Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám

ZI N HÁZI LEVEL Életünk, halálunk Bármily merészen újnak hatott is 1938-ban az ame­rikai író, Thornton Wilder dramaturgiai megoldása, hogy tudniillik egy narrá­torral — aki egyben a ren­dező is — meséltet el egy színpadi történetet, s e tör­ténetben élők és holtak, múlt és jelen természetes közvetlenséggel jelennek meg és társalognak egy­mással, ez a dramaturgia tulajdonképpen roppant egyszerűen működött. Ah­hoz igazodott, amit mind­nyájan naponta, sőt, szin­te folyamatosan megélünk: a tudatunkban működő „mozi” filmje pereg. Wilder színműve, A mi kis városunk, lélekta­ni jelenséget választja for­mai megoldásul. Ma ez már nem olyan újdonság. Ha a darabot napjainkban előveszi egy színház (mint most a Várszínház), a hang­súly nem a formai, dra­maturgiai érdekességekre esik, hanem arra, ami eb­ben a kis amerikai város­ban történik. Grover's Cor­ner kicsiny porfészek, pár ezer lakóval. De itt éppúgy élnek, szeretnek, halnak az emberek, mint egy sokmil­liós világvárosban. Sőt, bi­zonyos értelemben sokkal emberibb, áttekinthetőbb, érzelmekben gazdagabb élet ez, mint a nagyvárosi embereké. Intenzívebb a szerelem, a család egybe­Ha kisüt a nap Az enyhe fél vége felé bizakodva várjuk a tavaszt. A szürkeségből egyre gyakrabban bukkan elő a reményt keltő napsugár, s ilyenkor mindenfelé megélénkül az élet. A pomázi napközi otthonos óvoda udvarán nem le­het ellenállni ennek a tavaszt idéző mosolynak. Kattog­hat a fotómasina, mert az udvar népe is szeretne benne lenni a képben. A kutyafáját — vakkant fel valahol egy tintás oldalú eb, s megszökik egy kis időre, hogy ren­deljen valamit magának a szentendrei HÉV-állomás bü­féjében, Amint a képen látható, a hitelképes vendéget szívesen kiszolgálják (K. T. I. felvételei) Hé!főn felvételi! Tízszeres a túljelentkezés Ezen a hétvégén 640 nyolcadikos készíti össze festékkészleteit, ecseteit, rajzszeneit és ceruzáit. Lesznek, akik csendéletet rendeznek, lesznek, akik szüleiket, testvéreiket kérik meg hogy üljenek modellt egy utolsó, nagy tanul­mányrajzhoz. Hétfőn ugyanis már kezdődik a felvételi a budapesti Tö­rök Pál utcai iparművésze­ti szakközépiskolában. Ahhoz képest, hogy az iskola csupán 75 diákot tud felvenni, sok a 640 jelentke­ző, de ha figyelembe vész- szük, hogy itt nem „mű­vész”, hanem szakember- képzés folyik mégpedig — pillanatnyilag — tizenkét szakon, tulajdonképpen ke­vés. A közismert grafika, festészet és szobrászat sza­kon kívül többek között üveg, textil, bőr; kerámia, játék- és rajzfilmkészítő szakokon lehet továbbta­nulni. A videoszak — a ti­zenharmadik — egyelőre kísérleti stádiumban van, csak két gyerekkel indul, de nem hirdetik meg. Nem a Török Pál utcai szakközépiskola az egyetlen, ahol a gyerekek iparművé­szeti és képzőművészeti ta­nulmányokat folytathatnak, hasonló iskola működik Pécsett és Szegeden is, de csak 3-4 szakkal. Most ter­vezik Győrben és Miskol­con hasonló profilú iskolák indítását. P. E. Újabb korrekciók szükségesek Torz képet fest Az elmúlt hetekben köz­readott, a középiskolák ne­gyedik osztálya számára készült tankönyv súlyos pontatlanságaira és hibáira hívta fel a művelődési mi­nisztérium a tanárok fi­gyelmét. Az MTI által ki­adott összefoglaló szerint a művelődési tárca vezetői 6 úgy foglaltak állást, hogy újra kell értékelni többek között az 1945-ös választá­sok utáni eseményeket; Mindszenty bíboros 56-os forradalomban vállalt sze­repét és tevékenységét, va­lamint a szomszédos orszá­gokban élő magyar kisebb­ség helyzetének megítélé­sét. A minisztérium állás­pontja szerint a tankönyv torz képet ad az MDF meg­alakulásának körülményei­ről is. tartozásának érzése, vagy az elmúlás érzékelése. Wil­der nem lesz egyebet, mint előhívja ezeket az érzése­ket, s két család és e csa­ládok gyermekei történeté­ben arról beszél, ami a leg­alapvetőbb módon megha­tároz bennünket: az életről és a halálról. A Várszínház előadása ugyanis — melyet Mensá- ros László rendezett, s a Rendező szerepét is ő játsz- sza — nyilvánvalóan a mi életünkről, a mi kis váro­sunkról szói. Mensáros már 1989 tavaszán Nyíregyhá­zán is megrendezte ezt a darabot; akkor is ezt a gondolatot állította az elő­adás középpontjába. Vala­mennyiünknek megvolt, megvan a maga életében a maga kisvárosa, faluja, nagyvárosi kerülete, utcája. Mindenkinek élnek, éltek, haltak barátai, rokonai, is­merősei. Grover’s Corner — ezt jelzi a darab címe is — a mi kis városunk. Az a város, ahol még értéke van a tisztességnek, a be­csületnek, az emberi mun­kának, ahol még élnek az alapvető erkölcsi elvek, s ahol még lehet őszintén szeretni. Szeretet — talán ez is a kulcsszava Mensá­ros rendezésének. Nagyon jó szereposztást kapott ez a magyar színpa­dokon igen ' keveset ját­szott darab. Vendég­ként Mrs. Gibbs szerepé­ben Tolnay Klárit hívták meg. Mr. Gibbs Kállai Fe­renc. Kitűnő kettős. Amint­hogy nagyon jó a két fiatal szerepében a még főiskolás öze Áron és Götz Anna. Egyáltalán: szépen, érze­lemmel kidolgozott előadás ez; kevés hasonló látható jelenleg színházainkban. Takács István PROGRAMOK EGÉSZ HÉTRE 1 Ezt látni, hallani kell A mostani hétvégi prog­ram egy része a Valentin- napi mulatságok jegyében folyik. A szív ünnepének is nevezik a Valentin-na- pot, azaz február 14-ét. A Valentin-napi ünnepnek ősi hagyományai vannak a kul­túrtörténetben; a szokások az ősi pogány templomál­dási ceremóniából alakul­tak ki. Napjainkban inkább szimbólum, mert ezen az ünnepen EJurópában és Észak-Amerikában a vi­rágvásárlás és -ajándéko­zás is nagy szerepet kap. Egyáltalán nem véletlen te­hát, hogy a hazai Valen- tin-iinnep szervezője és rendezője a Magyar Virág­kötők Szakmai Egyesülete. Érden, a művelődési köz­pontban éppen most hirdet­nek virágkötészeti tanfo­lyamot. Sikeres vizsga esetén a résztvevők szak­munkás-bizonyítványt is kapnak. Idén már harmadik al­kalommal lesz Valentin- iinnep: ezúttal a Pesti Vi­gadó termeiben vonul fel a magyar virágkötészeti kel- lékvásar, virágkötészeti ki­állítás, szakmai bemutató várja a látogatókat ezen a déleiőttön. A virágkötészeti szakmai bemutató témája az esküvő, így láthatók lesz­nek menyasszonyi csokrok, haj- és ruhadíszek, asztal­díszek, autódíszek. Valen­tin-napi bulit rendeznek ma Budaörsön, a Templom téri ifjúsági klubban is. Ma este 8 órától Buda­örsön, a közösségi házban, a Keresztény Ifjúsági Egy­let szervezésében a cserké­szek találkozójára kerül sor. A Zeneakadémia nagy­termében különleges zenei csemegének ígérkezik az évtizedek óta külföldön élő Starker János kamarahang­versenye, amelyet szomba­ton este 19.30 órakor tar­tanak. Budaörsön vasárnap este a Jókai Művelődési Köz­pontban a Német Nemzeti­ségi Bizottság rendezésé­ben sramlipartit tartanak. Vasárnap délután' a bu­daörsi közösségi házban a Nazareth Alapítvány ren­dezvényére kerül sor. A zebegényi Szőnyi Ist­ván Emlékmúzeum baráti köre túraajánlattal várja az érdeklődőket. Vasárnapi program, gyalogtúra: He­gyes-tető, Rám-szakadék, Dobogókő. Vasárnap ismét gyermek- zsivaj tölti majd be a bu­dakeszi Erkel Ferenc Mű­velődési Központ nagyter­mét; délelőtt 10 órakor az Állami Bábszínház ven­dégszerepei. Budaörsön a Crazy mozi­ban, a Károly király úton szombaton és vasárnap 18 órakor a Leszámolás Kis- Tokióban című színes ame­rikai filmst mutatják be. A visegrádi Erdei Műve­lődési Házban csütörtökön délután különleges prog­ramnak ígérkezik a német főiskolás diákok videovetí- téses előadása. Többek kö­zött Pilis és Visegrád tör­ténetét mutatják be. Az idei érettségi vizsgák Ami nem lesz tétel Nem lesznek alapvető változások az idei érettségi vizsgák rendjében, a matú­rát az elmúlt évek gyakor­lata szerint bonyolítják le. Erről a Művelődési és Köz­oktatási Minisztériumban kedden tájékoztatták az MTI munkatársát. A tanulók e hét végéig jelentkezhetnek vizsgára az iskola igazgatójánál. Az érettségik május 8-án a nemzetiségi és a két tanítá- nyelvű középiskolákban a nemzetiségi, illetve a tanult nyelvismeret vizsgáival kezdődnek. Május 11-én magyar nyelv- és irodalom­ból mérettetnek meg a diákok, másnap matemati­kával folytatódnak a vizs­gák és 22-én fejeződnek be. A közös írásbeli érettsé­giket május 18-án és 19-én tartják. A dolgozók közép­iskoláiban május 25-e és 29-e között bizonyíthatnak a végzősök. A minisztérium idén is a televízió és a rádió útján teszi közhírré a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematikatételeket. A gimnáziumok és a szakkö­zépiskolák nappali tagoza­tosai magyar nyelv- és iro­dalomból a két iskolatípus közös törzsanyagából azo­nos tételt kaptak, a dolgo­zók középiskoláihoz hason­lóan. Az már bizonyos, hogy nem lesz érettségi tétel az 1915-től napjainkig tartó korszakról. A vizsga anya­ga a II. világháborúval fe­jeződik be. A minisztérium e döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt 40 év törté­nelmét feldolgozó negyedi­kes történelemtankönyv, amely január végén, a Tan­könyvkiadó gondozásában jelent meg, a terjesztés ne­hézségei miatt sok tanuló­hoz még mindig nem jutott el: ezenkívül a könyvbe szakmai hibák és pontat­lanságok kerültek, kijaví­tásukról a minisztérium ép­pen kedden intézkedett. A történelem érettségi vizsgák előkészítéséhez, le­bonyolításához a Művelődé­si Közlöny 1991. évi 5. szá­mában megjelent közle­mény szolgál támpontul. Az ott ismertetett eljárási kér­dések, ajánlások és a java­solt témakörök az idei érettségi vizsgákra is érvé­nyesek — mondták a Mű­velődési Minisztériumban. Gödöllőn, a művelődési központban népi szövőkor tanfolyam indul. A Konszt Veronika népi iparművész által vezetett szövőkörbe várják a népi szövéstech­nikákkal megismerkedni kívánó leányokat, asszo­nyokat. A foglalkozások szerdai és pénteki napokon 6—20 óráig lesznek, de le­hetőség van arra is, hogy a tagok n délelőtti órákban és a hétvégeken is dolgozzanak. Pénteki napokon van szak­mai irányítás. A ceglédi Kossuth Műve­lődési Központ kamarater­mében kedden este 19 óra­kor Pesti éjszakák címmel Kovács Zsuzsa ,és Böröndi Tamás zenés estjére körül sor, a Pódium bérlet 4. elő­adásának keretében. A Nemzeti Filharmónia szervezésében, szerdán este 19.30 órakor a Zeneakadé­mia nagytermében Hóna Gusztáv harsonaestjét tart­ják. a művész pályafutásá­nak húszéves jubileuma al­kalmából. Közreműködik a Camerata Hungarica, 8 Hó- na-harsonakvartett, a Hun­garian Brass és a Magyar Rádió szimfonikus zeneka­ra. Vezényel: Antal Má­tyás. Az érdi művelődési köz­pontban bőséges mozimű­sor várja az érdeklődőket; csak néhány cím ízelítőül: hétfőn a Krumplirózsa cí­mű színes amerikai filmet vetítik A1 Pacinóval a fő­szerepben. Csütörtökön a Csak egy lövés című színes amerikai filmet játsszák, melynek rendezője Mike Nichols, főszereplője Harri­son Ford. Ugyanitt a gyer­mekeknek is szerveznek programot; hétfőtől pénte­kig délelőtt és délután a Játékműhely várja az óvo­dásokat és a napközis cso­portokat. Budaörsön, a városi könyv­tárban a jövő pénteken ren­dezik meg a szokásos dél­utáni koncertet, melyen Puccini műveiből összeállí­tott műsorra kerül sor. Cegléden, a Kossuth Mű­velődési Központ színház- termében 21-én, pénteken este 18 órakor mutatják be Mrozek: Emigránsok című. drámáját. Az előadást An- dó László rendezi és a ceg­lédi mezőgazdasági tech­nikum amatőr színjátszó­csoportjának tagjai adják elő. Blaslcó Sándor szobrász- művész kiállításának meg­nyitóját hétfőn délután 17 órakor tartják a ceglédi galériában. I). A. Sződliget Község Képviselö-lestülete Sződliget Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet pályázatot hirdet óvodavezetői általáttosiskola-igazgatái állás betöltésére állás betöltésére Az állás szeptember 1-jétől tölthető be. Pályázati feltétel: felsőfokú végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó: szakmai önéletrajzát, erkölcsi bizonyítványát, képesítését igazoló okiratainak (fény)mósolatát, működési koncepciójának ismertetését, bérigényét. A képviselő-testület szolgálati lakást nem tud adni. Az állás augusztus 1-jétől tölthető be. Pályázati feltétel: felsőfokú végzettség, legalább ötévi szakmai gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó: szakmai önéletrajzát, képesítését igazoló okiratainak (fény)másolatát, erkölcsi bizonyítványát, működési koncepcióját, bérigényét. A képviselő-testület szolgálati lakást nem tud adni. A pályázatokat a hirdetés megjelenését követő 15 napon belül lehet eljuttatni a polgármesteri hivctal címére: Sződliget, SzL István u, 29. 2133. A pályázatokat a hirdetés megjelenését követő 15 napon belül lehet eljuttatni a polgármesteri hivatal címére: Sződliget, Szt. István u. 29. 2133.

Next

/
Oldalképek
Tartalom