Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-30 / 25. szám

BGK-döntő és vidéki vívóinnáeskozéis Gödöllői kardgála Az év eleji budapesti ví­vónapok ezen a héten a kardozók szereplésével folytatódnak a fővárosban, illetve Gödöllőn. A 30 éve életre hívott egyéni verseny és az 1966 óta megrende­zésre kerülő csapat Euró­pa Kupa szombat-vasár­napi viadaláról tartottak szerdán sajtótájékoztatót a Bástya étteremben. A Herz Hungária Kupát, illetve a Dreher Kupa BEK-tornát támogató vál­lalatok vezetői elmondták, hogy egymillió, illetve 800 ezer forinttal járulnak hoz­zá a lebonyolításhoz, de éz megéri nekik, mert mind­két erőpróba remek rek­lámhordozó. Kovács Tamás, a szövet­ség technikai igazgatója ar­ról számolt be, hogy a hét közepéig 20 országból 162 kardozó nevezett. A közel­múltban könyökműtéten átesett Bujdosó Imre olim­piai és világbajnok kivéte­lével a fegyvernem színe- java pástra lép majd a Nemzeti Sportcsarnokban a szombati Világ Kupa-via­dalon. A francia Lamour, az orosz egyéni világbajnok Kirijenko, honfitársa, Gut- cejt, a német Becker, az olasz Scalzo és természete­sen a magyarok fémjelzik a versenyt, köztük a tájé­koztatón megjelent dr. Né- bald György és Szabó Ben­ce. Harminc év alatt szép magyar sikereket is hozott a Hungária Kupa, amint azt Füredi Marianne, a szövet­ség sajtófőnöke említette. Az első versenyt Mendelé- nyi Tamás nyerte, aztán Kovács Attila, Pézsa Ti­bor, Bakonyi Péter, Kovács Tamás, Marót Péter, Gedő- vári Imre, Nébald György és Szabó Bence voltak a következők. Szombaton (8 ó) a szoká­sos lebonyolítási rendszer­ben vívnak, az első fordu­lót csoportokban, körmér­kőzésen, aztán következik a direkt kiesés, a legjobb 32-től pedig a vigaszág­A gödöllői vívóutánpótlást mozgósító muskétásverse- nycn a legjobbak stílszerű öltözéket kapnak jutalmul. Felvételünk a legutóbbi döntőt idézi tábla. A döntő 17 órakor kezdődik. Az első három helyezett a Sinus Kft. jó­voltából értékes Pioneer híradástechnikai terméke­ket vehet át. Második „felvonásként” a BEK-ről (vasárnap 9 ó, döntő 17.30 ó) dr. Géinesi György, a ma is aktív kar­dozó, a kisváros vívósport­jának „mindenese”, Gö­döllő polgármestere szólt. Elmondta, hogy eddig 14 bajnokcsapat nevezett — köztük az izraeli is! —, de az oroszok még nem nyilvání­tották ki részvételi szándé­kukat. Nagyon erősek lesz­nek a csapatok, hiszen pél­dául az olasz, a francia és a lengyel csaknem azonos or­szága válogatottjával. Tavalyelőtt a párizsiak győztek, tavaly az UTE nyerte el az értékes ván­dordíját, a második a Bp. Honvéd volt, s most is ki­egyeznének abban, ha ma­gyar döntőt láthatna a gö­döllői csarnokba kilátogató közönség. Nébald György és Szabó Bence két dologról tett említést. Kiemelték, hogy hazai pályán mindig remek rendezés mellett ver­senyezhetnek: Egyelőre bi­zonytalan csapataik össze­állítása. egy-két hely ki­62.lt millió foriníoí uíaHiik át Ötkarikás támogatás Szerdán tartotta újabb ülését az olimpiai előké­szítő bizottság. Greminger János, az albertville-i téli olimpián induló magyar csapat vezetője az „utolsó simításokról”, a kiutazás részleteiről számolt be. Lochmayer György, a bar­celonai nyári ötkarikás já­tékok csapatvezetője a múlt heti helyszíni szemle rész­leteit ismertette. Az ülésen elhangzott, hogy a MOB elnöksége — döntésének megfelelően — már az év elején gondos­kodott a sportszövetségek­nek megszavazott alap- és eredményességi támogatás átutalásáról. így a MOB 62,8 millió forintot utalt át a sportszövetségeknek. Az úszók például 9,7, a kajak­kenusok 8,6, a hirkózók 5,8 millió forintot kapnak kéz­hez. A sportszövetségek körében történt felmérés szerint az olimpiai felké­szüléshez további, több mint 100 millió forintot igényel­nének, ez az óhaj azonban nemcsak túlméretezett, ha­nem teljesíthetetlen is. ‘ Níatfiszáikaí kinmínhis Világgölk irály Kevesen tudják, hogy a lábdarúgósporttal kapcsolat­ban működik egy rendkívüli szövetség. Ennek „Labda­rúgó Történeti és Statisztikai Világszövetség” a neve, s varijában a múlt évben kezdte meg működését. így 1901. január 1-jén versenyt írt ki a „Világgólkirály’* címért, amelyben a nemzetközi mérkőzéseken legeredményesebb játékosokat rangsorolják. Csak az A válogatotimérkő- zéseken, valamint a kontinentális tornákon (BElf, Dél- Amerika Kupa, Afrika Kupa stb.) elért találatokat veszik számításba, az országos bajnokságokét nem. A szervezet — amint az APA osztrák hírügynökség je­lenti — nyilvánosságra hozta az első „gólvadászat” leg­jobbjainak a listáját, s ezen a múlt évi európai arany- labdás, a francia Jean-Pierre Papin nagy fölénnyel vég­zett az első helyen. A gall kakasos válogatottban hét al­kalommal talált hálóba, kilenc gólt klubcsapata, az Olym- pique Marseille BEK-mérkőzésein szerzett, s így ltí gól­lal lett első. Mögötte a második és a negyedik helyen is holtverseny alakult ld, a legjobb tengerentúli az argen­tin Batistuta megosztott ezüstérmes lett. adó, így csak a szombati egyéni viadal után lesz vég­leges a lista. Az elmúlt két évhez ha­sonlóan, a hétvégi BEK- viadal alkalmából is mű­sorfüzet készült. Általános vélemény szerint ez az ed­digi legtartalmasabb, leg- mutatósabb szám. A vasár­napi viadal részletes ismer­tetése mellett röviden be­mutatja a GEAC vívószak­osztályát. Így a tavalyi ma­gyar bajnokságon hatodik helyen végzett junioregyüt­test, s az ötödik helyezett újonc tőrcsapatot. A leá­nyok is bekapcsolódtak, újonc csapatuk ugyancsak ott volt az OB-n. A vívás mellett más sportágakkal is megismertet a kis füzet, így a szép eredményeket elérő atlétákkal. A gödöllőiek egyébként évről évre több rangos ví­vóviadal házigazdái. Ezek megrendezésével is hozzá akarnak járulni a vidéki vívás fejlesztéséhez. Vasár­nap délelőtt 10 órakor a közép-kelet területi szak­osztályok vezetői részére tartanak Gödöllőn összejö­vetelt, amelyre az országos szövetség képviselőit is vár­ják. Az ország nyugati ré­sze sem marad ki a sorból, részükre január 18-án ren­deznek tanácskozást. A korábbi évekhez ha­sonlóan a városban most is falragaszok invitálják az érdeklődőket a vasárnapi rangos eseményre. A he­lyiek bíznak abban, hogy most is nagy lesz az érdek­lődés: 1000-1500 nézőt vár­nak az egyetemi sportcsar­nokba. v Hírlap Felvételi a TF-re A Magyar Testnevelési Egye­tem (TF) az 1992/93-as tanév­re felvételt hirdet a következő szakokra. — tanári szak, nappali tago­zat (középiskolai testnevelő tanári képesítés), — edzői szak, nappali tago­zat, a következő sportágak­ban : ritmikus sportgímnaszti- ka, úszás, vívás (szakedzői képesítés), — edzői szak, levelező ta­gozat, a következő sport­ágakban : asztalitenisz, kosár­labda, labdarúgás,, női-férfi torna, tollaslabda, vitorlázás (szakedzői képesítés). Jelentkezési határidő: 1992. március 1. Felvételi tájékoz­tatók a TF tanulmányi osztá­lyán igényelhetők. A tanári szakra nappali tagozaton je­lentkezők részére felvételi elő­készítő tanfolyamot indít a TF. Jelentkezni levélben vagy személyesen a tanulmányi osz­tályon lehet február 15-ig, a jelentkezési díj 2000 forint. WI\ Xk' \—() \ X.\ v A január eleji ausztriai edzőtáborozás után szom­bat-vasárnapi párizsi ver­seny vár a barcelonai olim­piára készülő legjobb ma­gyar úszókra. Egerszegi rajtja még kétséges, lehet, hogy kisebb betegsége miatt nem indul, csak edze­ni fog. Három volt ismert kelet­német labdarúgó elismerte, valóban az egykori NDK- béli belügyi szervezet, a Stasi ügynökei voltak. Né­met lapok írták, hogy a Dynamo Dresden volt játé­kosai, Andreas Trautmann, Matthias Dpeschner és Frank Lieberam bizonyos megfigyelői tevékenység­gel segítette a Stasi közis­merten ellenszenves mun­káját. Szombaton és vasárnap a tizenévesek veszik birto­kukba a BHG Hauszmann utcai sportcsarnokát, ekkor rendezik meg a Budapest —Teramo kézilabdagálát. Pénteken megkezdődnek a küzdelmek a tenisz Da­vis Kupában, amelynek idei sorozatára 93 csapat neve­zett. Most 44 válogatott — köztük a magyar — próbál szerencsét, csapatunk a lengyeleket fogadja. Franciaországi NOB-napoh A téli olimpia előtt Már a píros-fehér-zSld színek viselőinek albertville-I fellépése előtt is lesz magyar vendége a téli olimpia há­zigazdáinak. Schmitt Pál, a MOB elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szűk vezérkarának, a végrehajtó bizottságnak a magyar tagja pénteken kel útra, hogy a versenyeket megelőző sportdiplomáciai „nagybotén” ta­valy elnyert tisztének megfelelően fontos tanácskozá­sokon vegyen részt. Az MTI munkatársának nyilatkozva már első szavaiból kiderült, hogy zsúfolt program vár rá Franciaországban. — Két ülés is szerepel a ,, kínálatban” — kezdte mondandóját Schmitt Pál. —■ Előbb, február első há­rom napján, a NOB-vb vitatja meg a legsürgetőbb tennivalókat igénylő kér­déseket, majd a sorrend­ben 98. NOB-ülés követke­zik ötödikén és hatodikén Courchevelben, a téli játé­kok egyik színhelyén. Mik a vezető témák? — Itt a kezemben a napi­rend, amelynek „ránézésre’’ is fajsúlyos pontjai vannak. Hadd kezdjem azzal, hogy most hangzik el az albert- ville-i szervezőbizottság utolsó beszámolója a téli olimpiával kapcsolatosan. De további négy ötkarikás helyszín képviselői is szlót kapnak: az előkészületek­ről adnak számot az idei barcelonai, továbbá az ! 1996-os atlantai nyári, il­letve az 1994-es lilleham- meri és a ’98-as naganól téli olimpia házigazdái. Az­tán tizenegy munkabizottr Ságunk tájékoztatója hang­zik el, de részletesen fog­lalkozunk majd a NOB cen­tenáriumának tervezett ün­nepségeivel is. Ezzel ösz- szefüggésben esik szó a lausenne-i olimpiai múze­um 19.93-as átadásáról, to­vábbá a ’94 nyarán, augusz­tus végén tervezett párizsi NOB-kongresszusról, ahol az igazi köszöntése lesz a száz éve újjászületett olim­piai mozgalomnak, míg 1996-ban az újkori ötkari­kás játékok centenáriumi ünnepségeit tartjuk. Érde­kességként hadd említsem, hogy az idei sevillai világ­kiállításon js jelen leszünk, a spanyolországi Expón kü­lön NOB-pavilon működik majd. VáUflzoii a VB lirh«zínr Megyei tekenyitány Az egyik legsikeresebb, ám eredményei ellenére is háttérben lévő magyar sportág, az olimpia műso­rán nem szereplő teke kép­viselői újból világbajnok­ságra készülnek. Bár a közvetlen felkészülést még nem kezdték meg a válo­gatottak a május 17. és 23. közötti viadalra, legalább azt már tudják, hol is kell pályára lépniük. Sokáig ugyanis kérdéses volt a helyszín. A jugoszláviai esomények miatt a szlové­niai Celje veszélyes „te­repnek” tűnt. Ezért szüle­tett a döntés: Pozsony lát­ja, vendégül tavasszal a vi­lág legjobb felnőtt ver­senyzőit. Jánovszky László főtit­kár azt is elmondta: a Nemzetközi Teke Szövetség (FIQ) ideiglenes jelleggel felvette tágjai közé Hor­vátországot és Szlovéniát. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy két erős csapattal bő­vül a magyarok yetélytár- sainak listája a vb-n. Egyébként a hazai legjob­bak április 18-án és 19-én összemérik erejüket a hor- vát válogatottal. A vb-fel-r készülést szolgálja az ezt megelőző, Románia elleni bábolnai találkozó (február 29. és március 1.), valamint a csehszlovákok elleni ösz- szecsapás is (március 28.). A megyei egyéni, bajnok­ság ma 14.30-kor kezdődik Cegléden. Azért hozták a hétvégéről előre a,, viadal, első felvonását, mert a Közgép szombaton .NB I-es mérkőzést vív. A Közgép 8 versenyzőt indíthat a baj­nokságon, az NB lll-as nagykőrösiek 6 tekézővel érkeznek. A szombati folytatáson Cegléden ugyancsak féltu- cat sportolót állít csatasor­ba az NB III-as Szentend­rei VGV, valamint a Valkó együttese. Tíz órakor kezde­nek. KamionvorsrnTzoből lálilrniszkirú Serleg - diófá hói A serlegek általában fémből készülnek. Kivétel is akad. így jó néhány Pest megyei eseményen porcelán­váza jut a legjobbaknak. Legutóbb, a dunakeszi nemzetközi lábteniszgálán diófából készült trófeát ad­tak át. Csernai József iparművész faragta a serle­get. Ö egyébként minde­nes szerepet tölt be a Fóti Amatőr SE lábteniszézői- nél. Letette a játékvezetői vizsgát, nemzetközi minősí­tést szerzett, s ő is bírás­kodott a hármas csapatok svájci Európa-bajnökságán. Korábban kamionver­senyzőként ült a kormány­nál. Az' első EB-n, ame­lyen hazánk is, képviseltette magát, a Volán színeiben — a vállalat dolgozójaként — indult. Krasznai nem ebben a kategóriában, ha­nem a „nagyobb masinák­nál” adta a gázt. A Duna­keszi Konzervgyár öregfiúk focicsapatfiban is játszik a 34 éves sportember. A lábtenisz, ha nem is látványosan, de egyre job­ban tért hódít. A váci Né­ven/ Endre, a Magyar Láb­tenisz Szövetség elnöke megemlítette, hogy a sváj­ci szövetség felvette a kap­csolatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, s be­adványában arra kéri a tes­tületet: vegyék fel a lábte­niszt az ötkarikás játékok műsorára: Hogy eljut-e a a sportág. erre a színtérre, az még kérdéses. Legalább nyolc évig kell várni. Az esetleges részvétel előfelté­tele a megfelelő nemzetkö­zi háttér, a kedvező elbírá­lás. Már korábban megírtuk, hogy az európai szövetség idei közgyűlését á Spanyol- országhoz tartozó Mallorca szigetén rendezik. Ez a helyszín azonban jó néhány tagország számára nagyon távoli, s így más helyszín kiírását ajánlották. Ma­gyarország is szóba került a házigazdák sorában, s ha ránk esne a választás, Ve­rőcén randevűzik majd a sportág nemzetközi vezér­kara. A lábtenisz régóta ked­velt sport, korábban első­sorban a focisták között dívott. Ezt alátámasztotta a Dunakeszin díszvendégként, részt vett egykori neves labdarúgó, á dorogi Ilku István is. Sokan hódoltak Dorogon akkor, de most is ennek a sportnak. Kovács József vezetésével jöttek a .dorogiak a dunakeszi láb- teriiszgálára. Véleményük szerint a sportág fejleszté­se, népszerűsítése érdeké­ben minél több ilyen ese­mény kellene. Külön ki­emelték a szép környezetet, a dunakeszi Radnóti-gim- názium sportcsarnokát. Harminc páros vetélke­dett. A csoportküzdelmek során két játszmát vívtak, majd a döntőben már két győztes játszma kellett a si­kerhez. Ezt, a rendező1' nagy örömére egy fóti „ve- gves páros” vívta ki. Már­kus TAsrJó a szolnoki Kán­Csernai József a fakupával tor István társaságában ér­demelte ki a bevezetőben említett fakupát. Reitter László 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom