Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

TUDÓSAINK IS SZÁZALÉKA KÜLFÖLDÖN DOLGOZIK Talán mégsem telik meg a hajó? — A vasfüggönyt papír- fal váltja fel — jegyezte meg a minap Bécsben megtartott menekültügyi tudományos tanácskozás egyik résztvevője. A konfe­rencián, amelyet az alkal­mazott rendszerelemzés luxemburgi székhelyű nem­zetközi intézete és egy bé­csi valamint egy stockhol­mi tudományos intézet kö­zösen hívott össze, arra a következtetésre jutottak, hogy túlzottak a nyugati félelmek, s kevesebb lesz a kivándorlók száma, mint amitől tartanak. Bernhard Felderer, a tanácskozás egyik szerve­zője egy sajtónyilatkozatá­ban azt fejtegette, hogy gazdaságilag képes lenne a Nyugat még több menekül­tet befogadni — különö­sen, mert azokból magának is származhat akár haszna is —, ám a társadalom el­utasító magatartása határt szab e készségnek. Nem­csak a saját munkahelyü­ket féltik az emberek, ha­nem idegenkednek a sok­féle kultúrától is — ez a tapasztalat mindenütt, ahol ez a multikultúra már ala­kulgat. NEM SPONTÁN A konferencián inkább csak összegezték az eddigi ismereteket, mintsem hogy meglepő újdonságokkal szolgáltak volna. Helyet kapott az a megállapítás, hogy a reformországoknak nevezett közép- és kelet­európai, valamint az egy kori Szovjetunió helyébe lépett országok tartósan rossz gazdasági körülmé­nyei kivándorlásra készte­tik az ottani lakosságot. De ugyanilyen okot ad a me­nekülésre az éledő náció nalizmus is. Az eddigi kelet—nyugati népvándorlás adataiból Rainer Müller, a bécsi de­mográfiai intézet munka­társa kimutatta, hogy az 1950 és 1990/91 között ke let-európai kivándorlók legnagyobb része etnikai okokból hagyta el hazá­ját. (Nyugat)-Németország- ba 4,4 millió keletnémet, illetve német származású romániai és szovjetunióbeli polgár érkezett, s ugyanez a kategória az Izraelbe — vagy Amerikába — kiván­dorolt szovjet zsidók töme­ge, sőt jelentős számban érkeztek Törökországba tö­rök származású bolgárok. Figyelemre méltó szem­pontként értékelte a bécsi tudós azt a körülményt, hogy ezek az emigránsok nem spontán eredtek út­nak, hanem nagyrészt or­szágok között megszerve­zett kivándorlási akció ke­retében. Kivétel minden­képpen a jugoszláv ven­dégmunkások Nyugat- Európába özönlése (számuk egymillió körül van), vagy a hagyományosan mozgé­kony lengyelek vándorlása (2 millió körül). Hogy a körülmények vál­tozásával ilyen szervezett formában nemigen lesz már kivándorlás, az még mindig nem indok viszony­lagos derűlátásra. A bécsi tanácskozáson a tudósok beszéltek arról, hogy bár a volt Szovjetunió terüle­tén élők számára tényleg nem látszik más megoldás, mint szerencsét próbálni Nyugaton, az ettől aggódók kevéssé ismerik a körül­ményeket, s csak emiatt hihetik, hogy ez a milliós népvándorlás valóban be­következik. Hihetetlen tá­volságokat kellene ehhez megtenniük olyan embe­reknek, akik számára az autó mint közlekedési esz­köz nem jöhet szóba, sőt mostanában a vonathoz is csak nehezen jutnak hoz­zá, emellett nyelveket sem beszélnek, s amúgy is ide­genkednek a helyváltozta­tástól — hangzott el a kon­ferencián. RIASZTÓ ADAT Szó esett arról is, hogy a nagyarányú migráció nem­csak a befogadó ország szempontjából káros. Nyil­vánvaló, hogy a leginkább a szakképzett munkaerő talál otthonra más ország­ban, márpedig rájuk gaz­dasági bajokkal küszködő hazájukban is nagy szük­ség van. Riasztó adatként hangzott el, hogy a magyar' tudósok 15 százaléka kül­földön dolgozik, vagy hogy a szovjet kivándorlók 39 százaléka egyetemi vég­zettségű. A résztvevők kö­zül többen mindamellett úgy vélekedtek, hogy a ki­vándorlás magában hor­dozza a visszavándorlás lehetőségét is, márpedig, ha a Nyugaton a korszerű munka tapasztalataival gaz­dagodott, s ily módon kép­zettebb egykori emigránsok visszatérnek hazájukba, az igen hasznos lehet az anya­országnak. ÍGY VAGY ÚGY Fontos megállapítása volt az értekezletnek az is, hogy bármennyire is káros mindkét félnek az elván­dorlás, pusztán adminiszt- rálív intézkedésekkel biz­tosan nem lehet a folyama­tot megállítani. Ausztria e kérdésben igazán szakértő: Ferdinand Lacina pénz­ügyminiszter becslése sze­rint az ausztriai bevándor­lók egyharmada illegálisan érkezett az országba. Fel­tehetően az az 500 ezer, akire, mint menedékjogot kérőre a konferencia (va­lójában nem is annyira op­timista) becslése szerint számítani lehet, így vagy úgy szerencsét fog próbálni a következő években. Ha­csak a világ jobb megol­dást nem talál. Talán cél­ravezetőbb lenne néhány milliárd dollár útnak in­dítása Nyugatról Keletre, mint munkanélküliek mil­lióinak érkezése fordított irányba — fogalmazott a tanácskozás egyik résztve­vője. Szász! Júlia JEKATYEBimm csontok vallatása Azoknak az embereknek az életkora, akiknek csont­maradványait megvizsgál­tuk, megfelel a cári család tagjai életkorának — erő­sítették meg a vizsgálatot végző tekintélyes törvény- széki orvosszakértő-csoporl tagjai Voronyezsben. A véletlen egybeesés a szakemberek véleménye szerint csaknem kizárható — mindössze 0,001 százalék A hír szenzációszámba megy, hiszen egyre inkább valószínű, hogy a Jekatye- rinburg mellett, Alapa- jevszkben, egy elhagyott bányában tavaly fellelt em­beri csontmaradványokban az 1918. július 17-én kivég­zett cári család tagjainak porhüvelyét tisztelhetjük. A trónjáról leköszönt II. Miklós cárt, feleségét, fiát és négy leányát, valamint háziorvosát, Botkin doktort, társalkodónőjét, szakácsát és lakáját — összesen 11 embert — Jekatyerinburg- ban, az Ipatyev-házban azon a nyári éjszakán agyonlőtték. A tavaly megtalált ma­radványokat azonosítás cél­jából Voronyezsbe szállítot­ták, ahol az Oroszországi Köztársasági Mikrooszteo- lógiai (csonttani) Központ található. KULCSA VAN A BEZÁRT LELKEKHEZ A mikrofon csapdái A rokonszenves újságírónőt, aki most a kormányszóvivő felelősségteljes tisztét tölti be, a hazai közvélemény rég­óta ismeri, hiszen hosszú éveken át volt a rádió népszerű riportere. Gyakorta hallhattuk érdekes, magvas riport­jait, tartalmas okfejtéseit. Ezúttal mostani munkájáról, a sajtóról, munkakapcsolatairól beszélünk. Jól tudjuk, hogy az új­ságíró-társadalom nem egy­szerűen „hivatalból” fogad­ja el, hanem a tehetséges és tapasztalt szakmabelit látja benne. A mértéktartóan elegáns Duna-parti szobájából a budai várra láthatunk, ö maga nyugalmat árasztó, atmoszférát teremtő, halk, mégis határozott hangjával figyelmet keltő egyéniség. — A megtisztelő bizalom és elismerés jelét láttam abban, amikor a kormány- szóvivői feladatkör ellátá­sára felkértek — mondja Juhász Judit. — Noha első perctől tudtam, hogy ne­héz feladatra vállalkozom, vonzott az izgalmas kihí­vás. A korábbi munkám és a jelenlegi sok tekintetben hasonlít, ám a részletekben olykor nagy az eltérés. Or­szágjáró riporterként a leg­különbözőbb élethelyzetben találkoztam az emberekkel, és nagy örömömre szolgált, hogy megnyíltak előttem. A sokszor magányos, szo­rongó emberek feloldódtak, bizalmukkal tüntettek ki. Ez nagyon jó érzés, és ma is örülök, ha sikerül ki­nyitni bezárt emberi lelke­ket. Ám a rádió intimebb műfaj, s nem igényelt olyan feszes és állandó készenlé­tet, mint a mostani mun­kám. Ami még megmaradt a múltból: a mikrofon. A felelősség azonban teljesen másfajta: újságíróként csak magamért feleltem. Amit elhibáztam, azt nem más: Juhász Judit rontotta el. Most az én esetleges téve­désem a kormányra hull­na vissza, ugyanakkor a politika gyengéit nekem is viselnem kell. Éppen ezért messzemenő tárgyilagos­ságra, pontos, korrekt tájé­koztatásra törekszem, s igyekszem minden „csapda­helyzetet” fölismerni, elke­rülni. — Milyen csapdákat rejt­het a kormányszóvivői fel­adat, túl ezen az összetett felelősségrendszeren? — Többek között abban látok veszélyeket, ha a szó­vivő „önállósítja” magát, ha kommentál, minősít, po­litikát csinál. Félreértés ne essék, nincs arról szó, hogy a kormányszóvivő csupán valami kiszolgálói szerep­kört töltsön be. önálló ar­culattal, hitelesen és meg­győződéssel lehet és kell interpellálni a kormány döntését, intézkedéseit. Azt is csapdának tekin­tem, ha a kormányszóvivő nem látja pontosan a saját pozícióját. Én most elsősor­ban az újságírókkal való kapcsolatra gondolok. Nem egyszerű a képlet, noha egyértelmű az egymásra­utaltság. A kollegialitást feltétlen kifejezésre kell juttatnom, érzékeltetve azt, hogy én is újságíró lévén egy vagyok közülük, és csakis velük együttműköd­ve oldhatom meg a mun­kámat. Ugyanakkor közöt­tük én a kormányt képvi­selem, s ez helyzetileg más. A veszély egyként rejlik abban, ha a kormányszó­vivő haverkodó vagy ha a hatalom pozíciójából le­ereszkedő, esetleg éppen a hangját fitogtatva diktál, parancsolgat. — Mi az optimális maga­tartás és beállítottság? — Ilyen talán nincs is. Csak állandó alkalmazko­dás a pillanatnyi helyzet­hez. Tájékozottság, mérle­gelési és el igazodási ké­pesség a szavak és a poli­tika világában. Az újság­írókkal való kapcsolat a kölcsönös tiszteleten, egy­más munkájának a megbe­csülésén alapszik. Az egész­séges kollegialitást a rang különbözősége nem befo­lyásolja, annál inkább az érdekazonosság felismeré­se: a lapok érdeke, hogy megbízható híranyagot kapjanak; a kormányszó­vivőé az, hogy minél több laphoz jusson el a korrekt információja. Páncéltörő rakétát is csempésztek Betett a kapunyitás Nehéz éve volt tavaly a Vám- és Pénzügyőrségnek. A jugoszláv polgárháborús események miatti tetemes forgalom-növekedés volt a gondok megnövekedésének fő oka. A közúti határátke­lőhelyeken a kamionoknak sokszor 24 óránál is többet kellett várakozniuk, de ta­lán még a tumultusnál Is komolyabb problémát oko­zott, hogy a szokatlan hely­zettel eljött a csempészek aranykora. Skálájuk széles:, a pitiáner vámcsalásoktól a kábítószer-csempészetig minden belefér. A szervezett bűnözés két legveszélyesebb tevékeny­sége a kábítószer- és a fegyverkereskedelem. Ta­valy az ell nük folyó harc­ból is sokkal nagyobb részt kellett felvállalnia a ma­gyar határőrző szerveknek. TERÜLETI KÖZPONTOK A kábítószer-csempészek — miután az Európai Kö­zösség államainak kormá­nyai határozottan és össze­hangoltan felléptek az or­szágaikba irányuló tengeri és légi úton érkező szállít­mányok ellen — áttértek az úgynevezett balkáni, szá­razföldi útvonalakra. Ezek közül kettő eddig is érintet­te hazánkat, de a harmadik elkerülte azt. A jugoszláv háborús események miatt ez a harmadik útvonal be­dugult, s ez a Magyarorszá­got érintő útvonalak forgal­mának jelentős emelkedé­séhez vezetett. 1991-ben a határszerveknek 12 alka­lommal sikerült kábítószer- csempészeket lefülelniük. Az eredmény több mint 6 kiló heroin, 8 és fél kiló ko­kain, majdnem 3 kiló mari­huána, 333 milliliter hydro- codin volt. Jelenleg ENSZ támoga­tással folyik a kábítószer-el­lenes tevékenység korszerű­sítése. 1992 elején várható­an kiépülnek már területi kábítószer-ellenőrző köz­pontok, és még az idén két kábítószer-laboratóriumot adnak át Debrecenben és Szegeden. A Vám- és Pénzügyőrsé­gen belül különleges cso­portok alakulnak a kábító­szer elleni harcra. FELKÉSZÜLTEK A kábítószer mellett meg­jelentek a fegyvercsempé­szek is határainkon. A ju­goszláviai események előre­vetítették, hogy jelentős il­legális fegyverküldemények irányulhatnak majd a bal­káni országba. Erre két mó­don készült föl a vámható­ság. Egyrészt megszigorítot­ta a külkereskedelmi áru­forgalom ellenőrzésének szabályait. A másik a hatá­rokon zajló ellenőrzésnek ebbe az irányba történő megerősítése volt. Az ered­mény nem maradt el. A ha­tárokon az eddig is jellem­ző egyéb fegyverek mellett több hadi célra is alkalmas fegyvert is sikerült elkoboz­niuk a határőröknek. Ezek között legnagyobb számban a kézifegyverek voltak, pisztolyból 79 került tavaly horogra. A vámosok azon­ban találtak ezeknél sokkal komolyabb fegyvereket is. 20 darab különféle típusú páncéltörő rakétát, 5 darab aknavetőt és még 2 darab légvédelmi rakétát is sike­rült megállítaniuk. Az ille­gális fegyvercsempészek­nek több mint fele magyar állampolgár volt. A rang­sort utánuk jugoszláv ál­lampolgárok követik, de az összesen 277 lefülelt bűnöző között akadtak még osztrá­kok, olaszok és más állam­polgárok is. P. P. Jól tudom, hogy az új­ságírók szorongatottsága manapság nem csekély. Egyszerre próbálnak meg­felelni a szerkesztőség, a kiadó igényeinek; az olva­só érdeklődésének; ugyan­akkor igyekszenek saját véleményt nyilvánítani, ön­álló bíráló hangot megütni, éppen lojálisnak lenni egy olyan kormányzattal, amellyel rokonszenveznek. Az én szerepkörömben — mint ahogy más politikai funkcióban is — nagy szükség van az empátiára, az együtt érző, beleérző ké­pességre. Igaz, erről talán ma túl sok szó esik, csak­úgy, mint a toleranciáról. Valószínűleg azért, mert e tulajdonságok hiánya oly gyakran észlelhető. — Mennyire juthat el a kormányszóvivő ezekhez a sajtóorgánumokhoz? E la­pok munkatársaival, szer­kesztőivel milyen a kon­taktus? — Ez a kérdés a dolgok elevenjére tapint. Mind­máig — a kísérletek ellené­re is — megoldatlannak látszik, hogy a fővárostól távolabbi, például a megyei lapok munkatársai a heten­te, csütörtök délután adott gyors tájékoztatáson, majd a péntek reggel 9 órakor tartott, úgynevezett nagy sajtókonferencián jelen le­hessenek. Ennek okát az anyagiakban, de főként a szerkesztőségek létszámá­ban, a szervezeti felépíté­sükből adódó pröblémák- ban látom. Sokféle módon kellene elősegítenünk a kedvező változást, Törek­szem is arra, hogy eljus­sak ezekhez a közvéle­ményt nagymértékben be­folyásoló és formáló lapok­hoz, ám a kapcsolatot in- tézjpényessé, szervezettebbé kell tenni, ami szintén köl­csönös érdek. Ügy érzem, az ország nagy része ma még meghódítatlan terep. A televízió és a rádió sem pótolhatja az intenzívebb személyes kapcsolatot. Tu­dom, hogy azok a kollégák, akik ezeknél a . lapoknál dolgoznak, a legnehezebb feladatot vállalják, s ők a legkiszolgáltatottabbak. Helyzetük kétségtelenül rosszabb — már anyagilag is —, mint a központi lapok­nál dolgozóké. Ök igazán a „tűzvonalban” élnek, s azt hiszem, jórészt a hivatás- tudat, az újságírás szerete- te és az olvasóik bizalma ad nekik erőt ahhoz, hogy eredményesen dolgozzanak a kedvezőtlen feltételek el­lenére is. Hasznos volna, ha mi is háttéranyagokat bocsátanánk rendelkezé­sükre, s más módon is szo­rosabbra fűznénk munka- kapcsolatainkat. Sajnos a beszélgetésre szánt időnk lejárt, a kor­mányszóvivőt további kö­telezettségek várják. Már készülőben, amikor a mun­katársnője belép: egy ügy­ben választ kér tőle. Fi­gyelemre méltó, hogy mi­lyen gyorsan, határozottan dönt, és pontos, világos magyarázatot fűz hozzá. Ez akár csattanós válasz is le­hetne azoknak, akik talán úgy gondolkoznak: csak egy „gyenge asszonyt” kért fel a kormányfő szóvivőnek. Takács Ilona

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom