Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

AZ OPTIMÁLIS GAZDASÁGOS IS Szigorú elvek szerint, fantáziával Ilyen ma ..., A POLGÁRMESTERI SZÉKBŐL Kapitány az ország szívében A természet olykor bő­kezű és kegyes: vizet, erdőt, hegyet — szemet gyönyörködtető panorámát teremt. Ezt tette a Duna­kanyarral is, mígnem az emberi kéz beavatkozása sebeket nem ejtett e gyöngyszemen. Jött a Bős- Nagymaros vízlépcső terve, majd az első munkálatok alaposan elcsúfították a természetet. S ezt nemcsak a tudós ember, áz ökológus, a mérnök és a természet- védő fájlalhatta, de az egy­szerű ember is, aki „csak” szerette a szép vidéket. ADOTTSÁGOK A dunai vízlépcső kor­mánybiztosa, négy minisz­térium, az Országos Ide­genforgalmi Hivatal, a séli a főépítész, akinek csa­pata az ötödik helyen vég­zett —. s jelentőségét az adta, hogy mi, megyeiek, különösen szívügyünknek tekintjük e térség rehabili­tációját. Maga a pályázat kettévált, a folyamszabá­lyozást egy kft., míg a part­szakasz helyreállításának tervét mi készítettük. .S20Ö- tóí Kisorosziig húzódik az érintett terület, s mindkét partoldalon. Településren­dezők, táj- és közlekedési-, valamint közműtervezők dolgoztunk együtt, s pró­báltuk a legoptimálisabb és funkcionálisan a legjobb térstruktúrát kialakítani — a regionális összefüggés feltárásával. Abból indul­tunk ki, s ez volt pályáza­tunk vezérlő elve is, hogy ban lévő eredeti adottsá­gokat, a kihasználatlan, de potenciálisan meglévő le­hetőségeket, s ha ezeket felfedezzük, közel járunk a használható tervhez. Álta­lában ilyenkor még nincse­nek gazdaságossági számí­tásaink, nem tudni, mi mennyibe kerül — hiszen ezek a részletek kidolgozá­sakor kerülnek napirend­re —. arról azonban meg lehetünk győződve, hogy az optimális egyben gazdasá­gos is. KOORDINÁLVA A csapat értékes funk­cionális javaslatokat tett a főbb fejlesztési területek­re. Pilisrnaróton panzió és kemping, jachtkikötő és -szerviz, strand és golfpá­lya képzelhető el. Visegrád- hoz közeledve a római kori kísérőd helyreállítása szük­séges, amelyhez lovascent­rum csatlakozna; Lepence- fürdő bővítésével pedig egy gyógyászati központot le­hetne kialakítani, szállók­kal és szanatóriummal, vél­hetően megélénkült külföl­di idegenforgalommal. De szükséges — ugyancsak Vi­segrádiul — a történelmi településközpont rehabili­tációja is: elsősorban vál­lalkozói alapon, nagyobb A nagykátai szakorvosi rendelőintézet és alapellá­tás orvosai — 29 fő alapító — létrehozták a „Segítünk” Alapítványt. Az alapító ok­iratban hangsúlyozzák: „az új egészségügyi struktúra kialakítása esetén is hely­ben kívánatos biztosítani a já rőbeteg-szakellátást Nagykáta és a környező 12 település 56 ezer lakosa számára.” Az alapítók szerint az új ellátási rendszerben csak a szakorvosi tevékenység szé­lesebb körét ' átfogó, kor­szerű diagnosztikus és te­rápiás eszközökkel ellátott, megfelelő minőséget garan­táló intézmény, illetve szakrendelések lehetnek életképesek. Ennek megte­remtése érdekében az elkö­vetkező években gyorsított fejlesztést kellene meg­valósítani. Ezek várható költsége meghaladja a fenntartói jogot gyakorló állami beavatkozás nélkül; természetesen mindvégig koordinálva a folyamatokat. Nagymaroson az infra­struktúrával jól ellátott te­rületein a lakófunkció bő­vítése, valamint egy Kö­zép-európai Környezetvé­delmi Központ kialakítása lenne javasolt. Ez a bázis felsőfokú oktatási, kutatá­si tevékenységre adna mó­dot, s nemzetközi és hazai konferenciákat tarthatná­nak itt. A Sólyom-sziget szintén új lehetőséget te­remthetne a sportolásra és a szabadidő eltöltésére, vé­gül pedig a Dunakanyar Nemzeti Örökség Park az eredeti naturális környe­zet megóvását szolgálná. Három sávot jelöl a terv: az aktív természeti zóná­ban, a parton, szabadtéri létesítmények helyezhetők el; a passzív zónába a Du­na háttérterületei tartoz­nának; míg a koncentrált, épített környezeti zóna a történelmi tradíciók szem­pontjából kiemelten jelen­tős térségek védelmét je­lenti. MEGŐRIZTÉK Ahány téma. annyi meg­közelítés és módszer. Eb­ben a pályázatban mintha fordított utat jártak volna be a munkatársak, a meg­óvandó természeti terüle­tek jelölték ki a haladási irányt, ebből állt össze, mi­hez szabad, és mihez tilos nyúlni. Meggyőződésük sze­rint a természeti kincs vé­delme az első, s ehhez kell hozzáigazítani minden más funkciót, ök tehát csak ennyit tettek. Munkájuk során is féltve őrizték a szépet. Nagykáta város költségve­tési lehetőségeit, és csak szélesebb körű összefogás eredményeként biztosítható. Az alapítók személyes anyagi áldozattal — közel 100 ezer forintról van szó — indították az alapítványi vagyont, Mindezt annak re­ményében tették, hogy kez­deményezésükhöz csatla­kozni fognak mindazon ter­mészetes és jogi személyek — különösképp a környező települések önkormányzati képviselő-testületei — akik anyagi erejük folytán ezt Dr. Bencze József, akit eddig Farmos község pol­gármestereként ismertünk, december 16-a óta a fővá­ros V. Kerületi Rendőrka­pitányságának megbízott vezetője. 8 Milyen gondolatoklcal adta át az ügyeket s a hi­vatalt? — Fájó szívvel, de ko­rábbi „rendőrmúltamtól” nem tudtam, akartam iga­zán elszakadni. Mindig hi­vatásnak tekintettem és szakmának. Sokat publikál­tam a szaksajtóban, segí­tettem a nagykátaiaknak, a megyeieknek. Most kaptam egy olyan lehetőséget, (igaz, sok közül választhattam), hogy több százezer ember közbiztonságáért tehetek valamit. Szülőfalum pedig egészen biztosan megtalál­ja a legjobb vezetőjét. A jövő évi költségvetési lehe­tőségeket felvázoltuk. Ügy látom, nem lehet gond, a szekér nélkülem is jól ha­lad tovább. Megalapozott tervekkel rendelkezik á fa­lu, a telefon, a gáz és esetle­gesen a szilárd hulladék kezelése ügyében is. De em­líthetném a szennyvízcsa­torna-rendszert ugyanúgy, mint az utak építését. 8 Mik a tervei az új fel­adatok megoldásához? — Nagy a kihívás, hiszen az ország, a főváros expo­nált kerületéről van szó. Nagy népsűrűséggel, orszá­gos intézményekkel, ide­genforgalommal, üzleti vi­lággal. Bűnügyileg rendkí­vül fertőzött terület, ahol 10 ezer emberre 1500 bűn- elkövetés jut. Ez az arány Pest megyében 150, Nagy­káta kornyékén 100 körül megtehetik, és részt kíván­nak venni a szakellátás fej­lesztésében. Az alapítvány nyitott, ahhoz bármikor le­het csatlakozni. Az önkor­mányzatok számára csatla­kozási feltétel a 100 forint lakosonkénti támogatás át­utalása a Nagykáta és Vi­déke Takarékszövetkezet­nél ezután megnyitandó számlára. Az alapítvány célját a szakorvosi rendelőintézet szakrendeléseinek részére korszerű, az ellátás minő­ségét javító, diagnosztikus és terápiás készülékek be­lehet, Innen kell elmozdul­ni. Ennek elősegítése a fel­adatom. 8 Hogyan kikerülhet ez? — Kemény, következe­tes munkával. Két pontba sűrítettem az idei teendő­ket. Kulcskérdés a jó együttműködés a társszer­vekkel és az önkormány­zattal. Jellemző, hogy ed­dig két sikertelen pályáza­tot írtak ki, s nem találtak alkalmas személyt, A har­madik alkalommal magam is indulok a mezőnyben, addig szeretnék közmegelé­gedésre dolgozni. Progra­mom másik részében kép­zett, minden szempontból megfelelően motivált mun­katársi gárdát akarok mi­nél előbb kialakítani. 0 A fővárosi munkahely és lakás ellenére marad-e kapcsolata Pest megyével? — A megyei közgyűlés tagja maradok, így tovább­ra is tevékenykedem a jo­gi és ügyrendi bizottság­ban. A kötődés tehát ilyen értelemben, de szakmailag szintén megmarad. A köz- igazgatási munkával, tudo­mánnyal most ugyanúgy leszek, mint eddig a rend­őrséggel. Szívesen „haza­járok”. Mint ahogy Far­mosra is. O Mit kíván 1992-re? ■— Békességet. A nagy­világiban és itthon egyaránt. Túl tudtuk tenni magun­kat az elmúlt évben a bosszúságokon, a lényegre figyeltünk. Itt Farmoson elkerültük a,,veszekedő de­mokráciát”. Remélem, hogy ez a hagyomány örök és átörökíthető. szerzésében határozták meg. A képződő vagyon csak Nagykáta és a csatlakozók érdekében használható fel az alapítványi tanács (ku­ratórium) hozzájárulásával. Ennek a testületnek jelen­leg 14 orvos tagja van, kö­zülük 7-eh az alapellátás­ban tevékenykednek, de a gyermek- és fogorvosok is képviseltetik magukat. A kuratórium a csatlakozások után kiegészül a támogató önkormányzatok által dele­gált egy-egy személlyel, va­lamint az előző évben a legmagasabb összeget ado­mányozó jogi személy kép­viselőjével. A kuratórium elnökének dr. Smidéliusz Lászlót, a tüdőgondozó intézet vezető főorvosát, titkárának pedig dr. Kovács Annát, a nagy­kátai szakorvosi rendelő- intézet igazgató orvosát választották meg. ... s ilyennek szeretné az alkotó fantázia (tóth) ÖSSZEFOGÁSSAL Alapítvány a betegekért Tervpályázati hirdetmény Kozép-Duna-vidéki Intéző Bizottság, valamint Viseg- rád és Nagymaros önkor­mányzata a sérült környék rehabilitációjára, a Nagy­maros—Visegrád-térség táj­rendezésére és folyamsza­bályozására írt ki pályáza­tot: hogy végre gyógyulja­nak a csúf sebek. S ha va­laki, dr. Hajnóczi Péter, a megye főépítésze örömmel szervezte meg a pályázaton Induló tízfős teamet: hiszen 6 Is aggódva figyelte a táj­ban tett rombolásokat. — Rangos, szép és ered­ményes munka volt — me­Az oldalt írta: Vasvári Éva a Duna-part zöldterületi jel­lege legyen az uralkodó, s maradjanak meg az itt élő vegetációk. Ugyanakkor a települések funkcióit is fi­gyelembe kellett vennünk: a mindennapi működés és az üdülővidék sajátosságai­ból adódó követelményeket. A Duna, mint szervező tengely a területrendezést is determinálta. A team mindvégig fontosnak tar­totta a folyót követő zöld sáv megőrzését a települé­seken belül is, ezért kife­jezetten a vízhez kötődő zöldterületi intézményeket tervezték idie. — Igen szigorú elveket kellett érvényesíteni mun­kánk során — folytatja a főépítész —, de korántsem fantázia nélkül. Sőt. A ter­vezőtől szinte kötelező, hogy képzeletét szabadjára en­gedve álmodjon is: akár merészen, de mindig az op­timális összhangra töreked­ve. Észre kell venni a táj­A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium, Pest Megye önkor­mányzatának Hivatala, Pót Nagyközség Polgármesteri Hivatala, az Országos Mű­emléki Felügyelőség, a fóti gyermekváros és a Mythra Kft. tervpályázatot hirdet. Főt történeti központja környezeti és építészeti ki­alakítására. A tervpályázat célja: olyan ajánlások, javasla- t9k beszerzése, amelyek a település központi terüle­tein, a tervezési terület építészeti, műemléki érté­keinek megőrzését szol­gálják és építészeti keretet nyújtanak az ilyen irányú kezdeményezések hosszú távú kibontakoztatására. A tervpályázat jellege: országos, nyilvános és tit­kos. A tervpályázati kiírás és mellékletei: 1992. január 13-tól vehetők át Főt Nagy­község Polgármesteri Hiva­talában (Főt, Vörösmarty tér 1.) és Pest Megye ön- kormányzatának Főépítészi Irodájában (Bp. V., Város­ház u. 7. I. em. 135. sz.) munkanapokon 10—14 óra között, a Főt Nagyközség Polgármesteri Hivatala "OTP-nél vezetett 775- 393 990-0653 sz. költségve­tési elszámolási számlájára történő 500,— Ft befizetését igazoló csekkszelvény elle­nében. A csekk l fenti cí­meken szerezhető be. A csekk Közlemény rovatába „Fót történeti központjának tervpályázata” szöveget kell beírni. Benyújtandó munkaré­szek: 1. Környezetrendezési és beépítési javaslat M=l:500. 2. Építészeti vázlattervek M ---1:200. — a Vörösmarty tér déli térfalának beépítéséről, — a Vöre'msfty téri park kelet'- szegélyének építé­szen kialakításáról, beépí­téséről, — a gyermekváros porta- és szolgálati lakóépületének átépítéséről. 3. Utcaképek M=1:200. 4. Műszaki leírás. 5. Lezárt boríték a pá­lyázó személyi adataival. A tervpályázattal kapcso­latos határidők: A tervpályázat átvehető: 1992. január 13-tól. A kérdések postára adá­sa: 1992. február 10. A kérdések válaszának postára adása: 1992. feb­ruár 17. „ A pályaművek benyújtá­sa (postára adása): 1992. április 13. (24 óra). A tervpályázati eredmé­nyek kihirdetése: 1992. má­jus 11. (legkésőbb). A pályaművek díjazására ó megvételére összesen 900 000,— Ft áll rendelke­zésre. A legmagasabb díj 300 000,— Ft-nál nagyobb, a legkisebb díj (megvétel) 80 000,— Ft-nál kisebb nem lehet. Budapest, 1991. decem­ber 31. A bírálóbizottság '"""rrT"~" " ' 11 TTrr,'T~'‘ 1 1,1 "" " "-n-'-rirtiri ■ ■■■u.-.r ymmmmmtm i t ( 1 ÖNKORMÁNYZATOK FÓRUMA • , . .. . •.

Next

/
Oldalképek
Tartalom