Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-10 / 8. szám
I CÉG Senkit sem küldenek el Mindig készek a megméretésre XXXVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1993. JANUÁR 19., PÉNTEK Érthetetlen a kaszálás Nem érvényesül A Cegléd és Kik nyéke Építőipari Kisszövetkezet jól vette a múlt esztendei akadályt. Szabó Béla elnök megnyugvással újságolja, hogy a vártnál egy kicsit jobban sikeredett az év. Az eddigi adatok alapján úgy látszik, hogy ötvenmillió« árbevételt és egy tisztes eredményt értek el. Megítélésük szerint — ismerve az „élni és élni hagyni" A Stylus Faipari Kisszövetkezet sikeresen megvalósította a múlt esztendei elképzeléseit. Reich László elnökkel némi visszatekintés után az idei esélyeket latolgattuk. © Önöknek nem kellett azért idegeskedni, hógy nincs elegendő feladatuk. Kihasználták-e a lehetőségeiket? — Végül is jól realizáltuk a lehetőségeinket, de nem mindet. Az év elején volt, amit elvesztegettünk, s azt már nem sikerült maradéktalanul behozni. Ha a számokat nézzük, hetven- kétmillió-hatszázezer forintos árbevételt ériünk el, ami az előző esztendőhöz képest több mint tízszázalékos növekedés. Q Javuk-e az a figyelem és fegyelem, amit a szövetkezet vezetése a korábbiakban hiányolt? — Egyértelműen javult. H úsz-egynéhány ezer bútort szállítottunk, ki, mintegy másfél millió márka értékben — reklamáció nélkül. Az emberek megértették, hogy a nyugati piac időben ■ és pontosan fizet; és megköveteli a minőségi normákat. Ügy tervezték, a barokk bútorok gyártásával megpróbálják elérni, hogy az „elit cégek” kategóriájú b,an emlegessék, jegyezzék a Stylust. — A barokk bútor gyártásával nem tudtunk foglalkozni. Olyan léptékű volt az exportban — 18-ról 57 millióra — a növekedés, hogy erre kellett koncentrálni. Ez viszonylag gondtalan évet jelentett számunkra. Nem mondtunk le arról, hogy az elit bútorokat gyártó cégek kategóriájába tartozzunk. Ez 19.93 feladata lesz. Hogy ez megvalósulhasson, az idén felderítjük a piaci lehetőségeinket. úgy tudom, hogy az ez évi kilátásaik sem rosszak ... — Az eddig tárgyalásaink alapján mondhatom, hogy Stylus lesz ebben az évben és jövőre is. Kapacitásunk több mint nyolcvan százaléka már lekötött. Már lassan körvonalazódnak 1993- ra feladataink, a német partnereink megrendelése szerint. Ami bizonytalan és rossz, hogy a munka mennyit fog érni a fizetés napján. Csupán azért keserű a szám íze, mert nem fejleszthetünk bért olyan mértékben, ahogy azt a munkatársaink megérdemelnék. Meggyőződésem, hogy az a cég, amelyik másfél millió márkát biztonsággal hoz az országnak, többet érdemelne annál, mint amennyit meghagynak neki. Mondhatom — s ezt makacs tények és számadatok igazolják —, hogy nyugat-európai színvonalon dolgozunk keleteurópai bérért. Ennek a konfliktusa nem oldódik fel az idén. Egyelőre csak a munkára van lehetőségünk. Egyre kevesebb az érv, amivel fegyelmet, pontosságot, színvonalat lehet megkövetelni. Végtelenül haragszom, ha valaki azt mondogatja: a cégen belüli fegyelmet majd megteremti a kapun kívüli munkanélküliség. Az efféle kijelentést meglehetősen erkölcstelennek tartom. Senki se azért ragaszkodjon a helyéhez, mert kint munkanélküliek vannak. Hanem az egzisztenciáját féltse, mivel jó megfizetik. Egyelőre ezt a törekvést nem látom, ami ebbe az irányba inspirál. Nem érvényesül az élni és élni hagyni. F. F. Leletünk és létezünk Érdekés programokat kínál mostanában az érdeklődőknek a ceglédi Kossuth Művelődési Központ. Jógatanfolyam kezdődött Etka elnevezéssel a „Lélegzőnk és létezünk” nemes gondolat jegyében január 0- án. Hetente két alkalommal — hétfőn és szerdán 17— 19 óra között — Lídia vezeti a foglalkozásokat. Betegségmegelőző, krónikus betegségeket gyógyító, önmasszírozó tanfolyam kezdődik január 11-én (szombaton) a patinás épület falai között. Az ötször négyórás foglalkozásokat szombatonként 9—13 óra között tartják. Az érdekesnek ígérkező témakörök: élettan, kortan, fitoterápia, táplálkozási tanácsadás, refléxo'.ó- gia. A foglalkozásokat Picikárné Búzás Andrea vezeti, aki kitűnő reílexológus és természetgyógyász hírében áll. Látásjavító szemtorna ígér jobbulást felnőtteknek és gyermekeknek. A három rendezvény január 11-én, 18- án és 25-én délelőtt 10 órától lesz. Vezeti dr. Csaba Magdol na. azt, hogy az építőipar egyelőre leszálló ágban van — a néhány százalékos szövetkezeti nyereség biztatás arra, hogy az idei feladatokat is hasonlóképpen képesek majd megoldani. Q Megengedhették-e maguknak azt a „luxust” — amit terveztek —, hagy mindjárt az elején tisztázzák egy-cgy építtető anyagi helyzetét? — kérdezem az elnöktől. — Kétségtelen, 1990-ben komoly gondot jelentett, hogy elég sokan nagyon késedelmesen vagy egyáltalán nem fizettek. Akad cég, amelyik még napjainkban is több mint kétmillió forinttal tartozik. Hála istennek tavaly már megkíméltek bennünket az efféle kellemetlenségektől. Nem kellett idegeskedni kintlevőségek miatt, örvendetes ez a fordulat. A partnereink megbízhatóak voltak; minden számlát kiegyenlítettek. Voltaképpen ez kedvezően hatott a pénzgazdálkodásunkra is. • Az Öregszőlőkben önálló beruházást valósítottak meg; az értékesítést sem bízták másra. A tapasztalatok inspirálják-c önöket a jövőben hasonló vállalkozásra? — Igazán nem szeretnék dicsekedni. Örömmel mondhatom, hogy büszkék vagyunk az öt lakásra, mindegyiket eladtuk. A közelmúltban végzett felméréseink azt igazolták, hogy újabb házak építésére jelenleg nincs igény. Nagyon egyszerű az ok: a lakosság anyagi helyzete. Természetesen a későbbiekben, ha a polgároknak lesz pénzük, szívesen vállalkozunk ónálló beruházásra. Nem titkolom, sajnos ennek a konstrukciónak az a szépséghibája, hogy a vevő kénytelen egy összegben, csörgő forintokkal fizetni. Nem adhatunk tartósan hiEmelt tarifával 0 Az utóbbi időben komolyan foglalkoztak az önálló export gondolatával. Napjainkban hol tartanak? — Ebben az évben elváltunk a korábbi külkereskedelmi vállalattól. A cél, hogy 1993-ban teljesen önállóan exportáljunk. Ehhez persze garantálni kell a szakmai feltételeket. A munkatársaknak, vezetőknek fontos felnőni a feladathoz. A jelenlegi, átmeneti helyzetben már minden paraméterről — ár, határidő, fizetés — magunk tárgyalunk a német partnerrel. • Látszólag felhőtlen az életük. Miféle gondjaik vannak? — Sokszor elkeseredettek és újabban már bosszúsak vagyunk, mert a fejünk felett olyan országos rendelkezések születnek, amelyek viszonylag stabilan állnak a gazdaságban. Kérem, ne vegye szerénytelenségnek, szövetkezetünk tavaly növelte a létszámot, a bért, minden fizetési kötelezettségének eleget tett. Talpon akarl és tudott maradni. ® E keserűség ellenére. Naponta hozzávetőleg százötven induló, illelvc érkező járat utasai fordulnak meg a Volánbusz ceglédi buszpályaudvarán. Helyi és helyközi járatok egyaránt indulnak innen februártól, ugyanúgy, mint az országban bárhol a megnövekedett üzemelési költségek miatt emelt tarifával. Cegléden 18 forintot kell majd fizetni egy helyi jegyért (Apátl-Tóth Sándor felvétele) telt — legfeljebb egy-két hónap haladókot fogadhatunk el. ® Csempék, burkolólapok, hőszigetelők forgalmazásával is megpróbálkoztak, hogy ezzel is kiegészítsék bevételeiket. Ez mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket? — A csempékből meglehetősen szerény forgalmat bonyolítottunk le. Elsősorban azért, mert a gyár nem tudott árut adni bizományba. Pedig innen körülbelül kétszáz kilométerre lehet beszerezni. A leszállítás mintegy két hétbe telik. A Terranova hőszigetelőkből bizonyos készletet helyezett el raktárunkban. Ebből sem értékesítettünk annyit, mint amire számítottunk. Pontosan azgrt, mert a lakosság nemigen ismeri ezeket az új termékeket, amelyek ugyan drágábbak, de jobbak a hagyományos anyagoknál.' ® Feladják-e ezt a tevékenységet? — Egyelőre nem. Sőt próbáljuk felkutatni a piacot. Mindenesetre a gyár is igyekszik rugalmas lenni. ® Vannak-e foglalkoztatási gondjaik ezekben a napokban? — A festőinknek nehezebben indult az év — ami szinte visszatérő jelenség —, persze szórványosán akadnak teendőik. Általánosságban mondhatom, hogy ez idő tájt soha nincs lekötve a teljes kapacitásunk. Ahogy kifelé megyünk a télből, lényegesen megváltozik a kép. Tavaly például százharminc milliónyi olyan ajánlatot tettünk, amiből végül is nem lett megbízás. Várhatóan az idén sem lesz ez másképp. A leendő megrendelők kiírják a pályázatot. Aztán mérlegelik, hogy a kivitelezők közül melyik a megbízható, betartja-e a határidőt, mennyiért és milyen színvonalon dolgozik. Mi mindig készek vagyunk a megméretésre. Most körülbelül két-három hónapra elegendő teendőnk van. Ugyanakkor jelentős megbízatásokról kezdtünk el tárgyalásokat, amelyek a közeljövőben dőlnek el. Folyamatosan keressük a lehetőségeket. Igyekszünk újabban olyan szolgáltatásokat is elvállalni, amelyek eleddig talán tőlünk szokatlanok voltak. © Éspedig? — A telekvásárlástól, tervezéstől kezdve a kulcs átadásáig mindent megszervezünk, illetve elvég- ziink. Magánszemélyeknek is. Senkit sem küldünk el. Persze egy lényeges dologról nem feledkezhetünk meg: legyen pénz a feladatra. (fehér) y ' Újabb űhipítmny Az erdélyi gyerekekért Tizenegy abonyi állampolgár a római katolikus egvház abonyi plébániájával karöltve Erdélyi. Magyar Gyerekekért elnevezéssel alapítványt tett. Rendeltetése az Erdélyben élő magyar gyermekek magyarországi oktatásának segítése lesz. A támogatásra főleg azok a tovább tanuló fiatalok számíthatnak, Képviselői fogadóórák Január 13-án. hétfőn délután 4-től 6 óráig a városháza aulájának az 1-es szobájában a 7-es választókörzetnek dr. Kónya Mihály, a 8-as választókörzet polgárai részére Faragó Gyula képviselő tart fogadóórákat. Január 14-én, kedden délután 4-től 6 óráig a városháza aulájának az 1-es szobájában a 6-os választókörben élők részére Ecseri Károly képviselő tart fogadóórákat. A Szabadság filmszínházban január 10-én, pénteken: Az cmlékmás (amerikai sci-fi); 11-én, 12-én, szombaton, vasárnap: Osztálytalálkozó (olasz vígjáték). Az előadások este 6 és 8 órakor kezdődnek. KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a segítőkész jó szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett édesapánk, nagyapánk, özv. LANGI FERENC elhunyta alkalmával részvétükkel vagy táviratilag fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönjük a sírjára helyezett koszorúkat, virágokat. Ä gyászoló gyermekei és családjai. (92 879/1K) akiknek lakóhelye ól van vidéken van, ahol a legnehezebb volt a magyarságukat megtartani.' Az alapítvány székhelye: az abonyi plébánia. Akinek anyagi körülményei engedik, és az alapítványt támogatni szeretné, az az abonyi OTP 770-3075 számú számla javára teljesíthet befizetést. Körzeti eszmecsere Várhatólag élénk eszmecserére kerül sor pénteken 10 órakor Cegléden a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, valamint kilenc Dél-Pest megyei polgármesteri hivatal képviselője között a PVCSV nemrég átadott ceglédi székházában. A szennyvízelvezető csatornák tulajdonjogáról les* szó. Ügy tűnik, hogy az ön- kormányzatok kiveszik a reájuk eső vagyonrészt és körzetileg kívánják a közszolgáltatás megoldását. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. $ A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatársak: Tamasi Tamás és Roagonyi István. © Postacím: Cegléd. Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. • Telex: 22-6353. • Hirdetésfelvétel: Híiflapkiadó Vállalat Közöln.ség szolgálata. Cegléd. Teleld u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-763,