Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-10 / 289. szám
I. ÉVFOLYAM, 263. SZÄM 1991. DECEMBER 10., KEDD S/bMENUKBI-SZiGn • CSEPEL-SZ1GÉJ MIKLÓS > DUNAKESZI FÓ1 • GOD RÁCKEVE • SZIGETSZENTA tej csak a boltban drága Csökkenő tehénállomány Érzékenyen érintette a megye számíts gazdaságát az év elején sorra került, emlékezetes bejdemonstráció. Az elkeseredett gazdák jelképesen a szennyvízcsatornába öntötték a tejet, mintegy jelezve azt, hogy a vállalatok nem hajlandóak átvenni tőlük a terméket, s annak átvételi ára is jelentős veszteséget okoz számukra. A demonstrációt követően az illetékes szaktárca részéről elhangzott az a felhívás, hogy a téeszek, állami gazdaságok csökkentsék legalább 15 százalékkal a tehénállományt, s ezáltal a tejtermelést. Aztán, ahogy teltek a hónapok, mind több gazdaság vágóhídra küldte a szarvasmarha-állomány egy részét. A dömsödi Dunatáj Termelőszövetkezet csaknem ezerdarabos tehenészetéből 360 állatot vágtak le. Értesülések szerint, a tejtermelés csökkenése érzékenyen érintette a szövetkezetei, az esztendő végére csupán ez az ágazatuk 20 millió forintos veszteséget regisztrálhatott. A dömsödiek még sincsenek különösebben elkeseredve. Az Alsánémedin megalakult Sváb Tej Kft.Visegrád ismeretien erődje Kutatók újabb eredménye Visegrádon gondos figyelemmel állítják helyre a történelmi emlékeket. Nem csak Mátyás és a korábbi magyar királyok korából kerülnek elő itt a régi leletek. A hajdanvolt római birodalom határa, a limes mentén állt az a régi kőfal is. amelynek maradványát 1600 évesnek becsülik Még 1968-ban kezdtek ásatást egy karámban, a lovasiskola területén. Négyévi kutatás eredményeként tudják ma már, hogy Cizellamajorban a 320-330-as évek során egy fontos katonai erőd épült. A vár belsejében minden oldalon épületszárnyákálltak. istállók, gazdasági épület és parancsnoki , lakás. Mint » kutatók megállapították, a nyugati főfalnál lefolyó keserűvíz abban az időben még rohanó, sebes patak lehetett, amely a hegyekből lesodort kövekből épített hordalékkúpot. A természet különleges közreműködéseként, szinte házhoz szállította így, az építőanyagot. Meglepte a kutatókat a falak rendkívül jó, erős állapota. Az egyik saroktoronyban fürdőt is találtak, amely a maga korában igen modern lehetett, hiszen a kádban eredeti ólomcsöves lefolyó is megfigyelhető, A régi kövek vallanak a korabeli technikáról. Köztük éppen a fürdő padlófűtéséről, meg a táborok közti füstjelzéses hírláncról. BucinkiiLiszt programok Karácsonyváró Két évi távoliét után december tizedikén, kedden visszaköltözik a budakalászi n.vugdíjaskiub a községi művelődési házba. Ebből az alkalomból délután 16 órától karácsonyi megnyitó ünnepséget szerveznek, melyre nemcsak a nyugdíjasokat, hanem az ifjabb érdeklődőket is szeretettel várják. A klubba látogatókat nemcsak a bensőséges hangulatú est, hanem egy szép kiállítás is invitálja, mely a múlt héten nyílt, és december 18-ig tart nyitva. Gálfy-Bódi Tamás erdélyi származású művész linómetszetei otthoni tájakat, embereket idéznek. Maguk a metszetek, de a róluk ké8 Ma szült fénymásolatok is szép karácsonyi ajándékot jelenthetnek a művészetet kedvelők számára! A művelődési ház nemcsak a hivatásosokat, hanem az amatőr művészeket is fel szeretné karolni, ezért megkezdte egy sorozat szervezését, melynek keretében januártól folyamatosan bemutatkozhatnak a Budakalászon élő amatőr művészek. 1992 első kiállításán egy gobelinművész munkáival ismerkedhetünk meg. Térjünk azonban még vissza az idei évre. December 20-án délután, 17 órától a nagyobb gyerekek, 21-én 15 órától az óvodások mutatják be karácsonyi műsorukat, melyre minden érdeklődőt szeretettel meghívnak. Az ovikarácsony díszvendégei a nyugdíjasok lesznek. p. e. nek december 1-jétől ők is tagjai. Mivel a megyei tejipari vállalatnál még mindig kevesebbet fizetnek az első osztályú és extra minőségért, így a kft.-ben való részvétel mindenképpen megéri számukra. Ráadásul egy új-zélandi cég Dömsödön referencia- üzemet rendezett be. Korszerű fejő- és hűtőberendezések állnak a téesz rendelkezésére. Olyan nagy a gépek iránt az érdeklődés, hogy a szomszédos Szlovákiából már öt gazdaság vásárolt új-zélandi gépeket. A referenciaüzembe telepített 10 millió forintot érő korszerű géppark lehetővé teszi a minőségi kezelést. Nagy a valószínűsége annak, hogy az új esztendőben megszűnik a tejre adott állami támogatás. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztók még drágábban jutnak hozzá az efféle termékekhez. Csapiár János, a közös gazdaság elnöke szerint minden relatív. Vagyis az, hogy mihez képest lesz drágább a tej!? Ugyanis messze elmarad a kereskedelmi értéke a szörp- és . üdítőital-féleségektől. Ezért érdemes lenne végre elgondolkodni azon. hogy mivel akarják táplálni ez embereket. (gyócsi) Ház a Pilis oldalán A zöldpatika műhelytitkai Felfelé ballagok a hegyoldalra épült házhoz. Végig a lugas alatt, ami ilyenkor már csupasz. A színes lámpák sem világítják meg az utat. A tetőteraszról belátni a Dunakanyart. Tiszta, derűs időben még a vonat- fütty is áthallatszik a Dunán, Vác irányából. Látvány Leányfalu fölött. Az épületet 1954-ben emelték. Tatár Miksa üvegfestő iparművész jóvoltából. Ma már csak az özvegy és a fiú, dr. Tatár János gyógyszerész és feltaláló él itt. Kicsi laboratóriumát elzárják a falak a külvilágtól. NÉPI FORRÁSOK — Édesapám munkájához nélkülözhetetlen üvegfestéket közvetlenül a háború után nem lehetett kapni. Én analizáltam és megcsináltam. Mivel rajzolni nem tudok, ugyanakkor gyermekkorom óta a kémia és a botanika érdekelt, így később pályaválasztásomhoz ezek a gyermekkori motívumok is hozzájárultak — magyarázza a házigazda. — Az egyetem elvégzése után a fővárosi gyógyszertárakban dolgoztam, majd a Reanal Finomvegyszer- gyárba kerültem biokémiai csoportvezetőnek — folytatja. A Richter Gedeon Gyógyszervegyészeti Gyárban a nagyü/.emi csomagolástechnikával sikerült megismerkednem. Ezeknek az éveknek tapasztalatait ma tudom igazán hasznosítani, így saját terveimet, kivitelezésének folyamatát: a gondolattól a megvalósításig. minden fázisában ismerem. Szokatlan dolog Taksonyban Két-három hónappal ezelőtt még semmi jel sem mutatott arra, hogy mára már itt egy szinte teljesen kész üzem fog állni. Pedig ez a szokatlan dolog megtörtént Taksonyban, ahol a német érdekeltségű INDA Hungária elektronikai üzeme épült. A kétezer négyzetméteres területen már szerkezetkészen állnak a csarnokok, a szociális létesítményt, valamint az irodákat magába foglaló ház is a belső munkákra vár. A kamionok folyamatosan szállítják a csúcstechnológiával dolgozó üzembe a gépeket, amelyek segítségével többek között a BMW és az IBM számára is gyártani fogják a robottechnikához a kapcsolószekrényeket. A 30 főt foglalkoztató üzemben a jövő év első hónapjaiban indul majd meg a termelés. — Pályám során meghatározott jelentőségű volt az a 14—15 év, melyet vidéken töltöttem, mint változó munkahelyű, vezető gyógyszerész. Százhatvan patikában fordultam meg, népi gyógyászati kutatásokat is végeztem. Néhány környékbeli települést említenék: Nagymaros. Göd, Dunakeszi, Pilismarót, Esztergom. Dorog stb. A történelmi Magyarország területéről, 1540 patikáról van dokumentációm, ezek a készülő könyvem alapanyagai. A vándorló életmód után egy magánlaboratórium következett. A csoport által készült tanulmányok gyógyszerré történő formálásán : kúp, kenőcs, injekció. csepp kialakításán dolgozott dr. Tatár János. Nyolcvankilencben alapítottam meg, Tatárfor Gyógynövény Laboratórium elnevezéssel, saját kutatóhelyemet. Mint önálló vállalkozó foglalkozom a phy- toteráoiával. toxikológus és fitokémiai szakértő vagyok — folytatódik a bemutatkozás. Mint tanácsadó, e területen az országban is egyedül. BŐRGYÓGYÁSZAT, SZÉNALÁZ — Mivel foglalkozik? Kikből szerveződött ez a Tatárfor? — kérdeztem Tatár Jánostól, aki elmondta, hogy létrejött egy team, mely gyógyszerészből, orvosból, biQkémikusból, vegyészmérnök-kutatóból, jo-. gászból és szabadalmi ügyvivőből áll. Neki 16 tanulmánya van, ebből 6 szabadalmat adott be. Hármat már elfogadtak, egy még forgalmazás előtt áll. Á Vimybára, mely a vírus, a gomba és baktérium által okozott bőrelváltozások gyógyítását teszi lehetővé, szerződést kötött egy hatvani kisszövetkezettel, amely forgalmazta volna. Sajnos a cég idén tönkrement. A kereskedelemre engedélyezett anyagot nincs, aki eljuttassa a nagyközönséghez. Egy másik készítmény a szénaláz. a pollen- ox Is ellenszere. Készült eljárás egv sikosító anyagra is, amely bizonyos műszerek bejuttatását segíti elő az emberi szervezetbe. Ezek már szabadalmak, de még forgalmazásuk engedélyére várnak Antlpol és Kremeros néven. — Hogyan és mennyi idő alatt lesz a gondolatból gyógyító szer? — A Találmányi Hivatal bejegyzései után a forgalmazást kell engedélyeztetni. Sajnos, é,*pen ezért van csak néhány találmányom beadva, mert nines pénzem arra, hogy a hivatalos eljáráshoz szükséges díjat befizessem. A következő lépés, hogy meg kell tervezni a „kiszerelési”, csomagolási formát. Aztán következik a piackutatás, a reklám, a gyártók és szállítók megkeresése. Számtalan fázis, míg végre a beteg találkozik a készítménnyel. Magyarországon egyelőre nem alakult ki olyan menedzselési forma, amely az ilyen terheket leveszi a kutatók válláról. KÖNYVEK, TALÁLMÁNYOK Tatár János, mint kutató, mostanában a daganatos betegségekben szenvedők hivatalos gyógyszerei mellé, egy egészen új hatású anyagot szeretne készíteni. Ugyanakkor, eddig meg nem oldott bőrgyógyászati problémák is foglalkoztatják. Kísérletekre 175-féle szárított növényt tárol. — Mivel foglalkozik a szabadságán, ha van egyáltalán? — Érdeklődési köröm összefüggésben van hivatásommal — mondja. — Szenvedélyesen gyűjtöm a gyógynövényekről készült bélyegeket, foglalkozom a gombákkal is annyiban, amennyire a gyógyításban felhasználhatók. Számos cikket publikáltam. 1989- ben került először a köny-; vespolcokra „Zöldpatika” című könyvem Szabolcs Lajosnéval közösen. Kilenc hónap alatt négy kiadást ért meg. Előkészületben, van a „Magyar alkalmi pos- tabélvegzések történetének’* kiadása. Ez az első 50 évét öleli fel. A társszerző Lett Miklós. Szintén kiadásra vár Videy Barnabással írt közös munkánk A világ méhei. a világ bélyegei. Jövőre készülök el a (Gyógynövény-enciklopédiával. aminek már a 600. oldalánál tartok. Természetesen foglalkozom a magyar patikák történetével is. Végül a családról beszélgettünk. Dr. Tatár János- né társadalombiztosítási előadó Budapesten. Nagyobbik lányuk kozmetikus, a kisebbik gimnazista, aki számítógép-programozó lesz. — Van egv hét hónapos unokám — közölte végül a tudós nagypapa, akivel nem beszéltünk még a bürokráciáról, féltékenységről, irigységről. 16 találmány a talonban. Tipikus magyar eset. Székelyhídi Ferenc ;' $S8| (Hanesovszki János felvétele) Mozi Tököl; Dózsa: December 14-15-én este 6 órakor: Csupasz pisztoly 2 1/2 (szín. mb. am. vígj.), 16- án este 6 órakor: Rocketeer (szín. mb. am. ka!.). DUNATAJ HÍRLAP Vezető munkatárs: Kovács T. István. • Munkatárs: Vasvári Éva. • Fogadónap: minden hétfőn 12—16 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII.f Somogyi Béla u. 6. Pf.: 311. ír. sz.: 1446, Telefon: 138-4761, 138- 4067.