Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

ŐRI XXXIV. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM 1992. MÁRCIUS 3., KEDD Süiysápi lépcsők Csőben csordogáló Többlépcsős megvalósí­tásban, 1985-ben kezdődött el Sülysáp vízműhálózatá­nak építése, amely munká­nak csaknem egésze elké­szült már napjainkra. A mintegy 50 kilométernyi le­fektetett csőhálózaton a nagyközség minden részébe eljut a víz. Tavaly megépült a második 500 köbméteres víztározó, s elkészült a 11-es vízbázis első kútja is, immár csúcsfogyasztás ide­jén is biztonságos a vízel­látás Sülysápon. Ez utóbbi munkáról fontos tudni még, hogy nem községi, helyi vízműtársulati pénzekből, hanem a PVCSV saját be­ruházásaként épült. Süli Jánosnétól, a süly- sápi vízműtársulat pénz­ügyi vezetőjétől megtud­tuk: ha nagy összegű beru­házásra nem is, de kisebb fejlesztési-bővítési felada­tokra várhatóan sor kerül az idén is. — Tervezés, illetve meg­építés előtt áll a szemétle­rakó helyhez tartó csőve­zetéknek az elhelyezése, amely hálózati rész tűzbiz­tonsági feladatot lát majd el... Valamikor a ’80-as évek elején készült el a községközpontbeli két mély­fúrású kút, amelyekre igen fontos feladat hárul a víz­ellátásban ma is. — Sajnos az egyik ku- tunk meghibásodott, most éppen ennek rendbetételén dolgoznak a „vizesek”, ám ez a lakossági ellátásban semmilyen zavart nem okoz, egyben „garancia” lesz ar­Hitel így, hitel úgy Csak százéveseknek T? égi, évtizedekkel ezelőt- ti a kép, amit — ki tudja, miért —, ma is őr­zök emlékezetemben ... Aprócska fiúgyermekként vitt magával apám a falu­vég jó hírű szabó mester­emberéhez. Térden aluli hosszúságúra volt mérete­zett a nadrág szárainak a hossza, éppenséggel akár dicsekedhetnék is most, hogy e se rövid, se hosszú nadrággal — aminek per­sze olyannyira megörül­tem —, én már évtizedek­kel ezelőtt megelőztem a mai idők divatját, már ami a mostanság oly divatos, nyaranta viselt nadrág­hosszúságot illeti. E kis kitérőt feledve most mégsem a divatról — másról szeretnék szólni. Azért is, mert divatról az időben szó sem lehetett, a szükség hozta — szabta — a nadrág hosszát, mivelhogy „praktikus volta” miatt — zoknit, harisnyát váltva — lényegében kora tavasztól késő őszig hordhattam. Épphogy írni-olvasni tudó emberkeként figyel­tem fel az említett szabó­műhely majdhogynem csu­pasz falán elhelyezett, így hivalkodóan jól látható fel­iratra: „Hitel nincs, ne is kérjen!” Nos, az időközben elkészült, térden aluli új nadrág jelentette örömöt is már rég feledve, jelentését nem értve, ama falfelirat motoszkált fejemben hosz- szú időn át, nagyon sokáig még. Aztán az évek, az idő múlásával megismertem, megtanultam a szó, a mon­dat valódi értelmét, jelen­tését. A „Hitel nincs, ne is kérjen!” felirat természe­tessé vált számomra is, ta­láló rajzos változatát meg­mosolyogtam annak ide­jén. Arról az egyszerű, ám sokatmondó kis plakátról van szó, amelyen a hitel szócska után egy ízes ma­gyar gyümölcs, története­sen egy szem alma dísze­leg. Vagányosan fordítva a rajzos szöveget: „Hitel — alma...” Mintha a feliratokkal gyakrabban találkoznék mostanság. Nem tudom. Lehet, részemről rosszhi­szemű képzelődésről van csupán szó. Mi több, akad ma már ennek ellentétét jelentő kivétel is. Ecseren járva, vonatra várakozva, ■’a vasúti megállóhely mel­letti „faházba” tértem be a minap, amely profilját te­kintve italárusító és ve­gyeskereskedést folytató boltocska. Belépve a ki­csinyke vendégmarasztaló­ba, találtam magam szem­ben a felirattal: „Hitel van...” — olvastam. Hát van ilyen manapság, ebben a kegyetlenül kemény gaz­dasági világban, mindez szűkebb pátriánkban, ahol hitelbe is lehet a pohárka szíverősítőhöz, élelemhez jutni?... Ez kész csoda. Mondanám is, tessék, men­jen csak mindenki — el­sőként persze az anyagiak­kal küszködő szegényebbje — Ecserre, megéri... 1 elkesedésem nem so. ■*~4 káig tart. Olvasom a hirdetés teljes szövegét: „Hitel van — száz éven fe­lülieknek.” Csak tudnám, ezen mosolyogni, vagy szo- morkodni illik. (jandó) MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. ® Munka­társak: Gcr József és Kob- Iencz Zsuzsa. O Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. 9 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-tól 11-ig. 8 ^ßMa» KÖZLEMÉNYEK Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen. szeretett férjem és édesapám. Bognár Sándor vá­ratlan elhunyta alkalmával te­metésén, Üllőn, részt vettek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek és fájdalmunkban osz­toztak. özvegy Bognár Sándor- né és fia, Sanyi. (99 030/1K) Baleset során elgázolt bernát­hegyi kutya gazdáját keresem. Cím: Monor, Esze Tamás utca 21. (99 032/lK) ra is. hogy a növekvő fo­gyasztást győzik kapacitás­sal kútjaink ezután is ... Döntés-előkészítő szakasz­ban van a nagyközség szennyvíztisztító- és csator­nahálózata építésének ta­nulmányterve, s rögtön hozzá kell tenni; eme ha­talmas összegű beruházás munkálatainak majdani kezdésére, határidejére vo­natkozóan, e pillanatban még csak sejtéseink sincse­nek ... Reális célként — úgy hiszem — a szennyvíz- tisztítás feladatát kellene megoldani első lépésként.., Igaz is, mindez messze nem csupán vízműtársula­ti feladat, így hát a gya­korlati megvalósításról nem is igen célszerű beszélni ma még. Mindazonáltal, bizo­nyára erről is és sok más­ról is szó esik majd a rö­videsen megtartandó víz­műtársulati ülésen. Süliné a vízműtársulati tagsággal járó, s kedvező­nek mondható változásról szói még röviden: — Az előző évektől elté­rően — amikor is a lakos­ság befizette érdekeltségi hozzájárulás áfa-visszaté- rítésének összegét a társu­lati irodán, illetve a tanács­nál, önkormányzatnál ve­hette át az arra jogosult — az idén már „hivatalból” intézünk mindent. Utánjá­rás nélkül, postázva kapja meg mindenki az általa befizetett érdekeltségi hoz­zájárulásnak 15 százalékát, az esetek túlnyomó több­ségében ez 375 forint visz- szatérítést jelent majd. J. I. Fő az egészség (II.) Mit mond Pilis polgár­mestere, dr. lllanicz György? — Monor mindent tudott — de semmit nem akart tudomásul venni. Már ak­kor jeleztük elszakadási szándékunkat a monon rendelőtől, amikor kérték, szálljunk be az új röntgen­gép megvásárlásába. Ta­valy január 19-é.n 13 kép­viselő egyhangúlag döntött: a ceglédi kórházhoz kívá­nunk tartozni. Monor nem izgatta magát, azt gondol­hatta: mit ugrálnak ezek, a pilisi beteg most még úgy­is Monorra jár. Akkor kezd­tek el mozogni, amikor a tb zárolta az ötmilliót, öt­millió ennyit jelent?! Hogy ettől csődbe megy a városi rendelő? Amelyiknek 60 milliós a költségvetése? Hadd ne kommentáljam. CSAK PAPÍRON — Ellenben mondanám akkor, hogy Pilis, ez a kis önkormányzat most csinált egy új fogorvosi rendelőt, saját pénzén, fogorvosi ál­láshellyel, berendezéssel, műszerezéssel — négymil­lióért. Dr. Juhász György, a monori rendelő főorvosa azzal is érvel: az intézet annak idején a monori já­rás ellátására épült, a pili­si polgárok pénze is benne van, s mi most hagyjuk tönkremenni, sőt, tönkre­tesszük, Kérdem én: ami­kor a Monomed Kft.-t meg­alakították, miért nem kér­ték Pilis véleményét? Ak­kor nem volt a miénk? Egyébként nincs joguk be­leszólni, alakítanak-e kft.-t, mint ahogy Monornak sincs beleszólási joga, hogy hová tartozunk. Dr. Juhász György azzal vádol: felje- lentgetem az intézményt. Feljelentgetem? 1 Levelezni nem kell azért, hogy Pilis község önkormányzatának döntése valóban döntés le­hessen! S ha ezt a döntést megváltoztatják, azt kell mondanom: a kormányzat tárcái nem felelnek meg hivatásuknak. Egyébként nagyon belefáradtam már ebbe az ügybe. Kezdem úgy érezni, az önkormány­zat csak papíron az ... Utánozni tilos Földfoglalás Mostanában a föld kö­rül forog a világ ho­nunkban. A kárpótlás, a földvisszaigénylés száz­ezreket érint, s talán ezért is oly népszerűek országszerte azok a fó­rumok, összejövetelek, amelyeket e tárgyban oly sűrűn tartanak. A földfoglalás, ha nem is tömegesen, de azért már hódított az utóbbi hónapokban. Fő­leg Békés és Csongrád megyében, de Hajdú- Biharban is feljegyeztek ilyen eseményeket. A földfoglalás szoli­dabb formáját válasz­totta egy gyomról vál­lalkozó, aki a háza élőt-’ ti utcarészletet sajátítot­ta ki magának. Gyönyö- __ rű házat épített, s mivel * kicsinek találta a hozzá tartozó telket, meghosz- szabbította azt az utca nyomvonalában. Meg­építette a gyönyörű — akár képzőművészeti al­kotásnak is beülő — ke­rítést díszes téglákból, oszlopokból. Ám a polgármesteri hivatal szimpátiáját, nem nyerte el ezzel a lépésé­vel a derék vállalkozó. A műszaki csoport ugyanis megállapította, hogy az utcafrontot il­legálisan vette birtokba a vállalkozó, s a kerítést is engedély nélkül épí­tette. Az önkormányzati képviselő-testület is fog­lalkozott az illegális földfoglalással és enge­dély nélküli kerítésépí­téssel. Némi vita után úgy döntöttek, hogy mi­vel a kerítés nagy ér­tékű, ezért — humánus okok miatt — nem bon- tatják le a tulajdonos­sal. Viszont az elfoglalt föld árát ki kell fizet- • nie a vállalkozónak, s építésrendészeti bírsá­got is kell fizetnie. Így a kerítés az utca kellős közepén a helyén maradt, mivel fenntar­tási engedélyt adott rá a műszaki csoport. Az már más kérdés, hogy mi lenne, ha mások is követnék ezt a (rossz) példát Gyomron. Még majd megélnénk, hogy az utcán állandóan kerí­tésekbe ütköznénk. Ott, ahol a gyalogjárdák vannak. <é) Dr. Czinder Bálint, pilisi körzeti orvos, az egészség- ügyi és szociális bizottság elnöke: — A bizottság kezdemé­nyezte: ésszerűbb lenne, ha Ceglédhez tartozna Pi­lis. Ezt a testület megsza­vazta. Valóban nem hívtuk meg a monori rendelő igaz­gatóját erre az ülésre, őszintén szólva, ehhez a vi­lágon semmi köze nem volt. A monori önkormányzatot értesítettük a döntésről, s kértük ennek jóváhagyá­sát, ámbár az nem volt kö­telező, hiszen a két önkor­mányzat közötti megálla­podás csak formai gesztus. Pilisnek joga van dönteni a saját hovatartozásáról. Csakhogy Monor is dön­tött: elutasította a pilisi ha­tározatot. És várt. — Hadd mondjam el, hogy a monori rendelővel szemben soha kifogásunk nem volt. Az orvosigazga­tóval szemben sem. Nincs szakmai kifogás, nincs ha­rag — de két különböző zászló alatt állunk. Hogy miért szeretnénk inkább a ceglédi kórházat? Minden normális ember arra tö­rekszik. hogy az alapellá­tás egy egység legyen. Ceg­léden azok az orvosok ren­delnek a rendelőben, akik a kórházban. Az ellátás nonstop, nem kell egy- egy szakrendelésre esetleg kétszer-háromszor is Mo­norra utazni. Szerződésünk van egy pilisi buszvállal­kozóval, aki vonattarifával naponta kétszer — ha kell, háromszor — fordul a pili­si főtér és a ceglédi kór­ház között. Ahol olyan sza­kok is működnek — audio- lógia és érambulancia pél­dául —, amik Monoron nincsenek. Cegléd műsze­rezettsége lényegesen jobb, mint Monoré. Nyári idő­szakban is tökéletesen megoldott az ellátás, az osztályokon több szakor­vos van, nem kényszerül azt tapasztalni a beteg, hogy a táblával találja szemben magát: „szabad­ság miatt...” ROSSZUL FOCIZUNK — Soroljam még az ér­veinket? Felelős, válasz­tott önkormányzat döntött. Olyan persze mindig is lesz, hogy a partvonalról bekiabálnak. Egyenként, mindenki megelégedésére, dolgozni nem lehet. A la­kók között természetesen van. aki Monorra akar jár­ni. Mint ahogy a gázbesze­relés ügyének is vannak ellenzői Pilisen. Lehet, hogy bizonyos vélemények szerint, rosszul focizunk, de hát itt még labdába se rú­gott soha senki! S azt mon­dom: igaz, annak idején István király se kérdezte végig a polgárokat, akar­nak-e keresztények lenni, végül is mégiscsak döntött, s utóbb az eredmény iga­zolta .. . Vannak ellenvéle­mények. Miért ne lehetné­nek. Azt azonban már un- íairnak tartom, hogy a mo­nori vizsgálatok előtt egy papírt dugnak a pilisi be­teg orra alá: írja alá, ho­va akar tartozni. A beteg persze aláírja: Monorhoz. Ennek a világon semmi ér. telme, és joguk sincs hoz-- zá. MÉRT BAJ? — Hogy nem tárgyaltunk az intézet vezetőjével? A rendelő az önkormányzaté, az önkormányzattal igye­keztünk tárgyalni. Ha a monori önkormányzatnak szívügye a rendelő, tartsa kötelességének a fenntar­tását. Ha nekünk gond­jaink lennének a helyi egészségüggyel, nem for­dulnánk Nyáregyházához. Pilis, ez a költségvetést te­kintve, Monorhoz képest kis „kóceráj”, milliókat ál­doz az egészségügyre: ta­valy három rendelőt ad­tunk át, megrendeltünk egy 970 ezer forintos kis labort, asszisztenciát biztosítot­tunk ennek működéséhez, most itt az új fogászati ren­delő ... A monori kollé­gákkal soha nem volt konf­liktusunk. s nem igaz az sem — mint hallani —, hogy dr. lllanicz György szemé­lyes kapcsolatai motiválták az elszakadást. — Dr. Illanicznak szá­mos kórház és intézmény vezetőivel is van baráti, személyes kapcsolata. Ceg­léd mellett a testület «dön­tött, ésszerű okokból, ame­lyekből jó néhányat az imént már soroltam. S hogy nem vártuk meg a társa­dalombiztosítási törvényt? Monor a rendelőbeli Mo. nömed Kft. megalakítása mellett azzal az érvvel dön­tött: elébe kell menni a törvénynek. Miért baj, ha mi is ezt tesszük? A rendelők kéményei ter­mészetesen tovább füstöl­nek, „Fő az egészség”. És a fortyogásnak vajon mely bölcs döntés vet majd vé­get? K. Zs. (Vége.) Gyömrő Tüdőszűrés Megkezdődött Gyomron, a 14 éven felüli lakosság kö­telező lüdőszűrése. A vizs­gálatokat az Ipartestület Táncsics Mihály utcai szék­házában végzik, hétfőtől csütörtökig, naponta reggel 8-tól 12 óráig, illetve 13- tól 17 óráig. Kérik a helybelieket, hogy a későbbi zsúfoltság elkerülése végett minél előbb jelentkezzenek a tü­dőszűrésen. PY-os Wartburg műszaki nél­kül eladó. Irányár: 18 ezer fo­rint. Érdeklődni: Monor, Acsá­di U. 64. (99 141/1K) _____________ Fe lszolgálót, szakácsot felve­szek a maglódi 31-es autóscsár­dába. Jelentkezni a helyszínen vagy Monor 146-os teleíonszá­mon. (99 239/1K)________________ Üj faház, 30 négyzetméteres, lakás és üzlet céljára is. eladó, összeállítva még nem volt. Ér­deklődni: Sülysáp, Szőlő utca 8. Szántai. (99 242/1K) __________ Ké t, dobozos ZSUK, egyik ér­vényes műszakival, a kettő együtt 70 ezer forintért eladó. Mende, Ország út 1/A. (93 620/ 2K) Kft. keres főkönyvelőt mérleg­képes képesítéssel, monori munkahelyre, számítógépes is­meretekkel rendelkezők előny­ben. Ajánlatokat önéletrajzzal a Monori Hírlap szerkesztősé­gébe. (98 626/2K) Női munkaerőt kertészeti mun­kák végzésére keresek, 45 éves korig, virágkertészetembe. — Rendszerető, szakirányú vég­zettséggel és gyakorlattal előnyben. Barta Lajosné, Mo­nor, Mikszáth u. 22/A. (99 034/ 1K) _____________________________ Fo nalvásár a monori művelő­dési központban, március 4-én 8— 16-ig! (99 241/1K)

Next

/
Oldalképek
Tartalom