Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

Pvsi Megyei Hírlap SPORT Történelmi rögbitúra Magyarországon Is mkul több, idáig „egzotikusnak” tartott sportág válik népsze­rűvé. Ezek közé tartozik a sokáig csak a műholdas tévé­adásokból ismert biliárd, a golf, vagy éppen a rögbi. Ez utóbbi sport itthoni képvise­lői látogatnak az „őshazába”, Angliába. A Zöld Sólymok Rögbi Klub bajnok együttese csütörtöktől a hónap végéig túrázik a szi­getországban, s a tíz nap alatt két mérkőzésen lép pályára. Ottani „fellépésük” történel­minek nevezhető, mivel ma­gyar csapat még nem szere­peit Angliában. JWfgreí (oíó Hetesek A megyei sportrejtvény- pályázat 17., azaz idei má­sodik fordulójára 359 darab szelvény érkezett szerkesz­tőségünkbe. A nyitányhoz hasonlóan most sem volt telitalálat, a maximumot a hetes jelentette, amely­ből 4 darab akadt. A nyertesek: Csatlós Sándorné (2100 Gödöllő, II. k., Illés I. u. 47.), Kiss Ist­ván (2173 Kartal, Szent István u. 12.), Kovács Sán­dor (2721 Pilis, Attila u. 8.), Szentesi Gyula (2100 Gö­döllő, Béke u. 7.). Vala­mennyien 25 darab juta­lomszelvényt kapnak. MINDEN HÉTEN TOTÓ, LOTTÖ! BAGI FC—BAKTALÓRÁNTHÁZA í-0 (1-0) Bag, 2000 néző. V.: Ring. Bag: Rosner — Kincses, Kovács, Mészáros, Mayer — Nagy p., Mundi, Metzger — Gerendái, Timár (Tamás), Győri (Lipcsei). Baktalórántháza: Virlás I. — Borza, Kozma, Horváth, Barnucz — Tóth I., Maries, Kapin — Sós, Gdovin, Virtás II. (Benkő). Gól: Mundi (23. p.). Lipcsei (88. p.). Sárga lap: Győri, illetve Barnucz, Maries. A mérkőzés elején a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyei bajnokság második helyezettje óriási lelkese­déssel vetette magát a küz­delembe, láthatóan igazolni akarta, hogy nem véletle­nül jutott a legjobb 16 csa­pat közé. A későbbiekben fokozatosan átvette az irá­nyítást a hazai csapat, és a 23 percben a vezetést is megszerezte. Mundi egyéni kitörés után 10 méterről lőtt kapu közepébe. A 26. percben Tímár növelhette volna az előnyt, 25 méteres bomba erejű lövését azon­ban Virtás kapus a kapu­fa segítségével védte. A gól nem törte le a vendégeket, továbbra is lel­kesen játszottak, s kis hí­ján egyenlítettek. A 40. percben Gdovin pörgetett kapu mellé, s szalasztott el egyenlítési lehetőséget. A fordulás utón is remekül küzdöttek, az 53. percben Virtás II. az ötösről fölé ollózta a labdát, s hagyott kihasználatlanul újabb esélyt. A kissé visszafogottabban támadó bogiaknak is akadt gólszerzési lehetőségük, de ezek sorra kimaradtak. A legnagyobb helyzetet talán a 68. percben puskázták el, Mundi szép szóló után lőtte a kapu elé a labdát, de Gerendái a kapu torkában nem találta él azt. Két perccel a mérkőzés vége előtt Lipcsei bravúros meg­oldással növelte a bagiak előnyét, nagy szóló után az alapvonal közeléből csavar­ta a hosszú sarokba a lab­dát. Both József tanítványai Baktalórántházán 2-2-es döntetlenre végeztek, így a bagiak 4-2-es összesítéssel jutottak a Magyar Kupa kö­vetkező fordulójába. Both József: — Crjabb szép sikernek tartom, hogy a legjobb nyolc között vár­hatjuk a sorsolást. Gajdos Gábor: — Egyér­telmű, hogy a Bag maga­sabb osztályban játszik, jobb játékerőt képvisel. Ügy érzem, kis csapatom tisztes­ségesen helytállt. Könczöl László © További eredmények: Pécs—Kispest-Honvéd 0-1 (Tj.: Kispest-Honvéd 2-0-s összesítéssel), Békéscsaba — MTK 0-3 (Tj.: MTK 5-1-es összesítéssel), Nagy­kanizsa—Mohács 1-0 (Tj.: Nagykanizsa 2-0-s összesí­téssel), Veszprém—Siólök 0-1 (Tj.: Siófok 4-1-es ösz- szesítéssel), Újpest—Fe­rencváros 1-0 (Tj.: Újpest 2-1-es összesítéssel). Hala­dás—Rába ETO 2-1 (Tj.: Rába ETO 2-2-vel, idegen­ben lőtt góllal). Jövőre egy osztállyal lejjebb Már a hollandok is „megalázzák ”a fiúkat mációja szerint elég ked­vetlenül, minden különö­sebb elgondolás nélkül ját­szottak a magyarok, s mindössze két szettet tud­tak megnyerni. Eredmények: Haldan— Holló 2-0 (13, 12), Kobes— Varga 2-1 (—18, 18, 12), Heister—Bátorfi 2-0 (17, 17) , Haldan, Heister—Bá­torfi, Holló 2-1 (17, —15, 18) . Enyhén szólva fölösleges Változás, de minek? Nem mindenalapi szabályvál­tozás ötletét agyalta ki a Nem­zetközi Tenisz Szövetség: a Key Biscayne-i torna alatt. A javaslat, miszerint töröljék el hálót ért, necces adogatások megismétléséről szóló szabályt, nem aratott osztatlan elisme­rést a versenyzők körében. A szabályalkotó bizottság Csak az ifik kaptak ki Tartalékok rekordja Labdarúgó NB I-es tartalék­bajnokság. Vác FC-Samsung-— Siófoki Bányász 7-1 (2-0). Vác, 200 néző. V.: Marcsok. így áll­tak fel a hazaiak: Pleskó (Szedler) —- Jeszenszky, Sán­dor, Balogh. László — Lénárt, Serfőző (Füle). Fekete, Telek — Szoboszlai. Sándor (Schwarz). Edző: Perlaky István. Rekord- győzelemmei ruickoít ki a Vác. melynek gólszerzői Sándor (3), Fekete (3), Szob őszi ad. A gólszerzők mellett László tűnt ki. A 23 pontos Kispest-Hon­véd áll az élen, . , . 9. Vác 17 ponttal. NB I-es ifjúsági bajnokság: Siófok—Vác 4-2 (1-0). Siófok. V.: Hugyecz. Vác: Budai (Schrek) — A.sződi, Molnár, Kádár. Farkas, Méhes (Kele­men), Ihos, Chmelovics (Zsi- bók), Gergely (Mester). Bur- szafalvi Tamás. Gól: Ihos (2, egyet ll-esből). A 32 pontos Kispest-Honvéd vezet, a Vác 15 ponttal a tizedik. NB I-es serdülőbajnokság. Siófok—Vác 1-1 (0-0). Siófok. V.: Oiiovics, Vác: Vendég — Orszáczky, Hajnal (Pintér). Danczi — Kata (Gödé). Dékai. Boda Tóbiás (Papp), Vén — Valtner (Török), Kovács (Ve­rebéül). Edző: Bodonyi Bé­la. Gól: Török. Jó: Boda, Or­száczky, Török. A serdülőbaj­nokságban is a Kispest-Hon­véd áll az élen. 35 ponttal, a Vác itt is a tizedik, 18 pont­tal a tarsolyában. NB II. Ifjúságiak: Nyíregy­háza—Bag 13-0 (5-0). Serdü­lők : Nyíregyháza—Bag 3-0 (2-0). Megyei ifjúsági bajnokság. Nagykőrösi Toldi DSK—Bugyi 2-0. A múlt héten a Szigetül- falu—Fót mérkőzést a Fót nyerte 2-l-re. elképzelését enyhén szólva te értetlenül fogadták a legin­kább érintettek. íme. néhány vélemény azzal kapcsolatban, hogy a jövőben számítson ér­vényesnek a necces szerva, azaz maradjon játékban a labda. Steffi Graf: „Bolond ötlet­nek hangzik, az bizonyos. Ki­nek fáj, hogy neccnél új ado­gatásra kerül sor? Azt hi­szem, ennél sokkal fontosabb kérdések várnak eldöntésre.” Jim Courier: „Nem látom a változtatás értelmét. Szerintem úgy van jól, ahogy van.” Jimmy Connors: ..Jó lenne valami olyasmit kitalálni, ami valóban a tenisz érdekét, szol­gálja.” Szeles Mónika: „Ezen az öt­leten még gondolkodnom kell.” Egy biztos, a májusi Roland Garroson előterjesztésre ke­rülő javaslat a játékosok tá­mogatása nélkül aligha lesz életképes. i\ S/í<>clújfalu«- a két pont Betiltott pályák: Halásztelek, Főt A PLSZ fegyelmi bizott­sága tegnap két félbesza­kadt mérkőzés ügyével fog­lalkozott. A megyei első­osztályú Iklad—Szigetújfalu összecsapás két pontját 0-0- ás gólkülönbséggel a vét­len vendégek javára írta. A megyei másodosztályú Ha­lásztelek—Szentendre talál­kozót a pályán elért ered­ménnyel!, 0-2-vel igazolta, s a Halásztelek pályáját két mérkőzésre betiltotta. Így szombaton a halásztel­kiek Szigethalmon fogad­ják a Törökbálint együtte­sét. A PLSZ fegyelmi bi­zottsága a fóti pályát ugyancsak betiltotta, de csak egy meccs erejéig, mert a legutóbbi forduló­ban, a mérkőzés után, Fo­ton leköpték a partjelzőt. Képünkön jobboldalt a peceli Ruzicska Zoltán salgó­tarjáni és fővárosi szeniorok társaságában A fővárosból Tápiósze- csőre, a mezei futóbajnok­ságra tartó különbusznak a maglódi elágazásnál fel­tételes megállója volt. Az előzetes megbeszélés alap­ján itt vette fel a péceli Ruzicska Zoltánt. Menet közben elmondta, hogy a közelmúltban zá­rult náluk az ötfordulós krosszfutás, amelyen a Csu- nya-tó környékén 10 kilo­méter volt a feladat. Most tartották a finálét, és Sze­keres Ferenc lett az össze­tett győztes. Ruzicska Zoltán, a péceli esemény egyik rendezője, Tápiószecsőin nem a szer­vezéssel. hanem a futással foglalkozott, ö nyerte meg a 45 évesek viadalát. Em­lítésre méltó, hagy néhá- nyan két távon indultak. Így például a nőknél Szűcs Györgyné előbb 1500, majd 5000 métert teljesített* akárcsak Pereces Zsoltné. A mezőny legidősebb részvevője a nagykőrösi Bocskai László volt, aki a 70 éveseknél indult. Rajt­hoz állt az elmaradhatatlan részvevőnek számító Pécsi Rezső is. Országos senior mezei fu­tóba jnokság. Férfiak. 70Ö0 m. 40 évesek: 1. Vamsz István (Balassagyar­mat), 2. Bárány András. 3. Zsoldos Imre. 45 évesék: 1. Janovecz József, 2. Mecser Lajos, 3. Kiss György (GEAC). 50 évesek: 1. Szmolenszky Pál (SKSE), 2. Mester Ferenc. 3. Komjáthy György. 55 évesek: 1. Szakács Ferenc. 2. dr. Ist­ván András. 60 évesek: 1. Pé­csi. Rezső. 70 évesek: 1. Bocs- • kai László. 3000 m. 40 évesek: 1. Gödöny István (Phoenix), 2. Zsoldos Imre. 3. Gulyás Sándor. 45 évesek: 1. Ruzicska Zoltán (ÓVASE). 2. Horta László. 50 évesek: 1. dr. Gönczöl László (Rába ETO). 2. Melegh Imre. 60 évesek: 1. Bejo József (Rá­ba ETO). 65 évesek: 1. Almá- ni Béla (DAC). 70 évesek: 1. Mihály Tibor (OVASE). Női győztesek. 1500 m. 45 évesek: Pereces Zsoltné (PMV). 50 évesek: dr. Vass Gyuláné (Phoenix). 55 évesek: Szücs Györgyné (Bp.). 5000 m. 45 évesek: Pereces Zsoltné. 55 évesek: Emhő Klára (PMV). 55 évesek: Szücs Györgyné. — Reitter — Futottak a szeniorok Feltételes megálló a váciak, az NB II. Nyu­gati csoportjának 12. helye­zettje ellenében. Mivel az első mérkőzésen Szekszár- don 1-1-es eredmény szüle­tett, így Csank János tanít­ványai 5-2-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc pffvíitteis TíötA VÁC FC-SAMSUNG— SZEKSZÁRD 4-1 (1-0) Vác, 1500 néző. V.: Nyi­las. Gólszerzők: Répási, Szá­lai, Orosz, Hahn, illetve Horváth P. A kötelező győzelmet vi­szonylag könnyen vívták ki Kieseit a kupavédű Ferencváros Vác, Bag: tovább, tovább! A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit rendezték szerdán, s az összecsapásokon érdekelt két megyei együttes fölényes biztonsággal vette az aka­dályt. A Vác FC-Samsung és a Bagi FC a legjobb nyolc között várhatja a sorsolást. A váciak már jól ismerik ezt az érzést, de a bagiak történetük során először jutottak ilyen „magasra” a kuparanglétrán. Nem történt „csoda” a hilversumi sportcsarnok­ban, a magyar férfi aszta­litenisz-válogatott a Szu­per Ligában még a buda­pestinél (1-4) is megalá- zóbb, 4-0 arányú vereséget szenvedett a hollandoktól. Ez most már véglegesen annyit jelent, hogy a csa­pat ősztől csak egy osztály- lyal lejjebb, az Európa Li­gában játszhat. Az ANP holland hírügynökség infor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom