Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-19 / 42. szám

NAaYK0ROs| XXXVI. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM 1992. FEBRUAR 19., SZERDA A meghallgatott köss Oldódó titokzatosság A kezdés 15 perces csúszását leszámítva, kereken öt órán át tartott az önkormányzati képviselő-testület és a lakos­ság eszmecseréje a minap, amely kezdett már valamics­két hasonlítani az igazi közmeghallgatáshoz, miként hi­vatalosan nevezik a közélet e régi-új intézményét. Lé­nyegesen többen jöttek el, mint a első hasonló fórumra, annál viszont kevesebben, mint amennyit a napirendre tűzött három — az egyházi ingatlanok visszaigénylése, a költségvetés és a kórház koncepciója — megérdemelt. Nem fontos hangsúlyoz­ni, az első téma jelentősé­ge messze felülmúlja a tu­lajdonlás problémáját. Tár­sadalmi, lelkiismereti kér­dések sokaságát hordozta, hordozza már csírájában. Aggodalom Ez látható volt abból is, hogy Kiss János polgár- mester rövid bevezető vá­rospolitikai tájékoztatója után az egyházak jelen levő képviselői is gyakran já­rultak a mikrofon elé, az egyház társadalmi befolyá­sának lényegéről értekezni. Eljött a fórumra dr. Hege­dűs Lóránt, a Duna melléki református egyházkerület püspöke is, aki rávilágított: tapasztalata szerint a nem hívőket aggodalom fogta el az egyházak várhatóan nö­vekvő szerepét illetően, mindenekelőtt az oktatás­ban. Mindez annak tudható be, hogy nem ismerik az egyházak szándékait, alap­elveit a szabadabb társa­dalmi szerepvállalásban. Nagykőrösön tulajdon­képpen még azt sem tudni pontosan, egyáltalán mire tartanak igényt a felekeze­tek. Huszár Kálmán, az egyeztető bizottság elnöke elmondta: A kérelmek jo­gosságának elbírálása meg­történt (a nyilvánosság előtt most először ismertetett konkrét igényekre követ­kező írásunkban térünk ki), a tárgyalások sora követ­kezik, vagyis a dolgok ne­heze. Már a kezdet sem volt konfliktusok nélkül, ugyanis a református egy­ház igényei között olyan in­gatlanok is szerepeltek, ame­lyek sosem voltak egyházi tulajdonban: a volt párt­ház és a Técsi-féle szana­tórium épülete. Ezeket egyébként azóta törölték a listáról. Pulpitusról jött a kérdés­sorozat, de alighanem a széksorok közt is megfo­galmazódtak akkorára Deák György képviselő felveté­sei: Vajon az ingatlanok­kal együtt a bennük levő eszközöket is át kell-e ad­san kívánják beilleszteni a hittant az iskolai oktatásT bá, de aki azt akarja — hangsúlyozta —, hogy má­sok se higgyenek, attól az egyház elhatárolja magát. Az iskolák finanszírozásá­ról szólva elmondta, az or_ szágos átlaghoz kívánják tartani magukat, tandíjat egyelőre nem akarnak be­vezetni. Erre csak akkor kerül sor, ha a költségvetés szűkös volta elkerülhetet­lenné teszi. A Állami pénz Miklós János katolikus plébános elmondta, a kato­likus egyház a Konstantin- iskolára tart igényt, de azt az 1997-es év előtt nem akarja igénybe venni. Hoz­zátette, valóban sok ano­máliát okoz most az iskolák fenntartása. (Hiszen az egy­házaknak nincsenek meg azok a birtokaik, amelyek valamikor az oktatás fontos forrásai voltak.) Az állami finanszírozásra azonban nyugodt szívvel lehet szá­mítani, hiszen támogatás híján alapvetően a vallás- szabadság sérülne meg. A közmeghallgatáson szó­ba került többi témá­ról következő írásunkban adunk összefoglalót. M. J. ni? Tudják-e érvényesíteni az értékazonosságot, nem sérül-e az önkormányzati érdek? Az egyházak okta­tási koncepciója hogyan kapcsolódik a városi törek­vésekhez, az iskolai szinte­ken a szakirányban törté- nik-e változás egyházi kéz­ben? A felekezeti áttérés nem sérti-e a felekezeti sza­badságot? Az események elején tart­va, inkább tárgyalási szem­pontokat feszegetnek, mint­sem azonnali konkrét vála­szokat kívánnak e kérdé­sek. Hasznosabb lett volna — ahogy azt Bakó Kálmán megfogalmazta —, ha a la­kosságot már eleve a konk­rét egyházi igényekkel szembesítik, amikhez ér­demben hozzá lehet szólni. Nagykőrösnek református múltja volt — folytatta —, de alaposan meg kell vizs­gálni a mai igényeket. Or­szágos információk szerint egyes helyeken a lakosság ellenzi az egyházi iskolá­kat; jó lenne látni, mi a helyzet városunkban. Fodor Ferenc lelkész egy­mondatos válaszban rea. gált:_Minden református is­kolába 3-6-szoros a túlje­lentkezés, ami véleménye szerint sok mindent meg­magyaráz. Fleischmann Já­nos, a gimnázium szülői munkaközösségének elnöke elmondta, személy szerint egyetért az egyházi tulaj­donok, az iskolák vissza­adásával, de az áttérésben legyen meg a fokozatosság, ne úgy, mint 1948-ban. Nagy Istvánná, az ipari is­kola szm-elnöke az intéz­mény tevékenységére, jó hírére hívta fel a figyelmet. Kifejezte reményét, hogy majdan egyházi vezetés alatt is megkap minden se­gítséget működéséhez. Tandíj nélkül Dr. Hegedűs Lóránt ki­fejtette: A református egy­ház irányítása alá kerülő iskolákban semmit nem kí­vánnak erőltetni, ami a lel­kiismereti szabadságot sér­tené. Liberálisan, tolerán­Robotkazán A Peko Kft. részére készítik a folyamatos tüzelésre is alkalmas központi fűtésű kazánt. Halmi Csaba és Hu­szár József lakatosok a roboton a hegesztési munkála­tokat végzik (Varga Irén felvétele) Süllyed a patika? Híre ment. hogy el akar süllyedni a központi gyógy­szertár. No persze nem olyan tragikus a helyzet, az épület még bizonyára kibír sok évtizedet. De tény, hogy egyik válaszfala leereszke­dett. Kiderült, hogy az egyik szennyvízelvezető cső a ludas a dologban. Évek óta szivárgott észre­vétlenül, s áztatta a fal alapzatát. A renoválás rö­videsen elkezdődik, ami ígéret szerint nem hátrál­tatja a betegek kiszolgálá­sát. Mozi Február 19-én a nagyte­remben: Visszakczböl. Szí­nes, szinkronizált amerikai krimi. Előadás 6 és 8 óra­kor. A kocséri művelődési házban: Holtpont. Színes, amerikai film. Előadás 6 órakor. Sporthírek Szoros eredmények Nagykőrösi apróhirdetések Kertes családi ház eladó- — Nagykőrös, Szőlő u. 2. szám. — (97 163/2K) __________ Cs aládi ház eladó: Nagykörös, Kádár Kata u. 3. (Cifrákért mellett). Érdeklődni: délután 16—IS-ig: vagy hétvégén.1 - —■ <97 171/2K) Kiadó Tiszakéeskén új, négy- ezobáis családi ház, áron alul, alápincézve, melléképületteL — Ceglédi vagy,nagykőrösi panel- cserét értékegyeztetéssel be­lszámítok. Érdeklődni: Győry István, Kecskemét, Lóverseny U. 19. I. 2. (97 614/1K) Eladó Szivárvány u. 5. szám alatti új családi ház. Érdeklőd­ni : Fény U. 9. (95 638/4K) Garázs eladó a Gyopár úti ga­rázssoron. Nagykőrös, - 50-624 Vagy 50-601, (97 Í64/1K) Hozatott Kondor és Desiré ve­tőburgonya, piros kardvirág­f umó és sarjhagyroa eladó, élután 15—18-ig, Nagykőrös VIII., Ibolya u. 6. vagy XI., Váci I. u. 18. (97 662/1K) Városközpontban, kertes csalá­di házam 1,5—2 szobás, konvek- toros lakótelepi lakásra cseré­lem, I, emeletig,. Érdeklődni: Arany J. u. 36.. este 6 után. — (97 663/1K) _______________________ Cs aládi ház eladó, központi fű­téssel, ipari árammal, nagy m éllek épületek kel. Gázfűtéses Lakást beszámítok. Érdeklődnie Fáskert u. 11. (Kórház mellett.) (97 608/1K) __________________ El adó vagy elcserélném! 3 szo­ba összkomfortos, felújított ta­nya, 1200 n:.-ül földdel. Érdek­lődni: Nagykőrös, Tázerdő-d. 104. Minden megoldás érdekel. Kovács. (97 605/1K) A verseny előtti napok­ban leégett a DVTK csar­noka, és Miskolcról Buda­pestre vitték át az orszá­gos junior kötöttfogású Im- rik Károly-emlékversenyt. A Nk. Konzervgyár Kinizsi birkózója, Balogh Antal, a verseny közben megsérült és az 57 kilogrammosok 12 fős mezőnyében a vártnál gyengébben szerepelve, a hatodik helyen végzett. Ezzel egy időben közel 200 serdülő fiatal kötöttfo­gásban mérte össze erejét Kalocsán, a hagyományos Vatai Lászíó-enüékverse- nyen. Minden jelentős szakosztály képviseltette magát, mert válogató jel­legű is volt e viadal, az idei bursai (Törökország) kor- osztályos világbajnokság­ra. A zömében még első­éves körösieknek még szok­niuk kell a rutinosabb el­lenfeleikkel való küzdel­met. 43 kg-ban (12-en vol­tak) : 3. Sárosi Tibor (szo­ros pontozással maradt le a döntőről), 5. Kovács Zsolt (egy jogos győzelemtől utó­lag megfosztották). A töb­biek közül Tóth Sándor és Volt Ernő dicsérhető még. ASZTALITENISZEZÖK Az ifjúsági házban gyér érdeklődéssel kezdődött — bár 21-en neveztek — a vá­rosi Nafisz-Robot Kupa egyéni asztali tenisz-verseny. Ezután sokkal jobb . körül­mények között, a PetŐfi-is- kolai aulában, 3-4 asztalon folytatták a körmérkőzéses selejtezőt, Néhányan beteg­ség miatt visszaléptek, öt játéknap után, a követke­zők jutottak csoportjukból a 10-es döntőbe. A 7 fős csoportból: Ruzsányi (játsz­maveszteség nélkül), Hria- gyel, Mészáros, A 6-os csoportból: Hugyecz (ve­retlenül), Szalai, Láposi, Búz (utóbbi a legjobb ne­gyedikként). Az 5-ös cso­portból: Köteles, Benke és Somlyai. ÜGYES GYEREKEK A Kossuth-tornacsarnok- ban öt intézmény kisisko­lásai négy feladattal vetél­kedtek az alsó tagozatos játékos sportversenyek má­sodik fordulójában. Min­den számot a petőfisek nyertek, és a maximális 20 ponttal a fordulót is. 2. a vendéglátó iskola 13 és 3. Nyársapát 12 ponttal. SZERDAI SPORTMŰSOR Asztalitenisz. Petőfi-isko- Iai aula, 16.30: Konzervgyár Il-es telep—öregfiúk és Magnós Klub—Nafisz, 17 óra: Kőcser—Toldi DSK, városi Nafisz-Robot Kupa csapatmérkőzés. Kézilabda. Petőfi-torna- csarnok, 14.30: Petőfi-isk.— Rákóczi-isk. leány, 15.20: Kossuth-isk.—Kocséri isk., leány, 16.10: Kossuth-isk.— Rákóczi-isk., fiú, városi kör­zeti III. korcsoportos diák bajnoki mérkőzés. Kosárlabda. Kecskemét: K. Agro Mix—Nk. Kgy. Ko­sárlabda Klub II., férfimér­kőzés. Teke. Temetőhegyi pálya. 16 óra: Volánbusz—Ceglédi Vernisz, 17.30: PVCSV— Toídi-kollégium, városi Té­li Kupa csapatmérkőzés. S. Z. nák meg egy előadásra, és ezt követően alakulna meg a körösi szervezet, amely, nek egyelőre még nincs ne­ve. Tevékenységük sokirá­nyú lenne, kulturális mű­sorokat szerveznének, lehe­tőséget teremténének ha­gyományaik ápolására, el­beszélhetnék elnyomatásaik történetét. „Szeretnénk mi is beil­leszkedni és lekerülni a vá­ros falairól. Célunk a köl­csönös együttműködés..” így fogalmazta ezt meg az egyik leendő vezetőségi tag, aki egyben köszönetét is mon­dott Kiss János polgármes­ternek a szervezési segítsé­gért. MÉSZÁROS TSZ Zárszámadás Pénteken, február 21-én 9 órai kezdettel tartja zárszámadó köz­gyűlését a Mészáros Já­nos Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet. Az eseményre az Arany Já­nos Művelődési Központ színháztermében kerül sor, s arra ezúton is meghívják úgy a nyug­díjas, mind az aktív ta­gokat. KÖZLEMÉNY Autós tanfolyam kezdődik SZebellódi Magániskolában feb­ruár 24-én. Két hónap alatt jo­gosítványt szerezhet, részletfi­zetési lehetiisóggel. Személy- gépkocsi, autóbusz, nehézpót­kocsi járműkategóriákban. — ügyfélfogadás: Nagykőrös, Széchenyi tér 9. (virágüzlet). (97 610/1K) NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykoros, Széchenyi tér 17. % A szerkesztőség ve­zetője: Ballai Ottó. Mun­katárs: Mtklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-398. • Hirdetésfel­vétel: kedden ló—13, csü­törtökön 14—IS óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. ELŐZETES SZÁMOK A költségvetésről A város 1992. évi költ­ségvetése 800—860 millió forint között van. Ebből 130 millió forint az, ami fej­lesztésekre fordítható, ám ebből már eleve elvisz mint­egy 40 milliót a hitelek ka­mata. A fennmaradó ösz- szegből 56,5 millió a föld­gázkapacitás bővítésére, 8-9 millió lakásvásárlás-támo­gatásra, 22,3 millió a szennyvízhálózat bővíté­sére megy. A kórház létre­hozásához szükséges költ­ség felét megigényelte az önkormányzat, de még így is 50 milliót kellene mellé­tenni. Egyelőre csak 20-25 millióra futja a város pénz­tárából, de ezzel mór el le­het kezdeni az egészségügyi intézmény fejlesztését — hangzott el a minap egy la­kossági fórumon. m SiíMáIib Február 19-én, a Kecske-f méti Katona József Szín­házban, este 7 órakor: Gül Baba. Kabos Gyula-bérlet. <J{írlan 9 Újabb szervezőmunkába kezdett Kiss János polgár- mester, aki ezúttal a nagy­kőrösi cigányok szervezetét szeretné létrehozni. Gyü­mölcsöző tárgyalásokat folytatott már a cigányság helyi képviselőivel, és min­den remény megvan arra, hogy egy héttagú vezető­séggel meginduljon az ön- . álló szerveződés. A nagy­kőrösi cigányság vezetője, a Kis Busa ragadványnévvel illetett Raffael István len­ne, aki a Tormásban lakik, • és nemcsak hogy vállalta a feladatot, de elmondása szerint hallgatnak is rá. A szervezkedés megkönnyí­tésére Horváth Aladár or­szággyűlési képviselőt hív­Cigányszerveset alakul Sokirányú tevékenység CSÜTÖRTÖKÖN Önkormányzat Február 20-án, csütörtö­kön, újabb ülést tart a nagykőrösi képviselő-tes­tület, szokásos helyén, az Arany János Művelődési Központ emeleti tanácster­mében, 15 órai kezdettel. Ezúttal is igen sok napi­rendi pontot kívánnak meg­tárgyalni, az ideiglenes költ­ségvetési rendelettervezet­től a szociális otthonban fizetendő térítési díj felső határának megállapításáig. Megtárgyalják az egyeztető fórum létrehozását, a helyi műsorkészítés feltételeinek megteremtését, a különbö­ző vállalatok privatizáció­jával kapcsolatos önkor­mányzati lépéseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom