Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-06 / 31. szám

SOKMILLIÓS GYERMEKÁLDÁS 1992 a majom éve Az 1992-es esztendő nem lesz szerencsés Borisz Jelcin, George Bush és John Major számára, már ha hinni le­het a kínai jövendőmondóknak. Ok ugyanis mindhár­muk bukását jósolják erre az évre. 205 gyertya Kettős születésnapot ün­nepelt égy házaspár vasár­nap a franciaországi Arange városkában: ketten együtt összesen 205 évesek. Jeremie Launay 105, fe­lesége, Marguerite 100 éves, és 78 év óta házasok. A há­zaspár három gyermeke, nyolc unokája, 11 déduno­kája és — egyelőre egyet­len — ükunokája is részt vett az ünnepségen. Legidősebb fiuk, aki ma­ga is 75 éves, leánytestvé­reivel együtt gondoskodik a szülőkről, de azok jó erő­ben vannak, máig is saját lakásukban élnek, és Jere­mie bácsi például az ebéd­hez ma is megiszik egy ét­vágygerjesztő italt és két pohár bort. Hosszú életüket annak tulajdonítják, hogy egész­ségesen éltek, sok időt töl­töttek a szabadban — a Launay házaspár ugyanis feles bérlőként dolgozott, egészen a férj 85 éves ko­ráig. Nem vezethet tovább Lady Nancy Vernon, 93 éves angol űrvezetőnő, ha nem teszi le élete el­ső KRESZ-vizsgáját — így ítélkezett a napok­ban a lakóhelye szerint illetékes windsori sza­bálysértési hatóság. A hölgy parkolás köz­ben összetörte egy má­sik kocsi hátsó lámpá­ját. 100 font bírságra és vizsgára ítélték. Első jo­gosítványát 1924-ben váltotta ki, amikor még nem volt kötelező a vizsga.' — Soha nem volt sem­milyen balesetem. Köz­lekedési szabálykönyve­ket sohasem olvasgat­tam, es eddig még sen­ki sem követelt tőlem vizsgát. Azt hiszem, a hatóság kissé elfogult velem szemben — pa­naszkodott Lady Nancy Vernón. A kínai naptárban feb­ruár 4-én kezdődik a ma­jom éve. A jósok szerint a víz uralma jellemzi majd az esztendőt, egyike az öt elemnek, amelyek a 12 éves cikluson belül uralkodnak. VAN, KINEK SZERELMET... A kínai majomnak — a jó­sok szerint — nem fog kü­lönösebb gondot okozni, hogy az özönvízben is a fel­színen maradjon, de nem ez lesz a helyzet az orosz, az amerikai és a brit veze­tő esetében. Ezzel szemben az agg kínai politikus, Teng Hsziao-ping 1993-ig megőr­zi befolyását — legalábbis Szung Hsziu-kuong kínai asztrológus szerint. Ami pedig a politikán kí­vüli területeket illeti, a kí­nai jósok azt tanácsolják a magányos nőknek, hogy használják ki a majom évét, és tegyék meg az el­ső lépéseket potenciális partnerük felé. Legalábbis ez a véleménye John Csan kínai csillagjósnak, aki sze­rint „a nők a majom vi­gyázó szeme előtt köny- nyebben tudják felkutatni leendő férjüket”. VAN, KINEK ÉHSÉGET... Bár a majom évét a víz uralma jellemzi, az asztro­lógusok egyetértenek abban, hogy 1992-ben mind Hong­kong, mind Kína szűköl­ködni fog vízben. Egy másik csillagjós, Tony Kuong szerint, a volt Szovjetunió számára rossz tesz az esztendő, élelmiszer- hiány és súlyos társadalmi feszültségek várhatók. A majom évében az éhség jel­lemzi majd az emberek éle­tét az egykori szovjet állam területén. Az Egyesült Ál­lamokban nem lesz ennyire súlyos a helyzet, bár Tony Kuong arra számít, hogy a gazdasági recesszió további súlyos gondokat okoz majd az országnak. Ami a szőkébb környe­zetét illeti, Tony Kuong er­re az évre politikai felfor­dulást jósol Hongkongban és egy magas rangú politi­kai személyiség lemondá­sát augusztusra. Az illető személyiség a jelek szerint Sir David Wilson kormány­zó, aki egyébként már amúgy is közölte lemondá­si szándékát, miután nézet- eltérése támadt londoni fe­letteseivel. A majom évé­ben egyébként arra is fel kell készülnie Sir David- nek, hogy háza kertépítés következtében veszélybe ke­rül, és a konzervatív ízlésű kormányzó jól tenné, ha egész évben sárga nyak­kendőt viselne, ennek a ve­szélynek elhárítására. Nemcsak a kormányzó kerül azonban nehéz hely­zetbe az idén Hongkongban. Kuong szerint június és szeptember között földcsu­szamlások és rejtélyes tűz­esetek várhatók, sok lesz a közlekedési baleset, a bank­rablás, és jelentősen növe­kednek az erőszakos cse­lekmények is. Mindez azon­ban mit sem változtat Hong­kong gazdasági konjunk­túráján. A kínaiak azt tartják, hogy aki a majom évének A hároméves és kilenc hónapos angol kislány, Kathryn Barnes sakkozik, el tud olvasni száz szónál többet, és a napokban lett tagja az Angol Nagyothal­lók Szövetségének (MEN­SA). Kathryn, akinek édesap­ja matematikaprofesszor a kelet-angliai Ipswichben, a második legfiatalabb tagja a szövetségnek egy nálánál tíz nappal később született kisfiú mögött. jegyében született, az élénk, agilis, értelmes és kezde­ményező, de ugyanakkor kiszámíthatatlan és kevés­sé megbízható is. Minden­esetbe a majomembereket ravasznak és hatalomra tö- rőnek tartják. „Ha a tigris nincs á hegyen, akkor a majom királyi rangra emel­kedik” — szól a régi kínai mondás. VAN, KINEK BÉBIT HOZ A 12 éves ciklus szerint az éveket ebben a sorrend­ben jellemzik a különböző állatok: kakas, kutya, disz­nó, patkány, ökör, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, birka és majom. Az idei esztendő, a majom éve, Kí­nának különösen a népsza­porulat terén okozhat gon­dokat: a szokásosnál mil­liókkal is több születésre számítanak a jósok. Ez nem annyira a majmoknak tud­ható be, mint inkább an­nak, hogy sok házaspár várt a gyermekáldással, mert az előző évet, amely a birka jegyében állott, na­gyon egészségtelennek tar­tották. De a legjobb, ha a nő már tavaly lett terhes, ugyanis „a majom, ha a bir­ka hátán lovagol, még több szerencsét hoz”. A Gergely-naptár beve­zetése, 1912 óta egyébként Kínában az új év egyúttal a tavasz ünnepe is. A kislány, aki a kiváló­nak számító 175-ös értelmi hányadost kapta az elvég­zett teszt során (ezt a há­nyadost, az I. Q.-t úgy számítják ki, hogy a tény­leges életkort a szellemi életkorhoz viszonyítják), szeret összeadni, múzeu­mokba járni és ... játsza­ni a babáival — mondja az apja. Kathryn pedig kije­lentette, hogy ha felnő, balerina, orvos és szirén lesz. Csodagyerek Szirén szeretne lenni j|A ii,\nió'i:s tvMi soh ah»1 m KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. -- 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 11.05: Cigányfélóra. — 11.35: A szezon vége. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Mindennapi tudomány. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Üt­közben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Hagyományápo­lók. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. Ütköz­ben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cé­gér. — 15.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 15.05: Kos- suth-klub. — 15.55: Mellényzseb. — 10.00: Délutáni kró­nika. — 16.20: örökzöld filmmelódiák. — 17.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Magyarországról jö­vök. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 19.35: Curriculum vitae. — 20.00: Hí­rek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Felhang. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivalda­fényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zeneszó. — 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótakedvelőknek. — 12.45: Rólunk van szó! — 12.50: Vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: A Szabó család. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Kabarécsütörtök. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rock- hullám. — 18.30: Helykereső. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Magyar tájak dalaiból. — 19.30: Észkerék. — 20.00: Eladó a Fradi! — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Daráló. —- 21.35: Heavy-metal híradó.— 22.00: Sanzon­félóra. — 22.30: Dzsesszlista. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Verkli. — 9.05: Walt Disney bemutatja (ism.). — 10.50: Képújság. — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: A láb fesztiválja ’91. — 17.00: La Sept. Paletták. — 17.30: Teli Vilmos. Francia filmsor. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Me­nedzsermagazin. — 19.00: Mini klip-mix. — 19.15: MOST. — 19.40: Esti mese. — 19.50: „Zengő ábécé”. — 20.00: Híradó. — 20.25: Telesport. — 20.35: Szomszédok. — 21.10: Közjáték (ism.). — 21.15: Friderikusz-show. — 22.40: AKTuális. — 23.00: Videovilág. — 23.45: Késő esti híradó. — 23.50: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap TV. — Műsorvezető: Lugosi Viktória és Ra­dies Péter. — 16.05: Ecranul nostru. — 16.30: ötről hat­ra. — 17.30: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.15: Telesport. — 18.38: Ötöd-ölő. — Műsorvezető: Berkes Zsuzsa. — 19.00: Testestől-lelkestől. — 19.45: La Fon- taine-mesék. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — 21.00: Össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Napzár­ta előtt. — 22.45: A TV 2 filmklubja. Szomszédolás Szlovák film. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.55: Az Angyal visszatér (am. sor.). — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.). — 11.00: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). — 12.30: Ham­mer (am. sor.). — 13.00: Egy apával több (am. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Spring- field-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.). — 15.55: CHIP’S (am. krimisor.). — 17.10: Forró nyere­mény. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Jump Street 21. (am. krimisor.). — 20.15: Sztá­rok és rajongók. — 21.15: S. O. S.-hívás (NSZK-sor.). — 22.15: Rambo I. (am. akciófilm). — 24.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). — 0.55: Harc a maffia ellen (am. sor.). — 1.40: Szürkület (am. sor.). — 2.00: Brennus, Ró­ma ellensége (ol. film). — 3.30: Theseus a minotaurusz ellen (ol. film). — 5.05: Ifjúsági magazin. — 5.30: Egy apával több (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jean- nie (ism.). — 9.05: Amikor a legelő virágzik (ism.). — 10.45: Booker (ism.). — 11.45: Szerencsekerék (ism.). — 12.30: A nap tipp je. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hí­rek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Sport (tenisz). — 17.05: Minden, semmi, vagy. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: Igazi csodák. — 21.15: Hun- tér (am. krimisor.). — 22.15: Tévétükör. — 22.50: Hí­rek. — 23.00: Bosszúvágy (am. film). — 0.40: Akut (ism.). Tornászlányolt vclélki'ílésc Döntő Nagykőrösön A középiskolás megyei leány tornácsapatverseny eredményeit (Északi terü­let, két forduló a „B” kate­góriában) Nyíri Szabolcsné, az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium testnevelője juttatta el szerkesztősé­günkbe. Első forduló: 1. Aszód, Petőfi Sándor Gimnázium 175,3 pont, 2. Ráckeve, Ady Endre Gimnázium 173,1, 3. Dabas 172,2 4. Budakeszi 169,55, 5. Szentendre 163,7. Második forduló: 1. Aszód 175,7, 2. Dabas 170,4, 3. Ráckeve 170,2, 4. Szentend­re 167,45, 5. Budakeszi 166,4. Egyéniben négy szeren, szabadon választott gya­korlatokkal zajlott a ver­sengés. Az első fordulóban Nyíry Lilla (Aszód) győzött mind a négy szeren, 2. György Éva (Ráckeve), 3. Varjú Krisztina (Aszód). A második fordulóban Varjú Kr. nyert Nyíry L. és György É. előtt. A megyei döntő február 14-én lesz Nagykőrösön. A Medve László-emlék- versenyen a középiskolás kategóriában is az aszódi csapat volt a legeredmé­nyesebb: 1. Széchenyi Ist­ván Gimnázium (Szeged) 83 pont, 2. Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) 78,3, 3. Károlyi Mihály Gimná­zium (Cegléd) 77,8. 4. Kos­suth Lajos Gimnázium (Cegléd) 77,6, 5. Móricz Zsigmond Gimnázium (Szentendre) 74,8. Visszavágtak a lliws|en«ii(‘k Minik és serdülők Üjabb egynapos dühöngő­tornákat rendeztek a fiatal kosárlabdázók részére. Du­nakeszin két esemény is volt. DUNAKESZI A Széchenyi Általános Iskolában egyik napon a mini leány korcsoport ve­télkedett. A döntőben a Diósjenő együttese az utol­só két percben maradt alul, s ezzel a dunakeszi Széche- nyi-iskola csapata vissza­vágott korábbi vereségéért. Mini leány végeredmény: 1. Dunakeszi Széchenyi Is­kola (tanár-edző: Zsámbo- ki Zsolt), kitűntek: Fábián Kriszta, Verebes Enikő, Kuncz Erzsébet, Englert Orsolya, 2. Diósjenő (Józsa Csaba), kitűntek: Kiss Ve­ronika, Bernáth Katalin, Köblös Erika, Koplányi Eszter, 3. Dunakeszi 5. Számú Iskola (Szeidlné Kovács Edit), kitűntek: Szűcs Enikő, Borsos Szil­via, Hellár Zsuzsa, Szeidl Anikó, 4. Sződliget (Kovács István), kitűntek: Völgyi Réka, Mészáros Viola, Gyetván Melinda, Gál Dia­na, 5. Örbottyán (Szabóné Gáspár Ágnes) és Dunake­szi Körösi Csorna Iskola (Zsámboki Zsoltné). Mini fiú végeredmény: 1. Dunakeszi Széchenyi Isko­la, kitűntek: Horváth Ger­gő, Horváth Ákos, Balogh Gábor, Gáspár Viktor, 2. Sződliget, kitűntek: Szabó János, ifj. Kovács István, Torma Tamás, Tóth Gábor, 3. Gödi Sasok DSE. Lányok is szerepeltek a fiúcsapa­tokban, és jól megálltát a helyüket. SZŐDLIGET A serdülő leányviadalon öt csapat vett részt. Bár a megyei bajnokság éllovasa, a Szada végzett az élen, Gerstenbrand György ta­nítványainak eredményeit az összesített sorrendnél nem vették figyelembe, mert igazolt játékosok. Pál Éva, Molnár Andi, Fi- csor Edina, Oroszi Irén tűnt ki náluk. A dühöngűtorna vég­eredménye: 1. Váci Föld- váry Iskola (tanár-edző: Fazekas Katalin), kitűntek: Cserni Zsuzsa, Kecskés Re­náta, Pápai Noémi, Zom- borka Nóra, 2. Nagymaros (Maloyiczki Sándor), ki­tüntet : Vörös Andrea, Niegreise Anikó, Zoller Judit, Hódi Bernadett, 3. Budakeszi (Sinka József- né), kitűntek: Papp Lívia, Üveges Márta, Pintér Ad­rienn, Kustáncsi Rita. Február 6-án három he­lyen lesznek mérkőzések. Vácott, a közgazdasági szakközépiskolában ifjúsá­gi és kadett leány (14.30 és 15.30), Szigetszentmikló- son a szakközépiskolában ifi fiú (15.30), Budaörsön az Illyés-gimnáziumban itt leány (14.30) találkozót vívnak. Szegedi finálé KÉSZ Kupa Hat városban tartották a KÉSZ Kupa 1991 országos kis­pályás teremlabdarúgó-torna selejtezőit és középdöntőit. Egerből, Túrkcvéről, Gödöllő­ről, Jánoshalmáról, Nyíregy­házáról és Kecskemétről a kö­vetkező hat csapat került ax országos döntőbe: ARAMIS- Miller SE, Budapest Ban£ és Lőrinc (Budapest), DIMAG Rt. (Miskolc), Gulyás Tüzép (Debrecen), Állami Biztosító (Orosháza). A finálét szomba­ton és vasárnap a szegedi Vá­rosi Sportcsarnokban rendezik. A győztesek között összesen egymillió forint értékű díjat osztanak szét. Tűz az esküdlek szálláshelyén Perhalasztás Igazi szenzációt kaptak helyi idő szerint szerda haj­nalban a TT,son-per információira vadászó újságírók; két tűzoltó és egy ismeretlen személy meghalt abban a tűzben, amely a Tyson-ügy esküdtjelnek szállásául szol­gáló Athletic Club épületében ütött ki kedd éjszaka. To­vábbi hat tűzoltót és nyolc vendéget füstmérgezéssel szállítottak kórházba. A nagy érdeklődést kiváltó, nemi erőszakkal kapcsolatos ügy esküdtjei ugyan fejvesztet­ten menekültek az épületből, de az ijedtségen kívül más bajuk nem esett. A hírt elsőként Gary L. Campbell kapitány, a hely­színre kiszálló tűzoltók parancsnoka jelentette be rög­tönzött sajtóértekezletén. Nem sokkal később Jeffrey Modisett titkár közölte: a sajnálatos eset miatt elma­rad a Tyson-per szerdai tárgyalási napja. A tűzoltók nagy erőfeszítések árán csak azt tudták megakadályozni, hogy a lángok ne terjedjenek át az épület negyedik emeletére, a harmadik szinten jelen­tősek a károk. A Tyson-per esküdtjei a hatodik emele­ten laktak, és valamennyien szerencsésen kimenekültek az égő házból. Könnyen megütheti viszont a bokáját a testi épségük garantálásával megbízott egyik biztonsá­gi ember, Bob Muncie (31 éves). Neki ugyanis felada­tául szabták, hogy közöljön az esküdtekkel legalább három menekülési útvonalat terrortámadás vagy egyéb más veszély esetére. A tűz utáni első, rögtönzött meg­hallgatáson viszont kiderült: a fejvesztett menekülés oka az volt, hogy senki nem tudta, merre hagyhatja el a „forró területet”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom