Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-17 / 40. szám

Kényszerfeárlel - o múlt öröksége Páholyban a bérlői Közismert tény a siral­mas lakáshelyzet Magyar- országon. Az utóbbi idő­ben egyre gyak'rabban'esik szó arról, hogy a volt ta­nácsi, most önkormányzati tulajdonban levő lakások bérleti díjainak drasztikus emelésére van szükség ah­hoz, hogy az önkormány­zatok el tudják látni bér­beadói kötelezettségüket, a karbantartást és az egyéb ilyen jellegű tevékenysége­ket. Az elmúlt 40 évben kevés pénzt fordítottak a bérlakások állagának a megóvására, így a draszti­kus bél-emelések most el­kerülhetetlenek. Viszonylag kevés szó esik azonban a számtalan ellentmondást hordozó kényszerbérletek ügyéről. Jelenleg az a la­kástulajdonos, aki lakását vagy lakásának egy részét a múltban bérbe adta. az gyakorlatilag szinte sem­milyen lehetőséggel nem rendelkezik a bérleti fel­tételek megváltoztatására. Mór csak feleannyian A most is érvényes jog­szabály szerint a bérlőtől maximum az önkormány­zatok által megállapított lakbér kétszeresét kérheti a tulajdonos. A bérleti szerződést csak akkor .mondhatja fel, ha cserela­kást tud felajánlani a bér­lőnek. Ezzel együtt a lakás karbantartásának költségei jog szerint a tulajdonost terhelik. Képzeljük csak el. milyen helyzetek adódnak ebből az állapotból! Van olyan lakás, ahol a tulajdonos hatod magával él az egyik szobában, míg az albérlő egyedül lakik kettőben. Eközben egy ma már szin­te névlegesnek nevezhető 800 forintos lakbért fizet. Ma, amikor arról beszé­lünk, hogy a magántulaj­don erősödése alakuló tár­sadalmunk egyik alapelve, ez igazán ellentmondásos helyzet. Lakbérszabályozás 1916 óta van Magyarországon. A ma élő bérleti jogviszo­nyok egy része még a 30-as években alakult ki, másik részük a háború után, ami­kor sokan kényszerből köl­töztek be üres lakásokba, de jelentős azon bérletek száma is, amelyek úgyne­vezett „hatósági igénybe­vétel” révén jöttek létre, 1947-tel kezdődően. Ez azt jelentette, hogy a hatóság, vagyis a tanács jogosult volt bérlők befogadására kényszeríteni a tulajdono­sokat. Erre 1971-ig volt le­hetőség, 53 után azonban egyre kevésbé éltek ezzel a módszerrel a hatóságok. A 70-es években azoknak a személyi tulajdonú lako­soknak a száma, amelyek­ben bérlők éltek, megköze­lítette a 140 ezret, ez mos­tanra körülbelül a felére — 70 ezerre — csökkent. 1989. január 1-jétől lehe­tőségük van a lakástulaj­donosoknak az újonnan létrejövő bérleti szerződé­sek esetén a szabad megál­lapodásra a bérleti díjról a bérlővel. Ez a lehetőség azonban nem áll fenn az ennél régebbi szerződések­re, ami olyan ellentmon­dásokra vezethet, mint amilyent a fentiekben le­írtunk. Így kézenfekvőnek látszik a megoldás: meg kell adni a jogi lehetőséget tulajdonosoknak, hogy sza­badon szabhassák meg a lakbéreket! Ha nincs miből fizetni Igen ám, de a történelmi múlt örökségeként kiala­kult helyzet ellentmondá­sossága ezt is lehetetlenné teszi. Számos olyan bérleti jogviszony van, amelynél a jelenlegi bérlő képtelen lenne kifizetni a piaci lak­bért. Arról nem is beszél­ve, hogy az egykori taná­csi intézkedésért a bérlőt nem terheli felelősség. Ez ma, amikor még nem be­szélhetünk lakáspiacról, az eddigi bérek 20-30-szoro- sát is jelenthetné, mivel körülbelül ennyivel maga­sabb bérleti díjhoz jutnak azok a lakástulajdonosok, akik jelenleg adják bérbe lakásaikat. A bérleti díjak megállapításának teljes fel­szabadítása esetén a bérlő ugyan fordulhatna bíróság­hoz, de előreláthatólag még a bíróságok is jogosnak ítélnék meg az önkor­mányzati lakbérek 5-10- szeresét. Viszont gondol­junk csak bele, mit tehetne az az egyedülálló kisnyug­díjas, akinek most 4-5 ezer forintot kellene fizet­nie a szobácskáért, amely­ben lakik. Elfogadható lakbéri A helyzet megoldását — legalábbis az igazságérzel ezt diktálja — .annak kel­lene felvállalnia, aki a lét­rejöttének okozója volt, vagyis az államnak. Ennek azonban a magyar gazda­ság jelenlegi helyzetében nincs reális alapja. A szak­értők szerint ehhez közel 50 ezer lakásra lenne szük­ség. így tehát előrelátha­tólag ezzel az áldatlan ál­lapottal mindaddig együtt kell majd élnünk, amíg ki nem alakul egy tisztessé­ges lakáspiac. Az egyik alapfeltétel, hogy a mun­kabérek, de a szociális el­látások is tartalmazzák a lakáshoz jutás költségeit. Csak így lehet normális fi­zetőképes kereslet a lakás­piacon. Ugyanakkor az európai országok többségé­ben a lakáspiac korántsem teljesen a szabadpiaci el­vek alapján működik, hi­szen egy szociális piacgaz­daságban ez megengedhe­tetlen lenne. A bérlők, de a bérbeadók érdeke is az. hogy egy mindkét fél számára elfogadható és viszonylag széles kőiben érvényes lakbér alakuljon ki. Van. ahol ezt az önkor­mányzat beavatkozásával érik el, de olyan példa is akad, amikor ezt a lak­bért a bérlők és a bérbe­adók érdekvédelmi szerve­zetei közötti egyeztetés ré­vén alakítják ki. Nálunk ettől a megoldástól még nagyon messze vagyunk, és még valószínűleg hosszú évekig nem is juthatunk el idáig. P. P. . Kísértethajó ■Lankadatlan erővel tart a kutatás egy titokzatos vitorláshajó után, amelyet időről időre megpillanta­nak a homokdűnék közt Ausztrália Victoria álla­mának délnyugati partjai­nál. Régészek és történé­szek véleménye szerint a hajó, ha mód lesz alapo­san megvizsgálni, átírhat­ja Ausztrália történelmét. A feltehetően a XVI. században épített hajót az elmúlt másfél évszázad alatt több mint húsz alka­lommal látták Port Fairy közelében, Melbourne-lől 230 kilométerre délnyugat­ra. A történelemkönyvek fel­tevése szerint egy maha­góniból készült vitorlásról van szó, amely egyike le­hetett egy 1522-es portu­gál expedíció három hajó­jának. A tartományi kormány olyan nagy jelentőséget tu­lajdonít a hajó meglelésé- nek, hogy Steve Crabb, Victoria állam turisztikai minisztere 186 000 amerikai dollárnak megfelelő össze­gű jutalmat kínált fel a hajó megtalálójának. Mint ismeretes, ez idő szerint az a hivatalos ál­láspont, hogy Ausztráliát 1770-ben az angol James Cook kapitány fedezte fel. A kísértethajó azonosí­tása esetén talán még en­nél is korábbra tehető Ausztrália felfedezése. Az első hóvirág Megjelent a hóvirág. A Sop­ron környéki hegyekben kinyílt a hóvirág, melynek első csokrai kapósak a fő­városban (Vimola Károly felvétele) g.Vlt A n i óTs tv m v s olt íITóTi KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: A szezon vége. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Mindennapi gazdaság. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: A népzene hagyo­mányőrzői. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cégér. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Kos- suth-klub. — 15.55: Mellényzseb. — 16.00: Délutáni kró­nika. — 16.20: Popregiszter. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Elődök és kortársak, mesterek és barátok. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivalda­fényben. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hí­rek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótakalendá­rium. —• 12.45: Rólunk van szó! — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Hogy tetszik lenni? — 13.30: Idősebbek hul­lámhosszán. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Tárcsázz. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Tánc- házi muzsika. — 19.30: Kölyökrádió. — 20.00: Más­kép(p). — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Rockújság. — 22.00: Magyar lemezbemutató. — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 33.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.35: Angol nyelvű műsor. — 9.05: Mise Rossiniért (ism.). — 11.00: Derrick. — 12.00: Téli olimpia. — 13.30: Kép­újság. — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: A Bakony az én Párizsom. — 16.30: A zenés tv-színhazban: Melis György. — 17.20: Teli Vilmos. — 17.-15: Katolikus króni­ka. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Útban 2000 felé. — 19.00: Játék. — 19.20: Cimbora. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.35: Páger Antal szerepeiből: Esős vasár­nap. — 22.20: Az én hetem. — 22.40: Kultúr — Maurer. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap tv. — 15.00: Parlamenti napló. — 17.05: Nas ekran. Horvát és szerb nyelvű műsor. — 17.30: Téli olimpia. — 18.00: Híradó. — 18.14: Calyp-show. — 18.40: Kérdezz! Felelek. — 19.00: Kádár-keringő kiállításszín­ház. — 20.00: Téli olimpia. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.55: Az Angyal visszatér (am. sor.). — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.). — 11.00: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). — 12.30: Hammer (am. sor.). — 13.00: Egy apával több (am. sor.). — 132)0: Ka­lifornia klán (am. sor.). — 11.20: A Springfield-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.). — 15.55: CHIP'S (am. sor.). — 17.10: Forró nyeremény. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: A csapat (am. sor.). — 20.15: Gyilkosság a hobbija (am. krimisor.). — 21.15: Vasárnap vitorlázni megyünk (NSZK-film). — 23.25: Férfimagazin. — 24.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). — 0.50: Harc a maffia ellen (am. sor.). — 1.35: Szürkület (am. sor.). — 2.00: Forró jég (am. film). — 3.35: A bűnbak (angol krimi). — 5.05: Ifjúsági magazin. — 5.15: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jean- nie (ism.). — 9.05: Robin Hood kihívása (ism.). — 10.45: Klip-klub (ism.). — 11.15: Csodák az állatvilágból (ism.). — 11.50: Szerencsekerék (ism.). — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.). — 15.05: Falcon Crest (am. sor.). — 16.00: Mac- Gyver (am. sor.). — 17.05: Minden, semmi, vagy. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: A sógun (am. sor.) — 21.25: Évszakok változása (am. film). — 23.05: Újdon­ságok és történetek. — 0.25: MacGyver (ism.). 1 IHákok a pillánk ulnlt Vörösvári nyitány Vácott, a Földváry Általános Iskolában népes mezőny: hét csapat vetélkedett a serdülő leány kosárlabda-dühöngőtor- nán. A házigazdák szerepel­tek a legjobban. Végeredmény: 1. Váci Föld- váry-iskola (edző-testnevelő: Fazekas Katalin) kitűntek: Molnár Edina és Kata, Zom- borka Nóra, Cserszi Zsuzsa, 2. Dunakeszi 5. sz. isk. (Varga Tibórné) kitűntek: Fekete Anett, Bognár Erika, Nagy, Kriszta, Veress Anita, 3. Gö­döllői Tigosz (Szabó Tamás), kitűntek: Rab Nikolett, Mészá­ros Edit, Herczenik Eszter, Ko­vács Gabriella, 4. Váci Radnó- ti-iskola (Mártonffy Tamásné), kitűntek: Kulcsár Andrea, Csi- zovszki Éva, Bakos Rita, Jónás Henriett. 5. Szob (Czibik Géza), kitűntek: Kárpáti Móni, Be- reczki Judit, Szölgyén Szilvia, Tóth Brigitta. 6. örbottyán iSzábóné Gáspár Ágnes), ki­tűntek: Pósa Rita, Ribai Ber­nadett, Kovács Ildikó, Dömöl- Ici Zsuzsa, 7. Sződliget (Kovács István), kitűntek: Völgyi Ré­ka, Mészáros Violetta és Zsu­zsa, Herbai Edit. Serdülő leány körzeti diák­olimpia Budakeszin: l. Buda­örsi DSE, 2. Budakeszi Ált. isk.; 3. Pilisvörösvári Német Nyelvű Altalanos Iskola. Üj színt jelentett a vörösvári fia­talok, Márton Miklós testneve­lő tanár tanítványainak rész­vétele. Karok a magasban. A bu­dakeszi kislányt budaörsi játékos igyekszik zavarni a megyei minibajnoki mér­kőzésen Középiskolás-csli Aszód lépéselőnyben: A megyei középiskolás sakkcsapat-bajnokság döntőjének első fordulóját Vácon rendezték meg, körmérkőzéses formában. A rangadón, Vác 1—Aszód (2-2) találkozón már látszott: e két csapat küzd majd az aranyéremért. Két 4-Q-s gytfceicin szüle­tett: Aszód—Vác II 4-0, Vác I—Örkény 4-0. Az első forduló végeredmé­nye: 1. Aszód 15.5 (Homoki Gábor, Péter Balázs, Havjár Zoltán. Seres Nándor, Kiss Miklós, csapatvezető: Koncz István). 2. Vác, Szakközépis­kola I 14,5 (Cseke Rihárd, Széplasz Szilárd, Mázló Atti­la, Németh Sándor, Laczkó Balázs, csv.: újvári István), 3. Szentendre,. Móricz Zs. Gimn. 10.5 (St°in Iván, Tóth Ádám, P. Tóth Béla, Jánosi Dávid, csv.: Kun Péter), 4. Örkény 7.5 (csv.: Helméczy Károly), 5. Cegléd, Közgazdasági Szak- középiskola 7 (csv.: Pólya Miklós), 6. Vác II. 5. A döntő vásodik fordulója február 17-én 14 órától Aszó­don a Petőfi Sándor Gimná­zium és Gépészeti Szakközép- iskolában lesz. A megyei fiú és leány egyé­ni bajnokságot február 24-én 13 órától Vácott az ipari szak- középiskolában rendezik. Aki indulni szeretne az egyéni bajnokságon, 12.30-ig jelent­kezzen a helyszínen. Sáros! aranyérme Autós válogatottak Gyarapodott a Csepel Autó fiatal válogatott bir­kózóinak a létszáma. Az ed­digi eredmények alapján Zsivnovszlci Györgyöt (68 kg), valamint Fazekas La­jost (58 kg) hívták meg az ifjúsági válogatott keretbe. Az Autó serdülőversenyzői közül Dévai Ferenc (65 kg), valamint Franku Károly (70 kg) érdemelte ki a meg­hívást. Berthóty Attila tudósí­tónk a Csepel Autó debre­ceni vendégszerepléséről is tájékoztatott. Debrecenben rendezték az országos serdülő szabad­fogású Németi Gyula-bir- kózó-emlékversenyt. A rendezési hiányosságok és az influenzajárvány is közrejátszott abban, hogy a Csepel Autó versenyzői csak egy szerény '5. helye­zést értek el Dévai Ferenc révén a 65 kilogrammos súlycsoportban. Á debreceni viadalon egy Pest megyei győztest is avattak, a 43 kg-os súly­csoportban, a nagykőrösi Sárosi végzett az élen. Szegeden az országos kö­töttfogású juniorviadalon Turbucz (Ceglédi VSE) ezüstérmet szerzett a 38 kg-os súlycsoportban. Sziiuoí iiláu lordíloll a Pemii Pontok idegenből Két Pest megyei NB I-es csapat idegenben szerzett két pontot. KÉZILABDA NB L Férfiak. A 9—16. helyért. D. Dózsa—Pcmü-Honvéd 15-17 (9-7). Debrecen, 300 néző. V.: Hegyesi, Járai. Pemü-Honvéd: Bern’s — Somogyi (1), Kovács G. (4), Krasznai (2), Sótonyi (7), Szabó L., Saliga (1). Csere: Pándi (kapus), Becskereki (1), Kovács I. (1). Űj edző, Németh Sándor irányította a Pest megyei együttest, amely múlt heti hazai veresége után, győze­lemmel rukkolt ki. Bár az első félidőben a helyiek vezettek, szünet után meg­fordította az eredményt a solymári együttes. Benis, Krasznai és Sótonyi tűnt ki. RÖPLABDA NB I. Férfiak. B csoporti Kaposvári Építők—Po­mázi Komplex SE 0-3 (—14, —10, —6). Kaposvár, 100 néző. V.l Semler, Gulyás. A pomáziak autóbusza útközben elromlott, s így nem tudtak időben odaérni a találkozóra. A mérkőzés 50 perces késéssel kezdő­dött. A várakozás úgy lát­szik a hazai csapatot visel­te meg jobban, hiszen még játszmát sem nyertek. A győztes együttesben Markovich, Szőke és Apró tűnt ki. A bajnokság állása 1. Szolnok 14 12 2 40:10 26 2. Dunaferr 14 11 3 36:17 25 3. Komplex SE 14 9 5 31:22 23 4. Juniorvál. 14 6 8 24:32 20 5. Kaposvár 14 5 9 22:29 19 6. Tatabánya 14 5 9 20:32 19 7. ZTE 14 4 10 21 :36 18 8. Veszprém 11 1 10 20:36 IS

Next

/
Oldalképek
Tartalom