Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-30 / 25. szám
George Bush Amerika isten kegyelméből megnyerte a hidegháborút Az Egyesült Államok felajánlotta a FÁK-nak a több robbanófejes földi atomrakéták teljes felszámolását. Amerika 5 év alatt további 50 milliárd dollárral csökkenti védelmi kiadásait, feladva az új fegyverek gyártását — miközben kitart az Árvédelmi rendszer mellett.. Erről beszélt kedd esti beszédében George Bush elnök. Javaslataira Borisz Jelcin pozitív választ adott, de a két elnök hétvégi találkozójától még nem várnak végleges megállapodást a nagyszabású új leszerelési javaslatokban. Bush az Unió, azaz az ország helyzetéről szóló szokásos évi jelentését terjesztette a törvényhozás elé. Idén a Fehér Ház rendkívüli jelentőséget tulajdonított a beszédnek, amely a népszerűsége mélypontján lévő elnök újraválasztási kampányának programja. George Bush — aligha meglepően —- a külpolitikával kezdte, amelynek eddigi legnagyobb sikereit köszönheti. Emlékeztetett korunk „bibliai léptékű változásaira”, arra, hogy a tavalyi moszkvai puccs kudarcával, mint mondotta, „meghalt a kommunizmus”. Majd így folytatta: „A legnagyobb dolog, ami ebben az esztendőben, ami egész életemben, a mi életünkben, a világban történt az ez: Isten kegyelméből Amerika megnyerte a hidegháborút’’. Az egykor két jegyveres táborra osztott világ immár elismeri, Tlógy az egyetlen, élenjáró vezető hatalom az Egyesült Államok.” Bush bejelentette: egyoldalúan leállítják a B—2es hadászati bombázó, az új interkontinentális rakéták. & manőverező robotrepülőgépek, egyes atomrobbanófejek gyártását. Egyúttal felajánlotta Borisz Jelcin orosz elnöknek, hogy ha a FÁK felszámolja valamennyi földi indítású több robbanófejes hadászati rakétáját, az USA ugyancsak leszereli, illetve átalakítja több robbanófejes földi rakétáit, a tengeriek robbanófejeinek számát pedig egyharmaddal csökkenti. Mindez azt jelenti, hogy a START-szerződés- ben előírtnál is 50 százalékkal alacsonyabb lesz a robbanófejek száma. Az elnök beszédének bel- és gazdaságpolitikai részében viszonylag kevés újdonsággal szolgált. Nagyszabású útépítési programot hirdetett meg, s közölte, hogy tízmilliárdókkal növelik a kutatási és fejlesztési kiadásokat. Az elnök segítséget ígért a szegényebbeknek a rohamosan növekvő orvosi költségek fedezésére, de nem terjesztett elő tervet országos betegbiztosítási rendszerre, amit széles körben igényelnek. Jelcin válasza Betartják a megállapodásokat Közös, átfogó védelmi rendszer létrehozását javasolta az Egyesült Államoknak az orosz elnök szerdán az amerikai csillagháborús program néven ismert hadászati védelmi kezdeményezés (SDI) megvalósítása helyett. Borisz Jelcin, egyben közölte: Oroszország A balkáni béke hat akadálya A DPA német-Hírügynökség szerint az ENSZ-főtit- kar megbízottjának, Mar-- ráck Góuldingnak eredménytelen tárgyalásai világosan megmutatták, hogy hát akadálya van az ENSZ- hé keterv megvalósításának Jugoszláviában. Ezek a következők: O Míg a Horvátországban élő, a lakosság 12 százalékát kitevő szerb kisebbség azt akarja, hogy a kék sisakosok a jelenlegi frontvonalon helyezkedjen el, addig Horvátország ragaszkodik hozzá, hogy a szerb kisebbség által lakott egész területen helyezzék el őket. © A szerbek azt szeretnék. ha a kék sisakosok „öt-tíz évig” maradnának, rriíg a horvátók legfeljebb egy évre gondolnak. O Zágráb azt követeli, hogy a szerbek által Szövetséges reagálás Az Egyesült Államok két fontos szövetségese, Nagy- Britannia és Japán máris üdvözölte Bush elnök szerdára virradóra bejelentett nagyszabású leszerelési kezdeményezéseit. John Major brit kormányfő közleményében „fontos és nagy képzelőerőről tanúskodó” javaslatként méltatta az amerikai bejelentést, s reményét fejezte ki: a Szovjetunió helyén létrejött Független Államok Közössége vezetői pozitív választ adnak majd az indítványra. Japán részről Vatanabe Micsio külügyminiszter üdvözölte az amerikai kezdeményezést. A politikus szerint a javaslat hozzájárulhat egy stabilabb, békésebb világrend létrehozásához. ellenőrzött jugoszláv hadsereg egységei teljesen Vonuljanak ki Horvátország szerbek lakta területeiről. A szerbek ezzel szemben csak részleges kivonulásukhoz hajlandók hozzájárulni. Horvátország követeli, hogy fegyverezzék le a köztársaság területén található valameny- nyi szerb alakulatot. A szerbek ehhez csak akkor hajlandók hozzájárulni, ha a horvát alakulatokat is le- fegyverzik. © A szerbek leszögezik, hogy az általuk iakott települések „soha többé” nem térnek vissza a Horvát Köztársaság fennhatósága alá. Zágráb ezzel szemben azt követeli, hogy az ENSZ-csapatok állítsák helyre a horvát fennhatóságot a szerbek lakta területeken. Csak „helyi önigazgatás” engedhető meg. A szerbek álláspontja szerint az Európai Közösség. megfigyelőinek, állítólagos horvátbarát beállítottságuk miatt, el kell hagyniuk Jugoszláviát. Horvátország ennek ellentmond. kész a hadászati támadó fegyverek és a nagy hatótávolságú rakéták jelentős mértékű csökkentésére. Az orosz államfő szerdai televíziós beszédében — részben az amerikai elnök előző nap kifejtett elképzeléseire is válaszolva — egyértelművé tette, hogy országa a Szovjetunió jogutódjának tekinti magát leszerelési téren, és kész betartani a szovjet és az amerikai vezetők által korábban kötött megállapodásokat. Jelcin egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan lehetőség nyílik a „Nyitott Égbolt”-rendszer szerződésének aláírására. BT-feQiívás Hatékonyabb békefenntartást! A Biztonsági Tanács pénteki csúcstalálkozója felhívja majd az ENSZ főtitkárát: július 1-jéig terjesszen elő részletes javaslatokat arra, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a világszervezet békefenntartó tevékenységét, beleértve a válságok megelőzését. A brit küldöttség által kidolgozott nyilatkozattervezet nagy hangsúlyt ad az ENSZ alapokmányának, s annak, hogy a tagállamok a nemzetközi jog alapján, békésen rendezzék vitáikat. Ukrajnai privatizáció Az ukrán parlament szerdán elsöprő többséggel elfogadta -a köztársaság új privatizációs törvényét, végérvényesen szakítva ezzel a hét évtizedes szovjet gazdasági modellel. A parlament 303:28 arányban szavazta meg a nagy állami tulajdonok privatizálását, illetve 329:12 arányban a kisebb állami tulajdonok magánkézbe adását. A brit hírügynökség úgy tudja, hogy még a héten a kijevi parlament elé kerül a föld magánkézbe adásának a törvénytervezete. A tengerészek útra készek 2500 francia tengerész- gyalogos áll készenlétben arra, hogy az ENSZ nemzetközi békefenntartó erőinek keretében Jugoszláviában teljesítsen szolgálatot. A katonák bármely pillanatban elindulhatnak, ha áz ENSZ Biztonsági Tanácsa elrendeli a békefenntartó erő felállítását. Államtitkári értekezés A magyar érdekek francia érdekek is Valószínűleg még az első negyedévben Budapestre látogat Roland Dumas francia külügyminiszter; Párizs miniszteri szinten képviselteti magát a budapesti Francia Intézet új épületének megnyitásán is, a két külügyminisztérium pedig megkezdi a "konkrét együttműködési jegyzőkönyv kidolgozását — egyebek között erről születtek megállapodások Martonyi János külügyminisztériumi államtitkár kétnapos párizsi látogatásán. Az államtitkár tárgyalásokat folytatott mások között Elisabeth Guigouval, az európai ügyek miniszterével, Francois Sehe er külügyminisztériumi főtitkárral, Jacques Blot-val, a minisztérium európai főosztályának igazgatójával; találkozott Caroline de Margerivel, Francois Mitterrand elnök külpolitikai tanácsadójával és több vezető francia politikussal, köztük Rene Drbuin képviselővel, a nemzetgyűlés francia—magyar baráti csoportjának elnökével. — A tárgyalások legfőbb tapasztalata az, hogy a francia külpolitika igen nyitott Magyarország iránt. A francia fél kész messzemenően teljesíteni a tavaly megkötött szerződésből reá háruló kötelezettségeket, beleértve azt is, hogy támogatja Magarország teljes jogú tagságát is az Európai Közösségben. Erről tárgyalópartnereim ismét igen határozottan nyilatkoztak — mondta Martonyi János, tárgyalásai eredményeit összegezve. — A magyar külpolitika . egyik igen fontos célja, hogy erősítsük kapcsolatainkat Franciaországgal. Párizsnak meghatározó szerepq van az Európai Közösség ügyeiben, és minél jelentősebb a jelenléte Magyar- országon (mind gazdasági, politikai, tudományos és kulturális téren), annál inkább válik érezhetővé az, hogy a magyar érdekek egyben francia érdekek is. Franciaország máris igen nagy szerepet tölt be például a magyarországi beruházásokban. I 2 ÜrJrri *, IHI'III I ..........mi mmmmattrnumm* l K ülföldi események - í egy mendaik&n . A FÁK-TAGORSZ AGOK közötti kereskedelmi korlátozások feloldásáról lesz szó a kormányfők február 7-re, 8-ra tervezett rposzkvai találkozóján — jelentették be az orosz fővárosban szerdán. GEORGE BUSH amerikai elnök szerdán 1500 milliárd dolláros költségvetési javaslatot nyújtott be a kongresszusnak. MARRACK GOULDING, az ENSZ főtitkárhelyettese zágrábi tárgyalásai után szerdán közölte, hogy még több megoldatlan probléma maradt, ezért ismét konzultációkat folytat Slobodan Milosevic szerb elnökkel és Bla- goje Adzic ügyvezető nemzetvédelmi miniszterrel. ZVIAD GAMSZAHURDIA, az elűzött grúz elnök a TASZSZ munkatársának adott interjújában kijelentette: nem igaz, hogy megdöntötték, jogilag ma is én vagyok az elnök. UKRAJNA várhatóan már márciusban a Közel-Keletről szerzi be olajszükségletének egy részét — legalábbis így értesült a Moszkovszkie Novoszty. Javuló információcsere KÉPVISELŐKKEL TALÁLKOZOTT A KÜLÜGYMINISZTER A magyar törvényhozás pártjai egységesen ítélik meg az ország külpolitikai vonalvezetésének főbb irányait, ami még számos, tradicionális demokráciával rendelkező jogállamról sem mondható el — hangoztatta Jeszenszky Géza, miután szerdán külpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselőkkel találkozott a Külügyminisztériumban. A külpolitikai stratégiai konszenzust tekintve Má- gyarország némileg előnyösebb helyzetben van, mint számos európai állam, amelyet mély viták osztanak meg olyan kulcskérdésekben, mint például az Európai Közösséghez fűződő viszony kérdése — vélekedett a magyar diplomácia irányítója. A parlament külügyi bizottságában korábban számos kifogás fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy a honatyák nem rendelkeznek kellő információval a magyar diplomácia műhelymunkájáról. Ez a kérdés a mostani találkozón is terítékre került, bár annak kritikai éle helyett inkább az információ- áramlás konkrét lehetőségeire koncentráltak a résztvevők. A Külügyminisztérium segíteni kívánja a honatyák felkészülését a külpolitikát is érintő törvényhozási munkára, illetve a különféle nemzetközi fórumokon való fellépésükre. Ilyen, felkészülést igénylő esemény lesz például az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének nyári budapesti tanácskozása. Az ellenzékhez tartozó képviselők körében is kedvező fogadtatásra talált a törvényhozási—külügyi eszmecsere, bár Rockenbauer Zoltán (Fidesz) megfogalmazása szerint némileg „fésületlenre” sikeredett a maga nemében első találkozó. Reményeik szerint a jövőben rendszeresebbé válnak a hasonló jellegű megbeszélések, és javul az információáramlás a külügyi tárca és a parlament között. A MUOSZ elnökségi ülése A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elismeri bármely újságírói csoportosulás jogát arra, hogy egy új, másik újságíró-szövetséget hozzon létre. Az újságíró-társadalom közös szakmai, etikai, egzisztenciális érdekeinek és értékeinek képviseletét azonban csak politikai pártoktól és tömörülésektől független szövetség vállalhatja hitelesen. A MUOSZ ilyen — tartalmazza az az állásfogialás, amelyet szerdai elnökségi ülésén fogadott el a MuOSZ. A nyilatkozat a továbbiakban rögzíti: ma á MUOSZ az újságíró-társadalom egészét képviselő, valóságban is működő szervezet. Vezető testületéit már jóval a rendszerváltozás előtt demokratikusan választották meg. Ennek szerepe volt a rendszerváltozás előkészítésében is. A MUOSZ soraiban egyaránt tömörít elkötelezetten kormánypárti, ellenzéki és független újságírókat. A Sajtószabadság Klub nyilatkozatai szerint azonban kétségbe vonja a MUOSZ legitimitását, és meglehetősen átlátszó politikai szándékokat képviselő ellenszervezetként, tehát nem független szakmai szervezetként kíván fellépni. Amennyiben továbbra sem hajlandó elfogadni a MUOSZ által minden új szerveződésnek felkínált szakmai együttműködést — akkor vállalnia kéll a' felelősséget a magyar újságíró- társadalom megosztásáért — hangzik az állásfoglalás. Döntés született arról is, hogy a MUOSZ a brüsszeli Nemzetközi Újságíró Szövetségben váló teljes jogú tagságát kéri, jelenleg a szervezet társult tagja. Zárszavában Bodor Pál, a MUOSZ elnöke kijelentette: sajnálja, hogy az októberi küldöttgyűlésen nem történt teljes tisztújítás. Közölte: nem kívánja betölteni tisztségét a teljes hároméves időtartamra, amíg a mandátuma szól. Az MTI kérdésére hozzátette: lemondását azonban nem kínálja föl mindaddig, amíg a MUOSZ bele nem lendül megújult érdek- és érték- védelmi szerepkörébe. Agrártudományi Egyetem Állástalan diplomásoknak Az átalakuló mezőgazdaság kihívásának megpróbál megfelelni a Gödöllői Agrártudományi Egyetem is, amikor szélesíti kapcsolatát a környezetében mezőgazdasági vállalkozást indítókkal. A vállalkozók döntéseit' szándékozik segíteni szakmai tanácsokkal a mezőgazdasági szaktanács- adó hálózaton keresztül. Az egyetem alapfeladatának tekinti a szaktanács- adást, és így megvalósult az oktatás-kutatás-szakta- nácsadás hármas egysége.. Az új feladatkör szervezésére, koordinálására létrehozták a Mezőgazda- sági Szaktanácsadó- és Kutatásszervezési Intézetet, amelynek egyik tevékenysége volt a téli gazdaképzés beindítása. Erdőkürtön 25 fő. a mezőgazdasági ismeretek iránt érdeklődő részvételével kezdődött a képzés. A helyi önkormányzat kezdeményezése partnerre talált az egyetemen, és a résztvevők érdeklődő közreműködésével folyik az oktatás. A képzési forma iránt érdeklődnek a környező településeken is. A munka- nélküliek átképzését célzó programba is bekapcsolódott az egyetem. Az Országos Képzési Tanács pályázatát elnyerve kétféle átképzési forma indul a közeljövőben. Egyik az. állástalan .diplomások mezőgazdasági szaktanács- adóvá képzése, a másik a méhész szakmunkások kiképzése. Mindkét forma ingyenes a résztvevők számára, akik a munkaügyi központoknál jelentkezhetnek a részvételi szándékukkal. Kalászi Miklós