Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 2. szám
GÖDÖLLŐI ... v. , OL.YAM, 2. SZÁM 1992. J ANUÁR 3., PÉNTEK Szép kis város vagyunk A valósággal szembe kell nézni í'gy gimdoltam, hogy összegzést készítek Bugyin Józseffel. Aszód város polgármesterével, és a szokásos településfejlesztési ügyekről szolunk: — 1991-ben ennyit ruháztunk be, fejlesztettük a közvilágítást, építettünk utakat. Már a beszélgetésünk első perceiben kiderült, hogy elszámítottam magam, mert Pagyin József volt az, aki kérdezett és válaszolt is ’helyettem. — Nem szívesen vállalkoznék egy összegző... vágy- tényeket felsoroló tájékoztatásra. Senki előtt nem titok, hogy rengeteg a feladatunk. arról viszont már kevesebben tudnak, hogy mennyire nehéz az anyagi helvzetünk. Az állampolgárok türelmetlenek, s könnyén odavetik: — szép kis város vagyunk! Hogy néz ki például a főutcánk! JOGOSAN És jönnek a szemrehányások. melyeket nehéz visszautasítani, mert érzem, érezzük, hogy jogos türelmetlenségből fakadnak, s az emberek vágyát fejezik ki: jobban, kulturáltabban szeretnének élni! Képviselő társai m ma 1 egyetértünk ezzel az óhajjal, s ennek a vágynak a megvalósításáért. az igények kielégítéséért fáradozunk, dolgozunk, de hát más dolog kívülről ítélkezni, mint a nehézségek részesének lenni. Van például egy kézzelfogható, de ésszel nehezen érthető körülménye a városunknak, amit nem könnyű megérteni, mert úgy tűnik, hogy Aszódnak előnyös, holott a lemaradást szüli, a hátrányokat növeli. A város költségvetésének legnagyobb bevételi forrását az úgynevezett állami fejkvóta képezi. Bizonyos támogatást kapunk a, lakosság. a tanulóifjúság, az óvodások, az Iskoláskorúak stb szántától függően. Aszódnak mintegy hatezer lakosa van. s ez tulajdonképpen kistelepüléssé teszi. ugyanakkor az intézményrendszere igen fejlett. Üzemeltetünk például bölcsödét — ami Aszód mun- kásiellege miatt szükséges —. de erre nincs állami támogatás. Alacsony a normája az óvodának is, mégis kénytelen a város két óvodát működtetni, s ehhez milliókat kell elvonnunk egyéb céloktól. Hasonló a helyzet az iskoláknál is. Ha a városi intézményeket működtetjük — márpedig ezeket működtetni kell —, akkor visszafogottabb lesz a városfejlesztés, elmaradnák esetleg szükségesnek tűnő beruházások. Kiderült, hogy amire egykor Aszód büszke volt. ami a környező települések elé helyezte, ami rangot adott neki, az tulajdonképpen mára hátrányává lett. és káros a fejlődés szempontjából. Gazdag intézmény- hálózat. szegényes költségvetési támogatás! Bagyin József szavait, gondolatait többször is megzavarja a telefon csengetése vagy egy-egy ügyfél bejelentkezése, de eredeti célomtól, ha el Is tértünk — felteszem a kérdést, amit idejövet megfogalmaztam : — Mi volt az a gond, feladat, amivel a fiatal város polgármestere és az ön- kormányzat 1991-ben a legtöbbet foglalkozott? Bagyin József nem töpreng a válaszon. — Nem.- csak nekem, de képviselő- társaimnak is a legnagyobb és leginkább elgondolkodtató feladatot az iskolaügy adta. Tudjuk, hogy az iskolák államosításáig a Pe- tőfi-gimnázium az evangélikus egyház tulajdonában volt és annak működéséről, fenntartásáról az egyház gondoskodott. Az aszódi evangélikus gimnáziumnak az egész országban rangja, tekintélye volt. LEHETŐSÉG GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tőr I». • X szerkesztőség vezetője.; Balázs Gusztáv, o Munkatárs: pillér Éva, • Postacím: Gödöllő, pf. II. 2100. Telefax és telefon: <2«> 20-796. • Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től is óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon S.JO-tóI is óráig a szerkesztőségben10 Ml t. I f f Az államosítás után az egyházi tulajdon megszűnt, s a gimnázium, mint az ország minden más középiskolája, az új oktatási hálózat egyik intézménye lelt. Komoly beruházások történtek, s ezek között a legnagyobb anyagi hozzájárulást a szakközépiskola oktatókabinetjének a megépítése jelentette. Az átalakuló és gyorsan fejlődő — akkor szükségesnek látszó — iparnak a legnagyobb szüksége volt műszaki középvezetők sokaságát biztosítani a termelésnek! A rendszerváltás után lehetőség nyílt az egyházi tulajdonok — köztük az iskolák — visszaigénylésére. Az egyház jogos követeléssel állt elő: azt kéri visz- sza, amit ő épített, amit ő hozott létre. Az elgondolkodtató kérdés: hol a. határ? Hol a régi iskola? Negyven esztendő alatt az állam milliókat épített be az intézménybe. Hogy szedjék szét, hogyan történjék az osztozkodás? Ki vállalja a szakmunkás- képzést? Ki felel a Galga menti gyerekek oktatásáért? A valósággal mindig szembe kellett és kell néz- •ni. nem szabad áz átvett és működő rutinok, alapján cselekedni, hanem csak elgondolkodva, mérlegelve lehet az újba. esetleg az ismeretlenbe is betörni. Az önkormányzat többségi határozatot hozott: — önként nem mondhat le a város a gimnáziumáról, de átadja azt, ha a vonatkozó törvények szellemében az illetékesek eldöntik: — ki menjen, ki maradjon, ki mennyi kárpótlást kapjon? SZÁNDÉKOK Most, az új év kezdetén nehéz ez a probléma. Talán meg is osztja a várost. Csak abban reménykedem, minden érdekelt megérti, hogy a túlságosan nagy és gyökeres változások — amelyeknek szükségességét nem vitatom — gyorsaságuk miatt nagy felfordulással járnak együtt. És ezt kellene elkerülnünk. Ez a szándék — minden bizonnyal — a két félben egyaránt megvan. Ecrcsik Mihály VERESEGYHÁZ Menekültek örömére A december közepén Perjés Klára által kezdeményezett, rádión keresztül meghirdetett gyűjtés a hozzánk menekült délvidéki gyerekek karácsonya érdekében szíven fogott egv- ,pár idősebb veresegyházi hívőt. Az egyházak az iskola segítségével, az Árpád-házi Szent Erzsébet Scgélyző Alapítvány és annak elnöke, dr. Tar Balázs orvos szervezésében gyerekjáték, könyv és ruha gyűjtésébe kezdtek. Megindult az ajándékok áradata a gyűjtőhelyekre, hozták a felnőttek, a gyerekek zsákszámra e — sok esetben vadonatúj — játékokat, babákat, macikat, könyveket, ruha- és cipőneműket. Megindító volt Koczó Pál református lelkipásztor prédikációja az adakozásról.. Mondhatni, az utolsó pillanatig tartott a gyűjtés, s december 23-án, szombaton a polgármestert hivatal által ígért szállításra nem volt elég egy teherautó, kettő vitte Nagyhar- sányba ajándékainkat. Talán sikerült letörölnünk egy-egy könnyet az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” gyerekek arcáról, és amikor békés, meleg otthonukban kigyulladtak a fények a karácsonyfákon, mi is ejtettünk egy könnyet értük ... —kas Mozi Januárban csak a gödöllői művelődési központban lesznek filmvetítések. Január 3-án és 4-én 17 és 19 órakor a Folt a zsákját című amerikai filmet vetítik. A belépődíj 60 forint. Talán a vállalkozónak is megérné Kórházi autóbuszjárat A hatvani kórházban naponta van látogatási idő 15.30 és 16.30 óra között. A vasút — természetesen — menetrendjével nem alkalmazkodik, hatalmas szervezetével képtelen is alkalmazkodni a kórház látogatási rendjéhez, ezért a hozzátartozók, a rokonok, barátok kemény feladatra szánják magukat, ha elhatározzák, hogy felkeresik kórházban lévő embertársukat, Galgamácsa — Innen is Hatvanba szállítják a betegeket — és Hatvan között a távolság minden bizonnyal megközelíti a harminc kilométert, s mivel a falu a MÁV egyik szárnyvonalán található, -Hatvanba eljutni egy egész- napos távollétet jelent. Hasonló a vác- egresiek, váckisújfaluiak, dqmonyiak, ikladiak, aszódiak, bogiak, hévízgyörkiek és a többi községek helyzete is, akiknek a betegeit a hatvani kórházban ápolják. A látogatóknak vállalni kell a rossz közlekedéssel együtt járó kellemetlenségeket : várakozást, rohanást az átszállásnál, egy óra helyett ■ esetleg csak 15-20 percre rövidített beszélgetést a kórteremben. Sajnos az autóbuszközlekedési vállalat sem sokat törődött a kialakult vagy kialakított helyzettel. A hírek szerint ugyan volt idő, amikor Karfáiról indult kórházi buszjárat, a ez érintett néhány községet, de mára megszűnt. Mit lehetne tenni? A vállalkozások korát éljük. Talán egy magánfuvarozónak megérné. Esetleg valamelyik termelőszövetkezetnek is, amely rendelkezik autóbusszal, de lassan elfogynak a szállítandó szövetkezeti tagjai. A községi sportkörök, pcHgúr- mesteri hivatalok között is találhatók busztulajdono- ,sok. Próbálkozni kellene. Kezdetben talán hetenként háromszor, s ha beválik, akkor naponta indulhatna az autóbusz Galgamácsáról — az érdekelt községeket érintve — a hatvani kórházba és vissza. Rengeteg fölöslegesen elpazarolt időt kapnának vissza a betegeket látogatók, és megszűnne sok-sok idegesség is.: „jaj, hogyan jutunk haza?’’ Az autóbusz menetrendje. lehetne a garancia: — ne kelljen négy-öt óra, hogy « . hozzátartozó a beteggel lehessen negyven-ötven .percet. Természetesen senki nem kéri könyöradománykéní, szociális juttatásként a kórházi autóbuszjárat indítását. Mindenki tudja, hogy — különösen korunkban —• az utas fizet, a vállalkozó szolgáltat. — Talán ezért lehet reménj’kedni az elképzelés megvalósulásában. F. M. Ügyelet Állatorvosi ügyelet: Gödöllőn, Isaszegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kerepestar- csán, Csömörön, Mogyoródon, Szadán, Veresegyházon, Erdőkertesen, Váceg- resen január 4-én, szombaton reggel 8 órától január 6-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Mohai Imre,-Veresegyház, Bánóczi utca 2. Telefon: Veresegyház 342. Galgamácsán, Váckisúj- falun, Ikladon, Domonyban, Dányban, Kartalon, Versegen, Aszódon, Bagón, Hé- víagyörkön, Galgahévízen, Túrán, Zsámbokon, Vác- szentlászlón, Valkón január 4-én, szombaton reggel 3 órától január 6-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Dóka József Vácszentlászló, Kossuth Lajos utca 3. Telefon: Valkó 108. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál dr. Dóka József vehető igénybe. Két asszony találkozása Kemény, mint a kristály Az elmúlt héten meghallgattam a galgahévízi Zsíros Ferenenónek, Viktor nénineik, a népművészet mesterének énekét a rádióban. Csodálatosan szállt a dal, de még csodálatosabb volt az a technika. amely az ötvenes években elhangzott éneket megőrizte immár negyven éve. és minden bizonnyal őrzi még évtizedeken át. Többször írtam már Viktor néniről, az egykori híres galgahévízi „ütösfogat” szólóénekeséről, mesemondójáról, rigmyigtrójárói, a népélet mindén titkának tudójáról, az ismeretek át- örökítőjéről, aki szíves szóval, kitárt szívvel ült le látogatóival — érkezhettek bár azok akár a messzi Amerikából, Finnországból, netán a szomszédos Túráról, Aszódról, vagy éppen Budapestről. Könnyen fakadt dalra, soha biztatni nem kellett, mindig megérezte, mire kiváncsi Szél Jenő, a Népművelési Intézet igazgatója, Borsai Ilonka néprajzos, a népdalok tudós kutatója, de azt is tudta, mit vinne magával a legszívesebben G algahévízről Boldizsár Iván, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Évtizede, hogy Zsiros Ferencné elment közülünk, s nótás kedvű álmait örökre őrzi a galgahévízi temető. A nyáron megkerestem a sírját, és megerősödött bennem, mennyire szerettem ezt a falusi asszonyt, milyen őszinte elismeréssel tekintettem rá, mert amikor szinte az egész ország ismerőse lett, amikor néprajzosok fénykörébe került — hányákat megvakított ez a fény! —, meg tudta őrizni egész emberségét, és még annál is többet: lelki tisztaságát. Mosolya, vidámsága egyszerű maradt, beszéde természetes. Járta az országot, parolázott ismert közéleti emberekkel: tudósokkal, politikusokkal/ de soha nem veszítette el a fejét, és nem tagadta meg a lelkét. Azokban az esztendőkben, amikor sokan érezték, hogy hazánk a kopár sziklák világában bukdácsol a szakadék felé, egy másik, a közelmúltban elhalt asz- szony, a fényképezés érzőértő művésze, Reismann Mariann mondta, ZsiroSné- ra emlékezve: — Nagyon szeretem Viktorkát. Minden találkozásunk alkalmával éreztem ennek az asz- szonytrak a lelkét: mintha szellő szállt volna felém sűrű erdőség frissítő levelei közül, mintha tiszta vizű forrás csobogott volna csengő tisztaságával. Reismann Mariann alig egy hónapja búcsúzott tőlünk. A minap emlékeztek rá a rádióban, s felidéző- dött bennem Zsiros Ferenc- né és Reismann Mariann első találkozásának története. Amikor Viktor néninek a galgahévízi főutcán levő portájára beléptünk, ő hátulról, a kertből, az udvar mélyéből sietett elő. Dugta volna el a kezét a köténye alá. A folóripor- ternő messziről ráfogta a gépet. Hogy ezt észrevette, egyből megriadt — Isten őrizz! így, ilyen ruhában! — és elbújt a ház szöglete mögé, nem is jött onnan elő. A lánya vezetett be a szobába, s ültetett bennünket az asztal mellé. Néhány perc múltán közöttünk termett Viktor néni. Megrendítő, szép, emberi gyöngédség, dolgok tisztelete, tisztesség imádata — tiszta kendő, új fekete blúz rajta, s új — kissé keményített — kékfestő kötény előtte: szemérmes tisztelet- adás a vendégeknek, a találkozásnak, a beszélgetés lehetőségének — és a fényképésznek. Nem ült közénk, csak állt fölöttünk. Két keze a szíve alatt. Mindig összekulcsolva. Hány jégeső, korai fagy, zivatar, halálos lázú betegség, szűkös esztendők félelmei, behívók, bevonulások, háborúk örökítették két kezébe ezt az imádkozó, örök mozdulatot. Lassan oldódott az első találkozás tiszteletet parancsoló némasága, és Zsiros Ferencné beszélni kezdett. Utánozhatatlan közvetlenséggel, idős korára ít megőrzött természetes egyszerűséggel — és mi gyönyörködtünk a szavaiban, rá csodáik o ztu nk a történeteire, ahogyan szólt nekünk Galgahévízről és a galgahé- víziekről. Elénk tárult a rét — ahol Knoll István és Jancsó Miklós a Leány vásár című filmet készítette Viktor néni főszereplésével. Láttuk a Szent And- rás-partot, a Teréz-talepi szőlőket, Tófalu gyümölcsfáinak katonás rendjét. Reismann Mariann ezen a délutánon csak ritkán kattintottá el fényképezőgépének gombját. Amikor a lassan érkező sötétségben — elköszönve vendéglátóinktól — sétáltunk a falu főutcáján, a művésznő így magyarázta masinája kattogásának el-elmaradá- sát: — Hallgatásira és bénaságra kényszerített Vik- torka nagysága. Aki az életben ilyen malomkövek között forog, mint ez a fiatalon özvegyén maradt asz- szony, és ha nem őrlődik meg, fényes és acélos lesz, mint a búza. Kemény, tervezett akaratú, mint a kristály. —k. —y.
