képviselő-testületünk az iparűzési adó és a vállalkozók kommunális adójának bevezetéséről megalkotta a 2/1992. számú rendeletét. A rendelet 9. paragrafus (4) bekezdése alapján: az iparűzési adó befizetendő összegét csökkenti a helyi szakoktatási intézmények részére a tárgyévben a vállalkozók által befizetett szakképzési hozzájárulás teljes összege az adó összegének erejéig. Felhívjuk azoknak a vállalkozóknak a figyelmét, akik szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezettek, ha 1992. március 31-ig megállapodást kötnek a szakmunkásképző intézettel vagy a gimnáziummal arról, hogy a szakképzési hozzájárulás 75 százalékát valamelyik intézményhez befizetik, akkor a befizetett hozzájárulás összegével csökkenthetik a befizetendő iparűzési adó összegét. Mindazon vállalkozók, akik a nyilvántartásunkban szerepelnek, a bevallási nyomtatványt és a rendelet teljes szövegét legkésőbb április 15-ig postai úton megkapják. A bevallás és a befizetés határideje: 1992. május 31. Dr. Kapási Pál jegyző hogy egy osztrák—magyar vegyes vállalattól kapott kecsegtető ajánlatot. Fizetése másfél-kétszerese az itteninek, a nyelvtanulási lehetőség is nyitva áll előtte. A jegyző úr munkájával meg voltunk elégedve, s barátsággal váltunk el egymástól. A monoriak is hamar „felfedezték”, hiszen a városban lakik, s már be is választották az ügyrendi és jogi bizottságba. 0 Érkezett-c már pályázat a jegyzői állásra a hirdetések nyomán? — Egy pályázat már a birtokunkban van, de szeretnénk, ha legalább még egy vagy kettő érkezne. Ebben az esetben még körültekintőbben tudnánk választani, azaz módunk lenne a válogatásra. Tehát, ha kapunk újabb pályázatot a jegyzői állásra, azonnal az önkormányzat elé visszük a dolgot. Ügy gondolom. április 15-ig megszülethet á döntés, hogy ki lesz a falu jegyzője. • Ki a felelős most a jegyzői teendőkért? — Fehér Károlyné, aki nagy tapasztalaid szakember, korábban a monori polgármesteri hivatalban dolgozott felelős beosztásban — közmegelégedésre. G. J. A hétvége sportműsora Megyei I. osztály: Hévíz- györk—Üllő, Hévízgyörk, 15 óra, Aszód—Pilis, Aszód, 15 óra, Iklad—Maglód, Ik- lad, 15 óra. Megyei II. osztály, Északi csoport: Vecsés—Sóskút, Vecsés, 15 óra. Déli csoport: Űri—Kis- kunlacháza, Űri, 15 óra, Kakucs—Nyáregyháza, Ka- kucs, 15 óra. Körzeti bajnokság: Dánszentmiklós—Gyömrő, Dán- szentmiklós, 15 óra, Palik (Szűcs), Ecser—Csévharaszt, Ecser, 15 óra, Szu- da (Strohmayer), Monori - erdő—Törtei, Monori-erdő, 15 óra, Sárosi (Müiler), Pilis II—Monor II., Pilis, 15 óra, Papp (Zsuzsandor), Tá- pióság—Albertirsa, Tápió- ság, 15 óra, Lengvári (Izsáki), Ceglédbercel—Vecsés II., Ceglédbercel, 15 óra, Gavló. Az ifjúsági mérkőzések a felnőtt-találkozók előtt két órával kezdődnek. MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK Taggyűlés Taggyűlést tart a Mozgáskorlátozottak Egyesülete március 21-éru szombaton 15 órakor a monori művelődési központban, ahová ezúton is hívják sorstársaikat Fórum lapunkról Március 20-án, pénteken délután 5 órakor — mint arról olvasóink plakátjainkról és szórólapjainkról is értesülhettek — lapunk, a Pest Megyei Hírlap fórumot rendez, amelyen reszt vesz dr. Tallós Emil főszerkesztő, Kör Pál főszerkesztő-helyettes, dr. Marton Aurél monori polgármester és remélhetőleg a városi képviselő-testület tagjai. Meghívtuk körzetünk három ország- gyűlési képviselőjét, a települések polgármestereit is. Tisztelettel hívjuk és várjuk olvasóinkat, levelezőinket, külső munkatársainkat is a fenti időpontban a Monori Művelődési Központ előadótermébe, ahol szeretnénk megismerni véleményeiket, javaslataikat, ötleteiket. Kulturális ajánlatok Országos taek-wan-do Serdülők és ifik Érdekes esemény színhelye lesz március 29-én, vasárnap délelőtt 9 órákor Ügyelet hksis MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth a. 71. • A (zerkeiztöség vezetője: Vereszki János. • Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. • Postacím: Monor, PL (1. 2201. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ' péntekig l-tdl u-lg. 8 Monoron a Jászai Mari Téri Általános Iskola tornaterme. Itt rendezik ugyanis a taek-wan-do országos serdülő- és ifjúsági bajnokságot. Monoron Bolyán Antal vezetésével Jól működő szakosztály van, természetesen a városbeliek is indulnak, akárcsak a sülysáp iák. Az országos bajnokságra elővételben is árusítják a jegyeket az Ady utcai iskola tornatermében hétfőn, szerdán és pénteken Í7.30- tóű. Bényén, Gombán és Kárán: dr. Bánházi László (Káva), Gyomron, Maglódon cs Ecseren: központi ügyelet a rendelőintézetben (Gyömrő, Szent István út 15., tel.: 190), Monoron, Monori-er- dőn. Vasadon, Csévharasz- ton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron a szakorvosi rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Űriban és Menden: központi ügyelet (Sülysáp, Lo- sonczy u. 1., tel.: 50.), Üllőn: központi ügyelet (Templom tér 5.), Vecsé- sen: központi ügyelet (Baj- csy-Zs. u. 68.). Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 8 órától 13 óráig Monor és vonzás- körzete (Monor, Monori- erdő, Péteri, Bénye, Káva, Vasad, Gomba, Csévha- raszt, Gyömrő, Pilis, Nyáregyháza, Mende, Sülysáp, Maglód, Űri és Ecser) betegeit a monori szakorvosi rendelőintézetben, a vecsé- sieket a helyi fogászaton (Bajcsy-Zs. u. 68.) látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben van sürgősségi fogászati ellátás. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton és vasárnap 8- tól 12 óráig a monori rendelőintézetben. ügyeletes gyógyszertárak: Monoron a főtéri, Ve- csésen a Halmi-telepi, az üllői és a gyömrői. ügyeletes állatorvos az L körzetben: Monor, Monori-erdő, Péteri, Pilis, Nyáregyháza, Csévharaszt, Vasad, Gomba, Bénye, Káva: dr. Dudás Jenő Monor, Krúdy u. 6., tel.: 504. A IL körzetben: Üllő, Vecsés, Ecser, Gyömrő, Sülysáp, Mende, Űri: dr. Rudó József Üllő, Ecseri u. 1., tel.: 58. A beteg állatok bejelentése: az ügyeletes állatorvosok lakásán vagy telefonszámán. Monori apróhirdetések A Maglódi Vasipari Vállalat felvételre keres készletnyilvántartói munkakörbe, számítógépes feldolgozásban jártas, gyakorlattal rendelkező, képesített könyvelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Nagy Györgyné főkönyvelőnél vagy Lengyel Zsófia pénzügyi és számviteli osztályvezetőnél. — (100 371/4H) Engedményes tűzifavásár házhoz szállítva 340 forint/má- zsa. Érdeklődni: Monor, Liliom u. 50. Szűcs Dezső. (101 038/2K) Postai kézbesítői, kertészi munkára. Jogosítvánnyal rendelkező. szorgalmas, megbízható alkalmazottat keresünk, Pyrosop Kft., Üllő, Pesti út 108—200. Jelentkezni csak személyesen lehet, hétfőtől péntekig 7.30—16.00 óráig. (101 668/1H) Zongora eladó. Érdeklődni: Monor, Somogyi B. u. 46., Kris- .tóf. (101 603/1K) Hívjon! Segítünk! Kör Bt. őrszolgálat kutyával. Telephelyek, lakások garantált védelme. Éjjel—nappal. Cím: Csévharaszt, Zrínyi u. 15/A, Kovács János. (101 605/1K) Eladó Monoron 54 négyzetméteres. gázfűtéses, erkély es, kábeltévés öröklakás. Érdeklődni: naponta, 17—20 óráig. Cím: dr. Bíró Péter, Monor, Balassi B. u. 19/A IV. 17. (101 644/1K) Ceglédi reprezentatív lakásomat monori családi házra cserélem. Dr. Kapási Pál, Monor, polgármesteri hivatal. Telefon: 3. 101 647/1K) Lakodalmas sá.tor, felszerelések kölcsönözhetők, Monor, Acsádi u. 31. (101 606/1K) Trabant, ötéves, DI-s rendszámú, eladó. Ár: 55 ezer Ft. — Cím: Monor. Bem u. 8. (löl 610/ 1K) _______________________ Gy omron, a központban, telek eladó. MonoTon, a kutyahelyben borospince eladó. Érdeklődni: Monor, Kossuth L. u. 42., Gergely. (101 600/1K) Monoron, Németh Á. u. 4/1. HL 10. sz. alatti 63 nm alapterületű öröklakás eladó., Érdeklődni az esti órákban hétköznap. Tel.: 147. (100 607/3K)__________ B, C. E hivatásos jogosítván y- nyal munkát vállalnék. Monor, Árpád u. 23. Legéndi István. — (101 358/1K)____________________. Cs évharaszt központjában 400 négyszögöl építési telek eladó,, előkészített termőfölddel. Víz, villany van. Érdeklődni: CsévTraktorra szerelhető lovfis ve- ^ 3=*/ tőgép elad*. Bénye, Fő fit 25., haraszt, Petőfi u. 46. (1013a«/ osak vasárnapi (íoi 601/1K) * 1K) Néhány hete meglepődve olvastuk lapunkban a péte- ri polgármesteri hivatal keretes hirdetését, amelyben jegyzőt keresnek. Ezt a funkciót Mihalek Zoltán monori fiatalember töltötte be Péteriben március 1- jéig. • Hová tűnt a jegyző úr? kérdeztük dr. Szászik Károlyt, Péteri község polgár- mesterét. — Jó, hogy megkérdezi, mert már mindenféle szóbeszéd tárgya volt Mihalek Zoltán távozása. Egyszerűen csak arról van szó, Megkérdeztük Hol a jegyző? 15-től aerobic, 16-tól tinidiszkó. Monoron pénteken 16- tól sakk-klub. 19.30-tól aerobic az Ady utcai Iskolában, az autósmoziban ma, holnap és vasárnap 20-tól Börtöncsapda (színes, amerikai karate-akciófilm), a Sok-szor-vár klubmoziban ma 18-tól Börtöncsapda. Űriban pénteken 18-tól angol nyelvtanfolyam felnőtteknek, 16-tól játsszunk együtt — gyermekfoglalkozás, szombaton 8-tól angol nyelvtanfolyam gyerekeknek. üllőn ma 15-től a honismereti szakkör foglalkozása a könyvtárban, holnap 8-tól 10-ig a sport szakkör foglalkozása a Malom úti tornateremben. 15-től a könyvbarát szakkör összejövetele és zeneipari próbák. Ecseren szombaton 16 órától a nyugdíjasklub ösz- szejövetele, 20-tól diszkó, vasárnap 14-től a nyugdí- jasldub foglalkozása. Gyömrőn ma 14-től ismeretterjesztő videofilmek vetítése gyerekeknek, 15- től gyömrői diáknapokat előkészítő program: Építsünk falut, a gyermekszínház próbája, az ifjúsági bélyeggyűjtők és a fafaragó szakkör foglalkozása, 16.45- től autó- és kismotorvezetői tanfolyam, holnap 18- tól Párjavesztett gerlice — az irodalmi kör bemutatója, vasárnap 15-től a mozgássérültek klubjának ösz- szejövetele és egészségügyi videofilmek vetítése. Maglódon ma 14-től ovis néptánc, 15-től a színjátszókor próbája, 16-tól ifiklub, 17-től zongoraoktatás és társastánc, szombaton 14-től művészi torna, SZOMBAT Kézilabda, férfi NB n. Északnyugati csoport: Kör- nye—Mer-Lend Gyömrő SE, Környe, 16 óra. Labdarúgás, megyei II. osztály, Déli csoport: Péteri—Sülysáp, Péteri, 15 óra. Körzeti bajnokság: Ko- csér—Nyáregyháza II., Ko- csér, 15 óra. Vezeti: Szűcs (partjelző: Zsuzsandor). VASÁRNAP Labdarúgás, NB III. Duna csoport: Dömsöd—Monor, Dömsöd, 15 óra. — Az új alapszabályunk is a szövetkezeti formát erősíti meg várhatóan. Megújuló szövetkezetként a lakosság és a vállalkozók mindennemű pénzintézeti igényeit, pénzügyleteit leszünk hivatottak szolgálni továbbra is. Hatékonyan szeretnénk részt vállalni működési területünk fejlődésében, fejlesztésében, fontos szerepünk kell hogy legyen a mezőgazdaság privatizációs folyamatában ... Nos, sok egyéb más pénzügyi, üzletpolitikai tevékenységünkkel kapcsolatos dolgokról is szólhatnék még, ám e pillanatban ezekről — talán — mégsem ildomos beszélni még. Azért is, mert az új takarékszövetkezeti alapszabályunknak végleges formába való öntése, majdani elfogadása az elkövetkező hetek egyik igen fontos feladata lesz mindannyiunk számára. (iandó) dődnek, s áprilisban folytatódnak a településenkénti részközgyűlések. Ezt követően — valamikor májusban — a megújított küldöttgyűlés dolga lesz megválasztani a takarékszövetkezet új vezetőségét, ön- kormányzatát. A szövetkezeti élet fontos eseményei lesznek tehát a mintegy 12 községben, valamint Monor városában megtartandó részközgyűlések, csakúgy a tisztújító küldöttgyűlés. A múlt év novemberében elfogadott pénzügyi törvény, illetve az új szövetkezeti törvény a korábbiaktól eltérő változásokra ad lehetőséget. Az új alapszabály megalkotásában véleményt nyilváníthat a tagság, annak elfogadása a küldött- gyűlés feladata lesz. Anélkül, hogy elébe mennénk az eseményeknek, Boris Jánosné, a Monor és Vidéke Takarékszövetkezet elnök asszonya fontosnak tartotta megjegyezni: A Monor és Vidéke Takarékszövetkezet — fióküzleteivel — vonzáskörzetünknek szinte minden településén jelen van ma már... A huszonkétezres taglétszámú szövetkezet a napokban tartotta első küldöttgyűlését Monoron, ahol is az 1991-es esztendő üzletpolitikai-gazdálkodási mérlegét ismerhették meg a küldöttek. Sokatmondó, örvendetes tény: a nehezedő életvitel ellenére, no meg a pénzszűke ismeretében is igen eredményes évet zárt a gyömrői központú takarékszövetkezet. 1991-es tizenhatmilliós nyeresége éppen duplája az előző évinek. Jelentősen nőtt a betétállomány, emelkedett az értékpapír-forgalom, mindezek mellett persze a „reábízott pénzekkel” is jól gazdálkodott a takarékszövetkezet — ez a titka a szép eredménynek..-: A közeli napokban kezNött a betétállomány Jobban spórolunk