Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-08 / 6. szám

Kalendárium 1992 A hazai németeknek Százhalombatta múltjából Elemi iskola 1822-től mű­ködött a faluban, de csak kevesen végezték el a hat osztáfyt. Ritlcaságszámba ment, hogy valaki az érdi polgári iskolában folytatta tanulmányait. A művelődésre, szórako­zásra vágyó ifjúság 1921- ben megalakította az Ifjú­sági és Testedző Egyletet. Ezen belül működött leány­egylet, legényegylet, dalár­da, varrókor, színjátszó kör. Az egylet 1938-ig egy roskatag parasztházban működött. Ekkor a falu fia­taljai és öregjei összefog­tak, és megvásárolták a „Matta-féle gőzmalmot, le­bontották és anyagából fel­építették társadalmi mun­kában a kultúrházat, a mai óvárosi mozi épületét. A még élő öregek nagy szeretettel emlékeznek visz- sza ezekre az időkre, szí­vesen emlegetik a színját­szó kör előadásait, a próbá­kat, a szüreti mulatságokat. A népszínműveket maguk tanulták be — általában a tanító vagy a plébános ve­zetésével —, sokat próbál­tak, maguk varrták a jel­mezeket. Gyakran a kör­nyező falvakban is szere­peltek, s versenyeztek is egymással a különböző szín­játszó körök. Szívet melengető érzés, ilyenkor, újév táján egy igazi kalendáriumot üdvö­zölni. Hát még akkor, ha ez a kalendárium a ma­gyarországi németek év­könyve, mely háromszáz- húsz oldalon közöl a ha­zánkban élő német ajkú ki­sebbség számára hasznos ta­nácsokat, irodalmi szemel­vényeket, riportokat, tudó­sításokat és beszámolókat. fr a magyarországi néme­tek különleges kongresszu­sáról és jövőorientációjá­ról, közli hazánk németjei­nek himnuszát, foglalkozik a kormány kisebbségekhez való hozzáállásával. Egy népcsoport, egy ki­sebbség nemzettudatának fennmaradása az anya­nyelvtől, a kulturális ha­gyományok és értékek ápo­lásától, fenntartásától függ. Tájékozódhatunk e re­mek munkából a német— lengyel együttműködésről, megismerhetjük a Bran­denburgi kapu kétszáz éves történetét, valamint a ha­zai svábok, bánátiak, bács­kaiak, az erdélyi szászok múltját, sorsát, szétszóra- tását. Cikket szentel a kiadvány a Goethe Intézetnek — an­nak a kulturális misszió­nak —, melyet ez az intéz­mény az Andrássy úti új épületében folytat majd to­vább. Beszámol segélyek­ről, jószívű küldemények­ről, melyek Németország­ból vagy Ausztriából érkez­tek. Ahogy az idősek énekel­tek címmel olvashatunk a hajdani istentiszteletekről, láthatunk képriportokat dalárdák fellépéséről, sza- badidőház-avatásról, sváb esküvőről... Átfogó tanulmány fog­lalkozik a nia Kelet-Euró- pában élő németek helyze­tével, Lengyelországtól a Szovjetunióig. Versek, rejt­vények, színházi riportok és rövid prózai írások tar­kítják ezt a minden tekin­tetben kedves és tartalmas olvasmányt, mely fiatalok és idősek, németek és né­metül tudók számára több kellemes meglepetést tar­togat. Pest megye településein élnek német ajkúak, így például Solymáron, Pilis- vörösváron, a felsorolást hosszasan lehetne folytatni. Nekik, hozzájuk szól ez a kalendárium, valamennyi írásával. —jisz— SZERB EGYHÁZAK KARÁCSONYÁN Bukszus áll a fenyő helyén E napokban ünnepük ka­rácsonyukat két hazai fe­lekezet hívői: a magyar- országi ortodoxok, vala­mint a görögkeleti szerb egyházak. Még 1054-ben, a híres- hírhedt bizánci szétszaka­dással kezdődött, hogy a katolikus vallás két részre vált. később a nyugati ág áttért a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megrefor­mált naptárra, mígnem a keleti ág hű maradt a Ju- lián-féle naptári számí­táshoz. Mivel ez utóbbi időszá­mítás némiképp pontatlan­nak bizonyult, és késik, ezért minden száz évben 1-1 napot hozzá kell adniuk a naptári napjaikhoz. Idén tehát a többi egyház által december 25-én ünnepelt karácsony pontosan 13 nap­pal későbbre halasztódik náluk, idén január hetedi­kére. Hatodikén szentesté­vel kezdődik, és azt köve­tően három napon át tart az ő karácsonyuk. Szokásaik között pogány elemként nem fenyőfa, ha­nem bukszus (szintén örök­zöld) állítása is megtalálha­tó. Eltérés mutatkozik sok egyéb mellett abban is, A világ műkincsgyűjtői közül minden második amerikai állampolgár — ha hinni lehet a New Yorkban megjelenő ARTNews című folyórat januári számának. A lista — amelyet galé­riák, műkincskereskedők, történészek, művészek és amatőrök megkérdezése után állítottak össze — ábécésorrendben 200 mű­kincsgyűjtőt sorol fel és köztük 106 az amerikai ál­lampolgár. A lakóhely szerinti meg­6 hogy az ortodox karácsonyt megelőző négy hétben böj­töt írnak elő a híveknek. Ez nem jelent éhezést, pusztán önmegtartóztatást, például vannak előírt na­pok, amikor csak olajjal, előfordul, hogy csak vízzel készített ételeket fogyaszt­hatnak. Mindenképpen tilos a zsíros ételek mértéktelen fogyasztása, csökkenteni kell e napokon az állati eredetű ételek, a tej, a to­jás felhasználását is. A böjt azonban azt is jelenti: job­ban kell vigyázniuk lelki életükre, törekedniük kell arra, hogy bűnt ne köves­senek el, legyenek mente­sek a veszekedéstől, egymás szekálásától, hatalmasodjék el rajtuk az emberszeretet. Mint ahogy Gálik Vojisz- lavtól, a szentendrei szerb ortodox egyház pópájától megtudtuk, a Duna-parti kisváros egyházmegyéjük központja is egyben. Me­gyénkből ide tartozik tehát Pomáz és Csobánka, Szi- getcsép, Lórév meg Száz­halombatta gyülekezete is, de a dél-magyarországi tá­jak úgyszintén. így Szőreg, Szeged és Üjszentistván valamennyi egyháztagja. A háromnapos karácso­oszlást tekintve New York tűnik a világ művészeti központjának — 36 mű­kincsgyűjtővel. Nyomában Kalifornia 24, az olajban gazdag Texas pedig 10 mű­gyűjtővel. Ami Európát illeti, az öreg kontinensen Német­ország 18, Franciaország 15, Svájc 11, Anglia 9, Olasz­ország pedig 6 műgyűjtővel szerepel. Japánban a szá­muk 10. A műkincsgyűjtést elő­szeretettel nevezik „örökle­tes” foglalkozásnak. Való­ban, hiszen huszonhatan kizárólag őseik vagyoná­nak köszönhetik, hogy hó­dolhatnak ennek a szenve­délyüknek­nyi ünnepségükből az első nap, azaz január hetedike, Jézus születésnapja, az utá­na következőn a boldogságos Szűzanya, Szűz Mária nap­ját ünnepük, mígnem a zá­rónapon Jézus egyháza el­ső vértanújának, a diakó­nus Szent Istvánnak a nap­ját tartják. Ezek a karácsonyi ünne­pek már böjtmentesek, sü­teményük azonban nem bejgli, hanem csesznica, ré­testészta alapanyagú, méz­zel és dióval, valamint egy pénzdarabbal töltött finom­ság. Ajándékot — bár két­ségtelenül nem liturgiái előírásra, hanem csak szív­ből jövően készítenek — ők ugyancsak adnak gyertya- gyújtáskor egymásnak, sze­retteiknek. (fekete) Kinagyított képkocka a máit végeérhetetlen film­jéből. A Királyi Nemes Teréz Akadémia megnyi­totta kaput Vácott a ta­nulni vágyó ifjúság előtt. Az intézmény tíz magyar- országi, négy-négy hor­vátországi, illetve erdélyi, azaz összesen tizennyolc nemesifjú számára i n- g y en e s képzést kínált, természetesen azok mel­lett, akik (szüleik) nem keveset fizettek elméjük pallérozásáért. A tény is­merete kézenfekvővé teszi a következtetést. Egyrészt azt, hogy a nemesek gyermekei között is vol­tak olyanok, akik rászo­rultak az ingyenességre, mert máskülönben nem tudták volna előteremteni tanulásuk anyagi 'fedeze­tét, másrészt azt, hogy az akadémia szellemi bábái pontosan érzékelték, a leghasznosabb befekteté­sek közé tartozik a szel­lemi gyarapodás elősegí­tése. Azon persze nem akadhatunk fenn, hogy kizárólag nemesi}jaknak kerülhetett ilyen módon hely az intézményben. A kor gondolkodásának tük­re ez, hiszen amikor Vác e nevezetessége megnyi­totta kapuit, 1767 állt a krónikák fedőlapján. Az Idézteti fel a múlt kinagyított képkockáit, Minden második amerikai Örökletes foglalkozás ERDEMES FOLYTATNI Művelődési ház — vállalkozásban ■ Napjainkban oly sokat hallani arról, hogy külön­böző. településeken a mű­velődési házak pénzügyi gondokkal küszködnek. Tartalmas, színvonalas műsorok szervezésére nemigen futja anyagi ke­reteikből, de a népműve­lők s az intézmények ve­zetői igyekeznek jól gaz­dálkodni abból a kevés­ből, ami van. Elképzelé­sek is születtek a helyi önkormányzatokban, mi­képpen lehetne gazdasá­gossá tenni e tevékenysé­get. Sóskúton, még tavaly nyáron, pályázatot írtak ki a művelődési’ ház működte­tésére. A jelentkezők közül Cservenyi Károly nyerte azt a lehetőséget — igaz. egyelőre még csak ideigle­nesen —, hogy irányítsa az intézményt. Terveiről, az eddig megvalósított elhatá­rozásairól beszélgettünk. S arról, milyen vállalkozó­ként művelődési házat ve­zetni. — Az eddigi tapasztala­tom szerint nem lesz köny- nyű dolgom — válaszolt. — Sok minden függ attól, mennyire támogat a falu közössége. Itt elsősorban arra gondolok, miként lehet visszaszoktatni a helybélie­ket azokhoz a műsorokhoz, melyeket kínálunk. A mű­velődési ház vagy húsz esz­tendővel ezelőtt épült, eb­ből adódóan maga az épü­let is némi felújítást igé­nyel. De ez csak a dolgok egyik fele. A másik az, hogy az utóbbi időben nem volt itt semmilyen nagyobb érdeklődésre számot tartó program. Ezért alakult úgy, hogy azok, akik szere­tik a zenét, színházat, be­utaztak a fővárosba. Sze­retném elérni, hogy Sóskú­ton is találjanak olyan ér­dekességeket, am’iért felke­resik a művelődési házat. — Ha jól tudom, ez az el­ső vállalkozása. Miért vá­gott bele? — Lényegében azért, mert nem volt igazán von­zó a művelődési ház koráb­ban. Magam is sóskúti va­gyok, ezért vállaltam. S azért, mert vannak olyan ismeretségeim, kapcsola­taim a könnyűzenei elő­adók között, amire támasz­kodhatok egy-egy program megszervezésénél. Ügy ter­veztem, hogy amolyan me­nedzserféleként vezetném a házat, a szakmai munkát két népművelőre, Horváth Anitára és Kovács Mártára bízom. Űk folytatják azokat a programokat, amik régeb­ben is megvoltak. Tovább­ra is működik a könyvtár, az autóvezető-tanfolyam, lesz aerobic-íoglalkozás, író-olvasó találkozó és így tovább. Minden korosztály­nak igyekszünk ízlésének megfelelő kínálatot nyújta­ni. Van már kertbarátok klubja, idősebbeknek nyug­díjasklub, fiataloknak pén­teken és vasárnap diszkót szerveztünk. Emlékszem, nagy hagyománya volt ré­gen a faluban a nemzeti­ségi báloknak. Ezt szeret­ném feleleveníteni a jövő­ben. Más nemzetiségi fal­vakból hívnánk meg együt­teseket, amellett, a népmű­velőkkel közösen tudako­zódnánk arról a helybéliek­nél, milyen programokat látnának szívesen? A ter­vek között szerepel a sza­bás-varrás tanfolyam bein­dítása, nyelvtanfolyamok szervezése, házi mozi és fo­tó szakkör bevezetése. Ügy vélem, sokat kell tennünk azért, hogy közös­séggé formálódjanak a falu lakói. Valahogy eltűnt az a korszak, amikor még is­merték egymást az itt élők. Egy-egy bál vagy egyéb program arra is jó volt,' hogy elbeszélgessenek a vi­lág dolgairól. Talán vissza­hozható ez a régi szokás, felkelthető az egymás iránti érdeklődés. A hely ehhez megvan. Műsorokkal, a kö­zösségi érzést elősegítő, fo­kozó klubélet megszervezé­sével, beindításával. Igyek­szem mindent megtenni en­nek érdekében. — A fiatalok eddig is so­kat segítettek. A ház kör­nyékét rendbe tették, s el­jöttek a nekik szóló műso­rokra. Számomra különösen sokat jelentett az, hogy a karácsonyi estet követően több idősebb íalubéli kö­szönetét mondott a szép él­ményért. A sok kezdeti gond már elkeserített. De az, hogy olyan korú ember rek, mint a szüleim, elis­merték azt, hogy sikerült kellemesebbé tennem az ünnepi megemlékezést, so­kat jelentett. S ez erőt ad ahhoz, hogy amibe bele­kezdtem, azt folytassam tovább. Mert várják, mert érdemes ... J. Szabó Irén Margó INGYENES ami ezekben a hetekben, hónapokban egyre több családnak a gondja a me­gyében: a gyerek(ek) to­vábbtanulása. Sok a bi­zonytalanság. Az intézmé­nyek működési keretei egyszerre tágulnak és szű­külnek — tágulnak a tan- szabadság értelmezésének következtében, szűkülnek a tárgyi, anyagi feltétele­ket illetően —, a szülők szinte képtelenek felmér­ni, milyen iskolatípus, milyen szakma kínálna gyermeküknek (viszony­lag) biztos jövőt... Az érintett osztályfőnökök közül ■ néhányat megkér­dezve, szinte azonos volt a felelet: a szülők elsősor­ban a továbbtanulás anya­gi terheitől félnek. Attól, hogy nem lesznek ké­pesek fedezni a költ­ségeket. Alaptalan ez a félelem? A hangosan hir­detett ingyenes oktatásról mindenki tudta évtizede­ken át, hogy korántsem ingyenes, hanem egyre többe kerül, A legutóbbi években a családi költség­vetésnek lényeges részét kötötte le a gyerek(ek) tanulása. Tetézte ezt az is, hogy az intézmények ko­rábbi, ún. társadalmi tá­mogatásának a rendszere szétesett, a megye jó né­hány középiskolájában például a szülök anyagi leterhelésével oldották meg a nyelvi, a számítás- technikai oktatás tárgyi feltételeinek a megterem­tését. Az oktatási intéz­mények döntő része ma támogatókat keres, ami némely esetben — az in­tézményvezetők szavai szerint — már-már a kol­dulás formáját ölti. Ott a baj, hogy a támo­gatók nem tülekednek. Ma (még), tisztelet a kivé­telnek, nem divat, nem sikk azok segítségére len­ni, akik máskülönben nem tudnak továbbtanul­ni. A reménybeli közép- osztály jelenleg maga is a megnehezedett anyagi körülményekkel küzd, nemhogy másokat támo­gatni tudna, de saját gyermekeinek a tanulása is kétséges. A már nem és a még nem köztes állapo­ta azért hord méhében veszedelmeket, mert kor­osztályok hullhatnak át a rostán (a megyében a leg­utóbbi években eszten­dőnként 2,5-2,8 ezer ifjú fejezte be középiskolai ta­nulmányait) a lehetősé­gek, a próba megadása nélkül. Az igazán tehető­sek (gazdagok) körében viszont nem azok alkot­ják a meghatározó erőt, akik a szellemi gyarapo­dást túlságosan sokra ér­tékelnék ... támogatási készségük is ehhez igazo­dik. Sok szó esik napjaink­ban a civil társadalom intézményeinek szüksé­gességéről, kialakulásuk fontosságáról, ám a gya­korlat kínál kétségeket is: nem biztos, hogy a mai irány, a szinte csakis po­litikai civil szervezetek létrejötte a helyes , a fontossági sorrendnek megfelelő. A megyében már létező körök, egyesü­letek, baráti társaságok stb. között rendkívül ke­vés azoknak a száma, amelyek az oktatás, a képzés terepén valóságos segítséget kínálnak. A vá­ci, régi-régi példa ’ köve­tőkre vár. Űj példamuta­tókra. Mészáros Ottó

Next

/
Oldalképek
Tartalom