Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-05 / 30. szám
OPERETTBŐL AZ OPERABA Nyakfelmefszőlázban Póes Péter—Haris László: 301—SZDSZ C'zeglédi—Bánhegyi: Előre a békéért! PLFLKRT ES TÖRTÉNELEM játéka mindenféle szélnek” Miután Magyarországon nincs önálló múzeuma a plakátművészetnek, ezért aztán több helyen is gyűjtik, kiállítják a plakátokat. Nemrégiben láttuk a Magyar Nemzeti Galériában a rendszerváltás plakátjait. És ezekben a napokban is van egy történelmi áttekintés — plakátokban elbeszélve — a Legújabbkori Történelmi Múzeumban, a Budavári Palota ,?A” épületében. Az utóbbi negyven esztendő anyagából mutatnak be háromszáz politikai, kereskedelmi, gazdasági, kulturális témájú plakátot. A február közepéig látogatható „ ... játéka mindenféle szélnek” című bemutató alcímével — Plakát és történelem 1944—1990 — bővebb eligazodást is ad, a témát és a tárgyalt időszakot illetően. Az első plakát még feliratában azt hirdeti: közös erővel a bolsevizmus ellen, Európa és Magyarország fennmaradásáért! Ám ott vannak mellette a Vörös Hadsereg parancsnokságának felhívásai, meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjait felsorakoztató falragasz, az előbbi szegedi, az utóbbi debreceni kiadásban. Újjáépítés, pártküzdelmek, választási harcok, földosztás, a termelés megindulása — mind-mind változatos és választékos plakátokon. Agitáló, felszólító, figyelemfelkeltő rajzo- kal, feliratokkal. Annak idején (is) olyan művészek jegyezték e plakátokat, mint Bortnyik Sándor, Ko- necsni György, Fischer Ilona, Szántó Piroska, Hincz Gyula, Ék Sándor. De ezzel a felsorolással már át is léptünk az ötvenes évekbe: itt a békeharc, a munkaverseny, az ötéves terv, a nagy filmsikerek: a Csapajev, a Kína lánya, a Dalolva szép az élet... A nagy gazdasági sikerek, a Könnyű a mosás mosóporral, a Minőségi bútort a dolgozóknak, a Bő termés, jut mindenre ... Az éberség kora: Elvtársak, leplezzétek le az ellenséget! Aki nem éber, nem titoktartó, a dolgozó nép árulója . . . Mindez a szocreál legjobb hagyományai szerint. Aztán 56-ban a forradalom feliratos, információközlő falragaszai, amelyek hírül adják, rendkívüli állapot van, megalakult a forradalmi bizottság. S alig néhány lépéssel odébb a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programja, majd 1956 decemberéből Békés karácsonyt! hirdet egy plakát. Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom — 1957-ből, 1958-ból, 1963ból... és így tovább. Újabb ötéves tervek, MSZMP- kongresszusok, némi kultúra: művészeti hetek, múzeumi hónapok. Húsárak 1987-ből. Stop, Nagymaros! 1988-ból. Emlékezzetek Nagy Imre ravatalánál 1989-ből. Pártharcok, választások, munkásőrség, Tovariscsi konyec. A kör bezárul. Kezdődhet elölről a plakátszemle: Közös erővel a bolsevizmus ellen ... kádár — Találják ki, hol akadtam össze legutóbb Lehoczky Zsuzsával! Az operaházban. Na és?! Igen ám, de egyikünk sem a nézőtéren ült. Az Erkel Színház ’júniusi bemutatójáról tartottak sajtótájékoztatót, a Nyakfelmetsző című világhírű horrormusical kapcsán. Lehoczky átigazolt az Operába? Divat! A képviselők is egyik parlamentipadsorból a másikba sasz- széznak, egy színésznő miért ne?! De hogy operettből operába! A fordítottja csak-csak ... Mi történt? , — Hát ez bizony furcsa játék! Együtt játszani — és énekelni! — Kincses Veronikával és a többi jeles operaénekessel! Állítólag Kincses Veronika is drukkol, mivel az ő számára éppoly távoli a musical, mint nekem az opera. De az is igaz, hogy ezt a szerepet hat éve egy zseniális prózai színésznő alakítja a Brodwayn (nem a pesti, Nagymező utcai Broadway n, hanem az eredetin). — Amikor Kalmár Péter rendező felhívott, és operaházi vendégszereplésre invitált, majd eldobtam a telefonkagylót. De hát nekem nincs annyi és olyan hangom! Viszont Péter jól ismeri az operettszínház előadásait, színészeit, vizsgaelőadásként nálunk rendezte meg az Ének az esőben című musicalt; ha ő megbízik bennem ... ! Belerágtam magam a darabba, lejátszottam kazettáról, megnéztem videón, kritikus füllel kipróbáltam a magas és mély hangjaimat, hogy felelősséggel válaszolhassak. Végül minden bizodalmámat Péterbe fektettem. A zenébe meg egyenesen beleszerettem. Lehetőség, nagy feladat, hatalmas játék. Kemény színészi munka lesz, de hát Koós János is ráállt. Igen, ő is, mégpedig Miller Lajos társaságában ... Hogy miféle vad mixtúra ez, Kincses— Lehoczky és Koós—Miller? Ebben a produkcióban éppen az a pláne, hogy a célnak legmegfelelőbb hangú szereplőket válogatta össze Péter; ez nem olyan, mint a Te rongyos élet, nem olyan, mint a My Fair Lady, ez nemcsak nyakfel- metszés vonatkozásban halál bonyolult ügy! Pompás együtteseiben is minden szólam külön-külön sokatmondó. Közbe-közbeszólnék, ha Zsuzsa hagyná, de most semmi egyébről nincs mit mondani. Nyakfelmetsző- lázban ég. — Most ez határozza meg az életemet. Mondjak valami meglepőt? Hat éve dohányzóm, ha nem is szenvedélyesen, de annyira igen, amennyi egy ilyen pótcselekvéshez illik. És most egy-kettőre leszoktam róla. Bizony! Koós János is most dobta el. Életünket és vérünket — brrr! — a Nyakfelmetszőért! Imádjuk, rettegünk tőle, és minde- nekfelett dolgozunk. Egyelőre korrepetálunk, de március elejétől súgó nélkül fújom a szerepemet, attól kezdve színpadi próbák ... Lehoczky Zsuzsát mostanában négy szerepben látom az operettszínházban: a Zsákbamacskában, a Ma- rica grófnőben, a Nagymamában és az Örült nők ketrecében. Örült újságíró- nő-kérdéssel folytatom: — Mit csinál szabad idejében? — Szabad idő? Egy pillanat! Megnézem az értelmező szótárban, hogy mi az. Ha munkám van, nincs szabad idő, nincs magánélet! Olyan időszakokban, amikor délelőtt-délután próba, este előadás ?! Amúgy főzőcskés vagyok, azaz volnék. A háztartást sosem hanyagoltam el, de leegyszerűsítem. A vidéki fellépéseket egyelőre lekörözték az imént említett feladatok. Amint lehetséges, folytatom. Pereli Gabriella Hetvenévesen is — soksok díj és kitüntetés, több mint kétszáz hazai és külföldi kiállítás, ötvenhárom könyv után — fáradhatatlanul alkot. Egyike a legismertebb magyar fotóművészeknek. — Nagyon szegény családból származom — kezdi beszélgetését Gink Károly —, egy kis Sopron megyei községben születtem, Ivánon, ott volt erdész az apám. Onnan jöttünk fel Pestre, mert annyira nyomorogtunk, hogy ennivalónk sem volt. De Pesten sem lett sokkal könnyebb az életünk. — És a fotózás? — Az úgy kezdődött, hogy a háború előtt puszta kíváncsiságból elmentem az amatőr fényképészek egyesületébe, a Belgrád rakpartra. De arra nem tudok válaszolni, hogy a kép miért került közel hozzám ... 16—17 éves lehettem, amikor az első íényliépezőgé- pet kézbe vettem. És azóta szinte le sem tettem ... Viszont az érettségi után, a pénzkeresés kényszeréből, két évig gyors-gépíró-levelező lettem. Csak kínlódtam, alig vártam, hogy fényképezhessek. Szombatvasárnap sportfotókat csináltam, 1942-ben nemzetközi kiállításon aranyérmet nyertem. Aztán, amikor már végképp nem bírtam az irodai munkát, a szüleim Cink Károly hetvenéves Csak letettem a képet tudta nélkül, sorra felkerestem az akkori nagy fényképészeket, hogy valamelyikükhöz beállhassak dolgozni. Így kerültem a híres Várkonyi-stúdióba. Vdrkonyi László bízott bennem, s 21 évesen 16 embernek lettem a főnöke, örömmel dolgoztam, itt kezdtem el portréfotókat készíteni. — Térjünk még egy kicsit vissza az életéhez. — Aztán jött a háború, átéltem egy olyan bombázást, amikor 47 emberből hárman maradtunk életben ... Engem holttá nyilvánítottak, megvan róla a papír is. 1945-től 51-ig szabadúszó voltam, utána kényszerítettek, hogy lépjek be a Magyar Fotóhoz. Ott nem bírtam tovább három évnél. Aztán jött 1956. Disszidálni akartam, de nem sikerült. Kétszer hoztak vissza. 1956 után nagyon nehezen alakult az életem. Ellenforradalmárnak, hazaárulónak tituláltak, úgy is bántak velem, szerződéseket bontottak fel mondvacsinált indokokkal, nem adtak megbízást. 1957 februárjában Aczél György még a Fotóművészek Szö(Kovács Zsolt felv.) vétségből is kirúgalott ... Éveknek kellett eltelnie, amíg némileg konszolidálódott a helyzetem. — Fekete-fehér vagy színes kép ... Melyik áll közelebb önhöz? — Nem akarom élesen elválasztani. A fekete-fehér ősi dolog, soha nem fog eltűnni, szükség van rá. A színesnek még sokat kell fejlődnie, mert technikailag nem áll azon a fokon, hogy változatlan színekkel évtizedeket kibírjon. Én az életemnek 80 százalékát a fekete-fehér laborban töltöttem, ezért bevallom, egy kicsit már belefáradtam a fekete-fehérbe... — Emlékezetes baj, melléfogás érte-e a fotózás során? — Nem is egyszer. Például mindmáig sajnálom, hogy Iránban, amikor a nomád karavánt fotografáltam volna, akik rám sem hederítettek, csak vonultak, a látványtól felajzva és a sietség izgalmában figyelmetlenül a leexponált tekercset véletlenül újra befűztem a gépbe . . . Hát, ez nagy gikszer volt! A tevekaravánról egyetlen képem sincs ... — Több mint 200 kiállításon mutatták be a képeit. Melyiknek volt a legnagyobb sikere? — A Bartók-anyagomnak. Ez Amerikától Indiáig bejárta a világot. Pedig ehhez nem is volt szerződésem annak idején. Csak letettem a képeket. Hát ezt a luxust, hogy szerződés nélkül dolgozzak, ma már nem engedhetem meg magamnak. — Nem fáradt el, nem unt még bele a fotózásba? — Én nem tudnék élni fotózás nélkül. De nem is tudnék mást csinálni. Ez életem egyetlen szerelme, és ebben még soha nem csalódtam. Most a Magyar- országi várak című albumot készítem. Ha pedig ezen túl leszek, szeretnék egy könyvet létrehozni, Vallomások címmel, amiben színesben és fekete-fehérben el tudom mondani a belső valómat.- Eőry Éva