Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

CEG1ÉDI XXXVI. ÉVFOLYAM, 6l SZÁM 1992. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK A kockát elvetették Puha fészkek sikeres tervezője Az ötvenes évektől ezré­vel épültek az új családi házak falvainkban, váro­sainkban. Valami idétlen elgondolás a kétablakos, nyeregtetős kockaházat erőltette, és ennek a típus­terve kapott szinte egye­düli létjogosultságot. A jobb érzésű építészek hiába berzenkedtek, pedig tud­ták, olyan családi házakat kell építeni, amelyek illesz­kednek az adott tájba, me­rítenek a népi építészet át­menthető hagyományaiból. Nem elég az irkalap Cegléden ma már látha­tók a változás jelei. Az igé­nyesebb építészek aprán­ként formálgatják a város­lakók ízlését. A „szabvány­tól” eltérő, jó arányú, laká­lyos családi fészkek jelen­nek meg. Ilyen tervek ke­rülnek le Körösztös Ágnes építész üzemmérnök rajz­asztaláról is. Aki figyelme­sen végigjárja az öregszőlő új utcáit, rendre felismer­heti a nevéhez fűződő haj­lékokat. Egy kollégája sze­rint az Is megállapítható róluk, hogy nő kezevoná- sait őrzik. Tizenkét éve próbálja papírra varázsolni a meg­rendelők elgondolásait. Mindenki igényét meghall­gatja, majd szakmai tudá­sával, meggyőződésével igyekszik rávenni az épít- tetőket, hogy a jobb, szá­mukra alkalmasabb megol­dást válasszák. Világos ér­veinek, jó rábeszélőképes­ségének is szerepe lehet abban, hogy többnyire hallgatnak rá az emberek. A megszokásból nehéz ki­mozdítani valakit. Általá­ban hozzák a kockás lapot a gyerek irkájából. Erre azonban aligha lehet ha­gyatkozni. Szemrevételezi hát a telket, amelyre épí­tenek. Megfigyeli fekvését, a többi házakhoz való vi­szonyát, s annak megfe­lelően tájolja, formálja kí- vül-belül. Igazán jó, átte­kinthető, napfényes hajlé­kokat csak így lehet terem­teni. A gyakorlat bebizonyí­totta, hogy a loy^lO-es házméret kihasználatlan belső tereket ad. Nem kell tágas közlekedő, sötét hall, költséges tetőszerkezet. Nem feltétlenül drágább, ami jobb. Minden négyzet- méternek funkciót kell ad­ni, a nappali, a háló, az étkező javára növelve a hasznos teret. Felújításokat is tervez. Az Iskola utcában egy mű­emlék ház renoválását ké­szítette elő, ezt még az Or­szágos Műemléki Felügye­lőség is felülbírálta. Ahogy fogy a lakosok pénze, úgy ritkulnak az építkezések. Inkább a tatarozás, átépí­tés, bővítés gyakoribb. Körösztös Ágnes szereti a hatvan-hetven éve épült, szép öreg házakat. A mai fiatal házaspárok igényei mások, mint az eredeti tu­lajdonosé voltak. Élvezi a feladatot, mit lehet kihoz­ni a régi hajlékokból. Akár gazdasági épületet is ter­vez, ha valakinek arra van szüksége. Kértek már tőle kerítést is, annak is öröm­mel eleget tett. Nem válo­gat a munkában, hiszen tudja, mindenkinek az a legfontosabb, amire éppen szüksége van. Monorra, Nagykőrösre, Törteire, Tápiószelére és Tápiószőlősre is kértek ter­vet tőle. Ígérték már töb­ben, hogy meghívják a la- kásszentelőre, de ez még mindig a kútba esett. Arra viszont igényt tart, hogy amikor a család „belakta” az új fészket, használatban láthassa a művét. Kirajzolja magából Ma már komoly pénzbe kerül egy új épület. A használt anyagok minősé­gétől függően minimum huszonötezer forint egy négyzetméter ára. Egy százhúsz négyzetméteres családi ház legkevesebb hárommilliót emészt fel, de lehet a duplája is. A mér­nök, jártában-keltében meglátva valamely szemre- való telket, nem állja meg, hogy ne skicceljen fel egy tervet, mintha magának csinálná. Kirajzolja magá­ból, és azzal napirendre tér a dolog felett. Az építésznő jónak látná, ha kartásaival szorosabb ismeretség alakulna ki. Sok mindenben hasznát láthatnák ennek. Többet tudhatnának egymás mun­kájáról, gondjairól. Amikor Tőrös Csaba volt a város­házán ' a megbízott főépí­tész, akkor elindult valami pezsgés. Nemhiába szak­ember volt, gondolt a kol­légákra, összetoborzott tő­lük egy kiállításra való tervet, és bemutatta az épület aulájában. Jó lenne, ha a tehetsé­ges kőművesek, ácsok, asz­talosok, burkolok, bádogo­sok leadnák a címüket a tervezőknél, hiszen az építtető sokszor tanácsta­lan, kivitelezőt keres, és lenne kit ajánlani. Máskor kerttervezőre, belsőépítész­re, lakberendezőre lenne szükség. Felhívás keringőre „A farsangból már kifu­tottunk, de a legközelebbi alkalommal akár egy épí­tészbált lehetne rendezni, ahol fesztelenül megismer­kedhetnénk egymással” — vélekedett a mérnök asz- szony. (tamasi) MEGNŐTT AZ ÉRDEKLŐDÉS Most tornateremre van lehetőség Az abonyi Kinizsi Pál Gimnáziumnál immár a harmadik évfolyam (a szep­temberi első osztállyal) ok­tatásának előkészítésén munkálkodnak. Megnőtt az iskola iránt az érdeklődés. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy a korábbi két esztendőben nem na­gyon válogathatták meg, kiket vesznek fel az első osztályokba. Most viszont a szeptemberben kezdődő első osztályba huszonnyolc hely­re negyvennél több jelent­kező van. Eljutottak oda, hogy csak johb tanulóknak van felvételi esélyük. Ami minden bizonnyal minőségi javulást eredményez. Fodor László igazgató szerint az előbbiekkel ellen­tétes tapasztalataik vannak az ugyanitt működő gép- és gyorsíró iskolát illetően. Az el telt. öt esztendő gyakorla­tával szemben, lényegesen kevesebben akarnak gép- és gyorsírást tanulni. Ezért a következő tanévben csak egy első osztály lesz. A mérsékeltebb érdeklődés okát abban látják, hogy az ilyen képzettséget igénylő adminisztratív munkakörök száma csökken. Szeptembertől tehát egy gimnáziumi és egy gyorsíró első osztály lesz, s ezzel megtelik az oktatási intéz­mény. Jó lenne rövidesen épületet bővíteni. Ezzel kap­csolatban az igazgató a kö­vetkezőket mondta: — Pillanatnyilag új tor­naterem építésére lehet szá­mítani. Az önkormányzat képviselő-testülete 11:7 arányban szavazta meg lé­tesítését. Nem is értem, miért ilyen szoros arány­ban, amikor az állam a kö­rülbelül 60 milliós költség negyven százalékát átvállal­ná. A településnek egy európai színvonalú, irnpo­Képviselői fogadóórák Március 23-án, hétfőn délután 4-től 6 óráig a vá­rosháza aulájának az 1-es szobájában a 2-es választó- körzet polgárai részére dr. Kispéter Zsolt képviselő tart fogadóórát. Március 24-én, kedden délután 4-től 6 óráig a vá­rosháza aulájának az 1-es szobájában a 13-as válasz­tókörzetben élők részére Lovas Ottó képviselő tart fogadóórát Névnapi bal Március 21-én, szomba­ton este bált tartanak Dán- szentmiklóson, a művelő­dési és sportházban. A mulatság ünnepeütjel a Sándorok és a Józsefek lesznek, akik ezúttal belé­pődíj nélkül szórakozhat­nak. KIÁLLÍTÁS A dánszentmiklósi mű­velődési és sportházban ezen a héten Barnóth Zol­tán festőművész képeiből láthatnak tárlatot az ér­deklődők. A kiállítást 9- től 12-ig és 13-tól 18 óráig, pénteken délig lehet meg­tekinteni. A művek meg­vásárolhatók. Utcanév-változások A ceglédi utcanévváltozások is ellentétes véleménye­ket váltottak ki. A Marx Károly utcából a jól hangzó Múzeum utca született. Alkalmi véleménykutatásunk eredménye: négy igen egy nemmel szemben — az új név mellett. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) záns létesítménye lenne. Látszólag „hazabeszélek”, mert a gimnázium udvarán épülne. Nemcsak mi hasz­nálnánk, a község minden­féle rendezvénye otthonra találna benne. — Többen mondták: miért tornaterem és miért nem tanterem? Azért — és ezt egyesek nehezen értik meg —, mert az utóbbira most nem adnak pénzt. Olyan vád is ért, hogy mi, akik erre a létesítményre szavaztunk, a település táv­beszélő-hálózata fejlesztése ellen vagyunk. Szó sincs er­ről. A kettőnek semmi köze egyháshoz. Azzal, hogy tor­naterem lesz, semmi hát­rányt nem szenved a lele- fonfejlesztés. Ez utóbbit nem lehet saját erőből meg­oldani, ismereteim szerint 170 millió körüli összeg kell erre a célra. Most egy tornaterem megépítésére — ez egy akció — ad az állam, s ezt a lehetőséget ki kell használni. Már találtunk ki­vitelezőt és tárgyaltunk. A tervezéstől a kulcs átadá­sáig, mindent vállal. A lé­tesítmény svéd acélból ké­szült könnyűfém-szerkeze­tes lenne. ★ Az oktatási intézmény gép- és gyorsíró tagozatá­nak hallgatói közül Lugosi Anita a gyorsíró, Koncsik Edit pedig a nyelvhelyessé­gi versenyen képviseli az abonyiakat. Végre van sportélete az iskolának. Ez szorosan ösz- szefügg azzal, hogy Váradi László lett az intézmény testnevelő tanára. Azóta megalakult a diáksportkör, és tornacsapat is szervező­dött. Az elmúlt hét végén megrendezték az első Kini­zsi-kupa középiskolai leány tornászversenyt, amelyre három megyéből tizennégy csapat érkezett. Mivel a jövő tanévtől há­rom osztálya lesz a gimná­ziumnak, megkezdődik a fakultatív oktatás. A kiala­kuló igényeknek megfele­lően szervezik. Várhatóan magyart, történelmet, angolt és németet, valamint a lá­nyoknak gépírást fognak ebben a rendszerben ok­tatni. (gyuráki) Nagyon költséges mulatság Vajon mennyit törődünk egészségünkkel, hogy a mai rohanó világban meg tud­juk állni a helyünket? Nem mai keletű az összefüggés a •jó testi kondíció és a szel­lemi fittség között. Aki so­kat sportol, mozog, az te­herbíróbb lesz a munkavég. zésben. Ennek ellenére saj­nos keveset foglalkozunk a számunkra legdrágább kinccsel, az egészséggel. Manapság egyre több he­lyen lehet mozogni, erősí­teni. Vajon miért mozognak keveset az emberek? — kérdeztem Lajos Attilát, a ceglédi Tempó Testépítő Club veztőjét. — Azt hiszem, hogy a felfokozott élettempó mel­lett egyre kevesebb idejük van a sportra. — Önök milyen szolgál­tatást tudnak nyújtani? — Kétféle programunk van, a résztvevők idejétől függően. Heti két- és há­romnapos edzések vannak. Ezenkívül specializálódtunk is. Vannak, akik fogyni jár­nak ide, mások pedig kife­jezetten erőfejlesztés céljá­ból. Nyilvánvaló, hogy mindkettő más-más termé­szetű munkát igényel. — Kik foglalkoztak elő­ször a testépítéssel? — Az ókori görögöknél is volt már erre példa, akik köztudottan sokat adtak a testkultúrára. A XIX. szá­zad végétől kezdődik a versenyszerű body-building. — Milyen edzésterv alap­ján dolgoznak? — Aki valamire akarja vinni, az az amerikai Wei­der testvérek szisztémáját követi. A híres testépítők, köztük Schwarzenegger is, az ő elképzeléseiket követ­ték. A közhiedelem úgy tartja, hogy csak a súlyzó­val végzett edzések erősí­tenek. Emellett nagy figyel­met kell szentelni az iz­mok nyújtásának, lazításá­nak. Így az izom rugalma­sabb, teherbíróbb lesz. — Hogyan zajlik le egy testépítőverseny, milyen szempontok alapján törté- nik a pontozás? — Először is számít az illető általános testi felépí­tése, a testrészek egymás­hoz való aránya, és az, hogy a különböző izomros­tok mennyire rajzolódnak ki. — Cegléden ért-e el va­laki figyelemre méltó ered­ményt? — Három ifjúsági ezüst­jelvényes versenyzőnk van, Pásti Zoltán, Lugosi Zsolt, Pikali Zsolt személyében. A felnőtteknél régebben Ványi Benő szerzett nem­zetközi versenyen 5. helye­zést, de ő sajnos visszavo­nult. A versenysport nagyon költséges mulatság. A test­építő nem ehet akármit, a tápláléka baromfi, hal, zöldségféle. A megfelelő proteinek beszerzése is költ­séges. — Mindennap lehet önök­nél sportolni? — Igen, havi háromszáz forintot kell fizetni. A vá­rosi tornacsarnokban szere­tettel várunk mindenkit, akinek fontos az egészsége. Kóbor Ervin Kilós vásár Március 20-án, pénteken 8-tól 17 óráig a helyőrsé­gi kflub emeleti termében importruhák kilós vásárát rendezik meg. ■i Mozi A Szabadság filmszín­házban március 19-én. csütörtökön: Addams Fa­mily (a gálád család) ame rikai horrorparódia. Az előadások este 6 és 8 óra- j kor kezdődnek. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd. Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője'. Fehér Ferenc. • Munkatárs: Tamasi Tamás. © posta­cím Cegléd. Pí lí*. 2701 Te­lefax és telefon: (20) U-400. • Telex: 22-6353. # Hír de té.sfelvetel: Hírlapkiadó Vál­lalat Közöm ség szolgálatba. Cegléd, Teleki u. 30.: kedd. csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda 10—17 óráig. Tele­fon : (20) 10-763.

Next

/
Oldalképek
Tartalom