Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
HALLO — TELEFON? Levelét megírta... Az előzmények közismertek és meglehetősen viharosak. A monori önkormányzat képviselö-testülete megalakulása után jó érzékkel sorolta a mielőbb megoldandó feladatok sorába a város telefonhálózatának fejlesztését. Különös tekintettel a világkiállítás közelgő — akkor még — lehetőségére. Am az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy többféleképpen látják a megvalósítás módját. Kemény — kölcsönösen személyeskedő — vádak is elhangzottak, de a polgármesterváltás után csillapodni látszottak a kedélyek. Ma gyakorlatilag két cég vetélkedik az üzletért: a Matáv és a Műszertechnika. (Ha egyáltalán még vetélkednek ... De erről később.) Ügy tűnik azonban, hogy a képviselő-testület által létrehozott telefon ad hoc bizottság és annak elnöke, Nagy Illés alpolgármester, illetve a városatyák között továbbra sincs meg a kellő összhang. (Ez eddigi tudósításainkból, és — valószínűleg — a későbbiekből is kitűnik.) Pedig az idő sürget! A világkiállítás meglesz, de Monornak a jelenlegi hírközlési háttérrel esélye sem marad a bekapcsolódásra. A legutóbbi testületi ülésen viszont kiderült, hogy a telefon ad hoc bizottság vezetője semmilyen előrelépésről nem tud beszámolni. Mindössze egy levélről, amit Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek írt. Mivel a téma a városi képviselő-testület mai ülésén is szóba kerül, az alábbiakban ismertetjük Nagy Illés alpolgármester levelét. Íme: „Igen tisztelt Miniszter Ür! Monor város és körzete településeinek rendkívül rossz távközlési lehetőségeit javítandó: 1991. november 10-én Monoron ösz- szeült 15 település polgár- mestere, és a Matáv, valamint a Műszertechnika Rt. képviselőjének á tájékoztatása alapján egybehangzó nyilatkozatot fogadtak el, miszerint a polgármesterek a képviselő-testületük elé viszik a Műszertechnika Rt ügybeni részvénytársasági javaslatát és arra 1991. december 20-ig határozatban nyilatkoztak. Ez — Monor kivételével — valamennyi település képvise- lő-testülete részéről megM\ ÜLLŐN Önkormányzati ülés Az üllői önkormányzat képviselö-testülete ma, csü- - törtökön délután három órakor tartja soron következő — nyílt — ülését a házasságkötő teremben. Napirendjén szerepel a helyi adózás bevezetésének kérdése, az önkormányzat és az egyházak viszonya, az általános iskola helyzete, működési feltételeinek vizsgálata, a környezetvédelem, a köztisztaság helyzete, valamint -beszámoló a helyi polgári őrség január 25-1 közgyűléséről. KÖZLEMÉNY A Maglód 1 Vasipari Vállalat felvételre keres készletnyilvántartói mu rak a körbe, számitógépes f eldoig£)zátsbanc4ártae,. ■gya- ‘Korlátbal rendelkező képesített körayvelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Nagy György né főkönyvelőnél vagy kengyel Zsófia pénzügyi és számviteli osztályvezetőnél. — (100 371/1H) 8 %y«rfqp történt, amelynek eredményeként 11 település mondta ki csatlakozási szándékát a Műszertechnika Rt.- be. Ezt követően 1992. január 9-én Monor város képvise- lő-testülete is csatlakozási szándékát jelentette be. Az érintett települések polgár- mesterei 1992. január 31-én a Műszertechnika Rt. székhelyén részvénytársasági szerződés megkötésére gyűltek össze. Az érdemi tárgyalások során egy szindikátusi szerződés fogalmazódott meg, amelyet a polgármesterek aláírtak, meghatározva azt is, hogy a részvénytársasági szerződés megkötésére egy későbbi időpontban kerül sor. A szindikátusi szerződést a Műszertechnika Rt. képviselői nem írták alá •arra hivatkozva, hogy időközben a Műszertechnika és a Matáv között olyan moratórium fogalmazódott meg. hogy 60 napon belül a Műszer- technika e tárgyban az országban újabb részvénytársaságot nem szervez. Ez a döntés gyakorlatilag 11 ön- kormányzat döntésének mintegy negligálását jelentette. és azon túl, hogy a megválasztó lakosok előtt ez ügyben a képviselő-testületek hitelének lerontására is alkalmas volt, még a lehetőségét is kizárta annak: reálisan belátható időn belül e településeken a kívánt telefonhálózat-fejlesztés megvalósul. Sajnos — ezt minden bántó szándék nélkül ki kell mpndanom — az ügy ilyentén alakulását a Matáv távközlésben ma elfoglalt monopolhelyzete okozta. Miniszter Úrnak szíves tájékoztatás céljából fénymásolatban mellékelem a Műszertechnika Rt. elnök-vezérigazgatójának — Széles Gábor úrnak — ez ügyben írt , 1992. február 10-én kelt levelemet. E levélre a választ jelenleg várom. Monor és a környező települések telefonhálózat-fejlesztése ügyében — szerény megítélésem szerint — csak akkor várható kedvező és a lakosságot megnyugtató pozitív fordulat, amennyiben a Matáv nemcsak Monor város, hanem az érintett 11 település telefonfejlesztését is felkarolva kíván fejleszteni, vagy egy más cég által szervezett fejlesztésben részt venni. Még egyszer legyen szabad hangsúlyoznom: a Budapest főváros szomszédságában lévő Monor város és 11 település telefonhálózati helyzete talán országos viszonylatban is megdöbbentően rossz, hiszen pl. egy Gomba—Budapest, vagy Pilis—Budapest telefonhívásra órákat kell várni. Ez tarthatatlan helyzet, úgy az érintett lakosok, mint a településeken működő jogi személyek számára anyagiakban már ki sem fejezhető terhet és tortúrát jelent. Legyen szabad megjegyeznem azt is, hogy a Matáv elsősorban néhány nagyközség (Vecsés, Üllő, Gyömrö, Maglód) fejlesztésére ugyan vállalkozik (az önkormányzatok pénzén), de nem irányozza elő a már jelzett településeket. Jelen beadványom aktualitását — úgy érzem — talán a távközlésről szóló törvényjavaslat közelgő parlamenti vitája is inspirálta, hiszen a Magyar Köztársaság kormánya 4540. sz. ez ügybeni törvényjavaslata most került a kezembe. Tisztelettel arra kérem a,Miniszter Urat, hogy ez ügyben a Matáv és a Műszertechnika Rt. álláspontját megvizsgáltatni és azt követően az érintett szervek vezetői felé — e jelenlegi holt ponton álló ügyet elmozdítandó — intézkedést tenni szíveskedjék. Nem titkoltan azt szeretnénk, ha a Matáv —- a tényleges lakossági igényeket figyelembe véve — részt vállalna a szinte egész országot érintő távközlés fejlesztésében. Miniszter úr írásbeli válaszát várva. Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönti: Nagy Illés alpolgármester” Eddig tehát a levél, amivel egyébként a képviselőtestület tagjai közül sem mindenki ért egyet... Hogy miért, s mik lesznek a következő lépések, arról továbbra is tudósítunk. Egyelőre még nem telefoTlOTl < Vereszki János MONORI átírjam XXXIV. ÉVFOLYAM, 61. SZA.M 1992. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK • • ünnepi készülődés Hősök emlékezete Körzetszcrtc megkezdődtek, sőt befejezéséhez közelednek az előkészületek pz 1848-as forradalom és szabadságharc 114. évfordulójának méltó megünneplésére. A közintézményeket nemzetiszinű lobogókkal díszítik fel, megszépült utcák és terek várják az ünnepségen részt vevőket Monoron háromnapos programot szerveznek március 15. tiszteletére. Március 13-án, pénteken délelőtt a legkisebbek népesítik be a művelődési központot. Kilenc és 11 órakor a Holle anyó című mesejátékot nézhetik meg a meseszínkör előadásában. A szakmunkásképzőben 9 óra 40 perckor, a gimnáziumban 13 órakor lesz az ünnepi megemlékezés. Ez utóbbi helyen Márai Enikő és 13. Horváth István előadóművészek mutatják be március 15-i emlékműsorukat. Este hét órakor Záray Márta és Vámosi János műsorát nézhetik meg az érdeklődők a művelődési központ nagytermében. Szombaton folytatódik a városi ünnepségsorozat. Tíz órakor 1848-at idéző történelmi játszóház lesz a művelődési központban. Délután 2 órakor történelmi témájú vetélkedő lesz középiskolások és felnőttek részére — szintén a művelődési központban. Este 8 órakor kezdődik a Gazdakör bálja ugyanitt. Szombaton délelőtt 10 órakor lesz az üllői ünnepség a községháza falán elhelyezett emléktábla előtt. Ünnepi beszédet mond Manczal János polgármester. Gyö?nrőn ugyancsak szombaton délután 3 órakor tartják a megemlékezést az 1848-as forradalomról és szabadságharcról. Ünnepi beszédet mond Garádi István polgármester. A műsort az 1. Számú Központi Iskola tanulói adják. Megkoszorúzzák a Petőfi- és a Kossuth-szobrot is. Maglódon ünnepi futó- és járőr-, valamint kerékpár- versenyt rendeznek szombaton a délutáni órákban, Az efmúft hét tűzesetei Bennégtek az állatok Március 3-án Sülysápra, az Árpád u. 18. sz. alá, a Molnár József tulajdonát képező festőműhelyhez riasztották Varga Ferenc szolgálatparancsnak egységét.. A tüzet elektromos zárlat okozta. A lángok megfékezésében segítséget nyújtott a lakosság, a kár becsült értéke így 200 ezer forint! Március 4-én a 4-es főút péteri leágazásánál két személygépkocsi frontálisan ütközött, a monori tűzoltókat -Sülysápról irányították át, de Üllő felé terelték őket, mert sorompózár volt a vasúti megálló átjárójában. A XIX. kerületi műszaki mentőszerelvénnyel közösen a monoriak takarították el a roncsokat, és tisztították meg az úttestet. Még éjszaka Sülysápra az I. dűlőbe, Erdős Ferenc hétvégi házához vonultak a monoriak, mert a ház hatalmas lánggal égett. A tüzet dohányzás okozta, s a felelőtlen magatartásnak ismét nagy köze volt ahhoz, hogy körülbelül 50 ezer forint ; kár keletkezett. A nagykútai tűzoltók — akik hamarabb érkeztek a helyszínre — oltották el és akadályozták meg a tűz továbbterjedését. Monoron is két-,, tűz keletkezett. Az egyik a Veres Pálné u. 22. sz. alatt, egy állattartásra használt melléképületben, és a Zólyom u. 3. sz. alatti ház fürdőszobájában, ahol az automata mosógép gyulladt ki elektromos zárlat következtében. Az előbbinél az ok valószínűleg dohányzás. A lakók közreműködése akadályozta meg mindkét helyen a tűz továbbterjedését. A kár 10, illetve 50 ezer forint. Az elmúlt héten azt írtuk, hogy előbb-utóbb az avartüzek gondatlan előidézői nagy kárt okozhatnak. Sajnos előrejelzésünknek nem volt eredménye. Burján Sándor Monori- erdő, Szárazhegyi út 1. sz. alatti lakos esetében a 10X30 méteres, állattartásra használt épület tetőszerkezete azért gyulladt ki, mert közvetlen közelében a száraz aljnövényzetet meggyújtották, amely átterjedt az épületre, és a lángok martaléka lelt. körülbelül 50 disznó és 10 szarvasmarha | A tűzoltók nagy • erőkkel vonultak ki: a monoriak, a ceglédiek, a nagykátaiak és a Pest megyei egység, de a nagy kiterjedésű tüzet csak nehezen tudták . megfékezni. Az állatok többségét kimentették, de a kár így is több millió forint! . • Hogy milyen következményei lehetne az avartü- zeknek — amelyhez az elmúlt héten 15-20 esetben vonultak ki a monoriak —, azt Burján Sándor példáján lehet lemérni, akinek még biztosítása sem volt! Hörömpő Jenő Labdarúgás Sokba fog kerülni Ecser összecsapás, ősszel Ecseren 1-1-es eredmény született. A listavezető gyömrőiek visszavágásra készülnek. Kovács Károly, az Al- bertirsa edzője, csapata nehézségeiről beszélt. A szponzorok erre az évre visszavonták támogatásukat, így bizonytalan az együttes további sorsa. A hétvégi első forduló párosítása: Gyömrő—Ecser(t), Monor II.—Kőcser, Vecsés II.—Dánszentmiklós, Mende —Tápióság, Albertirsa—Pilis II., Törtei—Ccglédbercel. Űj rájátszott mérkőzés: Monori-erdő—Kőcser 4-0 (2-0), Monori-erdő, 150 néző. Vezette: Fehér N. A bírói műhiba miatt újrajátszott mérkőzésen biztosan győzött a hazai csapat. Gól: Gáspár Gy. (3), Polgár M. Jó: Kincses, Gáspár Gy. (a mezőny legjobbja), Polgár M., Zlinszki (Monori- erdő) . AZ ÉLCSOPORT: 1. Gyömrő 11 2 — 44- » 24 2. Ecser 8 4 1 39-20 20 3. Albertirsa 8 3 2 47-1919 4. Dánszentmiklós 7 4 2 53-18 18 5. Mende C 2 5 35-2C H (*ér) Lapzártakor kaptuk a kedvező bárt: a Nyáregyháza bejelentette, tartalékcsapatát elindítja a bajnokságban. A Monori-erdő —Nyáregyháza II. mérkőzés március 14-én, szombaton 15 órakor lesz Monori-ér- dőn. Fehér N, vezeti a találkozót. MONORI HÍRLAP Monor. Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. • Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. SÍ. 2201. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig l-tól U-lgforradalmi ifjak járják majd Maglód utcáit, s a községbelieket invitálják az esti fáklyás felvonulásra, amely hat órakor indul a művelődési háztól a Petőfi- szoborhoz. Péteriben vasárnap délután 3 órakor a községháza előtt kezdődő ünnepségen dr. Török Gábor, a 7. számú választókerület országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet, majd leleplezik az emléktáblát, végül jutalmak és kitüntetések átadására kerül sor. Pilisen vasárnap a Sárkány Sámuel cserkészcsapat szervezi a községi ünnepséget. Az ünnepi szónok dr. lllanicz György polgár- mester lesz. Az ünnep alkalmából számos községben sportversenyeket rendeznek. Több településről — lapzártáig — sajnos nem kaptunk értesítést a községi megemlékezések időpontjairól és programjairól. G. J. több sportvetélkedővel kiegészítve. Monoron vasárnap délelőtt 9 órakor református, fél 10-kor katolikus ünnepi istentisztelet lesz. Szintén vasárnap délelőtt fél 10-kor ünnepi ülést tart Monoron a Városi önkormányzat, amelynek keretében átnyújtják a Monorért elismeréseket. Fél 11-kor kezdődik a városi ünnepség a bíróság előtti Kossuth-szo- bornál, ahol dr. Marton Aurél polgármester méltatja az 1848-as forradalom és szabadságharc jelentőségét. A nagygyűlés után fél 12- kor helytörténeti kiállítást nyitnak meg a városi könyvtár épületében. Maglódon vasárnap délelőtt 10 órakor a Petőfi- háznál Bezzegh István polgármester mond ünnepi beszédet. A déli óráktól zászlós lovas huszárok és Labdarúgás megyei II. osztály, Északi csoport: Vecsés—Tököl 0-0, Vecsés, 100 néző. Vezette: Szacsky. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos a pont- osztozkodás. Déli csoport: Űjhartyán— Nyáregyháza 3-1 (1-1), Üjhartyán, 300 néző. Vezette: Ilyés. Az Újlengyel visszalépése miatt a Nyáregyháza szerepel a tavaszi idényben a helyükön. Az- „újonc” vendégek szereztek vezetést a 40. percben Tóth révén, de még a félidő előtt egyenlített a sereghajtó hazai együttes. Szünet után az egyre jobban elfáradó Nyáregyháza ellen újabb két góllal (egyiket ll-esből) bebiztosította győzelmét a kieséstől fenyegetett újhar- tyáni csapat. Az idény nyitó ligaértekezleten kisebb vihart kavart a Nyáregyháza megpatta- nása. Korábban a nyáregy- háziak úgy nyilatkoztak, hogy tarialékcsapatukat szerepeltetik tavasszal a Monor—Cegléd körzeti bajnokságban. Most azonban visszakoztak, így a hétvégén kezdődő bajnokságban minden fordulóban két csapat szabadnapos lesz. Solti László, a s'zövetáég elnöke elmondta, hogy mindez sokba fog kerülni a Nyáregyházának, Azoknak a csapatoknak, amelyek . ősszel Nyáregyházán játszottak, költségtérítést fog a szövetség megítélni. A Nyáregy- házá őszi eredményeit megsemmisítették. Némi vitát váltott ki áz új játékvezetői díjszabás, elsősorban az adózás miatt. Sajnos konkrét állásfoglalás még mindig nem született. Nagy tehát a bizonytalanság ezen a téren. Vasárnap az első tavaszi fordulóban mindjárt lesz egy rangadóba Gyömrő-—