Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-29 / 24. szám
MONORI XXXIV. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM 1992. JANUÁR 29., SZERDA Egészségügy, környezetvédelem Gépen az adatok A korábbi, talán egy-kct évvel ezelőtt célul tűzött, igen jelentős településfejlesztési feladatok viszonylag gyors megvalósulásában, bizony, kevesen hittek Maglódon. S lám: az óév vége, az új év eleje máris ajándékot hozott a fővárossal szomszédos nagyközség lakói számára. Sorra megvalósultak, megvalósulóban vannak a célul tűzött településfejlesztési feladatok ... Az ivóvízellátásban, különösen a nyári csúcsfogyasztás idején gondok voltak Maglódon is. Ezért vált szükségessé egy biztonságot jelentő tartalék víztárolónak az építése a napfénytől fényesen csillogó, 200 köbméteres hidrogló- busz — Maglód—Gyömrő határában, a Csokonai utcában — immár a helyén áll, s vízzel majdan feltöltve kedvező volta a nyári hónapokban lesz igazán érezhető. S mert a víz „drága kipcs”, a hálózat regionális kiépítettsége jóvoltából szükség esetén Maglód segítségére lehet a térség szomszédos községeinek is... A messzi távolból is jól látható torony „felöltöztetését” a helyi környezetvédők szorgalmazzák, akik úgy tervezik, hogy egy külföldi cég önzetlen segítségével közösen a glóbuszt borító lemezfelületre stilizált rajz kerül, s három pontjára az „Övd a környezetet” feliratot festik rá nagy betűkkel... Elkészült, január első napjaiban már birtokba vették a maglódiak az egészség- ügyi központot. Egyelőre a tágasan szép rendelőkbe költöztek be a körzeti orvosok, miközben folytatódnak az épületen belüli kisebb csinosítási munkálatok, a szakorvosi helyiségeket berendezve a közeli na- pokban-hetekben várható a teljes birtokbavétel. A három körzeti orvosi rendelőn kívül EKG-szoba, laboratórium, fizikoterápiái, nő- gyógyászati, belgyógyászati szakrendelés mellett a gyermekgyógyászat és fogorvosi rendelő is itt kap helyet. Az egészségügyi nagyberuházás az ütemtervnek megfelelően halad, igaz, a komplexum teljes befejezéséig, átadásáig van még elvégzendő munkájuk az építőknek. Egyebek mellett folytatódik a korábbi orvosi rendelőnek az átépítése, e munka befejezése után ide költözik majd a gyógyszertár. A jó idő beköszöntésével jelentős helyi tennivaló lesz az egészségügyi központhoz vezető utaknak a rendbetétele, az épületegyüttes környezetének parkosítása, csinosítása... Ami viszont tény: korszerű eszközökkel-mű- szerekkel ellátva végzik megelőző-gyógyító munkájúiét az egészségügyiek, miközben maga az épület is a legkorszerűbb biztonságtechnikai berendezésekkel van ellátva, felszerelve ... Az elavult módszert jelentő kartonrendszer helyett valamennyi helyiségben komputeres személyi nyilvántartás. Minden fontos dolgot betáplálva-tá- rolva, a későbbiekben az orvos pillanatok alatt mindent megtudhat betegéről, a számtalan információ birtokában gyorsan, nagyobb biztonsággal dönthet — diagnosztizálhat. E komputeres-számítógépes ösz- szeköttetésbe bekapcsolódik a gyógyszertár is, a meglévő választék birtokában „állítja össze” a beteg számára szükséges gyógyszereket a komputer — az orvos számára a vény aláírása marad ... Példaszerűen jó a térségbeli községek kapcsolata, együttműködése. Dr. Török Gábor parlamenti képviselő kezdeményezésére rendszeresen összejönnek, találkoznak a környék polgármesterei. E találkozások jóvoltából — azok sokféle hasznosságán túl — közös összefogással kísérlik meg az infrastruktúra területén meglévő hallatlanul nagy lemaradást pótolni, behozni. A szomszédos községekkel összefogva Maglód a regionális szemétlerakót, -bánját építi, amely feladat úgyszintén nagy összegű beruházás, igen jó ütemben épül, befejezés előtt áll. Nos, eddig a település- fejlesztés megvalósult eredményeiről, befejezés előtt álló tennivalóiról szóltunk. Most rövideru a jövőről, amely — a már említett térségbeli összefogásra építve —- minden várakozást felülmúló merész fejlesztési feladatokat tűz célul maga elé. Több település együtt, köztük Maglód is, közösen kívánja a szennyvíztisztítást megoldani. Ám a legnagyobb vállalkozásnak mégiscsak a vezetékes gáz bekötése ígérkezik valójában. A gázprogram megvalósítása dolgában persze sok minden egjreztetésre, tisztázásra szorul még, mindenesetre a tervezésen, pályázaton túljutva hamarosan — már az idén — megindulhat a gyakorlati része e feladatnak. Immár nem- beteljesületlen vágyálom, néhány éven belül valóság lesz a vezetékes gáz megléte Maglódon is. Jandó István Megszólal a kipellengérezett Az érem másik oldala A Monorí Hírlap január 16-i számában Visszavonták címmel egy válaszcikk jelent meg dr. Oláh András ig. aláírásával. Ha már így kipellengérezett, nekem, Varga Sándor sütő kisiparosnak is van egy kis hozzáfűznivalóm. Az itt leírtak a valóságnak megfelelnek ugyan, csak a dolgok jó részét elhallgatják. Í990 januárjában a Pest Megyei Hírlapban olvastam a hirdetést: Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat gyömrői üzemét bérbe adja licitálás alapján. Induló licit: havi 150 000 forint. Az üzem nem volt gazdaságos, a termelés kicsi volt, ezért határoztak így. A nagy licitálás vége 560 000 forint havonta. Egy jó hónapot kellett várni a Pest Megyei Vagyonellenörző Bizottság jóváhagyására! Sőt, közölték. a szerződés nem megfelelő, plusz még áfát is kell fizetni. Igv lett most már havonta 700 000 forint a bérleti díj. A vállalat vezetői tudták, hogy ezt lehetetlenség kidolgozni, ezekkel a gépekkel. A szerződésben foglaltak szerint, vállalom az épület és a gépek, berendezések állagának megőrzését. A vállalat vezetői ígéretet tettek, pótolják a hiányzó kifli-, zsömlegépet, és a dagasztógépet megjavítják. Ez mindmáig csak ígéret maradt. Mindezeket nekünk kellett előteremteni, hogy tudjunk dolgozni. Mire sütésre került a sor, kiderült, rossz a dagasztógép, a kemence, a villany- motorok, a gőzfejlesztő, sőt az elektromos hálózat is nagyon gyatra állapotban van, és balesetveszélyes! A tető beázott, az elektromos helyiségben bokáig ért a víz! Egj-más után égtek le a villanymotorok. Ezek pótlása több százezer forintba került. A kemence gőzfejMONORl HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. 0> Munkatársak: Gér József és Kob- lenez Zsuzsa. # Postacím: Monor, Pf. SI. Z201. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-UM 11-ig. Ha szél a sziréna Őket is becsapják A múlt hetük is izgalmas volt a monori mentőállomás dolgozóinak. Szabó István főápolótól — akitől ezúton kérünk elnézést, hogy egy hete „átkereszteltük” — megtudtuk, a szokásos napi negyven kivonulás helyett január 20. és 27. között átlagban több mint ötvenszer hívták rosszulléthez, balesethez, kórházi kezelésre, felülvizsgálatra szoruló beteghez őket. Sajnos közben kétszer is előfordult, hogy felelőtlen személyek „szórakoztak” velük: a riasztás vaklárma volt, egyszer sem találták sem az állítólagos beteget, sem a bejelentőt. Az egyik félrevezető riasztás miatt Gombára, a másik miatt a monori vasútállomáshoz kellett kivonulniuk a késő délutáni, illetve az éjszakai órákban, amikor egyébként is kevesebb kocsi van ügyeletben. A felelőtlen „tréfálkozók” aligha gondolták végig, hogy időtlenségükkel esetleg más, sürgős ellátásra szoruló embertársuk életét veszélyeztették. E hívásokat beszámítva összesen — az egy hét alatt — harmincegyszer kellett azonnali hívásra kivonulniuk a monori mentősöknek. Háztartási balesetet szenvedett egy ifjú hölgy január 20-án, Bényén. Lakásukon egy félig kész lépcsőn megcsúszott, elesett, és csúnyán felsértette a combját ... Másnap, január 21- én, elsősorban belgyógyászati esetekhez riasztották a mentőket. Ez egyébként — nyilván az időjárás változása miatt — az egész hétre jellemző volt. Főleg a magas vérnyomásban szenvedők, asztmások lettek rosz- szul, s az átlagosnál több volt az infarktus is. Monoron, a Móricz Zsig- mond utcában egy 25 esztendős fiatalemberhez hívtak segítséget, január 22-én, szerdán. Sajnos azonban a mentők semmit sem tehettek, a fiatalember már a riasztáskor sem élt. Halálát önakasztás okozta. Január 23-a volt az említett vakriasztások napja... Csütörtökön, január 24-én egy kétségbeesett gyerek hívta Űriből a mentőket, azzal, hogy „anyu csinált magával valamit”, valószínűleg gyógyszert vett be, és rosszul van. Sikerült rádión a'helyi körzeti orvost is elérni, gyorsan érkezett tehát a segítség. Kiderült azonban, hogy — szerencsére — nem gyógyszermérgezésről van szó. Az ital viszont szerepet játszott a „rosszullét- ben ...” Szombaton amúgy is csúszósak voltak az utak, de egy 65 éves idős asszony Gombán a Vár útnál levő domboldalon esett el, valószínűleg rőzsegyűjtés közben. Szerencsére a közelben lakók időben felfedezték a bokatörés miatt magatehetetlenné vált asszonyt... Egy 54 éves hölgy ugyanezen a napon a lakásán esett el olyan szerencsétlenül, hogy külső koponyasérülést, s valószínűleg enj'he agyrázkódást szenvedett. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy különös esettel is volt dolguk a monori mentőknek. A monori- erdei Rétescsárdából egy a 4-es műút ceglédberceli domboknál levő szakaszán történt balesethez riasztották őket. Azonnal értesítették ceglédi kollégáikat, akik már szintén tudtak az esetről, de kiderült, hogy sérültet nem találtak a helyszínen. Jóval később a monori Erzsébet vendéglőből jött egy hívás, és kiderült, a váll- és medencesérüléseket szenvedett 29 éves román állampolgárságú nőt egy honfitársa vette fel kamionjába, de Monorra érve a hölgy már nagyon rosz- szul volt. Hasonló esetekben nem árt, ha tudjuk, mondta Szabó István főápoló, hogy a sérültet nem ajánlatos mozgatni, még kevésbé szakszerűtlenül szállítani. Többet használunk, ha szabaddá tesszük a sérült légutait, s betakarjuk a mentők megérkezéséig. —ki leszto gőzölő része teljesen szétégett állapotban volt. Ezek újracsináltatása — megint csak százezrek. A mi pénztárcánkból! A vállalat vezetősége tudott a dolgokról, csak egy részét elhallgatta, más részét nem teljesítette. Többszöri kérelmünket, hogy csökkentsék a bérleti díjat, határozottan elutasították. Hivatkozva: „50 százalék inflációt nem lehet csinálni”. Ekkora összeget még jó állapotú gépekkel sem lehet kihozni .ebből az üzemből. Eddigi tapasztalataink alapján a reális bérleti díj havi 200 000 forint lenne. A szerződésben foglaltak szerint csak állagmegőrzést vállaltunk, de ehelyett felújítást kellett végezni, ha egyáltalán-akartunk benne sütni. Sérelmünkre a felújítás összegét nem vették figyelembe, részemre nem írták jóvá még a bérleti díjból sem! Így jött ki az a hatalmas összeg — 2 millió 843 ezer forint —, amit az újság lapjain lebegtetnek. A jelenlegi bérlő féláron megkapta ezt a pékséget. Most már nincs infláció, mindent meg lehet csinálni? Ök élvezik a nagyértékű betonozások, felújítások előnyeit. Nem azé a babér, aki dolgozik érte! Sőt, a vállalat most felújítja á pékséget a saját költségén. (Nem a bérlőén!) Ha ezzel az árral számolnánk, akkor még a sütőipari vállalat tartozik nekem két hónapi bérleti díjjal, és a felújítás összegével. A „jótékonykodást” saját magam fizettem meg, és nem a vállalat. Jóhiszeműségem áldozata vagyok. Vállalkozásom célja nem a gyors meggazdagodás, hanem a szakmában dolgozni, tudásomat hasznosítani, számításomat megtalálni. Olcsó, jó minőségű kenyérrel ellátni a kispénzű embereket, így jutottam koldusbotra 1 Varga Sándor sütő kisiparos 2234 Maglód, Ady E. u. 38. Megjegyzésünk: Varga Sándor sütő kisiparos elkeseredett soraihoz csali any- nyit teszünk hozzá, hogy a kerepestarcsai székhelyű Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat nem a legkorrektebb eljárást választotta vele szemben. Magára maradt a problémáival, a vállalattól semminemű támogatást nem kapott. Ez őrölte fel erejét és az idegeit. Ismerve a gyömrői Táncsics Mihály utcai sütőüzem műszaki állapotát, nincs okunk kételkedni az itt leírtakban. : N Kiss Laios-emMRiorna Első a Mmm A gyömrői tornacsarnokban ismét megrendezték a Kiss Lajos kispályás ifjúsági teremlabdarúgó-emlék- tornát — ezzel tisztelegve az egykori kiváló gyömrői sportvezető előtt,-aki három évtizedig tevékenykedett a nagyközség sportjáért. Sajnos a Péteri ificsapata — az előzetes nevezés ellenére — nem jelent meg, így csak öt csapat küzdött a vándorserlegért. A versenybizottság — igen rugalmasan — úgy döntött, hogy körmérkőzéses formában bonyolítják le az egynapos tornát. Monor—Maglód 5-0. Vezette: Fehér N. Csak a győzelem aránya volt kérdéses. Gól: Szőke (2), Füle, ifj. Kécskei, Szabó Cs. Gyömrő—Sülysáp 4-1. Vezette: Mazur. Remek mérkőzésen nyert a házigazda. Gól: Galambos (2), Kajati P., Fitos R., illetve Dobos I. Maglód—Gyömrő 1-0. Vezette: Mazur. A nap legna- gj’obb meglepetése. Gól: Csákó Cs. Pécel—Monor 0-2. Vezette: Fehér N. Jobb volt a városi csapat. Gól: Bán S., ifj. Kécskei. Maglód—Sülysáp 1-1. Vezette: Mazur. A hétméteres- rúgásokat .a Sülysáp nyerte. Gól: Csákó Cs., illetve Veres L. Gyömrő—Pécel 2-2. Vezette : L énárt. Változatos mérkőzés után a büntetőrúgásokkal a Pécel nyert. Gól: Markovics, Galambos, illetve Tóth Zs. L. (2). Monor—Sülysáp 0-2. Vezette: Fehér N. Megérdemelt sülysúpi győzelem. Gól: Veres R., Veres-L. Maglód—Pccel 1-5. Vezette: Lénárt. Gólzápor a javából. Gól: Rakita, illetve Tóth Zs. L. (2), Dabronaki, Szűcs, Szabó I. Monor—Gyömrő 3-1. Vezette: Mazur. A győzelemmel tornagyőztes lett a városi csapat. Gól: Füle (2), ifj. Kécskei, illetve Galambos. Sülysáp—Pécel 3-1. Ve-' zette: Fehér N. A helyosztón értékes sülysápi győzelem született. Gól: Veres R. (2), Veres L., illetve Szűcs J. A Kiss Lajos-emléktorna végeredménye: 1. Monor íl pont. (A csapat: Szolnoki György, Petrikovszki Zoltán, Gál Richárd, Zsíros Tamás, Borbély Gábor, Szőke István, Szabó Csaba, Bán Sándor, Fülöp István, ifj. Kécskei László, Füle Balázs, Németh Gábor. Edző: Antal Gyula.) .2. Sülysáp 8 pont (edző: Zemen József), 3. Pécel 4 pont (edző: Soly- mosi Csaba), 4. Maglód 4 pont (edző: Kaszás András), 5. Gyömrő 4 pont (edző: Fehér Nándor). Az emléktorna legjobb kapusa Szolnoki György (Monor), legjobb játékosa Galambos László (Gyömrő), gólkirálya Veres László (Sülysáp) lett. A díjakat Lénárt József és Gér József adta át a csapatoknak, illetve a játékosoknak. Legközelebb — február 8-án — a serdülők a Fórizs László Kupáért játszanak a gyömrői tornacsarnokban. — gér *— IRODA NYÍLT Gázügyek Gyomron a vezetékes gáz bevezetésével foglalkozó ügyfélszogálati iroda a Szent István utca 62/A szám alatt nyílt meg. Az ügyfélfogadás rendje a következő: hétfőn és kedden 8-tól 16.30- ig, szerdán 8-tól 18.30- ig, csütörtökön 8- tól 16.30-ig, pénteken 8- tól 14 óráig. Hamarosan elkezdik a kiszállásokat is, házról házra járva kikérik majd a lakosság véleményét, a belépési nyilatkozatot is aláíratják a jelentkezőkkel.