Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
KI FIZETI A CECJIET? Ä brutális , kidobó legény szembesítések és Németh/ Zoltán nem tagadhatta brutális tettét. Ki fizeti ennek a mulatságnak a Ceciléi? Az áldozat már sokszorosan megfizette, hiszen majdnem belehalt abba, ahogy elbántak vele. Némethy Zoltánnak életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért kell felelnie a bíróság előtt. Ga. J. rencet a barátai kórházba vitték, ahol kiderült, hogy koponyatörést és agyzúzó- dást szenvedett. Amikor már túl volt az életveszélyen és kihallgatható állapotba került, arról beszélt, hogy a presszó „kidobó legénye” bánt el vele. A nyomozás először ismeretlen tettes ellen indult, azután megszólaltak a szemtanúk, lezajlottak a Rövidesen a Pest Megyei Bíróság eié kerül annak a magas, széles váílú, izmos fiatal férfinak az ügye, aki úgy megvert valakit, hogy az életveszélyes állapotba került. A véres események Gödöllőn zajlottak, s a Galéria presszó előtt. Az előzményekhez tartozik, hogy a presszóban a szokásos éjszakai élet folyt: szólt a zene, a vendégek ittak, szórakoztak. A Galériában dolgozott felszolgálóként Németiig Zoltán is, aki bár szabadnapos volt, de késő éjszaka barátaival együtt elkocsikäzott Budapestről Gödöilőre, és megjelent a munkahelyén. Itt volt a 24 esztendős B. Ferenc is, és még sokan mások, köztük törzsvendégek, akiket a felszolgáló csak úgy ismert, hogy a Pók meg a Bagoly. Már jóval elmúlt éjfél, araikor vita keletkezett. Egyesek szerint B. Ferenc megjegyzéseket tett, úgyhogy ki kellett őt többször is vezetni, mások szerint azon támadt vita, hogy ki fizeti a cechet? Nyilván az is elhomályosítja az emlékeket; hogy mindenki meglehetősen sókat ivott. Tény azonban, hogy a mulatság véres eseménnyel fejeződött be. A presszó előtti parkolóhelyen szemtanúk előtt Némethy Zoltán először fejbe vágta B. Ferencet, aki egy személygépkocsira, majd a járdára zuhant, utána pedig fejbe rúgta. A fiatalember úgy maradt fekve a földön, hogy a füléből és a szájából szivárgott a vér. Közben valaki bentről kiabált, hogy hagyják békén, már rendezték a cechet — de ekkor már késő volt. B. FeBajcsy-Zsilinszky Társaság Emlékező koszorúzás mond Vigh Károly történész. Koszorút helyeznek el: Szabad György, az Országgyűlés elnöke. Nun Mihály vezérőrnagy, a budapesti katonai kerület parancsnoka. valamint a Baj- csy-Zsiliiiszky Társaság elnöksége és más társadalmi szerveit. A Bajcsy-Zsilinszky Társaság január 24-én (pénteken) 16 órakor Budapesten koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a Deák téri Bajcsy-Zsilinszky-ern- lékműnéí az újvidéki vérengzés 50. évfordulója alkalmából. Emlékbeszédet Hadidon dozoliak kiegészítő pénzellátása Ami a jogosultak körét illeti: a rendelet szerint a kiegészítő hadigondozotti pénzellátás a munkaképességét legalább 63 százalékban elvesztett hadirokkantakra, illetve hadiözvegyként nyilvántartott hadi- gondozottakra terjed ki, továbbá mindazokat a hadigondozotti nyilvántartásban nem szereplő személyeket is megilleti, akik egyébként megfelelnek a hadigondozásra jogosultság feltételeinek. A rendelet hatálybalépésekor hadigondozottként nyilvántartottak hivatalból kapják az ellátást, a többi érintett a lakóhely szerint illetékes polgármesteri hivatalnál adhatja be igény- bejelentését. Raktárépület közös hasznosításra vagy bérletbe A 400 alapterületű, hőszigetelt, bepolcozott épület GädSHön, a Repülőtéri úton van. Tel.: (28)-30-188 Fax: (28)-10-084. A háborús események 'áldozatairól való fokozottabb gondoskodás érdekében született az a kormányrendelet, amely a hadigondozás : törvényi szintű szabályozásáig kiegészítő hadigondozotti pénzellátásról rendelkezik. Az 1992. január 1- ■jétól, visszamenőlegesen érvényes rendeletről kedden Novak Péter, a Honvédelmi Minisztérium jogi-igazgatási főosztályának főmunkatársa adott tájékoztatást. A rende’et jövedelemhatártól független pénzellátásra nyújt lehetőséget. A kiegészítő hadigondozotti ellátás havi összege a hadi- rokkantság címén jogosultak esetében egységesen 3000, a hadiözvegyek esetében pedig 1500 forint. Ez azért jelentős — húzta alá a főmunkatárs —, mert a továbbra is-hatály os, hadirokkantakat érintő átfogó rendelkezés csak 5900 forintos felső jövedelemhatárig ad módot a pénzellátásra. Eddig körülbelül háromezer hadirokkant és -özvegy részesült központi támogatásban,, ezentúl-;— mivel azi ellátás független bármilyen más jogcímen kapott ellátástól vagy jövedelemtől — a támogatottak száma a tízezres nagyságrendet is elérheti. Főszerkesztő: dr. TaMós Emil. Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Pál. Szerkesztőség: Budapest Vili., Rökk Szilárd u. 6, Postacím: Budapest, Pl. 311. Irányitószám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Hord József vezérigazgató. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. - Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4707, 138-4420. Telefax: 138-3150.___________ A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 - közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 280 Ft — ISSN 0133-0659. — Pest Megyei Hírlap (Index: 26 064 HU). lekedő Bankó Jánosnak. Az összeütközésnél mindkét gépkocsivezető megsérült. Dunakeszin egy ittas gyalogos teherautó elé lépett, és súlyosan megsérült. Több betörés is volt Pest megyében. Egy budaörsi szövetkezet raktárából ismeretlen tettesek elvittek 200 ezer forint értékű gépet; egy börzsönyligeti házból pedig több mint negyedmillió forint értékű műszaki eikk és egyéb holmi tűnt eL Tóalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testület* árverésen értékesíti a Tóalmás, Fő út 124. sz. alatti, 1511 nm-ei lakótelkét A telek a község központjában, a főútvonal mellett van. Kikiáltási ára: 300 000 Ft, A kérelmeket március 1-jéig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalba, cím: Tóalmás, Fő tér 1-3. Az árverés napjáról értesítik a kérelmezőket. Tragikus baleset történt január 22-re virradó hajnalban Érden a Lendvai utca 1. szám alatt. A hat méter hosszú, öt méter széles faházban lakott a 89 esztendős Földesi Lajosné, aki az ágya mellett elhelyezett kétlapos villanyre- zsóval próbált meleget csinálni. Az idős asszony elaludt, s nem vette észre, hogy a szoba berendezése meggyulladt. Mire a tűzoltók megérkeztek, füstmérgezésben meghalt. Mint az ügyeletén megtudtuk, az elmúlt 24 órában, a tragikus baleseten kívül több más helyre is kivonultak a Pest megyei tűzoltók, de személyi sérülés szerencsére nem volt. Ráckevén a Sólyom utcában kigyulladt egy húslüs- tölő, és elégett 120 kiló hús. Tárnokon a kazánház hibája miatt kigyulladt egy épület a Hazatérők útján, de a lángokat gyorsan sikerült megfékezni. Ócsán. a Széchenyi utcában elégett 10 mázsa fahulladék. Három közlekedési balesetről érkezett jelentés a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére: Po- mázon Németh János sze-. mélygépkocsival megcsúszott, és az árokba borult. Utasai közül Csurai Peremmé súlyosan, Csurai Ferenc könnyebben megsérült. Dunaharasztiban Koszán Róbert tehergépkocsival nem adta meg az elsőbbséget a személyautóval köz! lllasan teherautó elé lépett Ha latos füstméi'gczés Farsangi rendezvények Kivilágos virradatig énekkarának, a zeneiskola zenekarának és a dabasi Ti- linkó néptáncegyüttes részvételével majd kezdetét veszi a hagyományos újhar- tyáni téli bál, igazi sváb muzsikával, amit a zenekar neve is jelez: SVÁB PARTY. Mindez a helyi Móricz Esigmond művelődési ház nagytermében. Amiről nem kaptunk hírt, tehát nem is lesz: igazi sváb harapnivaló a büfében. Kár. A svábhurka párolt káposztával kitűnő étek, nyilván lett volna rá kereslet a táncszünetekben. (-gyé-) BÁRCZY JÁNOS HETVENÖT ÉVE született Bárczy János író, a Zuhanóugf ás című emlékirat, valamint a Varázs- cső, A balek és Az urlovas című regény szerzője. Lin)Ilin Lászlóriulékkiállííás Lajtha László-emlékkiál- lítás nyílt szerdán — a Magyar Kultúra Napján — a Néprajzi Múzeumban. A száz évvel ezelőtt született Lajtha László, Bartók és Kodály mellett a XX. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, a néptánc-, népzenekutatás kiemelkedő 'egyénisége volt. A tudós jelentőségét elsősorban külföldön ismerték fel, RJagyarországon ez ideig méltatlanul mellőzték. Késői jóvátétel csu- pán az emlékét felidéző kiállítás, maradandó életművére koncertekkel, ünnepi • ülésekkel emlékeznek idén. i A Néprajzi Múzeum nép- ■ zenei gyűjteményének meg- i alapozójára emlékező tár• laton a neves tudós szemé- i lyes tárgyai, levelezése, út- t jain készített fotófelvételei - és az általa gyűjtött lemezek, kották láthatóak. Farsangra f igyelmeztétő nagyszabású rendezvény- sorozatot terveznek Har- tyánban január 25-én, szombaton. A programot egy ünnepi hangverseny nyitja 15 órakor, melyen az újhartyáni zeneiskola növendékeinek zenekara, az általános iskola és a Szívgárda énekkara közösen lépnek fel. Ezt követi az esti műsor színes, szórakoztató programja. a nyugdíjasklub MII ■ 1992. január 23., 111*1 • csütörtök. Zelnia, Kajmund napja. A nap kél 7.22 — nyugszik 16.31. A hold kél 21.38 — nyugszik 8.49. i V aiT irlTyinVtT,i xu« Északkeleten túlnyomóan derült, máshol többnyire erősen felhős idő várható, A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, —4 fok. Falu TV 1992. január 23-i adásának (TV 1 5.47—6.00) tervezett témái: * • ' — Csongrád megyei szövetkezetek — Hazai vezetőképzés — Egy tinnyei vállalkozó — Mi az a Csíramáié? — Zelma- és Rajmondköszöntő Szerkesztő: Orosz Mária Műsorvezető: Práger György. Reggeli ötperces Duna alt rí Rációk ‘ részletes tájékoztatást az alsó-, felső- vagy középtanzániai politikai helyzetről, mint a magyar rádióhallgatóik. A Bartókon még előfordulnak öt-, hatperces zeneszámok, a dumaidő azonban napról napra hosszabbodik. Zenélés közben sem lehet ám csak úgy ásítözva Hallgatni. Fenét. Olyan feszültség van bennem, mint amikor vizsgára készültem. Időről időre rám formed egy hang: tessék ceruzát és papírt elővenni. Egy perc múlva: kézben van a papír- és a ceruza? Üjabb egy perc múlva: mondóm a rejtvényt. Egy kis zene, majd: senki sem telefonált, senki nem tudta megfejteni. Én előre tudtam, kajánkodik a szpíker, hát két felhangból még a Ferencsik János sem tudná kitalálni. És ez így megy egész nap. Sőt egész éjjel. Nem lepődnék meg, ha a magyar rádióban meg is szűnne a zene. A vezetőség a reklamálásra ! azt válaszolná, hallgassatok élő zenét. Vagy muzsikáljatok magatok- ; nak. Én már fölkészül- i tem. Előkerestem a fu- j rulyámat, a dorombo- j mat, a szájharmonikámat és a száj zongorámat. Esténként eljátszok ; magamnak egy-két nó- i tát, rádiómat kidobom a i kukába, hadd örüljenek a guberálók. Kör Pál Amikor még megvolt a VEF-em (még nem lopták el), reggelente a bécsi rádiót hallgattam. Ezen az otromba dögön tisztán bejött Becs. Most finom japán rádióm van. Becset még recsegve-hö- rögve sem tudom befogni. Igaz is, milyen mesz- sze van Tokió az osztrák fővárostól. Bécset jó volt reggel hallgatni. Az ébredéshez, újjáéledéshez iilő csendes zenét adtak. Negyedóránként, húszpercenként halkan, szinte suttogva egy-egy kellemes női vagy férfihang bemondta a következő szám címét. Hét órakor következett a reggeli zsurnál, amelyben összefoglalták Ausztria és a világ fontosabb híreit. A VEF-et ellopták. Japán készülékemen a magyar rádiót hallgatom. A nagy műsorátstrukturálás előtt reggel egy darabig a Kossuthot hallgattam, utána a Bartókot. A Bartókon is szépen hömpölygött a zene, nyugodtan lehetett reggelizni, készülődni gondolatban a napi megpróbáltatásokra. A struktúramesterek ennek véget vetettek. Mindhárom műsort ellepték a dumabrigádok. A Kossuthon már csak addig ízól a zene, míg a szpíker kifújja az orrát. Újabban ketten vezetik a krónikát, amikor az egyik a zsebkendőjével matat, a másik dumál. Az amerikai nemzetvédelmi hivatal nem leap olyan ♦ Textilesgondok. A vá ci fonógyári y'kft.-ben ; megcsappanó megrende lések miatt folyamatos : leépítés. Két év alatt felé' re csökkent a létszám, s; három helyett már csak ké műszakban üzemel a fono da. Február vegén nyílik meg Tárnokon a 70-es út mentén az autósáruház. A tervek szerint a tulajdonos Sz-f-T Kft. élelmiszertől a ruházati cikkekig, az autószerviztől a gcpkocsimosásig széles skálájú szolgáltatást ígér az új áruházban. Az év végére, mire elkészül majd az egész komplexum, üzemanyagtöltő állomás és Porsche-, Audi-autó- szerviz is kapcsolódik majd az 1400 négyzetméteres áruházhoz (Hancsovszki János felvétele)