Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

PÁTRIÁNK Szerkeszti: HORVATH LAJOS Sportmúzeum születik Cegléden 1978-ban szer­veztük meg a sporttörté­in éti bizottságot azzal a céllal, hogy összegyűjtsük a város sportmozgalmának történeti adatait és tárgyi emlékeit. Tizenhárom év szorgal­mas munkájával sokezer­nyi adatot és eseményt örökítettünk meg. Ezekből írta Kürti Béla nyugalma­zott középiskolai tanár, a sporttörténeti bizottság ve­zetője, Ezüstgerely pálya­díjjal jutalmazott, sport­helytörténeti könyvét és több sikeres pályaművét, új területet nyitva ezzel a helytörténeti kutatásnak. Fáradhatatlanul folyik a sportdokumentumok gyűj­tése is. Sok-sok tárgyi em­léket vettünk már leltárba, de egy évtizeden át nem sikerült ezeket megfelelően tárolni. Ebben az évben végre bekövetkezett a rég várt fordulat: Cegléd vá­ros önkormányzata ez év nyarán átadott a bizottság­nak egy önálló kis épületet, hogy abban helyezze el a városi sporttörténeti gyűj­teményt, és állandó kiállí­tás formájában mutassa be a nagyközönségnek. Az önkormányzat mai súlyos anyagi gondjai kö­zepette nem tudott ehhez a munkához semmi pénzbeli támogatást nyújtani. A sporttörténeti bizottság azonban nem hátrált meg a feladat nehézségei elől, mert fűtötte a feladat szép­sége: bebizonyítani, hogy a sporttörténet szerves része művelődéstörténetünknek és látványosságnak sem utolsó egy „sportmúzeum'’, főleg Cegléden, ahol a sporteredmények semmivel sem maradnak el kulturá­lis életünk más területei­től. A rozoga épület átvétele után végigjártuk a város jelentősebb vállalatait, in­tézményeit, és a társadalmi összefogás eredményekép­pen fél év alatt sikerült az épületet teljesen felújítani és megfelelően berendezni. Cegléd gazdagabb lett egy kis kulturális intézménnyel, s benne egy komoly eszmei értéket jelentő újabb köz- gyűjteménnyel. December közepére he­lyére került a színes gyűj­temény minden darabja: a kutatószobában több ezer fotó, sportszakkönyv, érem, jelvény, leltári iratanyag sorakozik a szekrényekben és polcokon. De szaporod­nak már a látványos sport­trófeák is, melyeknek be­gyűjtése csak most kezdő­dik igazán, amikor már megfelelően tudjuk tárolni, és állandó kiállításon be is tudjuk mutatni a sport- kedvelő közönségnek. Ehhez készen áll a kiál- lítólermünk, melynek teljes bútorzatát a Pest megyei önkormányzat sportirodá­jának köszönhetjük. Me­gyei sportvezetésünk na­gyon rugalmas, kezdettől fogva támogatja az élő sport mellett a „holt’' spor­tot is, azaz a sport múltját feltáró honismereti mun­kát. 1992 májusában sze­retnénk megnyitni első ál­landó kiállításunkat A ceg­lédi sport első évszázada címmel. Fél év alatt sikerült az épület felújítása mellett a kiállítás anyagi feltételeit is előteremtenünk: Sport­történeti Alapítványt hoz­tunk létre, melyhez eddig is tucatnyi vállalat csatla­kozott. A város társadalma újabb jelét adta annak, hogy kulturális célokért képes még ma is összefog­ni. A sporttörténeti bizott­ság bebizonyította, hogy van benne életerő, alkotó­kedv. A ceglédi eredmények ta­lán buzdítólag hatnak me­gyénk honismereti szakkö­reire, és felhívják a hely- történészek figyelmét mű­velődéstörténetünknek er­re a még feltáratlan terüle­tére. Kürti Béla Tiniteszt szerelmes lányoknak Könnyű nyári emlék? „Mindent elsöprő szenvedély”. „Könnyű nyári emlék”. Jól ismert meghatározások a lányok körében. Válaszolj a kérdésekre és kiderül, hogy téged milyen érzések kap­csolnak hozzá. 1. Váratlanul találkozol vele. Mi történik? A. Gyorsabban ver a szí­vem. B. Boldognak érzem ma­gam. C. Semmi különös. 2. Mit jelent a számod­ra ö? A. Mindent. B. Változást az életben. C. Annyit, mint az elő­dei. 3. Ügy alakul, hogy feltű­nően sokat táncol a barát­nőddel. Mire te .., A. Én beléőrülnék. B. Megbízom mindkettő­ben. C. Hadd táncoljanak. 4. Tulajdonképpen mi­lyen típust keresel a fiú­ba n ? A. Romantikust. Hogy érezzem, szinte a felhőkig emel. B. A hajtóst. Hogy állan­dóan velem foglalkozzon. C. Az okost. Hogy bizal­masan beszélhessek vele és hallgassak rá. 5. Fel tudnál sorolni há­rom racionális érvet, hogy miért szereted? A. Nem. Ez a szerelem más. B. Igen. Ha nagyon mu­száj és van rá elég idő. C. Akár ötöt is. 6. Milyen képet festenél erről a szerelemről? A. Kék eget, gyönyörű felhőkkel. Esetleg egy vil­lámmal. B. Pipacsokkal teli rétet. C. Tengerbe torkolló pa­takot. 7. Hányszor voltál ennyi­re szerelmes? A. Még soha. B. Legfeljebb négyszer. C. Négynél is többször. 8. Hogyan kezdődött? A. Derült égből villám- csapásként. B. Eleinte azt sem tud­tam, lesz-e folytatás. C. Nem emlékszem rá és nincs is jelentősége. 9. Hogyan éled meg, hs nem vagytok együtt? A. Állandóan rá gondolok. B. Ha eszembe jut, na­gyon hiányzik. C. Hiányérzetem van. 10. Három filmcím. Me­lyik lenne a le sztorid? A. Végzetes találkozás. B. Ugrás a sötétbe. C. Te vagy az? Add össze a pontjaidat, a következőképpen: A válasz fi pont, B válasz 4 pont, C válasz 2 pont. 45 pont felett: Csakugyan nagy ez a szerelem. S első­sorban téged érint mélyeb­ben. De hogy ne érjen meg­lepetés, jobb. ha megbizo­nyosodsz arról, hogy ő is hasonlóképpen érez-e? Ha igen, nyertéi. Ha nem, meg­menekülsz a váratlannak tűnő későbbi rossz ízű fel­ismeréstől. 44—25 pont: Képzeld el, hogy küszöb előtt állsz és rajtad múlik, hogy belépj, vagy kint maradj, Részese lehetsz egy mindent felka­varó érzésnek, de a földön maradva irányt is szabhatsz a kapcsolat alakulásának. Vagyis a választás a te ke­zedben van. És nem árt tudni, hogy a fellángolás nem biztos, hogy az igazi­hoz vezet. 25 pont alatt: Ez nem az a szerelem, amiről a fiúk álmodnak... Inkább rokon- szenv, lassú tűz, amelynél föl lehet melegedni. Igaz, alkat kérdése, hogy ki mi­től lobban lángra. Ha hiányérzeted van, nem árt tudni: akkor sincs baj, ha abbahagyjátok. A múlt év népszerű nótái Sikerek, A nyugati szórakoztatóipar módszerével készüld slágerlista nálunk még új dolog. Egy független, üzleti érdekek felett álló szervezet, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) támogatja annak a Magyar TOP 40 elnevezésű sorrendnek a kidolgozását, amelyet húsz budapesti és harminc vidéki üzlet nagylemez-, kazetta- és CD-eladásai alapján állítanak össze a Közgazdasági Egyetemen működő Universitas Diákszövetke­zet munkatársai. Az 1991-es slágerlistáról az alábbi összesítés készült. 1. Szandi 2. Republic 3. Beatrice 4. Válogatás 5. I>a-Dö-Dö 6. R—Go/Moho Sapiens 7. AD Stúdió 8. Zorán 9. Roxette 10. Manhattan 11. Madonna 12. Queen 13. Phil Collins 14. Rod Stewart 15. Bonanza Banzai 1G. Demjén 17. Bikini 18. AC DC 19. The Doors 20. Whithney Houston 21. Koncz Zsuzsa 22. Rod Stewart 23. Edda 24. Tátrai Band 25. Dóra 2G. Scorpions 27. Eva Neoton 28. Hofi Géza 29. Omen 30. Korái 31. Sass József 32. Napóleon Bid. 33. Chris Rea 31. Deep Purple 35. Markos—Nádas 36. Guns N* Roses 37. llobo Blues Band 38. R. Clayderman 39. Ossian 40. Gergely Róbert Teeneager L’amour Indul a mandula ! ! ! Utálom az egész XX. századot Filmslágerek Kiabálj Angyalbőrben Almaimban Amerika Az élet dolgai Joyride Manhattan The immoculate collection Innuendo Serious hits Best of . . . 1984 Elveszett gyémántok A sötétebbik oldal The reasor’s edge Original sound I’m Your Baby Illúzió nélkül Vagabond Szélvihar A küszöbön túl Dóra Crazy World Edentől keletre Hordót a bornak Feketében Kőfalak leomlanak Privát izélek Legyetek jók . .. Au berge Slaves and masters Csak 18 éven felülieknek Use Your Illusion II. Tábortűz melleit My classic collection ítéletnap Filmslágerek Magyar T0P-1Ö A legutóbbi, az egyet len, tényleges hanglemezei adások alapján készülő magyar slágerlista, amely egy független, üzleti érde­kek felett álló szervezet, a Magyar Hanglemezkiadók Szövet­séec által finanszírozott közvélemény kutatás alapján készül minden második héten. 1. <i) Gergely Róbert Gergely Róbert i 2. co Szandi Szerelmes szívek 3. (2) Republic Hoppá-hoppá 4. (5) 100 Folk Celcius Miki Manó meséi 5. (5) Válogatás Filmslágerek fi. (10) Válogatás Suprahits 91 7. (29) Queen Greatest Hits II. 3. cm Válogatás 60-as évek slágerei Zebra 9. (10) Halász Judit Vannak meg rossz gyerekek 10. (9) Guns N” Roses Use Your Illusion II. Újévi szív HORVÁTH BALÁZS sportminiszternek szívből gratulálunk abból az alka­lomból. hogy végre megta­lálta a tárcáját. így ,aztán már nyugodt erővel benc­A VIASZ- GORBACSOV A hollandiai Elsloo váro­sában sikerült megtalálni Mihail Gorbaesovnak azt a viaszszobrát, amelyet kará­csonykor loptak el az amszterdami Madame Tus- saud-panoptikumból. Mint kiderült, a pereszt­rojka atyjának életnagysá­géi képmását az úgyneve­zett Vesuvius Club tagjai vitték el. Ez a furcsa szer­vezet mindig csak az év végék közeledtekor hallat magáról, ilyenkor viszont sajátos motion szoborlopá­sokkal köszönti az új esz­tendőt. Az elkövetők állítólag megígérték • nyilvánosságra hozzák majd, hogy miként sikerült fényes nappal „megfújniuk” a viaszszob­rot. Gyilkos italozás Indiában Negyvenhat ember vesz­tette életét Bombayben szilveszter éjszakáján, mert valószínűleg metilalkoholt tartalmazó likőrt fogyasz­tottak. A Reuter szerint a vég­zetes újévköszöntő italo­zásról beszámoló rendőri jelentés még „szennyezett” likőrről szól: vizsgálat dönti majd el véglegesen, hogy mi is okozta a tragé­diát. Az italt az áldozatok egy bárban fogyasztották el — ám nem zárható ki, hogy azt otthonról hozták ma­gukkal a mulatozásra. ELLESETT PILLANATOK — Mondok valamit, de ne add tovább! Rendben, rendben, akkor Mr. Hair, de száraz vagy zsíros bőrre?! — Képzeld, Jóska, mit mondott a Jóska?! vezhet a ’92-es hazai snób- li bajnokságra! PETRASOVITS ANNÁ­NAK, az újrakezdés nagy­asszonyának szívből jövő döbbenettel továbbítjuk valamennyi honi szociálde­mokrata párt együttérzé­sét. Ne feledje, Annuska, hogy pkit mindenhonnan kizárnak, azt tulajdonkép­pen nem zárják ki sehon­nan ... JENKI IMRÉT, a ma­gyar labdarúgó-válogatott vadonatúj szövetségi kapi­tányát csupán arra szeret­nénk figyelmeztetni, ne csodálkozzék azon, hogy néhány válogatott labdarú­gónk még úgy tudja: a Id­eit térdig vízben játsszák, parafa dobókockákkal. (Focisták ők is, csak át­mentették magukat.) A MAGYAR TELEVÍ­ZIÓNAK szeretettel pos­tázzuk a szilveszteri mű­sorairól szóló s,ajtókritikák gyűjteményét, amelyet lel­kes nézők küldtek el szer­kesztőségünkbe, valódi vas­tagbőr kötésben. Elpályáz­hatnának címmel. BARÁTI! ETELE világ­híres kormánybiztossal ez- úíon ludaljuif. hogy a ve- cscsi illetőségű özvegy Ve- getáné mégis elválialia az Expó megrendezését. (Pon­tos eitn a szerkesztőség­ben!) És végezel ül: A MAGYAR POSTÁ­NAK újévi jókívánságain­kat postán küldtük el... (alt)

Next

/
Oldalképek
Tartalom