Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-27 / 49. szám
NÉPSZERŰ AZ OROSZ KÉMISKOLA Vologyu jelessel zárt Leszerelés ide, demokratizálódás oda, Oroszországban továbra is virágzanak a kémiskolák. Az orosz James Bondok legalább olyan titkos és legalább annyira kiváló, körülmények között készülnek leendő szakmájukra, mint a népszerű filmhős. Feltehetően nem is maradnak el teljesítményben. Legfeljebb azt sajnálhatják, hogy a filmvászonra nem kerülnek föl, no és azt, hogy fizetésüket puha rubelben és nem kemény fontban vagy dollárban kapják. Moszkván kívül Szentpéterváron, Jekatyerinburg- ban. Nyizsnij Novgorodban és Novoszibirszkben sajátíthatják el a mesterség csínját-bínját. öt szakon tanulhatnak: elhárítás, nyomozás, műszaki titkosítás, rádiózás), szakmai átképzés, szakfordítói. A titkok titka, a tankönyv körül nagyon sok mendemonda kering. Any- nyi azonban bizonyos, hogy az írott jegyzeteket csak a tanteremben lehet olvasgatni, óra után kötelező visszaadni. Állítólag volt már rá példa, még az átkos előző rendszerben, hogy ellopták a híres 101-es intézet egyik segédkönyvét, de végül megkerült. Egyébként a kémiskola is halad a korral. Ma már nem tanítanak tudományos kommunizmust, Helyette politológia a tananyag, benne azért van egy kis marxizmus—leninizmus. Emellett szociológia, • analitika, informatika is szerepel az étlapon. Kik jelentkezhetnek? Bárki, aki legalább a középiskolát elvégezte. Öt év a tanulmányi idő, diplomásoknak kettő. A katonaviseltek előnyben vannak, de ez nem jelenti azt, hogy nők például nem is álmodozhatnak a bejutásról. Két éve ugyanis nőket is felvesznek. Az átlag négyszeres túljelentkezés sem riasztja el őket, s általában igen jó eredménnyel végeznek. A kiválasztás — a szóbeszéd ellenére — ugyanolyan módszerekkel zajlik, mint mindenütt a világon. Intelligenciatesztek, reflex- vizsgálat, kockázati hajlam mérése stb. A hazugság- vizsgálót mellőzik, hiába próbálják meg elhitetni olvasóikkal a nyugati lapok. Kik a végzősök? Nagy nevekről — a dolog természeténél fogva — nem sokat tud a halandó. Az Ar- gumenti i Fakti című hetilap legfrissebb száma azért egyet mégis említ. Ez pedig nem más, mint Vologya, „Che" Guevara fia. aki jeles eredménnyel zárta itteni tanulmányait. H sors Sintora A világ legmagasabb embere Guinea északi részén él; a 37 esztendős Mama- dou Dián Dialló 237 centiméter magasra nőtt — állítja a nyugat-afrikai ország egyik napilapja. Az újság szerint a „természet adta teljesítményt” hitelesíteni ■ kellene, és be kellene jegyeztetni a Guinness rekordok könyvébe. A sors keserű fintora, hogy az óriásnak nemrégiben amputálni kellett a bal lábát. Privilegizált csoport Adómentes kutyák Lengyelországban, ahol már minden és mindenki adóalany, privilegizált csoport jött létre — a podha- lai, más néven tátraaljai juhászkutyáké. A tátrai terület tanácsa úgy döntött, erre a fajtára eltörli az ebadót, hogy ezzel is erősítse a gyér számú hazai fajok egyikéneik fennmaradását. A tátrai juhászkutyát csupán 24 évvel ezelőtt vették fel a nemzetközileg elismert fajkutyák listájára. A magyar kuvaszhoz megszólalásig hasonló, de talán még annál is nagyobb termetű állat fehér szőrű, rendkívül erős és gyors, szép és kedves, s szelídebb magyar rokonánál. Minden védelmet megérdemel, de sajnos szüksége is van rá. A városi életet nem nagyon bírja, nehezen szokja meg a meleg és szennyezett környezetet, hiszen a friss, hegyi levegő éltetőelemei közé tartozik, így a fajta fenntartása érdekében szülőföldjén kell szaporodnia. New York lakosai, akik azt hitték, hogy a legtöbb olasz „keresztapa” ártalmatlanná tétele után megszabadultak a maffiáktól, megtudhatták, hogy most orosz és albán bűnözők emelték magasra a Szervezett bűnözés zászlaját a városban. Minap két fekete bőrű fiút iskolába menet fehér fiatalok bandája támadott meg. Bántalmazták őket, majd fehér viasszal vonták be a szerencsétleneket. A rendőrség hamarosan megállapította, hogy a bűntényt az „Albán rosszfiúk” nevű szervezet tagjai követték el. Az albán maffia históriája hasonlít a korábbi szervezetek „sikertörténetéhez”. A semmiből indultak, s előbb kisebb, majd fokozatosan mind nagyobb bűncselekményeket követtek el: nagyarányú betöréseket, kábítószer-árusítást és kábítószer-csempészést az Egyesült Államok keleti partvidéke és Európa között, Kanadán át. Az olasz „családok” szívesen alkalmaztak albánokat bérgyilkosoknak. Később, kihasználva a nyugat-európai szervezetek szétverését, az albánok önállósították magukat. „Nem riadnak vissza semmiféle erőszaktól — mondta a New York-i rendőrség szóvivője —. a gyilkolás semmit sem jelent nekik ...” Egy másik eset kapcsán a lakosság értesült róla, hogy az orosz maffia is megkezdte működését New Yorkban. Egy Vjacseszlav Ljubarszkij nevű 49 éves férfit és gyermekét szombat éjszaka meggyilkolták Brighton Beachben, Brook- lynnak abban a negyedében, amelyet Kis-Odesszá- nak neveznek, a volt Szovjetunióból érkezett és ott letelepedett bevándorlókról. Apát és fiát több lövés érte a fejükön, a gengszterek közti leszámolás régi hagyományai szerint. Az orosz maffia eleinte az olasz Cosa Nostra nevű szervezet szolgálatában állt, majd az olasz „ke resztapák” letartóztatása után hamis hitelkártyák kai, zsarolással s minden fajta csalással pénzhez jut va, lassanként elfoglalja dél-olasz elődei helyét — állapította meg a New York-i rendőrség. g v it Á n i ó~»; $ tv >11 s <> ii v n o l aj KOSSUTH RÁDiÓ 5.09: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Cigányfélóra. — 11.35: Hajnóczy Péter novelláiból. Tréfa. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Mindennapi tudomány. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Hagyományápolók. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. “Útközben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cégér. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Kossuth-klub. — 15.55: Mellény-zseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.20: örökzöld filmmelódiák. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: öt csepp óceán. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó.— 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótaparádé. — 12.45: Rólunk van szó! — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: A Szabó család. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Kabarécsütörtök. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Hely kereső. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Magyar tájak dalaiból. — 19.30: Észkerék. — 20.00: Arcok az Álomgyárból. — 20.30: 3X10. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Daráló. — 21.35: Heavy-metal híradó. — 22.00: Sanzonfélóra. — 22.30: Dzsesszlista. —• 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporlhíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.47: Falutévé. — 0.00: A reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Verkli. — 9.05: Walt Disney bemutatja. — 10.50: Képújság. — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: Jean- Pierre Rámpái hangversenye. — 17.00: Képújság. — 17.95: La Sept.. Paletták" — 17.35: Nők negyven felett. — 18.09: Pénzvilág. — 18.10: Menedzsermagazin. — 19.00: Mini klip-mix. — 19.15: MOST. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.25: Telesport. — 20.35: Egészséget mindenkinek! — 21.10: Közjáték. — 21.15: Zürichi páncélterem. — 22.05: AKTuális. — 22.25: Tu- tajosok. — 23.15: Késő esti híradó. — 23.20: BBC-hír- adó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00—9.00: Nap Tv. — 16.05: Műsorelőzetes. Időjárás. — 16.10: Ecranul nostru. —r 16.35: ötről halra. — 17.35: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.15: Telesport. — 18.38: Torpedó. — 19.00: Testestől- lelkestől. — 19.44: Körül-belül: Lados Ibolya. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — 21.00: össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Napzárta előtt. — 22.45: A tv 2 filmklubja. Herskó János-sorozat: Vasvirág. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.55: Murphy atya (am. sorozat). — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.). — 11.00: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). — 11.30: Játék. — 12.00: Családi párbaj. Játék. — 12.30: Hammer (am. krimisorozat. — 12.55: Hírek. — 13.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Springfield-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.). — 15.55: CHIP'S (am. krimisorozat. — 10.45: Rizikó. Játék. — 17.10: Forró nyeremény. Játék. — 17.45: Játék. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Jump Street 21. (ma. krimisor.). — 20.15: Sztárok és rajongók. — 21.15: S. O. S. hívás (NSZK sor.). — 22.15: Három szuperzsaru (am. krimi). — 23.50: Hírek. — 24.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). — 0.50: Harc a maffia ellen (am. sor.). — 1,35: Szürkület (am. sor.). — 2.00: Kihívás (angol horror) 83’. — 3.25: ördög a nyomomban (amerikai film). — 4.55: Ifjúsági magazin. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel. — 8.30: Varázslatos Jean- nie. — 9.00: Hírek. — 9.05: Ha a harangok szólnak. — 10.40: Booker. — 11.35: Szerencsekerék. — 12.15: Pont, pont, pont. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.09: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 14.30: Varázslatos Jeannie. — 14.55: Hírek. — 15.05: Falcon Crest (am. sor.). — 16.00: Visszatérés Edenben (am, . sor.). — 16.55: Hírek,. -— 17.05: Minden, semmi, vagy. Játék. — 18.15: Bingo. Játék. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: összeesküvők (am. krimisor.). — 21.15: Hunter (am. krimisor.). — 22.15: Tévétükör-maga- zin. — 22.50: Hírek. — 23.00: Cirkáló (am. krimi) 102’. — 0.50: Akut. — 1.20: Sport. — 1.50: Műsorismertetés. Cegléd: mozgalmas laéívégék Kelet-területi teke Lépcsőzetesen épül a te- kézők egyéni bajnoksága. Az első állomást évről évre a megyei viadal jelenti. Szőkébb pátriánkból hat versenyző folytathatja. Mind a hatan a Ceglédi Közgép csapatából kerültek ki, s a hét végén ők próbálkozhatnak a Kelet területi bajnokságon. • Szombat-vasárnap Cegléden vetélkednek a teké- zők, összesen hatvannégyen, sorukban a hat Közgép sportoló: Rimóczi Zoltán, Sándor József, Korpá- csi László. Szakter József, Rimóczi István, Kazai Pál — így következtek a megyei bajnokságon. A Kelet területi viadal után a vidéki, majd az országos bajnokság következik. Egy másik sportágban, asztaliteniszben március ■7-8-án is Cegléd város lesz a vendéglátó. A helyi sportcsarnokban rendezik az idei országos bajnokságot. Természetesen indulnak a helyiek is, az NB I-es férfi csapat játékosai mellett az ifista Gergye, Farkas, Solymosi és Szabó játszik. A hét végén sem tétlenkednek a ceglédi ütőforgatók, péntektől vasárnapig a fővárosban a Statisztika termében az utánpótlás- bajnokságon szerepelnek a ceglédi fiúk. Az ő küzdelmük naponta 14 órakor kezdődik, délelőtt a lányok játszanak. Iván Csaba, a ceglédiek edzője elégedetten vélekedett a budaörsi megyei bajnokságról, ahol az előzetes A megyei egyéni bajnokságon harmadik helyen végzett ceglédi Korpácsi László is jogot szerzett a hét végi indulásra terveknek megfelelően végeztek a férfi sportolók: az egyéni és a páros elsőséget egyaránt elhódították. — Reittcr — Soroksári válogató Érden lesz a döntő A Bácsi, kérem, hol lefygt itt focizni? Iabdarúgó-fe- hetségkutató akció őszi felmérésein 124-en voltak megyénkben. Tegnap a soroksári VOSE-pályán azokat a klubokat várták, amelyek a korábbi felméréseken nem vettek részt. Szerdán 16-an vizsgáztak, és elsősorban a dabasi Holló játéka emelkedett ki. Az 1978. augusztus 1-je után születettek közül, az akció legígéretesebb fiataljaiból 30 tagú keretet jelölnek ki. Nyáron közülük kerül ki a Bács megyével visszavágós alapon mérkőző együttesünk. A legjobbakat országos tornára várják. Nemcsak szabadban, de teremben is népszerű a diákfoci. A megyei általános iskolások teremtornája a fináléhoz érkezett. Túró- czi Csaba, az esemény szervezője, örömmel újságolta, hogy megduplázódott a tavalyi mezőny. Igaz, most nem egy, hanem két korcsoportban írták ki a küzdelmet. A sikerek arra ösztönzik őket, hogy a következő évben a hetedik-nyolcadik osztályosokat is csatasorba szólítsák. Március 7-én Érden a 4. sz. általános iskolában 4-4 csapat vetélkedik az elsőségért. Az 5-6. osztályosok 9.30-kor kezdenek, az 54 indulóból a dunakeszi Körösi Csorna, az érdi 4. sz. iskola, a váci Petőfi és a péceli Petőfi mérkőzik majd. A 3-4. osztályosok 13 órakor kezdenek. A 34 résztvevőből a Páty, a Pilisszántó, az érdi 4. sz. iskola és Alsónémedi- együttese vetélkedik az érmekért. Keiilűilik a ponivadászai Forma—1-es nyitány Négy hónapos szünet után ismét szírire lépnek a Forma-—1-es autóversenyzők, e hét végén a dél-afrikai Kyalamiban megkezdődik az 1992-es világbajnoki pontvadászat. A pilóták többéves szünet után térnek vissza Afrikába, hiszen az ország elszigeteltsége miatt Kyalamiban utoljára 1985-ben rendeztek F—1-es erőpróbát. Akkor a brit Nigel Mansell sikerével zárult a világbajnoki viadal.* Azóta nagyon sok minden változott a Dél-afrikai Köztársaságban. Megszűnt a fajüldöző politika, a nemzetközi szövetségek, így többek között az autósporté, visszafogadták tagjaik sorába az országot. Nem tétlenkedtek a kyalami ring tulajdonosai sem, mintegy nyolcmillió dollárt költöttek a pálya meghosszabbítására, felújítására, a bokszolt, a sajtóközpont bővítésére. — Mindig is az volt az álmunk, hogy visszatérhessünk a Forma—1-es rendezők táborába — mondta Rory Brown, a dél-afrikai pálya sajtófőnöke. — Kyalami most ismét az érdeklődés középpontjába kerül, s ez a szponzori kapcsolatok szempontjából egyszerűen fantasztikus. A sajtófőnök arra is kitért, hogy a dél-afrikai világbajnoki nyitófutamot, amely az amerikai phoenixi viadalt helyettesíti, a világ 74 országában, köztük Magyarországon kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, s ez önmagában hozzávetőleg 20 millió dolláros bevételt jelent a házigazdáknak. Albán és orosz maffia működik New Yorkban